Zalaegerszegi gyárából 400 dolgozót bocsát el a következő három hónapban a Flextronics International - tájékoztatta a cég szóvivője az MTI-t pénteken. Hetényi Márk elmondta, a gazdasági válság miatt d...
Nem szeretne címlapra kerülni a Szociális és Munkaügyi Minisztérium. A Szűcs Erika vezette tárcának tavaly év végén még volt, ma viszont már nincs szüksége nagy értékű szolgálati autóra.
Postán küldött haza saját magának hét kilogramm kokaint a kolumbiai Bogotából egy német férfi tavaly áprilisban. A "számlát" csütörtökön állította ki a bíróság: kilogrammonként egy év börtönt kapott.
Elkerülhetetlen a belügyminisztérium visszaállítása, mert a felügyelete alá tartozó két nagy terület, a közigazgatás és a rendőrség az ország rendjének biztosítéka - mondta Boross Péter volt belügyminiszter, MDF-es politikus pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Az előzetes adatok szerint január végén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) devizatartaléka 539 millió euróval 24,57 milliárd euróra emelkedett - közölte a jegybank pénteken. (profitLine.hu)
Hosszú tömött sorokban állnak a hitellel megterhelt gépjárművek a Dubai reptér parkolójában, külföldi tulajdonosuk inkább hazaszökött, mint hogy szembesülnie kelljen a fizetésképtelenséggel....
Balog Zoltán hivatalosan is visszatért a Ferencvároshoz. Az ősszel már Liga Kupa-mérkőzéseken pályára lépő bekk dániai kitérőjét követően öltözik a bajnoki meccseken is zöld-fehérbe, és csapata hazaérkezését követően a napokban írja alá szerződését régi-új klubjával.
Megszüntette a szolgálati vétség miatt Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány ellen indított pótmagánvádas büntetőeljárást pénteken a Fővárosi Ítélőtábla, mert a nyugalmazott rendőrvezérőrnagy szolgálati viszonya már több mint egy éve megszűnt, és emiatt katonai vétség miatt nem büntethető.
Baktériumfertőzés, nem pedig maga az influenzavírus ölhette meg az 1918-as világjárvány áldozatainak többségét. A megállapítás azt jelenti, hogy eltúlzottak lehetnek a várható influenzakövetkezményekre vonatkozó jóslatok - közölték csütörtökön amerikai kutatók.
A kormány számításai szerint Magyarországon eddig mintegy húszezren vesztették el állásukat a pénzügyi-gazdasági válság miatt, és a folyamatnak még nincs vége - mondta Bajnai Gordon nemzeti...
Az ankarai főügyészség vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy elkövettek-e népirtást, illetve emberiesség elleni bűnöket Izrael gázai övezeti katonai offenzívája során. A főügyészség...
Immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Jótékonysági Kereszténydemokrata Bál, ezúttal 2009. február 14-én, 19 órától. Helyszíne a Magyar Kultúra Háza lesz, amely a Budai Vár szívében, a Mátyás templom előtti Szentháromság téren található.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 3 millió forintos bírságot szabott ki a Nap Háza Kft.-re, mivel a hatóság szerint a víztisztító berendezéseket forgalmazó cég 2004 óta valótlanul állította, hogy a ve...
Nagy-Britanniában ismét komoly fennakadásokat okoz a közlekedésben a folytatódó havazás. Ma a Londont kiszolgáló öt nagy nemzetközi repülőtér közül a lutonit érintette leginkább a rossz időjárás: számos járatot - köztük a WizzAir és az EasyJet délelőtti budapesti járatait is törölték. A Budapest Airport szóvivője hangsúlyozta: azok az utasok, akik nem tudtak rendben elindulni, a légitársaságoktól…
A sűrű bocsánatkérés sem mentette meg a tavaly nyári pekingi játékok egyik sztárját az eltiltástól. A 14-szeres olimpiai bajnok Michael Phelpst azért büntették meg, mert egy fényképen azt látni, hogy marihuánás pipát szív. A cannabis botrány közben a japán szumósokat sem kerüli el.
Malév csütörtökön hivatalosan tájékoztatta a dolgozóit arról, hogy februárban a bért két részletben fizeti ki, és az első 50 ezer forintot pénteken már át is utalta - közölte Németh Krisztina, a Malév szóvivője az MTI-vel. A második részletet a február 10-i közgyűlést követő napokban tervezik kifizetni a késedelmi kamattal együtt.
A klinikai halál állapotába került a lett gazdaság, újraélesztésére pedig már csak percek állnak rendelkezésre - közölte a lett jegybank elnöke. A Magyarországhoz hasonlóan a Nemzetközi Valutaalap kölcsönére szorult Lettországban heves lakossági tiltakozásokat váltottak ki a megszorítások. A kormány azonban a hét közepén egyelőre túlélte a bizalmi szavazást.
Az Európai Központi Bank januári felmérése alapján várhatóan enyhülés kezdődhet a kereskedelmi bankok hitelkihelyezési feltételeinél mind a lakossági, mind a vállalati szektornál. (ProfitLine.hu)
Januárban 539 millió euróval 24.58 milliárd euróra, újabb történelmi csúcsra emelkedtek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nemzetközi tartalékai - közölte az előzetes adatot ma a jegybank. A közzétett...
A vezetékes ivóvíz, vagy az ásványvíz fogyasztása árt az egészségnek - állította saját víztisztító berendezése reklámozásakor a Nap Háza Kft. A vállalkozás azonban ezen állításait nem tudta igazolni, ezért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 3 millió forint bírságot szabott ki rá....
Zalaegerszegi gyárából 400 dolgozót bocsát el a következő három hónapban a Flextronics International - tájékoztatta a cég szóvivője az MTI-t pénteken. Hetényi Márk elmondta, a gazdasági válság miatt döntöttek a csoportos létszámleépítésről, ami egyformán érinti a szellemi és a fizikai dolgozókat.
Kiraboltak egy takarékszövetkezeti fiókot pénteken a déli órákban Szegeden, a Tarján lakótelepen. A takarékszövetkezetbe egy ismeretlen férfi ment be, arcát fehér álarccal eltakarva, és az alkalmazottaktól pénzt követelt - mondta Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A Fidesz Újpesti Szervezete üdvözli az újpesti és rákospalotai polgárok sikerét. Az évek óta kitartóan küzdő polgároknak sikerült az, ami a városvezetőknek nem. Az öntöde nem szennyezheti tovább a levegőt. A Közép-Duna-Völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 2009. január 30-i, nem jogerős határozatában felfüggesztette az EURO-METALL Öntödei Kft. működését.
Január végén az előzetes adatok szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) devizatartaléka 24,57 milliárd euró volt, 539 millió euróval több a decemberinél- közölte a jegybank pénteken. Az MNB nemzetközi ta...
Orbán Viktor Fidesz-elnöknek be kell fejeznie a kettős beszédet, azt, hogy mindenkinek azt mondja, amit az hallani akar - mondta Szabó Zoltán, az MSZP országgyűlési képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. A Fidesz szerint Orbán Viktor tavaly nyár óta többször is elmondta a véleményét a válságról, és szavait visszaigazolták az elmúlt időszak eseményei.
A világ fejlett és fejlődő gazdaságainak kilátása decemberben tovább gyengült, emellett a nem OECD tagországok pedig erőteljes lassulással szembesülnek - állapította meg az OECD. (ProfitLine.hu)
Lakást venni nem nehéz, jó lakást venni annál inkább. Lakóparki lakások alaprajzait elemeztük, hogy megtudják, melyiknek mi az előnye és mi a hátránya. Néhány tipp ahhoz, hogy a legjobbat tudja kiválasztani, egy csalódást és egy költözést megspórolva Önnek....
A pénzügyi-gazdasági válság miatt eddig mintegy húszezren vesztették el állásukat a kormány számításai szerint és a folyamatnak még nincs vége - mondta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági...
Kábítószerrel való visszaélés miatt őrizetbe vették a rendőrök Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnökének fiát – írja a Baon.hu. A portál információi szerint a rendőrök egy autó ellenőrzése során bukkantak rá a drogra.
A Magyar Nemzet korábban hírül adta, hogy egyetlen nőnapi cikkért hárommilliót kapott a Hócipő az egyik minisztériumtól. Farkasházy Tivadar levélben reagált a lapban írtakra. A szerkesztőségünkhöz elj...
Családtagok, barátok, kollégák, valamint tisztelők százai kísérték utolsó útjára Tasnádi Pétert, Pécs polgármesterét, szocialista országgyűlési képviselőt a baranyai megyeszékhelyen pénteken. Az elhunyttól a Magyar Köztársaság és az Országgyűlés nevében búcsúzó Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt mondta: Tasnádi Péter ereje az alázatában, jámborságában rejlett.
Családtagok, barátok, kollégák, valamint tisztelők százai kísérték utolsó útjára Tasnádi Pétert, Pécs polgármesterét, szocialista országgyűlési képviselőt a baranyai megyeszékhelyen pénteken.
Öt újabb EU-s gazdaságfejlesztési pályázat került ma meghirdetésre, amelyek összesen 36,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást jelentenek a - munkahelyeiket a gazdasági válság közepette is megtartani igyekvő - hazai vállalkozások számára. Február 13-án további három pályázat megjelenése várható....
„Képtelen vagyok koncentrálni, úgy fáj a fejem!” – ki ne hallotta volna már ezt a mondatot? Magyarországon több százezer ember szenved különféle fejfájásos panaszoktól, ezek közül az egyik legkínzóbb a migrén, amelynek hosszútávú szövődményein túl a munkaképességre kifejtett romboló hatásai sem elhanyagolható tényezők.
Szerdán elhalasztotta az Európai Parlament annak a törvényjavaslatnak a jóváhagyását, amely az illegálisan foglalkoztatott bevándorlók munkaadóinak büntetéseit szigorítaná. Az új jogszabály a munkáltatókat tenné felelőssé azért, hogy dolgozóik tartózkodása törvényes legyen - számol be a Magyar Hírlap.
A nitrát típusú értágítók olyan gyógyszerhatóanyagok, melyek gyorsan és hatékonyan tágítják az ereket, különösen a szívet ellátó koszorúereket, ezáltal javítják a szívműködés hatásfokát, mikor az a túlterheltség miatt nem jut elegendő oxigénhez.
A kormány számításai szerint Magyarországon eddig mintegy húszezren vesztették el állásukat a pénzügyi-gazdasági válság miatt, és a folyamatnak még nincs vége - mondta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter azon a konferencián, amelyet a globális gazdasági válságról tartottak pénteken Budapesten.
Pályázati forrásból és szakképzési hozzájárulásból felszerelt modern, a hallgatók és az oktatók munkáját egyaránt segítő infokommunikációs technológiai termeket avattak fel a Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Karának Zalaegerszegi Intézetében február 6-án - tájékoztatta az intézmény az Edupress-t.
A Google legújabb fejlesztése nyomán bárki könnyűszerrel ellenőrizheti, merre jár gyermeke, házastársa, vagy barátja, csak egy webes mobiltelefon kell hozzá. Most örüljünk, vagy sírjunk?...
A Hálózat TV-n a legtöbb a magyar produkció, míg a Viasat3 a sereghajtó - áll az ORTT a nagyobb hazai csatornák tavalyi kínálatát összegző elemzésének összefoglalójában.
A Belügyminisztérium újbóli felállítását tartja szükségesnek Boross Péter volt miniszterelnök, aki a '90-es évek elején maga is állt a belügyi tárca élén. Az MDF-es politikus, aki nemrég lemondott országgyűlési mandátumáról, az InfoRádióban azt mondta: az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium elégtelenül látja el a rendészeti feladatokat.
Hosszas üldözés után fogták el a rendőrök azt az ittas sofőrt, aki a lebukásától félve megpróbált elmenekülni egy igazoltatás elől, s eközben egy rendőrautót is összetört Dunaújvárosban.
A kormány számításai szerint Magyarországon eddig mintegy húszezren vesztették el állásukat a pénzügyi-gazdasági válság miatt, és a folyamatnak még nincs vége
Tizedére csökkent a bűnözés Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol hétfő óta a helyi rendőrökön kívül 80 készenléti rendőr járőrözik az utcákon - mondta Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter a budapesti rendőrpalotában tartott pénteki sajtótájékoztatóján. Mint fogalmazott, Miskolc egy alvó vidéki város életét éli. A miniszter szerint hasonló a helyzet Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében…
A piros szín segíti a részletekre való összpontosítást az olyan feladatokban, mint a memorizálás, míg a kék a kreativitást fokozza - állapítja meg egy kanadai tanulmány, amely pénteken került fel a Science című amerikai havilap weboldalára.
Hiába szeretné már február közepén aláírni az amerikai elnök az új gazdaságélénkítő tervet, a szenátusi szavazás még várat magára. Barack Obama ezért a Washington Postban sürgette a csomag elfogadását. A liberális amerikai lap véleményrovatában Obama hangsúlyozza: nincs idő, mert az ország 80 éve nem látott mély és súlyos gazdasági válságba jutott.