Életét vesztette egy középkorú férfi szombaton Debrecenben, amikor a késő esti órákban egy aknába esett a nagyerdei klinikatelepen. A férfi eddig ismeretlen körülmények között a bőrklinika épülete és az előtte húzódó korlát között lévő szellőzőaknába esett.
Jóllehet gazdasági válság idején a vállalatok azonnali költségcsökkentésre és túlélésre törekednek, az IBM Magyarország szerint ez nem elég a hosszú távú sikerhez, ahhoz az is kell, hogy egy új...
Árokba hajtott egy autó a Maglód és Gyömrő közötti útszakaszon vasárnapra virradó éjszaka, egy embert életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba. Az autó egyelőre tisztázatlan okokból megcsúszott és az árokba hajtott.
Több százezren vonultak Caracas utcáira helyi idő szerint szombaton tiltakozva a tervezett alkotmánymódosítás ellen, amelynek értelmében Hugo Chávez korlátlan ideig tölthetné be az elnöki...
Három cég szállíthat útszórásra használható sót a Magyar Közút Kht.-nek több mint nettó 1,3 milliárd forint értékben - olvasható a Közbeszerzési Értesítőben. A Magyar Közút Kht. nyílt közbeszerzési...
Lengyel edzőpartnerével gyakorolt 2007. november közepén Hidvégi György. Eközben ütés érte a jobb szemgolyóját. Azóta tart a kálváriája, ugyanis az egyik szemmozgató idege megbénult, és kettős látás kínozza. Londonban egy szemspecialista műti majd az ökölvívó exvilágbajnokot.
Tíz náci háborús bűnöst még mindig keresnek, a Simon Wiesenthal Központ pedig éppen most tette közzé frissített listáját a legnagyobb halakról, akiket majdnem hét évtizeddel a II. világháború után sem tudtak még felelősségre vonni.
Az arány ára a befektetőknek a pénzügyi bizonytanságtól és az infláció nekilendülésétől való félelme miatt az unciánkénti (31,1035 gramm) 1000 dollár felé mozog, de meg is haladhatja ezt a szintet...
Madagaszkáron legalább huszonöt tüntetőt lőtt le, és további 167-et megsebesített a rendőrség, amikor szombaton demonstrálókra nyitott tüzet a fővárosban - közölte vasárnap a fegyveres testület szóvivője. Vasárnap nyugodt volt a helyzet Antananarivóban.
A Metropol információi szerint az éjszaka folyamán egy klubban kitört késelés következtében elhunyt az MKB Veszprém KC román beállósa, Marian Cozma. A csapat két másik játékosa is megsérült.
Egyiptom reméli, hogy Izrael és a Hamász palesztin radikális szervezet néhány napon belül megköti a megállapodást a tűzszünetről és a gázai övezeti átkelőhelyek részleges újramegnyitásáról. A...
Sorozatban harmadik vereségét szenvedte el a Sevilla a spanyol labdarúgó-bajnokságban, ezúttal - szombaton késő este - a városi rivális Real Betistől kapott ki egy góllal.
Gyurcsány fel van háborodva, de erre nincs semmi oka, pontosabban nincsen rá semmi mentsége. Most azon háborog, hogy az ügyészség bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást azok ellen, akik többször is levetítették Budapesten a Jud Süss című, rémesen mocskos náci propagandafilmet. A kormányfő most azért pörög, mert szerinte az ügyészség kemény elvi álláspont helyett csak gyáva magyarázkodást…
Egy veszprémi szórakozóhelyen szíven szúrták Marian Cozmát, a Veszprém férfi kézilabdacsapatának román válogatott játékosát, aki a kórházba szállítás után életét vesztette. Súlyos sérülésekkel került kórházba két másik kézilabdázó, Zarko Sesum és Ivan Pesic.
Teherbe ejtő kiállítás nyílt meg az Egyesült Államokban egy dél-karolinai múzeumban olyan szobrokból, amelyek megtermékenyítő erejűek. Legalábbis ezt állítják az amúgy vándorkiállítás szervezői.
Egy harmincfős társaság támadt az MKB Veszprém kézilabdacsapatának játékosaira egy szórakozóhelyen. Az összetűzésben a csapat 26 éves román Marian Cozmát szíven szúrták, ő a kórházban életét vesztette.
Folyamatosan emelkedik az ausztráliai bozóttüzek áldozatainak száma, mert a hatóságok újabb és újabb holttestekre bukkannak a leégett házak romjai között és gépkocsikban - ezek utasai nyilvánvalóan menekülni próbáltak a terjedő lángok elől.
Ahogyan a recesszió egyre inkább elmélyül a kelet-közép-európai gazdaságokban, egyre láthatóbbá válnak a kellemetlen munkaerőpiaci következmények és az egész régióban csak most kezd igazán...
Hatalmas kihívás igazán jó kisautót készíteni. Korlátozott külméret, alacsony ár és kis tömeg ellenére tágas utasteret, használható csomagtartót, tökéletes biztonságot és persze értékelhető komfortot várunk el, ezen felül kritérium a szerethető kinézet, a szerkezetet különösen megterhelő rövid városi utakon is megbízható kivitel.
Két amerikai kutatócsoport olyan génmanipulációs eljárásokon dolgozik, amelyekkel később fény nélkül, vagy kevesebb vízzel is növekedni képes növények növeszthetők.
Hárman megsérültek, amikor autójukkal árokba hajtottak a Maglódot Gyömrővel összekötő úton vasárnapra virradó éjszaka - nyilatkozta Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) Lengyelországgal folytat megbeszéléseket hitelnyújtásról, hogy elkerülje a pénzügyi válság súlyos következményeit - erről az IMF vezetője nyilatkozott egy malajziai...
Több százezren vonultak Caracas utcáira helyi idő szerint szombaton tiltakozva a tervezett alkotmánymódosítás ellen, amelynek értelmében Hugo Chávez korlátlan ideig tölthetné be az elnöki tisztséget.
Az asszony felültette, kopott barna szvettert húzott rá, beemelte a tolókocsiba. A szobában sok ágy állt, rajtuk járóképes öregek ücsörögtek; irigykedtek. Pista bácsit az asszony a kijáratig gurította, sok lépcsőn kellett lemenni; kikapta a testet, a vén úr somolyogva a nyakát ölelte két karral.
Az amerikai AP hírügynökség perre készül az amerikai választási kampány leghíresebb plakátjának alkotója, Shepard Fairey Los Angeles-i művész ellen, mert a festő nem fizetett jogdíjat a hírügynökségnek, noha maga sem tagadja, hogy az AP egyik fotóját használta fel ikonná vált Obama-ábrázolásához.
Az orosz Gazprom az idén a tavalyinál mintegy 5 százalékkal kevesebb földgázt exportál Európának - közölte a vállalat dokumentumaira hivatkozva egy banki forrás. Eszerint a múlt évi 179 milliárd köbméter helyett 170 milliárd köbméternyi várható.
Egy pohár tea, egy bélszín, egy vasúton megtett kilométer: a jövőben bármilyen emberi fogyasztást vagy tevékenységet egy új mértékegységgel, a vele járó szén-dioxid-kibocsátás grammjával lehet...
Iker Casillas, a Real Madrid válogatott futballistája szombaton már 454. alkalommal védte a fővárosi elitalakulat kapuját, ezzel beállította nagy elődje, Francisco Buyo csúcsát.
Egy folyóba zuhant egy kisrepülőgép Brazília északi részén, az Amazonas-esőerdő felett helyi idő szerint szombat délután, a fedélzeten legalább 20 ember utazott, közülük csak négyet sikerült élve kimenteni - közölték a hatóságok.
Halálra gázoltak egy hajléktalant szombat késő este az M1-es autópályán, Tatabányánál. A férfi átmászott a pálya két oldalát elválasztó korláton, és figyelmetlenül a belső sávban közlekedő autó elé lépett.
Az idén nyolcan kapták meg az MSZP emberjogi és gyermek tagozatának Szalai Pál-emlékdíját vasárnap Budapesten - közölte a tagozat. A 2003-ban elhunyt közíróról elnevezett díjat Wiener György...
Összesen 13 fogát húzta ki önkezűleg egy 42 éves brit. A férfi nem annyira tehetős, hogy magánfogorvoshoz mehetett volna, az államiaktól pedig sohasem kapott időpontot belátható időn belülre, pedig 2003 óta próbálkozott.
A ZF-Eger két góllal kikapott a szerb Partizan Beograd otthonában a férfi vízilabda Euroliga D csoportjának 4. fordulójában. Ezzel egyrészt eldőlt, hogy a hevesi alakulat már biztosan nem juthat be a legjobb nyolc közé, másrészt, hogy a Partizan és a Vasas már tagja a negyeddöntő mezőnyének.
Heves etikai vitát váltott ki a minap világra jött nyolcas ikrek esete az amerikai orvosi világban, ahol sokan tették fel a kérdést, hogyan részesülhetett in vitro megtermékenyítésben egy hatgyermekes, fiatal egyedülálló anya. Nézze meg a vele készült interjút!
A rendőrség közlése szerint 11 rendbontót előállítottak Münchenben. Négy ember, köztük egy rendőr könnyebben megsebesült a tömeg feloszlatására bevetett paprikaspray-től.
2008-ban is meghirdették a "Kultúra Magyar Városa 2009" pályázatot. Az idei évben két kategóriában hirdettek győztest, az egyik nyertese Szombathely, a másiké pedig Balatonfüred lett. A "Kultúra...
A Sermet I. néven emlegetett, 30 éves férfit pénteken fogták el, amikor belépett Németország területére a stuttgarti repülőtéren. A rendőrség azzal gyanúsítja, hogy 2004 és 2006 között készpénzzel és katonai felszereléssel látta el a terrorszervezet egy másik tagját, akit tavaly vettek őrizetbe a német hatóságok.
Az nem merem kijelenteni, hogy példa nélküli a dél-kaliforniai származású muzsikus Greg Copeland esete, de még hosszabb kutatás után sem találtam hasonlót. Miről is van szó?
Sabina Slonkova nem volt hajlandó felfedni, hogy kinek a révén jutott hozzá ahhoz a videofelvételhez, amely bizonyítja: Jirí Weigl, az elnöki hivatal igazgatója titkon találkozott Miroslav Slouf befolyásos szociáldemokrata lobbistával röviddel a tavalyi államfői választás előtt.
Megszerezték diplomájukat az első, speciálisan képzett szóvivők a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán. A három féléves, posztgraduális képzésen tizennyolc hallgató végzett.