Irán legfelsőbb vezetője szerint a kívánttal ellentétes hatást ért el a nemzetközi embargó, mert segítette országa önállósodását műszaki és katonai téren.
Lehasadt egy tizenkét kilométer széles jégtábla az amerikai Ohio állambeli Erie-tavon: az elsodródó tábláról 134 horgászt sikerült kimenteni, egy meghalt, miután a hideg vízbe esett.
Megölték a veszprémi kézilabdacsapat beállósát, Marian Cozmát vasárnapra virradóra egy Veszprém belvárosában lévő szórakozóhelyen. A 26 éves sportoló másik két csapattársát, Ivan Pesic-et és Zarko Sesum súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.
Az SZDSZ szerint addig nem lehet benyújtani a parlamentnek az új médiatörvény tervezetét, amíg abban a médiarendszert meghatározó intézményeket az eddigieknél is erősebb pártbefolyás alá rendelnék...
Huszonegy határsértőt, köztük négy gyereket fogtak el a rendőrök Röszke közelében. Az öt makedón, tizenkét koszovói és négy szerb állampolgár kisebb csoportokat alkotva lépte át az államhatárt Röszke külterületén .
Több alkalommal életveszélyesen megfenyegették az ormánsági uzsora ügyek tanúit, Siklósnagyfaluban ezért a helyi polgárőrség 24 órás járőrszolgálatot szervezett: éjjel nappal figyelik az érintettek házait. Azt ígérik: ha kell a bírósági eljárás végéig az utcán maradnak, és megvédik az uzsorások áldozatait.
Szent István király, a magyar állam megalapítója, rövidesen lovas szobrot kap a szlovákiai Révkomáromban. A mintegy 30 tonnás bronzszobor, amely életnagyságban ábrázolja első királyunkat, egy hatalmas kőtömbön fog állni, s magassága az alapzattal együtt meghaladja majd a nyolc métert.
A nem biztosított és egészségügyi szolgáltatásra egyéb jogcímen sem jogosult belföldi magánszemélyeknek január 1-jétől havonta 4500 (napi 150) forintot kell fizetniük egészségügyi szolgáltatási járulékként, amit a tárgyhót követő hó 12-ig, vagy ha ez az időpont munkaszüneti vagy pihenőnapra esik, akkor az ezt követő első munkanapon kell megfizetni.
Súlyosan megsérült az a férfi, aki kocsijával a leengedett félsorompó ellenére a sínekre hajtott egy agárdi vasúti átjáróban vasárnap kora délután, és összeütközött a Budapestről Székesfehérvár felé tartó személyvonattal - közölte a rendőrség.
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a férfit, aki vasárnap kora délután kocsijával vonatnak ütközött Fejér megyében – írta közleményében Németh-Kész Mónika, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A forgalom azóta megindult a vonalon.
Rendkívül kedvezőnek értékelte Joe Biden alelnöknek a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián elhangzott, az új amerikai kormányzat külpolitikai törekvéseit ismertető beszédét Szekeres...
Kulka János kapta idén a Páger Antal-díjat; a Jászai- és Kossuth-díjas, kiváló és érdemes művész vasárnap vehette át a makói önkormányzat elismerését a Maros-parti városban. A díjat minden esztendőben az a színész kapja, aki a kuratórium döntése alapján a leghűségesebb Páger Antal szellemi örökségéhez, és játékára jellemző a págeri hitelesség és eszköztelenség.
Az ausztrálok olimpiai bajnoka, Steve Hooker 6,06 m-rel nyerte a bostoni atlétikai viadal rúdugró számát, ennél csak az ukránok legendás versenyzője, Szergej Bubka jutott magasabbra.
Megállapodást kötnek egymással vezető európai közösségi oldalak kedden Luxembourgban az EU kezdeményezésére arról, hogy összehangolt lépésekkel fogják védeni a fiatalokat az internetes lelki terror ellen.
Huszonegy határsértőt, köztük négy gyereket fogtak el a rendőrök vasárnapra virradóra Röszke közelében - tájékoztatott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Kulka János kapta idén a Páger Antal-díjat; a Jászai- és Kossuth-díjas, kiváló és érdemes művész vasárnap vehette át a makói önkormányzat elismerését a Maros-parti városban.
Bemutatták Namíbia új nemzeti parkját, egy hatalmas, dűnékkel, lenyűgöző sziklaformációkkal és kísértetvárosokkal szabdalt területet, amely egykor a gyémántbányászat központja volt. Mint Netumbo...
Az SZDSZ tragikusnak tartja azt, ami vasárnap hajnalban történt az MKB Veszprém kézilabdacsapat játékosaival - közölte a liberális párt az MTI-vel. Az SZDSZ és a párt veszprémi szervezete osztozik...
Gondoskodik Marian Cozma, Ivan Pesic és Zarko Sesum családjának anyagi megsegítéséről az önkormányzati tárca - jelentette be Gyenesei István önkormányzati miniszter az MTI-nek a veszprémi...
Az állam saját magán spórol meg 60 milliárd forintot abból a 200 milliárdból is, amely a gazdasági visszaesés miatt hiányként jelentkezik a költségvetésben idén.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése sokfelé várható csapadék, eleinte eső, zápor, majd nyugaton, északon egyre többfelé havazás valószínű. Hétfőn nyugat felől fokozatosan felszakadozik,...
Az SZDSZ szerint addig nem lehet benyújtani a parlamentnek az új médiatörvény tervezetét, amíg abban a médiarendszert meghatározó intézményeket az eddigieknél is erősebb pártbefolyás alá rendelnék - közölte a liberális párt parlamenti frakciója vasárnap.
A kereslet csökkenése és a biztonsági előírások szigorúbbá válása miatt tavaly több mint 4000 játékgyár zárt be Kínában. Míg 2007-ben még 20.4, addig tavaly már csak 1.7 százalékkal több játékot...
A megelőző héten megfigyelhető emelkedést követően az elmúlt napokban jelentős mértékben estek a benzin és a gázolaj jegyzésárak a nemzetközi piacokon, amelyekhez a MOL is igazítja belföldi értékesítési árait. Ennek megfelelően a szerdai árváltoztatás során karácsony óta első ízben csökkentés várható - írja a Portfolio.hu.
A Kolozsvári U Mobitelcu férfi kosárlabdacsapat az A osztály 19. fordulójának mérkőzésén 109-102 arányban múlta felül a Szebeni CSU együttesét szombat este.
Aranyérmet szerzett a magyar válogatott vasárnap a budapesti férfi kard csapat Világkupa-versenyen. A Szilágyi Áron, Decsi Tamás, Lontay Balázs, Iliász Nikolász összeállítású hazai alakulat a döntőben a 45-37-re verte a franciákat. A magyar női kardcsapat a kilencedik helyen végzett vasárnap a franciaországi Orléans-ban rendezett Világkupa-versenyen.
Gondoskodik Marian Cozma, Ivan Pesic és Zarko Sesum családjának anyagi megsegítéséről az önkormányzati tárca - jelentette be Gyenesei István önkormányzati miniszter a veszprémi kórházban, miután meglátogatta a vasárnap hajnalban súlyosan megkéselt két kézilabdázót.
Eddig több mint 50 ezren jelentkeztek háziorvosuknál influenzaszerű tünetekkel, harminc kórházban el kellett rendelni a látogatási tilalmat is. Az ÁNTSZ Járványügyi Főosztályának vezető helyettese az InfoRádiónak elmondta: a következő hetekben számítani kell a megbetegedések számának növekedésére.
A svájci szavazók a hétvégi népszavazáson az Európai Unió új tagországaira, Romániára és Bulgáriára is kiterjesztették a svájci munkaerőpiacra való belépés lehetőségét. Hivatalos adatok szerint a...
A magyar jégkorong-válogatott harmadik mérkőzését is elvesztette a lettországi olimpiai selejtező tornán, miután a vasárnapi záró napon - szétlövés után - 4-3-ra kikapott Ukrajna legjobbjaitól. Pat Cortina tanítványai hosszú ideig vezettek, ám az ukránok az utolsó percben egyenlíteni tudtak, és a büntetőknél már ők koncentráltak jobban.
A trinidadi partoknál ért célba a hét végén az 56 éves Jennifer Figge, az első nő, aki átúszta az Atlanti-óceánt. Az útja közel egy hónapig tartott: január 12-én indult az Afrika nyugati partjainál fekvő Zöld-foki-szigetektől.
Az idő és a körülmények immár végleg túlléptek Gyurcsány Ferencen és kormányán - közölte Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője vasárnap a kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottakra reagálva.
Az idő és a körülmények immár végleg túlléptek Gyurcsány Ferencen és kormányán - közölte a Fidesz. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője kifejtette: az már korábban bebizonyosodott,...
Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter is elindult Veszprémbe, hogy a helyszínen tájékozódjon a vasárnap hajnalban történtekről - értesült az MTI kormányzati forrásból.
A hamarosan a helyszínre érkező igazságügyi és rendészeti miniszter tájékoztatása után a rendőrség a sajtót is informálja a bűnügy eddig felderített részleteiről - értesült rendőrségi forrásból az MTI.
A kormány döntése értelmében kétmilliárd forint többlettámogatást kap a rendőrség - közölte a kormányszóvivő a kabinet vasárnapi soron kívüli ülése után. Daróczi Dávid hangsúlyozta: a döntésnek nincs köze a szombat éjjel Veszprémben történtekhez, de nem független az elmúlt hetek eseményeitől.
Marian Cozma édesapja könnyeivel küszködve nyilatkozott a román hírtelevíziónak. A gyászoló szülő elmondta, hogy saját kezével állna bosszút fia haláláért. A szerb sérült apja pedig háromszáz kommandóst toboroz, hogy kézre kerítse a támadókat
A trinidadi partoknál ért célba a hét végén az 56 éves Jennifer Figge, az első nő, aki átúszta az Atlanti-óceánt. Az útja közel egy hónapig tartott: január 12-én indult az Afrika nyugati...
A német kancellár elutasította gazdasági miniszterének előző nap felajánlott lemondását - vált ismertté vasárnap Berlinben. Lemondási szándékának bejelentésével a nagykoalíciós kormányban a...
Öt utcalányt állítottak elő egy prostitúcióellenes razzia során Nyíregyházán. Az akciót szombat este tartotta rendőrség Nyíregyháza déli városrészében, valamint a 4-es számú főútvonal mentén.
Fellebbezést nyújt be az Őrségi Nemzeti Park a burgenlandi hatóságok pénteki döntése ellen, amellyel első fokon engedélyezték a heiligenkreuzi hulladékégető megépítését. A magyar álláspont szerint a hulladékhasznosító művet az országhatártól lényegesen távolabbi helyen kell felépíteni.
Fellebbezést nyújt be az Őrségi Nemzeti Park a burgenlandi hatóságok pénteki döntése ellen, amellyel első fokon engedélyezték a heiligenkreuzi hulladékégető megépítését - közölte a Környezetvédelmi...