Tavaly összesen 16,7 milliárd forint prémiumot oszthatott szét az Adó-, és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal a 15.600 munkatársa között - olvasható a szombati Magyar Nemzetben. A napilap szerint az...
Elhódította a legnépszerűbb politikus címét Angela Merkel német kancellártól Barack Obama új amerikai elnök egy hat országra kiterjedő közvélemény-kutatásban. A felmérésben Merkel tavalyhoz képest a harmadik helyre csúszott vissza, míg a második helyet idén is szilárdan tartja a dalai láma.
Felemás évet zárt 2008-ban a budapesti irodapiac. Ami a bérbe adott irodaterületeket illeti, a gazdasági környezet drasztikus romlásának jelei egyelőre nem nyilvánvalóak: 2008-ban több mint 330,000...
Pokolgépes támadás ért szombaton hajnalban egy kelet-pakisztáni rendőrségi ellenőrzőpontot, a támadásban legkevesebb hét rendőr életét vesztette. Egy helyi illetékes elmondta: a Pandzsáb...
Megfagyott villanyszámla-tartozása miatt egy milliomos aggastyán az Egyesült Államokban. A 93 éves bácsi nagyjából ezer dollárral - 200 ezer forinttal - maradt el befizetéseiben, miközben...
Másodszor is elhalasztották a Discovery amerikai űrrepülőgép indításának az időpontját - jelentette be pénteken a NASA. Az amerikai űrkutatási hivatal eredetileg február 12-re tűzte ki az idei...
A világ jelenleg 80 százalékban fosszilis energiahordozókból álló energia összetétele hosszú távon nem fenntartható, a megújuló energiaforrásokra való átállás megszüntetheti a jelenlegi rendszer által okozott problémákat. A növekvő megtérülés, az alacsonyabb fokú energia-függőség, és a munkahelyteremtés olyan komoly előnyök, melyek szintén a megújuló energiahordozók mellett szólnak. Az Erste…
Az izraeli légierő péntek este több hullámban támadta a Gázai övezet déli részét - jelentették szemtanúk. A támadások az egyiptomi határ mentén lévő Rafah körzetére irányultak, de senkinek sem...
Ugrásszerűen nőtt a rendellenességgel született csecsemők száma, Magyarországon nem egészen kétóránként, Kínában minden félórában születik egy - írja a szombati Népszabadság. Csáky-Szunyogh...
A válság miatt nagyobb lehet a kereslet a rugalmas foglalkoztatásban alkalmazottak, így a kölcsönzött munkaerő iránt - mondta Molnár Attila, a munkaerő-kölcsönzéssel és közvetítéssel foglalkozó...
A csokoládészeletek méretének csökkentését és kisebb kiszerelésű szénsavas üdítők bevezetését kéri a brit kormány illetékese a gyártóktól. A cél, hogy megvédjék a vásárlókat az elhízástól.
A megelőző héten megfigyelhető emelkedést követően a múlt héten jelentősebb mértékben estek a benzin és a gázolaj jegyzésárak a nemzetközi piacokon, melyekhez a MOL is igazítja belföldi értékesítési...
Népszavazást tartanak április 25-én Ajkán - erről a város önkormányzata a legutóbbi ülésén döntött, miután a Fidesz helyi szervezete összegyűjtött kilencezer aláírást annak érdekében, hogy...
Az amerikai törvényhozás felsőházában, a szenátusban helyi idő szerint péntek este egyezség született a gazdasági ösztönző csomagról, a szavazásra várhatóan még a hét végén sor kerül. A CNN...
Tavaly összesen 16,7 milliárd forint prémiumot oszthatott szét az Adó-, és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal a 15.600 munkatársa között - olvasható a szombati Magyar Nemzetben
Gryllus Dorka kétlaki életet él. Németországban forgat, és hazajár, hogy egy színházi előadásban játsszon. Itthon még mindig előfordul, hogy görcsös állapotba kerül, úgy érzi, előítéletek vannak vele kapcsolatban. Többek szerint ő szép és országszerte ismert, de nem elég tehetséges színésznő. Kint viszont felszabadul, minden castingon tiszta lappal indul.
A pakisztáni tálibok megölték a tavaly szeptemberben elrabolt lengyel túszukat - írta szombaton a helyi sajtó. Piotr Stanczakot, a krakkói Geofizyka társaság alkalmazottját, aki egy helyi...
Cigánynak lenni sosem volt kellemes Magyarországon. A 18. század végén Hont vármegyében 133 vádlottal koncepciós pert rendeztek. A vád alapja egy kimérikus cigányellenes előítélet volt, mely szerint a vádlottak „veszedelmes söpredékhez” tartoznak, akik rablásból élnek és gyermekeiket is emberhússal táplálják.” 41 halálos ítélet született.
Ismeretlen fegyveresek támadtak meg szombat reggel Nepál nyugati részén egy rendőrőrsöt, és legkevesebb egy rendőrt megöltek - közölte egy kormányilletékes. Egyelőre egyetlen csoport sem vállalta...
Ausztrál kutatók szerint nem kell drága szerekre költeniük azoknak, akik migrénben szenvednek, elég, ha odafigyelnek arra, hogy étrendjükben megfelelő mennyiségű B-vitamin és folsav legyen.
Tavaly összesen 16,7 milliárd forint prémiumot oszthatott szét az Adó-, és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal a 15.600 munkatársa között - olvasható a szombati Magyar Nemzetben.
Megkapta az építési engedélyt a Korona bevásárló központ Brassóban, amely keretében, az Echo Investment 153 ezer összterületű épület felhúzását tervezi. A Korona lesz Brassó legújabb bevásárló...
A Népszabadság szerint elkészült az MSZP alapértékbizottsága által készített stratégiai, pártideológiai dolgozat újabb verziója, amelyben több szó esik a környezettudatosságról és némi önkritika is fe...
A mentősökre támadt egy férfi Felsőpakonyban. A 32 éves helyi lakos ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indított eljárást a rendőrség.
Az OPEC jelezte, hogy legközelebbi, márciusi miniszteri szintű ülésén a termelés további csökkentéséről dönthet. José Botelho de Vasconcelos, az OPEC soros elnöke - aki egyben az angolai energiaügy...
A csángó kultúrát bemutató koncertekkel, táncházzal, kiállításokkal és könyvbemutatókkal várja az érdeklődőket a 13. Csángó Bál szombat este a Petőfi Csarnokban. Az esemény díszvendége Kallós Zoltán Kossuth-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett néprajztudós.
Tavaly 16,7 milliárd forintot osztott szét prémiumként munkatársai között az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH). Ebből az összegből az adóhatóság valamennyi alkalmazottja kapott.
A több ezer fős leépítésen túl tapasztalt portfóliómenedzsereitől is megszabadul az amerikai Fidelity Investment, a vagyonkezelő óriás lépései jól érzékeltetik a vagyonkezelési szektorban uralkodó...
A Torontói Egyetem kutatócsoportja által pénteken közzétett tanulmány szerint hibásak voltak a sarkvidéki jégsapkák elolvadásának következményeire vonatkozó eddigi számítások. A kutatók szerint a nagymennyiségű víz megváltoztatja a bolygó egyensúlyát is, aminek következtében a Föld forgástengelye 500 méterrel kerül távolabb a jelenlegi pozíciójától, egyes területeken pedig akár 25 %-kal nagyobb…
A mentősökre támadt egy férfi Felsőpakonyban; a 32 éves helyi lakos ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indított eljárást a rendőrség. A férfi korábban tisztázatlan körülmények...
Két hónapos a kislányom és nagyon hasfájós. Eddig csak este és éjszaka fájt a hasa, most már napközben is. Kérem, adjon tanácsot! - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Az amerikai törvényhozás felsőházában, a szenátusban egyezség született a gazdasági ösztönző csomagról, a szavazásra várhatóan még a hét végén sor kerül
Az amerikai törvényhozás felsőházában, a szenátusban helyi idő szerint péntek este egyezség született a gazdasági ösztönző csomagról, a szavazásra várhatóan még a hét végén sor kerül.
A Nemzeti Hírközlési Hatóság 22 autót vásárolt a Porsche Hungária Kereskedelmi Kft.-től 75,3 millió forint értékben. Ebből 17 Skoda Octavia, 4 Nissan terepjáró és egy Volkswagen Passat.
Tavaly összességében 16,7 milliárd forintot oszthatott szét az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, a mintegy 15 600 munkatársa között. Az adóhatóságnál a jutalom legkisebb összege általában 400 000 forint, a legkiválóbb dolgozóknak pedig akár 4 000 000 forinttal is honorálhatják teljesítményét.
Gyurcsány Ferenc körül a klíma változóban van. A körülötte lévő gazdasági érdekcsoportok és szavazók célja annak a megakadályozása, hogy a Fidesz kétharmados parlamenti többséggel kormányozzon, ugyanakkor a növekvő kormányzati sikertelenségek nyomán megjelenik az érzés, hogy Gyurcsányhoz tartozni stigmatizáló lehet – fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjúban Stumpf István, a Századvég ...
Harminc éve, 1979. február 9-én halt meg Gábor Dénes Nobel-díjas fizikus, a hologram feltalálója. Olyan alkotó elme volt, aki a gyakorlati technikai kérdésektől eljutott a fizikai és matematikai alapokig, egymástól távoli tudományágak rejtett kapcsolatait tárta fel, s az elvont eszméket, ötleteket konkrét alkotássá tette.
Mintegy 200 MiG-29 típusú vadászrepülőgép nem csupán harci feladatok végrehajtására nem alkalmas, de felszállni sem képes - ismerte be első ízben az orosz védelmi minisztérium a Kommerszant című moszk...
Jelzőlámpákat és védőkorlátokat tarolt le egy autós a főváros Üllői úti villamosmegállójában. Az InfoRádió információi szerint a sofőr ittasan vezetett, járműven azonban más autóval nem ütközött.
Egybehangzó lapértesülések szerint már a kormány előtt az adó-, a szociális és a foglalkoztatási rendszer átalakításáról szóló javaslat. Erről várhatóan vasárnapi soron kívüli ülésén tárgyal a kabinet.
Sírva rabolt ki egy éttermet egy nő az Egyesült Államokban. Az asszony az Indiana állambeli South Bend egy vendéglőjébe tért be és pénzt követelt a kasszástól, mondván, fegyver van nála.