2009. február 4. szerda

febr. 4
11:09
Ragadozóként szemelte ki diákszeretőit a tanár (Infostart)
Hét éves börtönbüntetést kapott az a tanár Nagy-Britanniában, aki két diákkal is lefeküdt. A férfi egy internetes közösségi oldalon szemelte ki a tinédzsereket, akiknek udvarolni kezdett.
febr. 4
11:09
Gyurkovics-emlékest – egy hét múlva (HírTV)
„Hívj, keress, szeress!” címmel Gyurkovics Tibor Kossuth-díjas költő-íróra emlékező estet rendez a Nemzeti Fórum Kölcsey Köre. A Polgárok Házában (VIII. ker. Visi Imre u. 6.) tartandó eseményt a Magyar Nemzet kultúra rovatában megjelentekkel ellentétben nem ma este, hanem egy hét múlva, február 11-én, este hat órától rendezik meg.
febr. 4
11:09
Agyonlőtték az örmény helyettes főkapitányt (Blikk)
Agyonlőtték Örményország rendőrfőkapitány-helyettesét, volt államfői tanácsadót kedd este jereváni otthona előterében. A 33 éves Gevork Mherján ezredessek négy lövéssel végeztek a hétemeletes ház kapujában, helyi idő szerint este fél kilenc órakor.
febr. 4
11:09
Az európai egység erősítését sürgeti Merkel és Sarkozy (Gondola)
Az európai egység erősítésére szólított fel szerdán közzétett közös felhívásában a német kancellár és a francia államfő. A hét végén Münchenben tartandó, immár hagyományos nemzetközi...
febr. 4
11:09
Obama: „elkúrtam” (Blikk)
febr. 4
11:09
Felemás szolgáltatóipari PMI az eurózóna országaiban (ProfitLine)
Igaz, hogy az euróövezeti szolgáltatások Reuters kezelte beszerzőmenedzser-mutatója januárban elmaradt a január végén kiadott 42,5 pontos előrejelzéstől, azonban még így is 42,2 pontra javult a decemberi 42,1 pontról. Az index értéke már nyolcadik hónapja tartózkodik a zsugorodást jelentő 50 pont alatt. (ProfitLine.hu)
febr. 4
11:09
Mennyit keres Simor, hol hűsöl Bajnai? (Portfolio)
A képviselők mellett azok az állami tisztségviselők is benyújtották vagyonnyilatkozatukat, akik nem tagjai az Országygyűlésnek. Ezekből az is kiderül, mekkora vagyont halmozott fel az elmúlt...
febr. 4
11:09
Megfeleződhetnek az ingatlanárak Romániában! (Pénzcentrum)
Sorra vonulnak ki a külföldi befektetők az országból, miután a román bankok is jelentősen megszigorították a hitelezési feltételeket. Elemzők szerint az utolsó negyedév kedvezőtlen mutatótói alapján egyes szegmensekben rövidesen akár a felére is csökkenhetnek az ingatlanárak. Tucatszám függesztik fel a beruházásokat még a fővárosban is, euró milliárdokat vonnak ki a piacról a befektetők....
febr. 4
11:11
Szenzációs felfedezés: egy év csupán 20 óráig tart (HírTV)
Nagyjából földi méretű, de tűzforró bolygót találtak a naprendszeren kívül francia kutatók. Az olvadt felszínű planétán egy év mindössze 20 óráig tart.
febr. 4
11:11
Nyolcvanmilliót sikkasztott egy pécsi cég alkalmazottja (Gondola)
Több mint nyolcvan millió forintot sikkasztott egy pénzügyi szolgáltató társaság alkalmazottja Pécsett; a gyanúsított és barátja előzetes letartóztatásban van - közölte a Baranya Megyei...
febr. 4
11:27
Interneten roppantják meg cégünket? (Privátbankár)
Azok a veszélyek, amelyek évtizedekkel ezelőtt nem is léteztek, most jól láthatóak – rossz helyen landoló belső e-mailek, elégedetlen fogyasztók által kezdeményezett negatív online kampányok
febr. 4
11:27
Félresikerült műtét miatt adta fel karrierjét a "sírós" időjós (Infostart)
Spanyolország legismertebb meteorológusa azért volt kénytelen feladni sikeres karrierjét, mert egy rutinműtétnek számító plasztikai beavatkozás után folyamatosan könnyezik. Az időjós több millióra pereli az őt operáló orvost.
febr. 4
11:27
Egyre óvatosabbak a befektetők (Infostart)
Jelentősen csökkent tavaly a Szlovákiába tartó külföldi beruházások értéke. Az év második felében már éreztette hatását a nemzetközi pénzügyi válság is.
febr. 4
11:27
A brit szakszervezetek nem kérnek a külföldi munkavállalókból (HírTV)
Szigorítanák a külföldi munkavállalókra vonatkozó szabályokat a brit szakszervezetek. Az érdekvédők több erőműnél is tiltakozó megmozdulást tartottak.
febr. 4
11:27
Agyonlőtték az örmény rendőrfőkapitány-helyettest (Gondola)
Agyonlőtték Örményország rendőrfőkapitány-helyettesét, volt államfői tanácsadót kedd este jereváni otthona előterében - közölte a rendőrség. A 33 éves Gevork Mherján ezredessel négy lövéssel...
febr. 4
11:27
Lemezlovasok miatt razziáztak több diszkóban (Blikk)
Diszkókban több mint 300 másolt zenei CD-t foglaltak le lemezlovasoktól három szórakozóhelyen Budapesten. A vám- és pénzügyőrség szóvivője közleményében azt írta: a pénzügyőrök "a zeneszolgáltatással kapcsolatos jogdíjjak megfizetését, és a szerzői jogok érvényesülését vizsgálták", illetve azt, hogy a DJ-k be vannak-e jelentve.
febr. 4
11:27
Orvosi hiba Egerben: a megyei önkormányzat menekülne a felelősség elől (Alternatív Energia)
Egy mozgássérült fiatalember nem megfelelő ellátása miatt egymillió forint bírságot szabott ki az egri kórház korábbi fenntartójára, a Heves megyei önkormányzatra az Egészségbiztosítási Felügyelet (EBF)- tájékoztatta kedden az MTI-t a megyei főjegyző.
febr. 4
11:27
Válság ide, válság oda - jól élnek a politikusok (HR Portál)
A vagyonnyilatkozatok a világgazdaság idején, a megszorítások korában más értelmet nyernek a közember számára. Kiderül, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki munkájából havi 1,507 millió forint jövedelme származott, emellett tavaly összesen 114 millió forint osztalékjövedelme volt a tulajdonában lévő Altus Befektetési Zrt.-től. Szűcs Erika szociális miniszter pedig a kormányban végzett munkája…
febr. 4
11:27
Gyengélkedik a brit szolgáltatóipar (ProfitLine)
A brit szolgáltatószektor aktivitása továbbra is csökkent januárban, azonban már kisebb mértékben, mint az előző hónapokban, olvasható a CIPS/Markit szolgáltatóipari beszerzőmenedzser index kedden közzétett adataiban. (ProfitLine.hu)
febr. 4
11:29
"Az egyfordulós választás a megoldás!" (Privátbankár)
Az MSZP szerint a parlamenti pártoknak nem elég azt mondani, hogy kisebb és olcsóbb Országgyűlésre van szükség, kidolgozott törvényjavaslatokat kell bemutatniuk a választási rendszer átalakítására - m...
febr. 4
11:29
Lengyelországtól Macedóniáig: magyar vezető rendszermérnök az APC-nél (HR Portál)
Az APC by Schneider Electric, az integrált kritikus energiaellátási és hűtési megoldások piacvezető szállítója Szarka Attilát nevezte ki vezető rendszermérnökké.
febr. 4
11:29
Havi szinten nem, éves szinten csökket a kiskereskedelem Európában (ProfitLine)
2008 decemberben a kiskereskedelmi forgalom havi szinten sem az eurózónában, sem az egész EU-ban nem változott. Az előző hónapban a visszaesés 0.1 százalékos volt mindkét zónában. Éves szinten a változás az eurózónában 1.6 százalékkal, míg az egész EU-ban 0.8 százalékkal csökkent. (ProfitLine.hu)
febr. 4
11:45
"Évi 60 millió felett nincs jutalom" (Piac és Profit)
Barack Obama amerikai elnök fontosnak tartja, hogy az amerikai kormány gazdaságösztönző programjából a világgazdaság is biztatást merítsen.
febr. 4
11:45
Újabb történelmi csúcson a forint: 304 (Privátbankár)
Hatalmasakat ugrált ma is a forint árfolyama, alig volt 300 alatt a kurzus. Megdőlt a tegnapi történelmi rekord is, 304 az új csúcs - teljes a bizonytalanság a piacon
febr. 4
11:45
Feleslegesen tömjük vitaminokkal a gyerekeket? (Infostart)
Sok gyermek feleslegesen kap vitaminokat és ásványi anyagokat, míg számos nehéz sorban élő gyermek nem jut hozzá ahhoz a mennyiséghez sem, amelyre szüksége lenne.
febr. 4
11:45
Meghalt a férfi, aki betiltotta a Beatlest a szigetországban (Infostart)
Meghalt a kubai kommunista diktatúra egykori kultúrvezére. Jorge "Pepito" Serguera volt az, aki többek között a Beatlest is betiltotta. Az idők persze változnak, azóta már szobra is van John Lennonnak a szigetországban.
febr. 4
11:45
Fidesz: a kormány nem kezeli a munkaerőpiaci válságot (Gondola)
A Fidesz szerint a kormánynak elképzelése sincsen, miként kezelje a munkaerőpiaci válságot, hogyan segítse a munkahelyek megtartását - mondta Czomba Sándor, az ellenzéki párt szakpolitikusa szerdai...
febr. 4
11:45
Paraszttüntetés miatt lemondott az agrárminiszter (HírTV)
Lemondott a lett agrárminiszter a paraszttüntetések miatt. A termelők traktorokkal vonultak a fővárosba, ahol a kormány megszorításai ellen tiltakoztak, és állami segítséget követelnek a válság miatt.
febr. 4
11:45
MSZP-Fidesz csapásváltás szerda délelőtt (Alternatív Energia)
A két nagy parlamenti párt szerda délelőtt sajtótájékoztatókon igyekezett bemutatni a másik alkalamtlanságát.
febr. 4
11:45
Phylaxia: bejegyezve a tőkeemelés (Portfolio)
A PHYLAXIA 1912. Holding bejelentette, hogy a Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság végzésével a társaság alaptőkéjének a 2008. július 2-i igazgatósági határozattal 6,403,359,800 Ft-ra történt felemelését...
febr. 4
11:47
A Világbank szerint növekednünk kellene (Privátbankár)
A fejlődő országokban 3-5 százalék közötti gazdasági növekedés várható idén, miközben a fejlett ipari országok gazdasága átlagosan 1 százalékkal zsugorodni fog a pénzügyi válság miatt, mondta szerdán ...
febr. 4
11:47
Súlyos szegedi baleset okozóját keresi a rendőrség (Gondola)
Keresi a rendőrség annak a személygépkocsinak a sofőrjét, aki az elsődleges adatok szerint súlyos, életveszélyes sérüléssel járó balesetet okozott szerda délelőtt Szeged határában, a Sándorfalvi...
febr. 4
11:47
Inkább a biztosítókat szeressük Európában, mint a bankokat! (Portfolio)
Az európai biztosítási szektor és a bankszektor közel azonos értékeltségi szinten forog jelenleg, miközben a múltban a biztosítók papírjaival hagyományosan prémiummal kereskedtek. A Nomura elemzői...
febr. 4
11:48
Cégautóadó 2009: tudnivalók A-tól Z-ig (Adózóna)
Az APEH tájékoztatót tett közzé honlapján a február 1-jén hatályba lépett új cégautóadóról.
febr. 4
11:48
Hegtetoválás és tünde-fül - Bizarr testszépítés (WebBeteg)
A különböző testszépítő, -dekoráló technikáknak számos típusa van. A régebben meghökkentőnek számító hagyományos tetoválások vagy a piercingek (testékszerek) látványa mára általánossá vált. Van kevésbé elterjedt technika is, mint például a hegtetoválás.
febr. 4
11:49
Munkanélküli férfi nyert a német lottó főnyereményét (Gondola)
Igencsak kapóra jött a 10 milliárd forintnyi lottónyeremény a kettő közül az egyik nyertesnek Németországban, mivel éppen elveszítette a munkahelyét. Persze a másik sem bánkódik. Mindegyikük 17,5...
febr. 4
11:49
Ritkán volt olyan olcsó a BUX, mint most... (Portfolio)
...de ettől még nem biztos hogy felmegy. 2005 közepén írtam a portfolióra egy rövid cikket a BUX értékeltségi helyzetéről, azt állítván, hogy historikus példák alapján kissé túlértékelt a piac....
febr. 4
11:50
A román nyugdíjasok a kormányt perelik (Adózóna)
A romániai nyugdíjasok szakszervezete úgy határozott, hogy bepereli a kormányt, amely két nyugdíjemelésről szóló törvény alkalmazását is elhalasztotta - jelentették be hétfőn az érdekképviseletei szervezet vezetői.
febr. 4
12:00
Határozatlan idejű sztrájkba léptek a francia egyetemi tanárok (HR Portál)
Számos francia egyetemen elmaradtak kedden az órák, miután a tanárok előző nap határozatlan idejű sztrájkot hirdettek az oktatók és a kutatók státuszáról szóló reform ellen tiltakozásul.
febr. 4
12:02
Panasonic: 15 ezer fős létszámleépítés (HR Portál)
A japán Panasonic elektronikai óriásvállalat 15 ezer fős létszámleépítést hajt végre, ezzel együtt két tucatnyi gyártótelepét zárja be - jelentette be a vállalat szerdán.
febr. 4
12:03
A lengyelek a skótok "trónjára" törnek? (Privátbankár)
A lengyel kormány felülvizsgálja az ország idei költségvetését, és ezért összesen 19,7 milliárd zlotyi megtakarítására szóló terveket vár a minisztériumoktól, közölték a lengyel pénzügyminisztériumban...
febr. 4
12:03
Ruha nélkül buliztak a Playboy-ikrek (Blikk)
Nem sokáig bánkódott barátnői elvesztésén Hugh Hefner. A Playboy-birodalom 82 éves atyja csak nemrég szakított Kendra Wilkinsonnal, Bridget Marquardt-al és Holly Madisonnal, máris dupla boldogság érkezett a birtokára egy ikerpár személyében.
febr. 4
12:03
Egyen havat, most ez a menő! (Infostart)
Lehet vele dobálózni, gombócot gyúrni belőle, lehet figurákat építeni, Nagy-Britanniában azonban a hó egy újabb hasznosíthatóságát is felfedezték: megeszik. A szigetországban szokatlan havazás sokak fantáziáját mozgatta meg, közöttük a gasztronómia lelkes híveit is.
febr. 4
12:03
Felmentést kért Princz Gábor a Postabank-perben (Infostart)
Felmentést kért a Legfelsőbb Bíróságon Princz Gábor, a Postabank volt elnök-vezérigazgatója az ellene és három társa ellen zajló, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indult bűntetőperben szerdán.
febr. 4
12:03
A 2. világháború óta először lép német katona francia földre (Infostart)
Rövidesen mintegy 500 katonából álló német zászlóaljat telepítenek Franciaországba, amire a második világháború óta nem volt példa. Erről Angela Merkel és Nicolas Sarkozy állapodott meg, de a döntést hivatalosan csak szombaton jelentik be Münchenben.
febr. 4
12:03
Az idén több lakás eladása várható Budapesten, mint tavaly (Gondola)
Az évi száz lakásnál többet építő fejlesztők száma tavaly 27-ről 15-re csökkent, az eladott lakások száma pedig 5.300-ról 2.500-ra esett vissza a fővárosban, ahol az idén 3.500-4.000 lakás...
febr. 4
12:03
Cserbenhagyót keres a szegedi rendőrség (Blikk)
Keresi a rendőrség annak a személygépkocsinak a sofőrjét, aki az elsődleges adatok szerint súlyos, életveszélyes sérüléssel járó balesetet okozott szerda délelőtt Szeged határában, a Sándorfalvi úton. A helyszínelés adatai szerint egy traktort előzött egy Sándorfalva felé tartó személygépkocsi, szemből pedig egy autó közeledett, melynek vezetője - hogy az ütközést elkerülje - fékezett, majd…
febr. 4
12:03
Jöhetnek az ügyvédek reklámjai (Kreatív Online)
Immár ügyvédek számára is engedélyezett a reklám a Magyar Ügyvédi Kamara döntése alapján. Az etikai elvek betartására azonban továbbra is kiemelt figyelmet kell fordítaniuk.
febr. 4
12:03
Az izraeli miniszter megöletné a Hamász kormányfőjét (HírTV)
Megöletné a Hamász kormányfőjét Izrael építés- és lakásügyi minisztere. Zeév Boim az izraeli katonai rádiónak azt mondta, hogy Izrael gázai hadműveletének következő lépése Iszmáil Hanije meggyilkolása kell, hogy legyen.
febr. 4
12:03
Szlovákia: úgy vélik a "gyurmaelnök" keverte a bajt (Kripto Akadémia)
A "szerencsétlen és felettébb kínos" magyar tankönyvügy már régen lezárulhatott volna, s nem mérgezte volna hónapokon át a szlovák politikát, ha Ivan Gasparovic államfő nem viselkedett volna úgy, mint egy politikailag teljesen mértékben nem önálló személy - írja jegyzetében a Pravda című független szlovák napilap szerdán.

Keresés