Még a bankrablás előtt elfogtak a rendőrök pénteken egy férfit Miskolcon. A fiatalember szabadlábon van, de eljárás indult ellene, mert február óta a bűncselekményre való előkészületet is büntetik.
Szent-Iványi István, a Szabad Demokraták Szövetsége országos tanácsának elnöke vezeti a párt listáját az idei európai parlamenti választásokon - jelentette be Fodor Gábor, a liberálisok elnöke. A jelenleg is EP-képviselőként dolgozó Szent-Iványi István mellett a lista további négy helyéről döntött az ot.
A legbátrabb falu, vagyis a Communitas Fortissima címet adományozta az Országgyűlés a Vas megyei Kercaszomor községnek, az erről szóló hivatalos dokumentumot szombaton Lezsák Sándor, a parlament alelnöke adta át ünnepélyes keretek között a 260 lakosú őrségi településen.
A Főpolgármesteri Kabinet elé kerül hétfőn Kocsis Istvánnak, a BKV Zrt. vezérigazgatójának terjedelmes javaslata 1000 új, korszerű busz idei beszerzéséről, bérléséről, amivel egyébként a cég igazgatósága csak két hét múlva foglalkozik
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint délnyugat felől tovább növekszik a felhőzet, és vasárnap már túlnyomóan borult lesz az ég. Kezdetben csak elszórtan, majd estétől többfelé...
A legbátrabb falu, vagyis a Communitas Fortissima címet adományozta az Országgyűlés a Vas megyei Kercaszomor községnek, az erről szóló hivatalos dokumentumot szombaton Lezsák Sándor, a parlament...
Egy vatikáni forrás szerint felújítja a párbeszédet a katolikus egyházzal az izraeli Nagyrabbinátus, amely január végén "meghatározatlan időre" megszakította hivatalos kapcsolatait a...
Legalább 14 ember meghalt Ausztrália délkeleti részén a viharos erejű szél és a perzselő hőmérséklet miatt kialakult bozóttüzekben. Kieran Walshe Victoria állam rendőrparancsnokának helyettese...
Májusra épül fel Budapest agglomerációjában az első aktív készház, amely több energiát állít elő, az általa elhasználtnál. Az épület negyedével drágább egy hagyományos készháznál - közölte a kivitelező cég ügyvezetője.
A rendészeti miniszter szerint lehet beszélni cigánybűnözésről, csak nem úgy, ahogy a miskolci rendőrkapitány tette. Draskovics Tibor erről az egyik kormányközeli lapnak beszélt.
Szent-Iványi István, a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) országos tanácsának (ot) elnöke vezeti a párt listáját az idei európai parlamenti (EP) választásokon - jelentette be a testület szombati, budapesti ülését követően Fodor Gábor, a liberálisok elnöke.
A biztonság megszilárdítása érdekében az együttműködés és a szolidaritás erősítésére van szükség - hangsúlyozta a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián a német kancellár és a francia elnök.
A fejlett országok már jelenleg is recesszióban vannak, és a pénzügyi válság még akár tovább is mélyülhet, ha nem sikerül a pénzügyi rendszert stabilizálni, mondta az IMF vezérigazgatója. Számos...
A Főpolgármesteri Kabinet elé kerül hétfőn Kocsis Istvánnak, a BKV Zrt. vezérigazgatójának terjedelmes javaslata 1000 új, korszerű busz idei beszerzéséről, bérléséről, amivel egyébként a cég...
Lefoglalták a Manchester Unitedet erősítő Carlos Tevez 140 ezer fontot érő autóját, miután az argentin labdarúgó egy ellenőrzés során nem tudott olyan jogosítványt felmutatni, amely érvényes Nagy-Britannia területén.
Lefoglalták a Manchester Unitedet erősítő Carlos Tevez 140 ezer fontot érő autóját, miután az argentin labdarúgó egy ellenőrzés során nem tudott olyan jogosítványt felmutatni, amely érvényes Nagy-Britanniában. A rendőrségi közlemény szerint a 25 éves játékost még pénteken délelőtt, az Old Trafford Stadion közelében állították meg.
Egy tizenhét éves fiú életét követelte az a baleset, amelyet traktorszerelés közben egy lengőkerék okozott szombaton Kecskemét határában. A tragédia akkor történt, amikor három férfi javított eg traktort: a mezőgazdasági vontató egyik alkatrésze, egy lengőkerék eddig ismeretlen okokból kioltotta a munkában részt vevő tizenhét esztendős lajosmizsei fiú életét.
Egy tizenhét éves fiú életét követelte az a baleset, amelyet traktorszerelés közben egy lengőkerék okozott szombaton Kecskemét határában - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság...
Richard Williamson, a holokauszttagadó kijelentéseivel botrányt kavaró püspök egyelőre nem óhajtja visszavonni azt, amit a zsidók meggyilkolásával kapcsolatban mondott. A brit pap a Der Spiegel...
A mai 50 év alattiak már biztosan megérik, hogy orvosuk saját géntérképük alapján határozza meg személyre szabottan a számukra legideálisabb gyógymódot - mondta az InfoRádióban Debreceni Egyetem genetikus professzora.
Raktárkészleteik kiárusítása után áremelésre kényszerülhetnek az autókereskedők, ha a forint gyengülése tartósnak bizonyul az euróval szemben. A külföldről behozott autók drágulása tovább csökkentheti a keresletet, amelyet a gazdasági válság amúgy is visszavetett.
A Kelet-Bakony természetvédelmére 1,7 millió eurós támogatás fordítható az elkövetkező öt évben, a közvetlenül Brüsszelből finanszírozott LIFE + Közösségi Program keretéből. A nyertes konzorcium képviselői Veszprémben, a HM Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. központjában írták alá az együttműködési megállapodást szombaton.
A kormányellenes tüntetők közé lőtt a rendőrség szombaton Madagaszkár fővárosában, és a különböző források szerint legalább hét, de lehet, hogy 25-30 embert is megölt.
A hazai gyógyszeripar versenyképessége érdekében három város - Debrecen, Szeged és Pécs - összefogásával gyógyszeripari innovációs pólushálózat alakult Magyarországon; az erről szóló...
Az izraeli légierő ismét több hullámban támadta a Gázai övezetet. A harci gépek azután bombázták a déli Rafahot és a környéken lévő fegyvercsempész-alagutat, hogy a palesztinok két rakétát lőttek ki a zsidó állam területére. Egyik akció sem követelt áldozatokat.
E hónaptól még többe kerül a győri SEAT-LEON női kosárlabdaklubnak, hogy az Orbán Viktor elnöki kabinetvezetőjévé emelt Szijjártó Péter a klubot működtető kft. bérelte autóval jár. Február elsejétől ugyanis a cégautóadó a fideszes politikus által használt Audi A4-es gépkocsira is vonatkozik – tudtuk meg. Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke…
Barack Obamával egyelőre kesztyűs kézzel bánnak a karikaturisták, mert még nem járt le az új amerikai elnök türelmi időszaka és nem követett el nagy baklövéseket - tudósított az NPR közszolgálati rádió.
A válság miatt nagyobb lehet a kereslet a rugalmas foglalkoztatásban alkalmazottak, így a kölcsönzött munkaerő iránt - mondta Molnár Attila, a munkaerő-kölcsönzéssel és közvetítéssel foglalkozó Pannonjob Kft. szakmai igazgatója.
Tavasz, nyár, ősz - a telet egyelőre senki se említette. A Gazprom illetékesének korábbi közlése szerint áprilistól olcsóbban szállítja a gázt az orosz monopólium Európának.
Visszahívta tisztségeiből Juhász Istvánt, a pécsi önkormányzat gazdasági bizottságának elnökét a városi közgyűlés szocialista frakciója szombaton - tájékoztatta a frakció az MTI-t.
A Magyar Posta forgalmát és a közüzemi szolgáltatók kiadásait egyszerre növeli a fagyhalálok megelőzésére kidolgozott kormányrendelet, amelyet a napokban hirdettek ki. A jogszabály jelentős papírmunkát ró az önkormányzatokra, a gyámhivatalokra, valamint az áram- és gázszolgáltatókra.
Visszahívta tisztségeiből Juhász Istvánt, a pécsi önkormányzat gazdasági bizottságának elnökét a városi közgyűlés szocialista frakciója szombaton - tájékoztatta a frakció az MTI-t. A döntés Juhász...
A korábbi évekhez hasonlóan - gyimesi, és moldvai csángó magyar hagyományőrző, valamint magyarországi hivatásos és amatőr együttesek lépnek színpadra szombaton a tizenharmadik alkalommal megrendezett Csángó Bálon.
Miloslav Vlk prágai bíboros is csatlakozott azokhoz, akik bírálják XVI. Benedek pápát, mert megszüntette a holokauszttagadó Richard Williamson püspök kiközösítését a katolikus egyházból.
Zöld gazdasági fordulatot sürgetett szombati sajtótájékoztatóján Olajos Péter, az MDF európai parlamenti képviselője. A politikus hangsúlyozta, hogy a gazdasági válságra való hivatkozással nem...
Tegnap egy igazoltatás során lefoglalták a 25 éves argentin származású Manchester United csatár, Carlos Tevez 50 millió forintos luxusautóját. A rendőröknek szemet szúrt, hogy a Bentley ablaküvegei a megengedettnél jobban be vannak sötétítve, az igazoltatás során pedig a csatár papírjaival sem volt minden rendben....
Megkezdődött az első elektronikus ingatlan árverés pénteken, és február 19. valamint április 22. között további 113 ingatlan kerül "e-kalapács" alá abban a virtuális árverési csarnokban, ahol az APEH végrehajtási eljárásai során lefoglalt, a hivatal birtokában lévő ingóságokat és ingatlanokat értékesítik.
Rendőrökre támadt egy húsz-harminc fős csoport szombaton Heves városban - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t. A rendőrjárőr azért ment a helyszínre, mert telefonon bejelentés érkezett a helyi...
Tavaly összesen 16,7 milliárd forint prémiumot oszthatott szét az Adó-, és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal a 15.600 munkatársa között - olvasható a Magyar Nemzetben.
A nyugat-dunántúli megyei napilapokban megjelentetett fizetett hirdetésben magyarázza az E.ON a múlt heti, négy napos - Vas, Zala és Somogy megyére kiterjedő - áramszünetet.
Súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett egy motoros szombat délután Szekszárdnál, a 6-os főúton. A 31 éves bonyhádi férfi a sötétvölgyi elágazó közelében egy személygépkocsit akart előzni, de letért az úttestről, és a főút melletti szántóföldön állt meg.
Új hangot ígért az amerikai külpolitikában és a tervezett európai rakétatelepítés felülvizsgálatának lehetőségét helyezte kilátásba szombaton az Egyesült Államok alelnöke.
Lemondási szándékát jelezte Angela Merkel kancellárnak Michael Glos gazdasági miniszter - közölte szombaton a minisztérium szóvivője. Elhatározásáról a miniszter a nap folyamán telefonon...
Súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett egy motoros szombat délután Szekszárdnál, a 6-os főúton - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel. Farkas Kinga a balesetről...
Eljegyezte egymást Claire Danes és Hugh Dancy: a két színész a Koltai Lajos által rendezett Az este című film forgatásán találkozott a rhode islandi Newportban és több mint egy éve járnak - közölte a People magazin internetes honlapja szombaton a sztár pár sajtósára hivatkozva.