Újabb lépést tett az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed az inflációs célkövetés rendszerének bevezetése felé, miután Ben Bernanke bejelentette, hogy a jövőben hosszú távú prognózisokat is készít...
Túl késő és túl kevés - így jellemezte a miniszterelnök hétfői válságkezelő bejelentéseit a Magyar Bankszövetség elnöke. Felcsuti Péter az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, a külföldi cégek bizalmát csak úgy lehetne visszaállítani, ha a javaslatok az állam működésének teljes megváltoztatására irányulnának. Tamás Pál szociológus, a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézetének…
Miközben Európában az állásukat elvesztők nyolcvan százaléka férfi, az úgynevezett harmadik világban elsősorban a nők szenvedik meg a mostani gazdasági válságot - mondta Gurmai Zita szocialista...
Balzsay Károly és Erdei Zsolt is az első helyen van a WBO bokszvilágszervezet legfrissebb ranglistáján. Először szerepel a listán Balzsay áprilisi kihívója, az ukrán Stas Kastanov, aki 12. helyen nyitott a WBO rangsorban.
Fél sikert hozott a fejlesztési miniszterrel folytatott, a kisiskolák érdekében tartott mai Somogy megyei egyeztetés kezdeményzése. Bajnai Gordon miniszter ugyanis a fejlesztési pénzek átcsoportosítására igent, ám az integrációs kényszer feloldására nemet mondott.
Több száz gyerek egészsége kerülhet veszélybe, mert a nem megfelelő szoptatás miatt kiszáradhatnak - állítják brit szakértők, akik szerint az édesanyák nem jutnak megfelelő információhoz a szoptatást illetően.
A dohányzásnak nagyobb hatása van az élettartamra, mint a társadalmi státusnak - állapítják meg brit kutatók a témát vizsgáló eddigi legnagyobb tanulmányban, mely kedden jelent meg a British...
Két társaság csapott össze a szolnoki Széchenyi lakótelepen, az Aranyi Sándor úton. A csoportos garázdaság elkövetőit előállították szerda este a Szolnoki Rendőrkapitányságra.
Lengyelország az Európai Unióból euróban érkező támogatások egy részét egy állami tulajdonban lévő bankon kereszül zloty-ra váltotta a devizapiacon - áll a pénzügyminisztérium szerda délutáni...
A szakszervezetek szerint a kabinet több adóváltoztatási elképzelése is elfogadhatatlan - mondta Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke sajtótájékoztatón.
Könnyedén meg lehet keresni bin Laden tartózkodási helyét azzal a technikával, amellyel a veszélyeztetett állatfajok élőhelyét próbálják lenyomozni - állítják amerikai szakértők.
Az Egyesült Államok a gyávák országa faji ügyekben, az amerikaiak többsége nem mer beszélni a megoldatlan faji gondokról - fogalmazott amerikai igazságügy-miniszter Washingtonban. A munkahelyeken...
Első tétmérkőzésén góllal mutatkozott be Huszti Szabolcs az orosz Zenit Szentpétervár színeiben. A magyar válogatott középpályás UEFA kupa találkozón, a német Stuttgart elleni mérkőzésen talált be, az összecsapást az orosz gárda nyerte 2-1-re. A legjobb 16 közé jutásért a visszavágót jövő csütörtökön játsszák Stuttgartban.
"A legenyhébben szólva is zavaró" - kommentálta a New York Post című lapban megjelent, Barack Obama amerikai elnök és a napokban lelőtt megvadult csimpánz között párhuzamot állítani látszó karikatúrát Al Sharphon afro-amerikai baptista tiszteletes, ismert emberjogi aktivista.
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed jelentősen rontott az amerikai gazdaság idei alakulásával kapcsolatos előrejelzésén. Egyben a munkanélküliek számának a növekedésével, a maginfláció csökkenésével számol.
Győrött bombariadó miatt mintegy két órára megbénult a helyi járatú autóbusz-közlekedés szerda este; a rendőrség száznál több járművet vizsgált át, de bombát nem talált. Késő délután egy férfihang...
A Huszti Szabolccsal felálló címvédő Zenit a magyar futballista második percben szerzett góljának is köszönhetően 2-1-re legyőzte a vendég VfB Stuttgart együttesét szerdán az UEFA Kupában, a legjobb 32 között. A 25 éves válogatott játékos - aki a téli átigazolási időszak utolsó napján szerződött Szentpétervárra a Hannovertől - egy kapusról kipattanó lövést vágott közelről a hálóba.
Egy 25 milliárd (6100 milliárd forint) dolláros energiaügyi megállapodást kötött egymással Oroszország és Kína. Ennek értelmében Oroszország biztosítja az olajt a távol-keleti ország számára az elkövetkezendő húsz évben, mindezért Peking hitelt biztosít Moszkvának.
Leonardo da Vincit ábrázoló, eddig ismeretlen portrét találtak Dél-Olaszországban. A hatvanszor negyven centiméteres, fára festett képet a Lucania tartománybeli Acerenzában fedezte fel Nicola Barbatelli középkori történelemre szakosodott kutató.
Megöltek egy pakisztáni tévériportert szerdán a dél-ázsiai ország Északnyugati határtartományának Szvat-völgyében, ahova az afganisztáni iszlamista tálibok számos fegyverese fészkelte be magát....
Védelmi pénzek szedésével és zsarolással tartja rettegésben Siófokot egy szervezett bűnbanda. Helyi vállalkozók szerint, aki nem fizet, bezárhatja a boltot. Siófokon egyszer már erődemonstrációként felvonultak a környékbeli, köztük az enyingi cigányok, a rendőrök akkor és azóta sem avatkoztak közbe.
Leonardo da Vincit ábrázoló, eddig ismeretlen portrét találtak Dél-Olaszországban. A hatvanszor negyven centiméteres, fára festett képet a Lucania tartománybeli Acerenzában fedezte fel Nicola...
Az izraeli elnök szerdán megkezdte a kormányalakítást előkészítő egyeztetéseket a legnagyobb pártok képviselőivel. A múlt keddi választásokon a centrista Kadima és a jobboldali Likud kapta a...
Nem tartja megvalósíthatónak a Paksi Atomerőmű kapacitásának megduplázását az Energia Klub - az erről szóló tervet a miniszterelnök jelentette be hétfőn. A zöldszervezet projektvezetője az InfoRádiónak elmondta: egyre kevesebb atomerőmű épül a világon, ennek pedig az az oka, hogy a beruházók sokallják mind az árat, mind a megtérülés várható idejét. A Magyar Tudományos Akadémia energetikai…
Az etióp Meseret Defar 14:24.37 perccel új világcsúcsot ért el női 5000 m-es síkfutásban, a stockholmi nemzetközi fedettpályás atlétikai viadalon, szerda este.
Jelentősen rontotta idei évi gazdasági előrejelzését az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed, valamint emelkedő munkanélküliséggel számol. (ProfitLine.hu)
Sikerült megmenteni a Skócia partjainál az Északi-tengerbe zuhant helikopteren tartózkodó összes embert. A BBC-nek a parti őrség szóvivője elmondta, hogy mind a 18-an ki tudtak mászni a gépből, és két felfújható mentőtutajra kapaszkodtak fel, miközben a mentőmellényeik vészjelzést adtak le.
A tavaly október óta útjára indított amerikai bankmentő csomag keretében az amerikai állam eddig 400 amerikai bankban szerzett részesedést az állami támogatás által. (ProfitLine.hu)
Egy fura, zöldes színű, "hátrafelé haladó" üstökös kerül a jövő héten a Föld közelébe. A Lulin-üstökös, amelyet két éve fedezett fel egy kínai tinédzser, a Naprendszer széléről érkezik, és akár szabad szemmel is látható lesz.
Újra járnak az autóbuszok Győrben, bombát nem találtak a járműveken. A rendőrök több mint félszáz buszt vizsgáltak át, miután egy ismeretlen szerda este azt közölte, hogy bombát helyezett el az egyik helyi járaton.
A rendőrség tájékoztatása szerint csak magára akarta felhívni a figyelmet az a nő, aki azt állította: látta, amikor tavaly decemberben egy autóba kényszerítették a Lánchídon a francia diáklányt. A...
Keller László államtitkár szerdai bejelentése szerint az államháztartás hiánya a Pénzügyminisztérium várakozása szerint az önkormányzatok nélkül februárban 294,2 milliárd forint, az első negyedévben 586,2 milliárd forint lesz. (ProfitLine.hu)
18 emberrel a fedélzetén a tengerbe zuhant egy helikopter szerdán este Skócia partjainál - jelentette be Londonban a brit védelmi minisztérium. A Super Puma típusú jármű Aberdeenből indult egy...
Eddig 400 amerikai bankban szerzett részesedést az állam a tavaly október óta működő bankmentő program keretében az Egyesült Államokban - közölte a Breitbart hírmagazin szerdán a washingtoni...
A Nemzetközi Valutaalap újra a világgazdaság növekedési kilásásainak lerontására kényszerülhet. Az új előrejelzés 0%-os világgazdasági "növekedés" lehet - nyilatkozta Dominique Strauss-Kahn, az IMF...
A kiadások mérséklésének folytatására szólította az Európai Bizottság szerdán Magyarországot, elsősorban további szerkezeti reformok révén. Az Európai Unió brüsszeli végrehajtó testülete tizenhét...
Az Európai Beruházási Bank (EIB) 7 milliárd euró hitelt tervez nyújtani az európai autóiparnak 2009 első felében, környezetbarát járművek kifejlesztésére - számolt be szerdai számában a Financial...
Megmérkőzött Dmitrij Medvegyev orosz elnök és Aszo Taro japán kormányfő pingpongban szerdán. A két politikus Maria van der Hoeven holland gazdasági miniszter és András yorki herceg társaságában...
Mindenkinek rosszabb lesz a miniszterelnök által bejelentett intézkedések miatt - mondta Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján. A fideszes politikus úgy fogalmazott:...
A pénzügyi, gazdasági válság a lízingpiacot sem kímélte, tavaly a Magyar Lízingszövetség tagcégei által regisztrált forgalom 1,5 százalékkal csökkent 2007-hez képest - mondta Mészáros György, a...
Az izraeli biztonsági kabinet egyhangúlag megszavazta szerdai ülésén Ehud Olmert távozó kormányfő azon indítványát, hogy a Hamásszal kötendő tűzszünet megkötésének feltételéül szabják a palesztinok...
Az MSZP a teljes hiteldíjmutató (thm) egyértelmű szabályozását és egy plafon meghatározását kezdeményezi - mondta Juhászné Lévai Katalin, az MSZP országgyűlési képviselője szerdán Budapesten...
A Magyar Polgári Párt (MPP) nem kívánja támogatni a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közös választási listáját a júniusi romániai európai...
Krokodil ragadta el azt a kisfiút, aki egy folyóparton tűnt el tíz napja Ausztráliában. Az ötéves Jeremy Doble maradványait egy 4,3 méteres krokodil gyomrában találták meg, az állatot a megáradt...
Költségvetési hiányának visszafogására szólította az Európai Bizottság szerdán az unió hat tagországát, Franciaországot, Görögországot, Írországot, Lettországot, Máltát és Spanyolországot. Az...