Elfogták Budapesten azt az új-zélandi–magyar kettős állampolgárságú férfit, akit nemzetközi elfogatóparanccsal köröztek, mert 250 millió fonttal megkárosította az angol kincstárat.
Gráf József agrárminisztert és Juhász Ferenc volt honvédelmi minisztert is meghallgathatják a pákozdi földügyben indult újabb büntetőeljárásban - mondta Budai Gyula, a Fidesszel szövetséges Magosz...
Megvette a Vértesi Erőművet Kapolyi László. A milliárdos szocialista képviselő a kormányközeli Népszavában jelentette be, hogy kifizette a 4,2 milliárdos vételárat a Magyar Villamos Művekkel tavaly kötött megállapodás alapján.
Könnyebben sérült meg az az autóvezető, akinek járműve személyvonattal ütközött Röszkénél - közölte Kavalecz Imre, a MÁV sajtófőnöke csütörtökön az MTI-vel. Az autó egy jól működő fénysorompóval...
A honvédelmi tárca teljes állományából 8,3 százalékos havi keresetkiegészítést kapnak azok, akiknek havi bruttó illetménye nem haladja meg a 180.000 forintot - erről Tatán írt alá megállapodást Szekeres Imre honvédelmi miniszter a honvéd szakszervezetek képviselőivel.
A VDSZSZ elnöke cáfolja azt a lapinformációt, amely szerint az újabb sztrájkokról már egyáltalán nem tájékoztatnák előre az utasokat. Mint azt Gaskó István az InfoRádióban elmondta, a munkabeszüntetést megelőző napon - az eddigi gyakorlat az volt, hogy vasárnap délután - közlik, ha üzemkezdéskor sztrájkba kezdenek.
Egy indiai bíróság azért börtönzött be egy férfit - ráadásul újra -, mert közel negyed századdal ezelőtt 115 forintnak megfelelő rúpiát fogadott el hamis orvosi okmányok fejében.
Angliában tizenöt közel-keleti férfit tartóztattak le, miután egy tartálykocsi belsejébe rejtőzve szöktek be az országba. A kamion magyar sofőrjét szintén őrizetbe vette a rendőrség.
A szomáliai kalózok szabadon engedték csütörtökön a harckocsikat szállító Faina ukrán teherhajót - közölte az ukrán elnöki hivatal. A kalózok képviselője is megerősítette az ukrán bejelentést, és...
Meghalt egy 46 éves nő, akinek budaszőlői házában tűz keletkezett csütörtökön a reggeli órákban. A tűzeset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják.
Ismét jelentős havazás okoz komoly fennakadásokat Nagy-Britanniában, ahol autópályákat, repülőtereket zártak le csütörtökön. A járattörlések budapesti légi járatokat is érintenek.
Emelkedő érdeklődés mellett 144 bázisponttal emelkedett az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki 12 hónapos DKJ (D100113) aukcióján az átlaghozam, így a korábbi 8,90 százalék után 10,34 százalékra emelkedett. (ProfitLine.hu)
A Nemzeti Nyomozó Iroda Célkörözési Alosztályának munkatársai a Spanyol hatóságok felkérése és az általuk nyújtott információk, valamint nemzetközi elfogatóparancs alapján, előzetes adatgyűjtést...
A K&H leendő és meglévő ügyfeleinek a piaci betéti kamatszintet meghaladó, kiemelkedő kamatokat kínál február elejétől. Így az új pénzzel rendelkező ügyfeleknek 13,13%-os betéti kamatot ajánl a K&H, a meglévő ügyfelek pedig megtakarításaikat többek között a K&H köszönet betétbe, a K&H mix megtakarításba, valamint az egy éves futamidejű K&H lekötött betétbe helyezhetik el....
A magyar utazók 62,4 százalékát befolyásolja döntésében a gazdasági válság, amely miatt kevesebbet költenek utazásra 2009-ben - mondta Róna Iván. A Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) vezérigazgatója az...
Teljesen hamisnak és mélységesen sértőnek nevezte az amerikai püspöki kar elnöke Richard Williamson tradicionalista püspök holokauszttagadó nyilatkozatait - jelentette a Kathpress osztrák katolikus hírügynökség csütörtökön.
Az országban elsőként, Pécsett már mobiltelefonon is megvásárolhatók és bemutathatók a helyi közlekedési menetjegyek és bérletek, lehetővé téve ezzel sok utas számára, hogy elkerüljék a jegyárusító helyeken való sorban állást....
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 10 millió forint bírságot szabott ki az FHB Jelzálogbank Nyrt.-re (FHB), mert a lakáshitelekhez nyújtott hitelfedezeti életbiztosításról 2004 és 2006 között adott egye...
Eddig egy londoni járatot kellett törölni a ferihegyi repülőtéren az újabb nagy-britanniai havazás miatt. A légikikötőt üzemeltető Budapest Airport szóvivője az InfoRádióban elmondta: Londonban csak a lutoni repülőteret kellett lezárni, a többi fogad és indít gépeket.
Az izraeli hadsereg elismerte, hogy katonái okozták annak a három gázai lánynak a halálát, akiknek az apja Izraelben is praktizáló orvos. A tragédia pár perccel azelőtt történt, hogy egy izraeli tévé meginterjúvolta a férfit, akinek gyásza megrázta a nézőket.
Gráf József agrárminisztert és Juhász Ferenc volt honvédelmi minisztert is meghallgathatják a pákozdi földügyben indult újabb büntetőeljárásban. Erről a Magosz szövetségi igazgatója beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Egy magánbeszélgetésben tett rasszista ízű megjegyzése miatt nem alkalmazza többé Carol Thatchert, Margaret Thatcher volt brit miniszterelnök lányát a BBC brit közszolgálati műsorszóró társaság.
Az Államadósság Kezelő Központ által mára kitűzött 12 hónapos (D100113) diszkontkincstárjegy-aukción az értékesítésre meghirdetett 40 milliárd forintnyi mennyiségre 83.7 milliárd forint összegben...
Ma is liftezik a forint. Szakértők szerint arra is van esély, hogy a forint a következő hónapokban 250-260-as árfolyamra erősödjön, de elérheti a 310-as szintet is a közeljövőben.
Törvénysértő közbeszerzési eljárással és az önkormányzat számára előnytelen feltételekkel akarja megvalósítani a VI. kerület vezetése a Hunyadi téri csarnokrekonstrukciót és a mélygarázs építését - jelentette ki Wertán Zsolt, a KDNP politikusa csütörtökön a főpolgármesteri hivatalban tartott tájékoztatóján.
Az Országos Érdekegyeztető Tanács tagjaival egyeztet csütörtökön Gyurcsány Ferenc a válság hatásairól a parlamentben. A találkozón részt vesznek a kilenc munkaadói szövetség, illetve a hat szakszervezeti konföderáció képviselői.
Problémamentesen gyógyult az az amerikai nő, akinek a hüvelyén át vették ki egyik veséjét. Az asszony vesedonor, szervét unokahúga kapta meg. A műtétet a baltimore-i (Maryland állam) John Hopkins Medical Centerben végezték.
Csütörtöktől játsszák a magyar mozik a Benjamin Button különös élete című filmet, amelyet nem kevesebb, mint 13 kategóriában jelöltek Oscar-díjra. A főszereplő Brad Pitt egy olyan embert alakít F. Scott Fitzgerald amerikai író novellájából készült filmben, aki nyolcvanéves aggastyánként születik, majd élete során folyamatosan fiatalodik.
A parlament önfeloszlatását szorgalmazó népi kezdeményezésre a szükséges ötvenezer helyett több mint hatvanezer támogató aláírás gyűlt össze - tájékoztatta az InfoRádiót az Országos Választási Bizottság elnöke.
Egy magánbeszélgetésben tett rasszista ízű megjegyzése miatt nem alkalmazza többé Carol Thatchert, Margaret Thatcher volt brit miniszterelnök lányát a BBC brit közszolgálati műsorszóró társaság.
A 2008. március 18. napi híradóban valótlanul állítottuk, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság által 2008. március 15. napján a Budapest, V. kerület Március 15-e térre vezényelt rendőrök azért nem tudtak intézkedni egy koszorút a szobor talapzatáról lerugdaló férfival szemben, mert a csapatszállító járműben szunyókáltak. Ezzel szemben a valóság az, hogy a pihenőidejüket töltő rendőrök a tér ...
A rendőrség őrizetbe vette azt a 37 éves szegedi férfit, aki szerdán halálos közlekedési balesetet okozott Szeged határában, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A helyszínelés adatai szerint egy traktort előzött Szeged határában egy Sándorfalva felé tartó személygépkocsi, a szemből érkező autó vezetője - hogy az ütközést elkerülje - fékezett, majd félrerántotta a kormányt.
Valószínűleg soha többet nem megy bele egyéjszakás kalandba az a 24 éves angol fiú, akinek alkalmi szexpartnere egy késsel tetoválásokat vágott a hátába, amíg aludt.
Molnár Gyula, Újbuda szocialista polgármestere és Schneller Domonkos fideszes képviselő is azt állítja, hogy a másikuk tett kirekesztő, rasszista megjegyzéseket a keddi képviselő-testületi ülésen a Pa-Dö-Dö együttes kinézetére, illetve az egyik ismert énekes, Caramel származására utalva.
A francia PSA Peugeot Citroen konszern már jó ideje tervezi a hibrid autók piacára történő belépést, de a válság miatt egy rossz időpontválasztás könnyen szertefoszlathatja a nemrégiben bemutatott dízel-hibrid technológiához fűzött reményeket. Az autógyár vezetése szerint ők készen állnak, ám a jelenlegi piaci környezet miatt elhalasztják a Peugeot 3008-as alapokra épített, 3,5 literes fogyasztású…
A vártnál nagyobb mértékeben esett vissza Németországban a feldolgozóipari megrendelésállomány decemberben. A szezonálisan és inflációval kiigazított adatok alapján a megrendelések 6.9 százalékkal estek vissza novemberi 5.3 százalékos csökkenés után. Az elemzői várakozások 2.5 százalékos csökkenésre számítottak. (ProfitLine.hu)
A várakozásoknak megfelelően 1.5 százalékról 50 bázisponttal 1 százalékra csökkentette alapkamatát a Bank of England. A legutóbbi kamatcsökkentés január 8-án történt, akkor a kamatszint 2 százalékról 1.5 százalékra mérséklődött. (ProfitLine.hu)
Újabb Angliában szereplő futballista keveredett botrányba: a Manchester City válogatott védőjét, Micah Richardsot őrizetbe vették és kikérdezték, mivel állítólag bántalmazott egy 18 éves férfit egy bár előtt.
Tizenkét millió forint értékű hamis pénzt találtak az esztergomi nyomozók egy helyi étteremben - mondta a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Léber Gabriella.
Több mint kétszáz altatótablettával próbált meg öngyilkosságot elkövetni egy 13 éves lány a kelet-kínai Csiangszu tartományban, hogy halála után a máját súlyosan beteg édesapjának adhassák.
Magyarországon idén először hirdette meg a Ricoh Company és a Sun Microsystems nemzetközi szintű közös fejlesztői versenyét az egyetemi és főiskolai programozó-hallgatók körében. Az országos döntőbe három csapat jutott be, amelyek március 9-én mérik össze tudásukat a Londonban megrendezett nemzetközi döntőn való részvételért.
Holttestet találtak csütörtök dél körül a fővárosi Rákos-patakban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Kalyó László a haláleset körülményeiről egyelőre nem tudott részleteket mondani.
Két Koszovó és Szerbia közti határátkelőt zártak le csütörtökön koszovói szerbek, tiltakozásul az EU irányítása alatt álló rendőri és igazságügyi erő, az EULEX helyi szerepvállalása ellen. Az...
A piaci konszenzussal összhangban 50 bázisponttal 1.75%-ra vágta mai döntésével az irányadó rátát a cseh jegybank monetáris tanácsa. Az indoklás csak a délutánsorán válik ismertté, de a kedvezőtlen...
Új kezdetre, új politikára, valós társadalmi felhatalmazásra van szükség a válság eredményes kezeléséhez, aminek előfeltétele egy az európai parlamenti választással egy időben kiírt országgyűlési voksolás – olvasható Orbán Viktor Fodor Gáborhoz írt levelében.
Tizenkét millió forint értékű hamis pénzt találtak az esztergomi nyomozók egy helyi étteremben. A rendőrök lakossági bejelentésre vonultak ki az egyik esztergomi étterembe, ahol állítólag egy bankrabló tartózkodott.
Álságos és képmutató a kormány oktatásügyi politikája: iskolafejlesztésről, és a 21. század ideális iskolájáról beszél, miközben az iskolák működéséhez szükséges pénznek csak a 45 százalékát folyósítja.