2009. február 15. vasárnap

febr. 15
16:39
Így fest Csonka Pici új lakása! (Blikk)
Másodszor újíttatta fel otthonát az énekes
febr. 15
16:39
Vesztegetéssel gyanúsítják az előállított BKV-ellenőröket (Infostart)
Vesztegetés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a négy előállított BKV-ellenőr ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztálya - közölte a rendőrség vasárnap.
febr. 15
16:39
Külföldiek is beléphetnek az amerikai hadseregbe (Infostart)
Amerikai lapinformációk szerint a jövőben ideiglenes tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldiek is beléphetnek az amerikai hadseregbe, és fél éven belül megkaphatják az amerikai állampolgárságot is.
febr. 15
16:39
Páva Zsolt a Fidesz pécsi polgármesterjelöltje (Gondola)
Elindul Pécs polgármesteri székéért Páva Zsolt. Néhány nap gondolkodási idő után úgy döntöttem, elfogadom a Fidesz városi elnökségének felkérését és vállalom a jelöltséget - mondta a városi...
febr. 15
16:39
Ismét Csurka István a MIÉP elnöke (Blikk)
Újabb két évre Csurka Istvánt választották a Magyar Igazág és Élet Pártja (MIÉP) elnökévé a szervezet mai, XVI. országos gyűlésén, ahol újraválasztották helyettesét, Kovács Lászlót is.
febr. 15
16:39
Elszabadulhat az orosz infláció? - Egyre nagyobb a válság Oroszországban is (ProfitLine)
A költségvetési hiány drámai emelkedésével indokolta Alekszej Kudrin orosz pénzügyminiszter a szerinte 14 százalékot is elérő idei oroszországi inflációt. Egy hónappal ezelőtt már a korábbi 8 százalékról 13 százalékra emelte az idei évi várható inflációt. (ProfitLine.hu)
febr. 15
16:41
Kisfia született az Oscar-jelölt rappernek (Blikk)
Kisfiút szült a Grammy- és Oscar-díj jelölt rapper, M.I.
febr. 15
16:57
Kibírták a hatalmas nyomást a Veszprém játékosai (Infostart)
A Veszprém 28-26-ra nyert a spanyol Ademar León ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjében. Eklemovics Nikola szenzációs játékkal és kilenc góllal járult hozzá a nehéz körülmények között kiharcolt sikerhez.
febr. 15
16:57
Franciaországi boncolást kér Ophélie családja (HírTV)
Új boncolást kér Franciaországban Ophélie Bretnacher családja. A szülők ügyvédje szerint azért kell újabb szakvélemény, mert a magyar rendőrség nem adott megfelelő tájékoztatást a lány eltűnéséről, ragaszkodtak ahhoz, hogy öngyilkosság, vagy baleset történt, és nem vizsgáltak ki minden emberrablásra utaló nyomot.
febr. 15
16:57
Ismét Csurka István a MIÉP elnöke (Gondola)
Újabb két évre Csurka Istvánt választották a Magyar Igazág és Élet Pártja (NIÉP) elnökévé a szervezet vasárnapi, XVI. országos gyűlésén; újraválasztották helyettesét, Kovács Lászlót is. "A...
febr. 15
16:57
Vesztegetéssel gyanúsítják a négy BKV-ellenőrt (Blikk)
febr. 15
16:59
Vesztegetéssel gyanúsítják az előállított négy BKV-ellenőrt (Gondola)
Vesztegetés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a négy előállított BKV-ellenőr ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztálya - közölte a rendőrség. A négy ellenőrt...
febr. 15
17:01
Szerb autó miatt kezdtek törni-zúzni Enyingen? (Gondola)
Egy éppen a környéken forgató televíziós stáb felvételeiből sikerült a rendőrségnek rekonstruálnia a szombat esti, enyingi csoportos garázdaság eseményeit. Eddig hét férfit állítottak elő.
febr. 15
17:03
Érkezik a legeslegújabb Gyurcsány-csomag... (Gondola)
Ígéri a kormányfő: „Olyan javaslatot teszünk a parlament elé, amely húsz év óta a legátfogóbban újítja meg Magyarországot." Fidesz-KNP reagálás: „Csak szöveg van, de érdemi, az emberek életét könnyítő intézkedés semmi!" Mégis lesz Költségvetési Tanács? Lépések előre, hátra. Parlamenti menetrend.
febr. 15
17:15
Csurka István újabb két évre a MIÉP elnöke (Infostart)
Újabb két évre Csurka Istvánt választották a Magyar Igazág és Élet Pártja elnökévé a szervezet XVI. országos gyulésén. A tanácskozáson újraválasztották helyettesét, Kovács Lászlót is.
febr. 15
17:15
Most Berlinben fenoménnek tartanak - mondta Dárdai Pál a Bayern legyőzése után (Infostart)
Egy hónappal térdműtétje után Dárdai Pál győztes rangadón tért vissza a Hertha labdarúgócsapatába. A berlini együttes a Bundesliga 20. fordulójában 2-1-re verte a címvédő Bayern Münchent, és sikerével a tabella élére állt. A magyar válogatott középpályás végigjátszotta a meccset, majd vasárnap délután interjút adott az InfoRádió Gólvonal című sportmagazinjának.
febr. 15
17:15
Daróczi: sikeres a Magyar Hírlap elleni bojkott (Gondola)
Sikeres a Magyar Hírlap elleni bojkott, mert egyetlen minisztérium vagy ahhoz tartozó intézmény sem jelezte, hogy nem ért egyet az erről szóló döntéssel, ebből az következik: "nem támogatnak...
febr. 15
17:15
Öt százalékkal nőtt a bűncselekmények száma Budapesten (Blikk)
Budapesten tavaly az előző évhez képest több mint öt százalékkal nőtt az ismertté vált bűncselekmények száma. Ezzel egyidejűleg a nyomozások eredményessége és a felderítési arány 3 százalékkal csökkent (45 , illetve 38,6 százalékra.
febr. 15
17:16
Megalázó: vonattal kellett a fővárosba utaznia a bankvezérnek (Portfolio)
Százmillió dolláros fizetést tehettek zsebre az utóbbi három évben összesen a legnagyobb bankok vezetői, akiket a múlt hét közepén hallgattak meg a kongresszus előtt. A bankvezetők nem bíztak semmit...
febr. 15
17:17
A hatoslottó nyerőszámai (Infostart)
A hatoslottó 7. heti nyerőszámai: 1, 5, 17, 21, 26, 34
febr. 15
17:33
Tavaly nőtt a bűncselekmények száma Budapesten (Infostart)
Budapesten tavaly az előző évhez képest több mint öt százalékkal nőtt az ismertté vált bűncselekmények száma, ezzel egyidejűleg a nyomozások eredményessége és a felderítési arány 3 százalékkal csökkent (45 , illetve 38,6 százalékra)
febr. 15
17:33
Népszavazással döntenek Chavez jövőjéről (HírTV)
Venezuelában népszavazással döntik el, hogy Hugo Chavez élete végéig maradhat-e elnök. A baloldali politikus szerint csak így tudja garantálni, hogy országában tovább építi a szocialista forradalmat.
febr. 15
17:33
Tiltakozó archeológusok: egy kormányrendelettel lemondunk múltunk legnagyobb részéről (Spa Trend Online)
Bizonyára felmegy a fémdetektorok ára, mert amint kitavaszodik, minden eddiginél megbízhatóbb és teljesen nyilvános adatbázis segítségével fosztogathatják honfitársaink a régészeti lelőhelyeket. A magyar kormány ugyanis rendeletben utasította a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt, hogy beazonosítható módon tegye közzé a Magyarországon található régészeti lelőhelyek listáját.
febr. 15
17:33
Ismét Csurka István a MIÉP elnöke (Alternatív Energia)
Újabb két évre Csurka Istvánt választották a Magyar Igazág és Élet Pártja (NIÉP) elnökévé a szervezet vasárnapi, XVI. országos gyűlésén; újraválasztották helyettesét, Kovács Lászlót is. "A megváltozott helyzetre tekintettel" alapszabályt módosítottak, az új dokumentum már nem a rendszerváltás, hanem a magyarság megmaradásának ügyével foglalkozik - mondta el az eseményt követő sajtótájékoztatón az…
febr. 15
17:35
A szív diadala – Győzött az MKB Veszprém (+videó) (HírTV)
Az MKB Veszprém-Ademar Leon Bajnokok Ligája mérkőzés előtt a veszprémi szurkolók csöndes menettel vettek végső búcsút az egy héttel ezelőtt meggyilkolt Marian Cozmától. A csarnokban a játékostársak méltóképpen búcsúztak elhunyt barátjuktól, heroikus küzdelemben fektették két vállra spanyol ellenfelüket.
febr. 15
17:35
"Sikeres a Magyar Hírlap elleni bojkott" (Alternatív Energia)
Sikeres a Magyar Hírlap elleni bojkott, mert egyetlen minisztérium vagy ahhoz tartozó intézmény sem jelezte, hogy nem ért egyet az erről szóló döntéssel, ebből az következik: "nem támogatnak és nem szolgálnak ki ordas eszméket" - közölte a kormányszóvivő a vasárnapi soron kívüli kormányülés után tartott sajtótájékoztatón. Arra a kérdésre, mennyire elégedett a kormány a bojkottal, Daróczi Dávid úgy…
febr. 15
17:51
Tavaly több mint öt százalékkal nőtt a bűncselekmények száma Budapesten (Gondola)
Budapesten tavaly az előző évhez képest több mint öt százalékkal nőtt az ismertté vált bűncselekmények száma, ezzel egyidejűleg a nyomozások eredményessége és a felderítési arány 3 százalékkal...
febr. 15
17:51
Nyolc tengerész meghalt a viharban (Blikk)
Vízbe fulladt nyolc tengerész – öt indonéz és három kínai – vasárnap a Japán-tengeren, miután hajójuk nagy viharba került, és süllyedni kezdett. A New Star nevű, Sierra Leone-i bejegyzésű teherhajó legénysége az orosz partoktól mintegy 50 kilométerre két gumicsónakkal elhagyta a vízi járművet azt követően, hogy a kapitány vészjelzéseket adott le.
febr. 15
17:51
Magyar siker a Berlinalén (HírTV)
Ezüst Medvét nyertek a magyar hangmérnökök a Berlini Filmfesztiválon. Az elismerést a magyar-román-angol koprodukcióban készült Katalin Varga című filmért kapta Erdélyi Gábort és Székely Tamást hangmérnök az idei Berlinalén.
febr. 15
17:52
Tőzsde - Mire számítsunk a jövő héten? (ProfitLine)
Remények és kétségek közepette várják a befektetők a további részleteket az új gazdaságélénkítő programcsomagról, elsősorban arról, hogy milyen támogatásban fognak részesülni a bankok. A 789 milliárd dolláros csomagot pénteken szavazta meg az amerikai képviselőház után a szenátus is. A New York-i tőzsde hétfőn ünnep miatt zárva lesz, ezért a piacok igazából csak kedden fogják véleményezni Obama új…
febr. 15
17:53
A Royal Bank of Scotland visszavonulna Romániából és Szlovákiából (Gondola)
Húszezer fős leépítésre készül Nagy-Britannia egyik vezető bankja, a pénzügyi nehézségekkel küszködő Royal Bank of Scotland (RBS). A bank visszavonulna Romániából és Szlovákiából. A Sunday Times...
febr. 15
17:53
Egy egyetem megszüntetése és következményei (videó) (HírTV)
Egy egyetem megszüntetése és következményeiÖtven évvel ezelőtt, február 22-én vonták össze a korábban önálló román tanítási nyelvű Babeş és a magyar tanítási nyelvű Bolyai Tudományegyetemet. Ezzel elkezdődött az erdélyi magyar oktatás szisztematikus leépítése. Az évforduló alkalmából egy 20 perces film készült, amelyet február 11-én az Európai Néppárt képviselőinek is levetítettek.Pásk...
febr. 15
17:55
A Szvat-völgyi tálibok tűzszünetet hirdettek a béketárgyalások idejére (Gondola)
Tíznapos egyoldalú tűzszünetet hirdettek a pakisztáni kormánnyal folyó béketárgyalások idejére a tálib lázadók a Szvat-völgyben - jelentette be egy szóvivőjük. A szóvivő szerint a tűzszünet...
febr. 15
18:09
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei (Gondola)
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 7. héten megtartott hatos lottó számsoroláson a következő számokat húzták: 1, 5, 17, 21, 26, 34. Nyeremények: 6 találatos szelvény nem volt; 5 találatos...
febr. 15
18:09
A kormányszóvivő szerint sikeres a Magyar Hírlap elleni bojkott (Blikk)
Sikeres a Magyar Hírlap elleni bojkott, mert egyetlen minisztérium vagy ahhoz tartozó intézmény sem jelezte, hogy nem ért egyet az erről szóló döntéssel, és ebből az következik: „nem támogatnak és nem szolgálnak ki ordas eszméket” – közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő a vasárnapi soron kívüli kormányülés után tartott sajtótájékoztatón. A Magyar Hírlap hétfőn közölte Bayer Zsolt hosszú írását a…
febr. 15
18:09
A lakásfenntartók perlik a Főtávot (HírTV)
Beperli a Békásmegyeri Lakásfenntartó Szövetkezet a Főtáv Zrt.-t. A lakótelepen 1080 háztartás tavaly tért át más fűtési rendszerre, a távhőszolgáltatóval pedig felmondták a szerződést. A Főtáv ennek ellenére a mai napig kiszámlázza az alapdíjat a tulajdonosoknak. Sokan attól félnek, hogy a tartozás miatt jelzáloggal terhelik meg a lakásukat.
febr. 15
18:11
A Fejér megyei vajda szerint a romák bíznak a rendőrségben (Gondola)
Fejér megye vajdája szerint a romák bíznak a rendőrségben, s nem készülnek demonstrációra az Enyingen történtek miatt - ezt maga Kolompár Ernő mondta. A vajda azzal összefüggésben nyilatkozott,...
febr. 15
18:11
A hírTV rögzítette az enyingi összecsapást (+videó) (HírTV)
Cigányok és egy 20-30 fős társaságból álló eddig ismeretlen csoport összecsapásának volt szemtanúja a Riasztás stábja. Az enyingi benzinkútnál szombat este történt dobálózás miatt a városban megerősítették a rendőri jelenlétet. Részletek a Riasztás című bűnügyi műsorunkban kedden 19 óra 30 perctől.
febr. 15
18:13
A kormány emelné a nyugdíjkorhatárt (Gondola)
A kormány 2016-tól nyolc év alatt fokozatosan 65 évre emelné a nyugdíjkorhatárt – derült ki kormányzati forrásból. 2010-től a 13. havi nyugdíj beépülne a járandóságba, az újonnan nyugdíjba lépők pedig már nem kapnák meg ezt a juttatást.
febr. 15
18:27
Hat aranyérmet hoznak haza speciális olimpikonaink (Blikk)
Hat arany-, 11 ezüst- és 13 bronzérmet szereztek a magyarok a speciális olimpikonok egyesült államokbeli Boise-ban rendezett téli világjátékán. A csapattól származó információ szerint a 37 versenyzőből álló küldöttség hétfő délelőtt 10:30 órakor, a New Yorkból induló közvetlen járattal érkezik Budapestre, Ferihegy 2B terminálra, ahol ünnepélyesen fogadják őket.
febr. 15
18:27
Roma Polgárjogi Alapítvány: újra kell alkotni a demokráciát! (Gondola)
A társadalom törvényes és összetartozó szövedékeinek, a demokrácia, a közösségek egymásrautaltságának újraalkotására szólítottak fel közös nyilatkozatban a Roma Polgárjogi Alapítvány (RPA) és roma...
febr. 15
18:45
Bravúros veszprémi diadal (Blikk)
Marian Cozma meggyilkolása utáni első mérkőzésén 28-26-ra nyert az MKB Veszprém a vendég spanyol Ademar León ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének vasárnapi nyitófordulójában.
febr. 15
18:45
„Made in USSR” (HírTV)
A Közlekedési Múzeum „Made in USSR” című kiállításon a szovjet Csajkák és Volgák történetével ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A pénteken nyílt tárlat április 19-ig látogatható.
febr. 15
18:45
Fél kilométer hosszú kolbászt készítettek (Blikk)
Új kolbászrekord született Horvátországban: 530 méter hosszú kolbászt szolgáltak fel a hét végén Vinkoviciben. A kelet-horvátországi városka lakói állítják, ez a világ leghosszabb kolbásza, és be is akarják jegyeztetni a Guinnness rekordok könyvébe.
febr. 15
18:45
Romániában növelik a rendőrök számát (Gondola)
Romániában a közbiztonság fenntartása és a bűnüldözés hatékonyabbá tétele érdekében növelik a rendőrök számát, a rendőri állomány 30 százalékát akarják "kiküldeni a terepre" - jelentette...
febr. 15
18:46
Az MSZP-frakció támogatja a kormány válságkezelő intézkedéseit (Alternatív Energia)
Egyhangúlag megszavazta az MSZP-frakció a kormány javaslatait a költségvetési hiány és a gazdasági válság kezelésére - mondta Lendvai Ildikó frakcióvezető vasárnap Budapesten újságíróknak a frakció négyórás ülése után.
febr. 15
18:47
„Súlyos felelősség terheli Gyurcsányékat a cigányság elszegényedéséért” (HírTV)
Súlyos felelősség terheli a Gyurcsány-kormányt a magyarországi cigányság elszegényedéséért - jelentette ki a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke. Horváth Aladár szerint, nem valósultak meg a romák integrálását segítő programok.
febr. 15
18:47
Az MSZP-frakció támogatja a kormány válságkezelő intézkedéseit (Gondola)
Egyhangúlag megszavazta az MSZP-frakció a kormány javaslatait a költségvetési hiány és a gazdasági válság kezelésére - mondta Lendvai Ildikó frakcióvezető a frakció négyórás ülése után. A frakció...
febr. 15
18:48
Megkéselt kézilabdások - Szekeres Imre megköszönte a megemlékezést (Alternatív Energia)
Megköszönte a meggyilkolt kézilabdázó, Marian Cozma tiszteletére tartott méltóságteljes vasárnapi megemlékezésért Veszprém városának, az MKB Veszprém sportklub vezetőinek, játékosainak és a szurkolóknak Szekeres Imre.
febr. 15
18:49
Ars sacra (videó) (HírTV)
„Ars Sacra: szent művészet, mert a művészet szent. Nem profán, nem öncél, nem „geg”. A művészet törvény, de nem öntörvény. Szent, mert szolgál, mint az angyalok. Mélyről indít ugyan, de felemel és nem letaszít. Kinyilatkoztatás és nem ködösítés.” (Kisléghi Nagy Ádám) Kisléghi Nagy Ádám festőművész

Keresés