Lapértesülés szerint jövőre megszűnne a 13 havi nyugdíj, befagyasztanák a bruttó családi pótlékot, a gyed egy, a gyes két évig járna és felülvizsgálnák a rokkantsági rendszert
A közvéleményt nem tájékoztatják, csak a munkáltatónak jelentik a sztrájkot, amiről a szakszervezeti tagok sms-ben kapnak értesítést - ez a VDSZSZ új sztrájkstratégiája
Csak minden hatodik baba rendelkezik Start számlával - írja a Magyar Nemzet. A cikk szerint közel három év alatt, 2006. január 1-je és 2008. november 30-a között a szülők 51.577 Start számlát nyitotta...
Bálint Antónia visszatért. A műsorvezető az elmúlt tizenhét hónapot kislányának, Lilien Antóniának szentelte, de most már van ideje arra is, hogy önmagával foglalkozzon. Ez meg is látszik rajta: jobb formában van, mint valaha.
K. elvtárs húsz évvel ezelőtt ingerülten szólalt fel: "Pozsgay 1960-ban tanított a pártfőiskolán. Akkor még tudta, mi volt 1956-ban. Én megnéztem az értelmező szótárt. Abban az áll: népfelkelés egyenlő forradalom." Az ultrabalos Münnich Ferenc Társaság gyűlésének mérges közönsége közbekiabál: "Akkor mi vagyunk az ellenforradalmárok? Küldjünk tiltakozó táviratot a központi bizottságnak!" Az amúgy…
A betegek csaknem negyede szokott az orvosnak hálapénzt adni. Ez az összeg átlagosan 4.300 forint havonta - ismerteti a csütörtöki Népszabadság a Webbeteg című internetes lap és a Szinapszis Kft. által készített közös felmérést.
A Közérdekvédelmi Hivatalhoz tartoznának a közpénzekkel kapcsolatos gyanús esetek. Vesztegetés esetén közérdekvédelmi bírságot szabnának ki a törvénytelenül előnyhöz jutókra
Orbán Viktor két hét múlva, február 18-án, a Millenárison tartja szokásos országértékelő beszédét - mondta Martonyi János, a rendezvényt szervező Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke. A Fides...
Elhunyt férje utolsó kérését teljesíti Virág Lászlóné, amikor minden követ megmozgat, hogy bebizonyítsa: orvosa felelőtlensége miatt halt meg élete párja. Az asszony szerint ura még ma is élhetne, ha egy nyíregyházi sebész nem felejti el szövettani vizsgálatra küldeni a Lászlótól vett mintát.
Lánczi András szerint a kabinetnek nincs ereje az érdemi kormányzásra, bár az ellenzék sem siet a hatalom megszerzésével. A filozófus a gazdasági-politikai rendszer repedezéséről is beszélt, amelyet jól példáz a miskolci rendőrkapitány ügye, amely kapcsán az igazságügyi miniszternek 24 órán belül kellett megváltoztatnia saját döntését.
A pénzügyi stabilitás erősítésének egyik eszköze a térségbeli országok mielőbbi felvétele az euróövezet előtt kötelező ERM-II. árfolyamrendszerbe - áll az egyik vezető londoni gazdaságelemző cég elemzésében, mely szerint átmeneti szünet várható a magyar kamatcsökkentési ciklusban
Már nincs is napirenden, hogy az idén komoly bérfelzárkóztatás legyen az egészségügyi dolgozóknál – ismerte el Kökény Mihály, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának szocialista elnöke.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) tagjaival konzultál ma időszerű kérdésekről, a válság hatásairól. A miniszterelnök meghívására, a Parlamentben sorra kerülő...
Egy évvel az eddig sikertelennek bizonyult vasutas-gördülősztrájk megindítása után, új fogásokat próbál ki a Gaskó István vezette Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ); például a tagok SMS-ben kapnak majd értesítést a sztrájk megkezdéséről - értesült a Népszava. A napilap csütörtöki száma szerint az érdekképviseletnek a MÁV személyszállítási leánycégénél működő alapszervezete január 28-ai…
A parlamenti szakbizottság vezetője szerint idén nincs lehetőség bérfejlesztésre az egészségügyben. Az egyik ágazati szakszervezeti vezető azt mondja: gesztusértékű intézkedések is ösztönzőleg hatnának
Válság ide, válság oda, több pénzzel gazdálkodhat a kutatás-fejlesztés, az innováció intézményhálózata, miközben a kormányzat a tudományos műhelyeket és a vállalkozásokat egymás érdekszférájába tereli, hogy legyenek piacképes termékek már a gazdasági élénkülés első pillanataiban is.
Nagy segítség lenne Magyarországnak, ha a számára hiteleket nyújtó szervezetek átütemeznék az adósságot – mondta Suchman Tamás (MSZP). A kormánybiztos bírálta a jegybankelnök Simor Andrást is.
Tömegesen születtek azonos teljesítmények a hat és nyolc évfolyamos gimnáziumok központi felvételi vizsgáján, így egyes iskolák sorsolással döntik majd el, ki kerül be az intézménybe. A szakemberek a Hiller-féle új felvételi rendszert okolják az igazságtalanságért.
A kormány Közérdekvédelmi Hivatal néven önálló és független intézményt kíván létrehozni a korrupció ellen - ismerteti a csütörtöki Népszabadság. A napilap úgy tudja, hogy a kormány korrupcióellenes...
Texasban szerda este kivégeztek egy 36 éves férfit, aki 1994 júliusában meggyilkolta élettársát és annak fiát. Az elítéltet méreginjekcióval altatták el örökre az amerikai szövetségi állam Huntsville börtönében.
Egy évvel az eddig sikertelennek bizonyult vasutas-gördülősztrájk megindítása után, új fogásokat próbál ki a Gaskó István vezette VDSZSZ – értesült lapunk. Az érdekképviseletnek a MÁV személyszállítási leánycégénél működő alapszervezete január 28-i választmányi ülésén olyan új sztrájktechnikák „bevetését” határozta el, melyek még kiszámíthatatlanabbá teszik az ország vasúti közlekedését egy…
Felkéri munkatársait, olyan rendezvényeket szervezzenek ezek után, amelyekre nem elhízott és cigány művészeket hívnak meg - mondta az újbudai polgármester annak kapcsán, hogy a Pa-Dö-Dő és Caramel lépett fel rendezvényeken a kerületben. olnár Gyula később elnézést kért
Wermer András kommunikációs stratéga szerint a jobboldali választók erkölcse nem viseli el Gyurcsány Ferenc több megnyilvánulását, kiszólását. A szakember az InfoRádiónak azt mondta: a jelenlegi kormánynál a "cél szentesíti az eszközt" elv érvényesül, a miniszterelnök különböző nyilatkozatai ugyanis arra irányulnak, hogy a közvélemény a felszínnel, és ne a valódi problémákkal foglalkozzon.
A betegek csaknem negyede szokott az orvosnak hálapénzt adni. Ez az összeg átlagosan 4.300 forint havonta - ismerteti a csütörtöki Népszabadság a Webbeteg című internetes lap és a Szinapszis Kft....
A gazdasági élet szereplői nyilvános állásfoglalásban kérik a kormányt és a parlamenti pártokat, hogy tegyenek lépéseket a természettudományi és műszaki oktatás helyzetének javítása érdekében.
Maximum 2 évig kész garanciát vállalni az állam a csökkentett összegű hitelrészre azon személyek esetében, akik lakáshitelt vettek fel, majd a válság miatt, önhibájukon kívül elvesztették munkahelyüket, s fizetési könnyítést kérnek a bankoktól - jelentette ma be Daróczi Dávid, kormányszóvivő.
Nyolc elnöki rendeletet írt alá Barack Obama amerikai elnök a hivatalba lépése utáni tizenegy nap alatt, s ezzel a legaktívabb elnöknek számít - írta a The Washington Times
Kiesett a Liverpool az angol FA-kupából, miután 1-0-ra kikapott az Evertontól a Goodison Parkban. A két Mersey-parti csapat háromszor találkozott egymással az elmúlt hetekben. A bajnoki, majd a kupamérkőzésen született, két 1-1-es döntetlen után az Everton ezúttal nyert.
Tizenhárom maffiózó ellen emeltek vádat zsarolás, pénzösszegek erőszakos behajtása és kábítószer-kereskedelem miatt New Yorkban. Az amerikai nagyváros ügyészségének szerdai közleménye szerint a...
Miközben a napokban Esztergomban a Szent Miklós Alap révén az ezredik helyben született gyermek szüleivel is megkötötték a szerződést, az első Gyurcsány-kormány által elindított babakötvényprogram országos szinten gyakorlatilag zátonyra futott.
Az egész kelet-európai régió szenved a globális gazdasági visszaeséstől, melynek legutóbbi fejleményét Szlovákia szolgáltatja. Az évek óta (az egész EU-ban) kiemelkedő gazdasági növekedést produkáló...
Elég sűrűn érkeznek Magyarországra az IMF képviselői, ami egy ország számára nem biztos, hogy a legbiztatóbb jel - mondta Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője
Az első Gyurcsány-kormány által elindított babakötvény-program országos szinten gyakorlatilag zátonyra futott, csak minden hatodik baba rendelkezik Start számlával - olvasható a csütörtöki Magyar...
Ma kerül sor Barack Obama amerikai elnök és Demján Sándor üzletember találkozójára Washingtonban. Demján az Amerikai Egyesült Államok kongresszusi bizottsága társelnökeinek meghívására tesz...
Tömegesen születtek azonos teljesítmények a hat és nyolc évfolyamos gimnáziumok központi felvételi vizsgáján, így egyes iskolák sorsolással döntik majd el, ki kerül be az intézménybe. A szakemberek...
Ötven mobil és hatszáz fixen telepített sebességmérő készülék üzembe helyezésére és működtetésére írt ki tárgyalásos közbeszerzési eljárásokat a rendőrség - ismerteti a csütörtöki Napi Gazdaság....
A Citroen Grand C4 Picasso 5 ezer euróval olcsóbb nálunk, mint Szlovákiában, de a szlovákok Csehország felé is kacsintgatnak, ahol harmadával olcsóbb a Skoda Fabia