2009. február 11. szerda

febr. 11
12:47
Szólt a rendőrségnek, hogy megkéselte a feleségét (Blikk)
Súlyos mellkasi sérülésekkel szállították kórházba azt a nőt, akit kedden este férje szúrt meg Záhonyban. A vizsgálat eddigi adatai szerint a házaspár azon szólalkozott össze, hogy a férfi ittasan ment haza, a késelés utáni dulakodásban a férj is könnyebben megsérült, miután nekiesett egy üvegezett ajtónak.
febr. 11
12:48
91 dolgozójától válik meg a jegybank! (Pénzcentrum)
Dolgozóinak 14 %-át bocsátja el a Magyar Nemzeti Bank - értesült az Index. Az MNB-ben megerősítették az információit, megjegyezve, hogy a 91 fős létszámcsökkentés független a gazdasági válságtól, az egy 2008 elején indított hatékonyságjavító program eredménye. Ezzel a programmal az MNB évi 1,7 milliárd forintot takarít meg; az elbocsátások egyszeri költsége 111 millió forint....
febr. 11
13:03
Politikusok, akiknek a neve felmerült a Zuschlag-ügyben (Infostart)
Eddig többek között Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, Szilvásy György titokminisztert, Mesterházy Attilát, az MSZP országgyűlési frakcióvezetőjét, Göncz Kinga külügyminisztert, Jánosi György korábbi ifjúsági minisztert hallgatta meg az ügyészség és a bíróság a Zuschlag-ügyben. A különösen nagy kárt okozó csalással vádolt egykori MSZP-s képviselő és vádlott-társai azonban sok más politikust is…
febr. 11
13:03
Zala egyetlen városának van költségvetése (HírTV)
Az önkormányzatokat sújtó, összesen 150 milliárdos kormányzati elvonás miatt Zala megye egyetlen nagyvárosának, Zalaegerszegnek van elfogadott költségvetése.
febr. 11
13:03
A síneken veszteglő autóba rohant egy RoLa Kecskemétnél (Blikk)
A síneken álló személyautónak ütközött egy Budapestről Szegedre tartó teherautókat szállító RoLa Kecskemét és Városföld között. Az elsődleges vizsgálat alapján a vonat a tilos jelzés ellenére haladt tovább, így ütközött össze a síneken álló meghibásodott autóval.
febr. 11
13:03
Zuschlag-per -még messze ninscen vége (Alternatív Energia)
Zuschlag János szerda délután folytatja vallomását az ellene és tizenöt társa ellen indított büntetőper tárgyalásán Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.
febr. 11
13:03
Új lendületet adhat a Jeremie program - Interjú (Portfolio)
Válságban felértékelődik a kockázati tőke szerepe. Bízom abban, hogy a kkv-k tudnak majd élni ezzel a lehetőséggel - nyilatkozta a Portfolio.hu-nak Erdei Sándor, a DBH Group vezérigazgatója a Jeremie...
febr. 11
13:03
Tisztában vagy vele, mennyi energiát fogyasztasz? A Google megmondja! (Pénzcentrum)
A Google jótékonysági és filantróp szervezete, a Google.org egy olyan szoftver kifejlesztésén dolgozik, amely a felhasználók számára valós idejű adatokat küld saját energiafogyasztásukról, ezzel is növelve az emberek környezettudatosságát....
febr. 11
13:05
Nem tervez bosszút a Veszprémben megsebesült kézis apja (Infostart)
A Veszprémben megkéselt szerb kézilabdázó, Zarko Sesum apja a leghatározottabban tagadja, hogy bosszúra készülne.
febr. 11
13:05
Leszúrta feleségét, majd feladta magát (HírTV)
Önként jelentkezett a rendőrségen az a férfi, aki egy késsel súlyosan megsebesítette saját feleségét Záhonyon.
febr. 11
13:05
Motoros szán ütközött vonattal (Blikk)
Motoros szánnal ütközött egy vonat az Egyesült Államokban. A hómobilt vezető 36 éves nő csak megijedt, nem esett baja, mert még idejében le tudott ugrani járművéről és kitérni a vonat elől.
febr. 11
13:07
Kórházról kórházra vitték – az életébe került (HírTV)
Egyik kórházról a másikra szállítottak a fővárosban egy aortarepedésben szenvedő férfit. Az 56 éves beteg meghalt, mielőtt megműthették volna. Az eset kivizsgálását az érintett egészségügyi intézmények nem tervezik. Azt mondták, az előírások szerint jártak el.
febr. 11
13:07
Állványzat sodort el egy munkást (Blikk)
Súlyosan megsérült egy munkás, akit egy 15 méter magas állványzat sodort el szerdán a főváros XI. kerületében.
febr. 11
13:09
17 év kóma után halál: emberölés, vagy "kegyes" vég? (WebBeteg)
Jogi és politikai vitát váltott ki az 1992-es autóbalesete óta kómában fekvő Eluana Englaro ügye, akinek vegetatív állapotát az orvosok már tíz éve visszafordíthatatlannak nyilvánították, és mesterséges életben tartását családja kérésére egy udinei klinikán megszüntették.
febr. 11
13:18
Ezer-kétezer milliárdos adócsökkentést javasol a Reformszövetség (Infostart)
Ezer-kétezer milliárd forintos adó- és járulékcsökkentési, 2011-ig tartó programot javasol a Reformszövetség a kormánynak, az ehhez szükséges kiadáscsökkentési lépésekről viszont nem szól - értesült szerdán az MTI. A több mint 10 oldalas dokumentum több heti munka után a hét elejére készült el.
febr. 11
13:21
Jogerősen elítélték Princz Gábort (Infostart)
Helybenhagyta a Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Ítélőtábla ítéletét a Postabank-ügyben, ezzel 12 év után jogerős döntés született Princz Gábor, a pénzintézet volt elnök-vezérigazgatója és három társa perében.
febr. 11
13:21
1-2 ezer milliárdos adócsökkentést javasol a Reformszövetség (Gondola)
Ezer-kétezer milliárd forintos adó- és járulékcsökkentési, 2011-ig tartó programot javasol a Reformszövetség a kormánynak, az ehhez szükséges kiadáscsökkentési lépésekről viszont nem szól -...
febr. 11
13:21
Zuschlag kerülte a kényes témákat (Blikk)
Vallomást tett, de három témában nem nyilatkozott Zuschlag János az ellene és tizenöt társa ellen indított büntetőper mai tárgyalásán Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon. A másfél éve előzetesben levő politikus a legkényesebb témákról hallgatott.
febr. 11
13:21
Rétvári: Oktatni kellene a pénzügyi alapismereteket (HírTV)
Kötelező tantárggyá tenné a pénzügyi alapismereteket a KDNP. Szerintük erre ezért lenne szükség, mert egyre több fiatal kényszerül hitelfelvételre, a kockázatokat azonban sokan nem ismerik vagy nem érzik a jelentőségét.
febr. 11
13:21
Jól haladnak a tárgyalások az EU és Oroszország közt (Kripto Akadémia)
Konstruktív szellemben folyik az Oroszország és az Európai Unió stratégiai partnerségéről kötendő új megállapodás előkészítése - mondta Moszkvában Szergej Lavrov szerdán, az unió küldöttségével tartott találkozót követően.
febr. 11
13:23
Félmillió a „Sikolyos” rabló kézre kerítőjének (+képriport) (HírTV)
Félmillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a pénteki szegedi takarékpénztárnál történt rablás ügyében.
febr. 11
13:23
Rendkívüli EU gazdasági csúcs! (Kripto Akadémia)
A gazdaságélénkítés összehangolásáról lesz szó
febr. 11
13:27
Megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatnak Marcaltőn (HR Portál)
Megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzemet adtak át kedden a Veszprém megyei Marcaltőn; a faipari üzemben gyermekjátékokat, illetve bútorokat gyártanak hazai és külföldi megrendelésre.
febr. 11
13:29
Továbbra sincs megállapodás a MÁV és a VDSZSZ között (HR Portál)
Nem született megállapodás a MÁV-társaságok és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) képviselői között a keddi kollektív munkaügyi vitán a szakszervezeti sztrájkkövetelésekről, illetve a még elégséges szolgáltatásról. Az egyeztetést február 19-én folytatják.
febr. 11
13:31
Újabb tízezer embert küld el világszerte a GM (HR Portál)
Újabb tízezer embert küld el - ezúttal az irodai állományból - a súlyos válsággal küzdő amerikai General Motors autógyárcsoport. A nem órabéres állományt még idén 63 ezerre tervezik csökkenteni 73 ezerről.
febr. 11
13:33
Nem terveznek leépítést az Electrolux jászberényi gyáraiban (HR Portál)
Az Electrolux jászberényi gyáraiban a gazdasági válság ellenére nem terveznek elbocsátást, sőt van olyan gyártási terület, ahol szezonális munkaerő-felvételére kerül sor - közölte Takács János, a svéd tulajdonú társaság vezérigazgatója kedden az MTI-vel.
febr. 11
13:39
Kétezermilliárdos adócsökkentés: újabb ötletek (Privátbankár)
Ezer-kétezer milliárd forintos adó- és járulékcsökkentési, 2011-ig tartó programot javasol a Reformszövetség a kormánynak, az ehhez szükséges kiadáscsökkentési lépésekről viszont nem szól
febr. 11
13:39
A másodikon rendezték be saját állatkertjüket (Blikk)
Nyulakat, csirkéket, gyíkokat, pókokat és még sok más állatot szállított el a hatóság egy lakásból az Egyesült Államokban. Három furgonra volt szükség a több mint százpéldányos állatsereglet elfuvarozásához.
febr. 11
13:39
Meghalt a tehervonat elé tolt nő (Blikk)
Meghalt annak a kocsinak a vezetője, amelybe belerohant egy teherautókat szállító vonat délelőtt Kecskemét és Városföld között.
febr. 11
13:39
Rendkívüli gazdasági EU-csúcsot tartanak március elsején (Gondola)
Rendkívüli csúcstalálkozót tart az Európai Unió a gazdaságélénkítő intézkedések összehangolásáról március elsején Brüsszelben a tagállamok állam- és kormányfőinek részvételével - jelentette be...
febr. 11
13:39
Büntetés: 3,6 milliót kell fizetnie Princznek (HírTV)
Princz Gábort és társait hanyag kezelésért jogerősen pénzbüntetésre ítélte a Legfelsőbb Bíróság.
febr. 11
13:39
Az MSZP levélben kérdezi a sikerdíjról az önkormányzatokat (Alternatív Energia)
A nagy összegű kötvénykibocsátásokról kérdezi levélben Nyakó István, az MSZP szóvivője és országgyűlési képviselője azt a több mint húsz önkormányzatot, amelyek a Priv-Invest Gazdasági Tanácsadó Kft.-t bízták meg az értékpapírok forgalmazásával. Erről a szóvivő szerdán tájékoztatta az MTI-t.
febr. 11
13:40
Princz Gábort 3.6 millió forintra büntették (Portfolio)
Szerdán jogerős ítélet született a több mint 10 éve tartó Postabank-ügyben a Legfelsőbb Bíróságon, amelyik február 2. óta harmadfokon tárgyalta az ügyet. A perben az ügyész felfüggesztett...
febr. 11
13:41
Székesfehérváron keresték Sztojka Ivánt (Gondola)
A veszprémi gyilkosság miatt körözött Sztojka Ivánt keresve átkutatták Székesfehérváron a Fejér Megyei Szent György Kórházat szerdán a rendőrök, de a gyanúsítottat nem találták meg - közölte a...
febr. 11
13:41
Brutális gyilkosság - Riasztás (videó) (HírTV)
Adás: 2009. február 10. kedd 19.30 és 23.30 2009. február 11. szerda 10:05
febr. 11
13:42
Alkotmánybíróság kontra vagyonadó (Adózóna)
Adózni nem szeretünk, de muszáj. Szükséges rossz! Az adózó maga állapítja meg a törvények szerinti adóalapot, adót és maga is fizeti meg. Ha nem ezt teszi, az adóhatóság – természetesen a törvények keretei között – a mulasztást megállapítja, büntet és behajtja a tartozást. Súlyosabb esetekben akár büntetőeljárás is folytatható az adócsalóval szemben. Ez normális országokban így folyik. Nálunk ez a…
febr. 11
13:43
Az LMP egy tál házi süteménnyel díjazza a korrupció leleplezőit (Gondola)
A Lehet más a politika szeretne a szakmai javaslaton túl közvetlenül is hozzájárulni a közélet tisztulásához. Egy tál házi süteménnyel fogjuk kifejezni megbecsülésünket mindenkinek, aki felelős állampolgárként a hatóságokhoz vagy a nyilvánossághoz fordulva érdemben hozzájárul a vezető politikusok korrupciós ügyeinek leleplezéséhez.
febr. 11
13:45
Titkolják Horn állapotát (Gondola)
Horn Gyula egyre többször nem tudja, hogy éppen hol van, ezt leszámítva viszont egészségi állapota változatlan – írta a Bors.
febr. 11
13:54
Februári teendők (Éva Magazin)
Ébredezik a természet, az erdőben, a hófoltok között már kidugják fejüket az új hajtások - érdemes nagyokat kirándulni. Friss gyümölcs híján ürítsd ki a kamrát: a tavaly befőzöttek vitamintartalmára most van igazán szükség. Mielőtt rád tör a tavaszi fáradtság...
febr. 11
13:56
Vendégszerkesztők (Éva Magazin)
Dolgozó és tanuló, kisgyerekes és nagygyerekes, budapesti és vidéki vendégeink voltak 23-tól 43 évesig.
febr. 11
13:57
Darázsfészekbe nyúltak a franciák (Privátbankár)
Az Európai Bizottság kritikáira válaszolva Bruno Le Maire francia Európa-ügyi államtitkár tagadta, hogy a francia autógyártóknak nyújtott állami hitelkeret protekcionista lenne
febr. 11
13:57
Betiltotta a miniszter a miniszoknyát és a dekoltázst (Infostart)
Betiltotta a miniszoknyát és a mély dekoltázst a guatemalai belügyminiszter: a tárca dolgozóinak a jövőben jobban oda kell figyelniük öltözékükre.
febr. 11
13:57
Már 2 millió a Sztojkáért felajánlott nyomravezetői díj (HírTV)
A Veszprém megyei önkormányzat képviselői keretük terhére további 1 millió forint nyomravezetői díjat ajánlottak fel annak, aki Sztojka Iván tartózkodási helyéről érdemi információval szolgál. Így annak, akinek segítségével sikerül elfogni a veszprémi gyilkossággal gyanúsított férfit, a rendőrség 2 millió forintot fizet ki.
febr. 11
13:57
Összeszurkálta társát egy hajléktalan (Blikk)
Vágott és szúrt sebekkel szállították kórházba azt a 35 éves férfit, akit hajléktalantársa késelt meg Budapest VII. kerületében délelőtt.
febr. 11
13:57
Kovács úr és a DDB mindent vitt (Kreatív Online)
A volkswagenes Kovács úr vitte el a pálmát az 1994-es Magyar Reklámfilmszemlén. A Zorán zenéjére készült szpot egyben történelmi visszatekintés, hiszen magyar és világtörténelmi pillanatok is szerepelnek benne. Nézze meg a 15 évvel ezelőtti nyertes reklámokat!
febr. 11
13:57
Nem vállal több gyereket a nyolcas ikrek anyja (Gondola)
Isteni jelet lát nyolcas ikreinek születésében, hogy ne vállaljon többé gyermeket - mondta el egy televíziós interjúban a dél-kaliforniai anya, akinek már az ikrek világra jötte előtt is volt hat...
febr. 11
13:57
"Ezek az emberek társadalmi támogatásra, szolidaritásra és ellátásra szorulnak akár romák, akár nem" (Alternatív Energia)
A rendszerváltás idején a kutatók már figyelmeztettek arra, hogy baj lesz a roma társadalommal - mondta Kállai Ernő kisebbségi ombudsman egy romákkal foglakozó konferencián Szarvason.
febr. 11
13:57
Irán továbbra is halál-listán tartja Rushdie-t (Kripto Akadémia)
Az iráni hatóságok szerint továbbra is érvényben van a Salman Rushdie világhírű brit íróra kimondott halálos fatva: a vallási állásfoglalást húsz évvel ezelőtt adta ki Khomeini ajatolláh, az iráni iszlám forradalom vezetője.
febr. 11
13:58
Generációs befektetési lehetőségek hevernek a szemünk előtt (Portfolio)
A részvénypiacok árazása jelenleg az összes kockázatot tükrözi, a következő időszakban viszont fennmaradhat a magas árfolyam-ingadozás, a tartós bika piac kezdetére pedig még 2009 végéig, de inkább...
febr. 11
13:58
Levelek az olvasóktól (Éva Magazin)
Hírünk eljut a nagyvilágba, mert hűséges olvasóink tűzön-vízen át megszerzik az Évát, s kézről kézre adják még Amerikában is.

Keresés