Életének 95. évében elhunyt Uher Zita magánénekesnő, a ,30-as és a ,60-as évek közötti nagy magyar operaénekes generáció egyik utolsó képviselője - tudatta a Magyar Állami Operaház.
Orbán Viktor szerint cigánybűnözés nincs, de cigány bűnözők vannak. A Fidesz elnöke a köztársasági elnökkel folytatott szerdai megbeszélése után azt mondta: súlyosbítja a bajt, ha nem mondják ki, hogy a cigány származású bűnelkövetők aránya napról napra növekszik.
A Dresdner Bank tavaly 2,5 milliárd eurós veszteséget szenvedett, de vezetői éppen a tavalyi évre vonatkozóan 400 millió eurós prémiumra vonatkozó igénnyel álltak elő. A bank nemrégiben olvadt be a Commerzbankba a veszteségek miatt, a beruházási részleg vezetői az új tulajdonosnál akarják kiharcolni az elmaradt kifizetéseket. (ProfitLine.hu)
A kormány arra készül, hogy átfogó változásokat, az elmúlt évtizedekben soha nem tapasztalt reformokat indít útjára - mondta Gyurcsány Ferenc a Baloldali Önkormányzati Közösség (BÖK) tisztújító...
Érthetetlen határidőt szabott a kormány a devizahitelesek megsegítésére ígért állami garanciával kapcsolatban: a kormányszóvivő elmondása szerint a konstrukció csak a 2008. szeptember 1-je előtt felvett hitelekre vonatkozna, holott Gyurcsány Ferenc még októberben is tagadta, hogy a válság súlyosan érintené Magyarországot. Koszorús László az MNO-nak kijelentette: a kormány most is hazudik és…
A kormány arra készül, hogy átfogó változásokat, az elmúlt évtizedekben soha nem tapasztalt reformokat indít útjára - mondta Gyurcsány Ferenc a Baloldali Önkormányzati Közösség (BÖK) tisztújító...
Az EU soros elnökségét ellátó Csehország kormányfője, Mirek Topolánek bejelentette, hogy március elsején rendkívüli, informális EU-csúcstalálkozót tartanak Brüsszelben. (ProfitLine.hu)
Egyöntetű, heves elutasítást váltott ki Belgrádban Hasim Thaci koszovói miniszterelnöknek az a keddi felvetése, hogy Szerbia ismerje el Koszovót, s létesüljön Pristinában szerb diplomáciai...
Orbán Viktor szerint cigánybűnözés nincs, de cigány bűnözők vannak. A Fidesz elnöke a köztársasági elnökkel folytatott szerdai megbeszélése után azt mondta: súlyosbítja a bajt, ha nem mondják ki, hogy a cigány származású bűnelkövetők aránya napról napra növekszik.
A bizonytalan gazdasági és pénzügyi környezetre hivatkozva nem adott 2009-re vonatkozó előrejelzést a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója. Bogsch Erik azt mondta: országonként eltérőek lesznek a válságra adott válaszok, ezért nehéz most prognózist adni arra, hogy a gyógyszerpiac hogyan alakul idén.
Kihez forduljak? Az orvosok azt mondják, hogy egészséges vagyok, pedig rosszul érzem magam. Hogyan lehetséges ez? Mit tegyek? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Továbbra is Budapesten és Pest megyében a legnagyobb az influenzajárvány, de ez a régió valószínűleg már túl van a csúcson, mivel a múlt héten kevesebb volt az új beteg, mint korábban - hangzott el az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szerdai tájékoztatóján. Az idei influenzaszezonban egyébként összesen körülbelül 300 ezren fertőződtek meg a vírussal az országban, a múlt héten több…
A kormány a következő másfél évben 1800 milliárd forintot szán építőipari beruházásokra, amelyek elsősorban európai uniós forrásokból valósulnának meg - jelentette be Bajnai Gordon nemzeti...
A Központi Nyomozó Főügyészség indítványozza Hunvald György VII. kerületi polgármester előzetes letartóztatását - közölte a főügyészség szóvivője szerdán. Fazekas Géza elmondta, hogy csütörtök délelőtt dönt a Pesti Központi Bíróság az indítvány elfogadásáról vagy elutasításáról.
Az econet.hu Média, Telekommunikációs és Vagyonkezelő Nyrt. tájékoztatása szerint a 100 százalékos tulajdonában álló leányvállalata, az EST Media Group Vagyonkezelő Kft., valamint a Szigerta Invest Kft., továbbá a Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán urak tulajdonában álló VOLT Invest Kft. a 2008. december 18-án aláírt kölcsönös szándéknyilatkozat alapján a mai napon megkötötték azon szerződéseket és…
Az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának keddi ülésén fideszes és kereszténydemokrata képviselők kijelentették, mérlegelni kell az Egészségbiztosítási Felügyelet megszüntetését, míg a kormánypárti...
Továbbra is kiemelkedő szerepet töltenek be a kisebb üzletek a hazai élelmiszer kereskedelemben - derül ki a GfK Hungária hazai vásárlási szokásokat vizsgáló, ezer főt felölelő személyes megkérdezésen alapuló Shopping Monitor és Shopping Mission 2008-2009 tanulmányából. Míg a hazai tulajdonú láncokat alkotó üzletek elsősorban a napi rutinbevásárlások, illetve a spontán vásárlások helyszínei, addig…
Legkevesebb tizenhatan meghaltak és negyvenhárman megsérültek, miután csaknem egyidőben két robbantásos merénylet történt egy bagdadi buszállomásnál szerdán - közölték az iraki védelmi és a belügyminisztérium illetékesei.
Az összes Magyarországon gyártott új Suzuki Swiftet visszahívják a szervizek csomagtartó belső borításának rozsdásodása miatt, és az ezzel kapcsolatos világítási problémák javítására. Az akció...
Kommandósok keresték a székesfehérvári Szent György Kórházban a veszprémi késelés szökésben lévő gyanúsítottját, Sztojka Ivánt. A rendőrség körbezárta az épületet, a férfit azonban nem találták.
Václav Klaus szerint felesleges a rendkívüli, informális EU-csúcstalálkozó a pénzügyi és gazdasági válságból való kilábalás európai szintű előmozdítása érdekében. A cseh elnök erről Párizsban, a...
A Központi Nyomozó Főügyészség indítványozza Hunvald György VII. kerületi polgármester előzetes letartóztatását - közölte a főügyészség szóvivője szerdán. Fazekas Géza elmondta, hogy csütörtök...
Kérjük a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget és a Magyar Polgári Pártot: az európai parlamenti választásokra vonatkozó törvény szerint lépjenek koalícióra, hozzák létre választási szövetségüket, és ezáltal teremtsék meg a romániai magyarság részéről megnyilvánuló legszélesebb politikai támogatás jogi keretét.
A kormány kudarcot kudarcra halmoz. Nem érti a válság lényegét és így képtelen a sikeres kezelésével kecsegtető programot kidolgozni - mondta Orbán Viktor, a köztársasági elnökkel történt találkozóját követően.
Megegyezés körvonalazódik a kedvezményes áfa ügyében - mondta az Európai Bizottság adó- és vámügyi biztosa. Kovács László kifejtette: a legújabb javaslat szerint általánossá tennék a helyi szolgáltatások és a lakásépítés kedvezményes áfakörbe tartozását.
Leáll a Vértesi Erőmű márkushegyi bányája a nyáron egy hónapra, mert kétmilliárd forintot meg kell takarítania a cégnek - jelentette be Szabó Pál, az erőmű elnök-vezérigazgatója szerdán...
Egy hirdetési trükk segítségével buktatta le a sértett azt a társaságot, melynek tagjai a gyanú szerint elloptak egy húsáruval teli hűtőkamiont egy bagi benzinkútról. A kárvallott ugyanis a lopást követően hirdetést adott fel, mely szerint nagy mennyiségű húsárut vásárolna, s erre - az eddigi adatok szerint - épp a tolvajok jelentkeztek. A rendőrök hat embert fogtak el, majd kezdeményezték az…
Maximum két évre a lakáshitelek törlesztésének egy részét átvállalja az állam azoktól, akik önhibájukon kívül elvesztették állásukat - mondta el a kormányszóvivő a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón. Budai Bernadett közölte: azok kérhetik a csökkentett törlesztőrészletet, akik 2008. szeptember 30-a után vesztették el állásukat, és bizonyíthatóan önhibájukon kívül lettek munkanélküliek.
Az amerikai stratégai olajkészletek 4.7 millió hordóval 350.8 millió hordóra emelkedtek a múlt héten az előző heti adatokhoz képest A finomítók napi kitermelése átlagosan nap 14.1 millió hordó olaj volt. A finomítói kapacitás 81.6 százalékos volt. (ProfitLine.hu)
Legfeljebb két évre átvállalja a lakáshitelek törlesztésének egy részét az állam azoktól, akik önhibájukon kívül veszítették el állásukat - mondta a kormányszóvivő.
Betiltotta a miniszoknyát és a mély dekoltázst a guatemalai belügyminiszter: a tárca dolgozóinak a jövőben jobban oda kell figyelniük öltözékükre. A politikus, mint azt egy belső utasításban írja, jobb képet akar kialakítani minisztériumáról a közvélemény szemében.
Nem elég hetente újabb 1000 milliárd forintos beruházásokat bejelenteni, hanem a vállalkozások hozzáférését kell garantálni - mondta szerdai sajtótájékoztatóján a Fidesz országgyűlési képviselője. Bencsik János szerint törvénymódosításokkal kell megszüntetni a körbetartozásokat.
Maximum két évre a lakáshitelek törlesztésének egy részét átvállalja az állam azoktól, akik önhibájukon kívül elvesztették állásukat - mondta el a kormányszóvivő a kormányszóvivői tájékoztatón....
A Fidesz szerint önmagában az az 1.800 milliárd forint, amelyet a kormány a következő másfél évben szán építőipari beruházásokra, nem rendezi az építőipar helyzetét; emellett jogszabály-változtatásokra is szükség van - mondta Bencsik János fideszes országgyűlési képviselő szerdán budapesti sajtótájékoztatóján.
Ami megtörtént, megtörtént. Visszacsinálni nem lehet, bármennyire is szeretnénk. A vasárnap hajnali tragédia szerepei már kiosztattak. Utána pedig már az itt maradtak vizsgáznak. Becsületből, tisztességből, emberségből. Ez a vizsga sokáig tart, és kimenetele még bizonytalan. De részeredmények már vannak.
Miután a globális pénzügyi rendszer jelenleg számottevő átalakuláson megy keresztül, felmerül a kérdés: vajon hogy fog kinézni az új rendszer? - erre a kérdésre keresi a válaszokat legújabb...
Maximum két évig készfizető kezességet vállal az állam azon állampolgárok lakáshiteleinél, akik önhibájukon kívül, 2008. szeptember 30-a után veszítették el állásukat - jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő a kormány szerdai ülését követő sajtótájékoztatón....
Várhatóan több napig tart Zuschlag János kihallgatása, amely ma kezdődött Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon. A büntetőper Zuschlag János és tizenöt társa ellen indult és óriási médiafigyelem mellett zajlik. A tárgyalás délelőtti részében Zuschlag János, akit felbujtóként különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalás bűntettével vádolnak,…
Kezdeményezi az ügyészség Hunvald György erzsébetvárosi polgármester előzetes letartóztatását. A VII. kerületi ingatlanügyletek miatt kedden őrizetbe vett szocialista városvezető letartóztatásáról eszerint csütörtökön dönthet az illetékes bíróság.
Nyolcan meghaltak, több tucatnyian megsebesültek kedd éjszaka az amerikai Oklahoma államban tomboló tornádók miatt. A főváros, Oklahoma City térségében és más régiókban nagy erejű szélviharok...
A hónap végére derül ki, hogy a milyen intézkedések szolgálják majd a bűnmegelőzés hatékonyságának növelését. Erről Draskovics Tibor rendészeti miniszter beszélt a budapesti kormányszóvivői tájékoztatón. Mint mondta: a kormány azt várja a rendőrségtől, hogy határozott fellépéssel, ahol szükséges, az eddiginél láthatóbb, erőteljesebb jelenléttel gondoskodjon a polgárok biztonságáról.
Erwin Koeman szövetségi kapitány kihirdette az Izrael ellen pályára lépő magyar kezdőcsapatot. A nemzeti tizenegy egy csatárral kezd a szerda este 18 órakor Tel Avivban kezdődő mérkőzésen.