2009. február 6. péntek

febr. 6
6:45
A Suzuki lefelé módosította profitkilátását (hirado.hu)
Az október-december közötti negyedévet a japán gyártó 5,8 milliárd jenes működési eredménnyel zárta. Egy évvel korábban még 38,3 milliárd jenes működési eredményt könyvelhetett el
febr. 6
6:47
Üzletemberek gründolnak bankot a szegényeknek (hirado.hu)
Három üzletember Felcsuti Péter, Polgár András és Ujlaky András ismerik a Grameen Bank sikerét, hónapok óta azon dolgoznak, hogy az állammal együttműködve egy hasonló program Magyarországon is megvalósulhasson. Hogy azok is kaphassanak bankhitelt, akik eddig csak uzsorásokhoz fordulhattak, jelenleg ugyanis nincs olyan bank, amely többgenerációs munkanélküli, mélyszegénységben élőknek hitelt adna
febr. 6
7:03
Még mindig egy lapra tesszük fel a pénzünket (Privátbankár)
Magyarországon az ügyfelek többsége csak egyetlen banknál vezet számlát és a lakását biztosító szolgáltatót jelöli meg főbiztosítójaként
febr. 6
7:03
Sem élve, sem holtan nem találják a magyar Ophelie-t (BorsOnline)
Mester Havaskát mintha a föld nyelte volna el – akárcsak a francia egyetemistát, Ophélie-t Budapesten. Ő sem vitt magával semmit, oka pedig éppenséggel a maradásra lett volna: nyolcvanéves nagymamájának ő viseli gondját. A tűzoltók hiába keresték még a vizekben is. Húga biztos benne, hogy nem önszántából ment el.
febr. 6
7:03
Dzsudzsák Balázs mesterhármast szerzett - videó (Infostart)
A PSV Eindhoven 6-0-ra nyert az ADO Den Haag ellen a holland labdarúgó-bajnokságban, és az együttes magyar játékosa, Dzsudzsák Balázs lőtte a gólok felét!
febr. 6
7:03
Könyvtárban maradnak a gondolatok és könyvek (hirado.hu)
A dokumentumállomány több mint fele egyáltalán nem forog a könyvtárakban. Jórészük pedig még el sem hagyta a falakat
febr. 6
7:05
Banki feketelista: most jön csak a boom (Privátbankár)
Egyre több a név a bankok adóslistáján - egy év alatt 55 százalékkal emelkedett a Központi Hitelinformációs Rendszer lakossági részében nyilvántartott élő hitelmulasztások száma
febr. 6
7:05
43 évesen, betegen szül újra Halle Berry (BorsOnline)
Bár idén már negyvenhárom esztendős lesz Halle Berry, újabb gyermeket szeretne kedvesétől, Gabriel Aubrytól. Az Oscar-díjas színésznőt az sem tartja vissza, hogy súlyos cukorbeteg, és orvosai kora miatt óva intik egy újabb terhességtől.
febr. 6
7:05
A Goodyear és a BMW a biztonságos közlekedésért (hirado.hu)
A két vezető vállalat közös nyereményjátékának fődíja egy BMW 116i személygépkocsi volt
febr. 6
7:07
Isten tudja, mi lesz az autópiacon (hirado.hu)
Két-három hónapon belül elfogynak a 250-260 forintos euróval importált, jelenleg raktáron lévő személygépkocsik, utána bármi lehet a piacon
febr. 6
7:21
Háttérbe szorul a készpénz Amerikában (Privátbankár)
Az amerikaiak egyre jobban elfordulnak a készpénz használatától és mind inkább hitelkártyával fizetnek - közölte a Visa
febr. 6
7:21
Mennyi idő alatt teszi ki Rubik Ernő a kockáját? - videóval (Infostart)
Rubik Ernővel, a külföldön talán legismertebb magyar feltalálóval készített videointerjút a tekintélyes amerikai Time magazin internetes oldala.
febr. 6
7:21
Tukacs: Több tízezer munkahelyet menthet meg a válságkezelő program (Infostart)
A kormány válságkezelő programjának fontos elemei a közjogi javaslatokon kívül az adó- és járulékrendszer átrendezése a kevesebb teher irányába - mondta InfoRádió Aréna című műsorában a gazdasági válságövezetek kezeléséért felelős kormánybiztos. Tukacs István hozzátette: a kormány pályázati programja mintegy 40-50 ezer munkahely megtartását eredményezheti, és további 40 ezer embert segíthet…
febr. 6
7:21
Kézből etetik sajtójukat Gyurcsányék (HírTV)
Számolatlanul íratja a legkülönfélébb propagandacikkeket a Gyurcsány-kormányzat a hozzá közel álló sajtótermékekkel. Az Avar János által főszerkesztett balliberális Vasárnapi Hírek legkevesebb nyolcmillió forinthoz jutott az utóbbi hónapokban ilyen irományokért, míg a Metropol 4,5, a Népszabadság 3,4, a Blikk pedig 2,4 millió forinthoz.
febr. 6
7:21
Lopják a csatornafedeleket Moszkvában (Blikk)
Könnyen az alvilágban köthet ki az ember Moszkvában sétálva. A milliós nagyvárosban több mint kétezer csatornafedőt loptak el fémtolvajok az elmúlt évben - idézte csütörtökön az Interfax orosz hírügynökség a moszkvai vízügyi felügyelőség jelentését.
febr. 6
7:21
Phelps: három hónapra eltiltva (Metropol)
Az amerikai úszószövetség a döntés indoklásában leszögezte: nem doppingvétség esetéről van szó, de hangsúlyozottan fel akarja hívni az úszó figyelmét arra, hogy a pipázással különösen azokra a fiatalokra volt kedvezőtlen hatással, akik példaképként tekintenek rá.
febr. 6
7:21
Kihallgatták Gulyást, Kövért és Demetert (Alternatív Energia)
Tanúként hallgatták ki a Központi Nyomozó Főügyészségen Gulyás József SZDSZ-es képviselőt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tagját. A politikust az UD Zrt.-vel szemben folytatott titkos adatgyűjtés során keletkezett lehallgatások nyilvánosságra kerülése miatt idézték be - ismerteti a pénteki Magyar Nemzet.
febr. 6
7:21
Alkalmadtán alkalmi munka (hirado.hu)
Alkalmi munka magánszemélyként annyit jelentene: korlátlanul háztartási munka, közhasznú társaságoknál legfeljebb évi 200 nap helyettesítés, a mezőgazdaságban pedig 60 nap idénymunka
febr. 6
7:23
Újra terítéken a szegénybank kérdése (Privátbankár)
Három üzletember szegénybankot hozna létre Magyarországon, mivel véleményük szerint a mélyszegénységből csak pénz segítségével lehet kilábalni
febr. 6
7:23
Dzsudzsák mesterhármast lőtt (HírTV)
Mesterhármast lőtt Dzsudzsák Balázs a PSV Eindhoven színeiben csütörtök este a Den Haag elleni holland bajnoki mérkőzésen. A magyar középpályás a 34., a 46. és az 52. percben talált be, a PSV így összességében 6-0-ra ütötte ki a kiesés ellen küzdő kiscsapatot.
febr. 6
7:39
Már a szabadság sem kell a dolgozóknak (Piac és Profit)
Az Arpechim Pitesti román olajfinomító alkalmazottai közül csütörtökön többszázan a gyár elé vonultak, kényszabadságra való küldésük ellen tiltakozni.
febr. 6
7:39
Phelps: ki akarom hagyni az olimpiát (BorsOnline)
Először adott interjút a tavalyi marihuánaélvezete miatt kipattant botránya óta Michael Phelps. A tizennégyszeres olimpiai bajnok amerikai úszó kijelentette, nem kizárt, hogy a 2012-es londoni olimpián nem áll rajthoz.
febr. 6
7:39
Dzsudzsákot éltette az eindhoveni közönség (Metropol)
„Szinte a szememet se hunytam le az éjszaka, még mindig ízlelgetem a tegnapi sikert, alig hiszem el, hogy ez igaz”, mondta a magyar válogatott csatára.
febr. 6
7:39
Iskolamentés ingyenmunkával (HírTV)
Munkájuk egy részét ingyen végzik a jövőben a felsőnyéki pedagógusok, csakhogy ne kelljen bezárni az elszegényedett falu általános iskoláját. A polgármester szerint az ingyenmunka az egyetlen megoldás, ellenkező esetben csődöt jelent falu.
febr. 6
7:39
Tanúk padján Gulyás, Kövér és Demeter (hirado.hu)
Három honatyát is kihallgattak már az UD Zrt.-ügyében, a lehallgatási anyagok nyilvánosságra kerülése miatt
febr. 6
7:41
Csökkennek a taxiárak Ferihegyen (hirado.hu)
Az új díjszabás szerint a legjelentősebb, 15 százalékos tarifacsökkenés a reptér 1-es és 2-es terminálja közötti útra vonatkozik
febr. 6
7:43
Nemzeti megállapodás kell! - a miniszterelnök három-négy évre tervezne, a munkáltatók és a szakszervezetek támogatják (hirado.hu)
febr. 6
7:45
Továbbra is csúszik a roma hallgatók ösztöndíja (hirado.hu)
Noha a szociális tárca február első napjaira ígérte, vélhetően csak a hónap közepére érkezik meg az a csaknem félmilliárd forint, melyet roma fiatalok kapnak ösztöndíjként
febr. 6
7:47
Hullámvasúton a forint (hirado.hu)
febr. 6
7:49
Megújulás előtt a honvédség (hirado.hu)
febr. 6
7:51
Országos járvány - már 30 ezer embert döntött le a lábáról az influenza. Hogy lehet megúszni? (hirado.hu)
febr. 6
7:54
Veszélyeket rejthet a szeméremajak-korrekció (WebBeteg)
A plasztikai sebészetben újabb trend van születőben: a ráncokra, szájra és a mellekre irányuló szépészeti beavatkozások mellett mára a szeméremajkak korrekciós műtéte számít a legdivatosabbak közé. Az orvosok a kockázatokra hívják fel a figyelmet.
febr. 6
7:57
Erősödött a forint (Infostart)
Jelentősen erősödött csütörtökön a forint a nemzetközi kereskedelemben. Az eurót este fél nyolckor 290 forint 75 filléren jegyezték Budapesten a bankközi devizapiacon.
febr. 6
7:57
Alkalmi munka: szűkül a kör (Privátbankár)
Június elsejétől az alkalmi foglalkoztatás a magánszemély munkáltatóknál, a közhasznú társaságoknál, valamint a főtevékenységként mezőgazdasággal foglalkozó munkáltatóknál lesz csak lehetséges - derül...
febr. 6
7:57
Tavasszal drágulhatnak a ruhák a válság miatt (Infostart)
Drágulást okozhat a ruhapiacon a válság. Szociális robbanás jöhet, a feszültségek egyre gyakrabban torkollhatnak erőszakba. Megrohamozták a bankokat az év végén, de nem úgy, ahogy attól sokan tartottak. Gazdasági lapszemle.
febr. 6
7:57
Kapolyi László kint is, bent is (HírTV)
Kapolyi László szocialista országgyűlési képviselő megvásárolta a Vértesi Erőmű részvényeinek nagy részét, de lehet, hogy mégsem lesz tulajdonos a létesítményben.
febr. 6
7:57
Három hónapra eltiltották Phelps-t a pipázása miatt (Blikk)
Az amerikai úszószövetség csütörtökön három hónapra felfüggesztette Michael Phelps versenyjogát, amiatt a sajtófotó miatt, amelyen a pekingi olimpia nyolcszoros bajnoka egy marihuána fogyasztására alkalmas vízipipát tart a szájához. A szövetség a döntés indoklásában leszögezte: nem doppingvétség esetéről van szó, de hangsúlyozottan fel akarja hívni az úszó figyelmét arra, hogy a pipázással…
febr. 6
7:57
Horn Gábor: "a válság elsodorhatja a kormányt" (Alternatív Energia)
Horn Gábor (SZDSZ) a Nap-kelte vendége volt, ahol az előrehozott választásról és a válságkezelésről beszélt.
febr. 6
7:57
Rendeteg ember meghalt egy mecset melletti robbantás miatt (Kripto Akadémia)
Legkevesebb 33 ember meghalt és több mint 50 megsebesült a Pakisztán középső részén fekvő Dera-Gázihán városában egy síita mecset mellett elkövetett robbantásban - ismertette pénteken a rendőrség az előző esti öngyilkos merénylet legújabb veszteségmérlegét.
febr. 6
7:57
Hetvennégy ország és majdnem négyszáz város csatlakozott eddig a Föld Órájához (hirado.hu)
37 főváros, és a világ számos nagyvárosa is csatlakozott
febr. 6
7:58
Januári mérleg: naponta 3700 új munkanélküli (Portfolio)
Az, hogy újabb tízezrek kerülnek utcára már szinte mindennapos hírnek számítanak az USA-ban. Bár már eddig is igen sok - tavaly csaknem 2.6 millió - állás szűnt meg, az elbocsátási hullámnak...
febr. 6
7:59
Még mindig írat propagadacikkeket a kormány (Infostart)
Címek az újságokból: A Malév csak bérelőleget tud fizetni a dolgozóknak. A Gyurcsány-kormányzat továbbra is honorálja a propagandacikkeket. Vallomást tett a szemérem elleni erőszakkal vádolt mohácsi grafikus. Szemle a reggeli lapokból.
febr. 6
7:59
Újabb útfelújítások Budapesten (HírTV)
Négy helyen végez pénteken burkolatjavítást a Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalat. Arra kérik a járművezetőket, hogy fokozott figyelemmel vezessenek az érintett szakaszokon.
febr. 6
7:59
Veszélyben az ivóvízellátás Kínában (Kripto Akadémia)
Elsőfokú riasztást rendeltek el Kína nyolc északi tartományában, ahol a tavaly ősz óta tartó rendkívül száraz idő már az ország gabonatermelésének 2009-re előirányzott szintjét is fenyegeti.
febr. 6
7:59
Csúcsról a mélybe! - A Toyota első veszteséges évére készül (hirado.hu)
A márciussal záruló pénzügyi évben összesen 350 milliárd jenes nettó veszteséggel kell számolni, közölték a csoportnál pénteken
febr. 6
8:00
Meglepetések meglepetések hátán - mit hozott eddig a gyorsjelentési szezon? (Portfolio)
Az Egyesült Államokban javában tart a gyorsjelentési szezon, a legnagyobb vállalatok többsége már közzétette negyedik negyedéves számait és Európában is megkezdődött a jelentési időszak. Miközben...
febr. 6
8:01
Kiújulhat a koreai háború (Kripto Akadémia)
Dél-Korea provokációktól tart Észak-Korea részéről a helyi pénteki sajtó szerint.
febr. 6
8:01
Tavaly a legtöbb spam Oroszországból érkezett (hirado.hu)
A Kaspersky Laboratory előrejelzése szerint idén a spamek száma és aránya az orosz interneten csak nőni fog
febr. 6
8:03
Júniustól változnának az alkalmi munka szabályai (HR Portál)
Június elsejétől az alkalmi foglalkoztatás a magánszemély munkáltatóknál, a közhasznú társaságoknál, valamint a főtevékenységként mezőgazdasággal foglalkozó munkáltatóknál lesz lehetséges - derül ki az alkalmi munkavállalásról készülő előterjesztésből, amelyet a pénteki Napi Gazdaság ismertet.
febr. 6
8:03
Turulügy: nem a Hegyvidéknek áll a zászló (hirado.hu)
Ezúttal a műalkotás elbontását 2006 májusában kimondó közigazgatási hivatalnak kedvez a helyzet, a fideszes vezetésű helyhatóság a jelek szerint vesztésre áll

Keresés