Az új standolási rendszer, valamint a szigorúbb készpénzfizetési és házipénztári szabályok visszavonását kezdeményezi a Fidesz - jelentette be Szatmáry Kristóf, az ellenzéki párt szakpolitikusa hétfői sajtótájékoztatóján.
Keresetet nyújtott be a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) az E.ON Áramszolgáltató Zrt. ellen, helytállási kötelezettség elmulasztása miatt - közölte a FEOSZ hétfőn. A...
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint euróban számolva a kivitel 17, a behozatal pedig 18 százalékkal csökkent decemberben a 2007 évi adatokhoz képest. A külkereskedelmi mérleg viszont 10 milliárd forinttal javult.
Marian Cozma Bukarest legveszélyesebb kerületében, maga is romák között nőtt fel - írta hétfői sportmellékletében az Adevarul, amely a többi román napilaphoz hasonlóan kész tényként említi, hogy a...
Pénzügyi protekcionizmus fenyegeti Kelet-Európát a nyugati bankok visszavonulása miatt, mondta a brit kormányfő. Gordon Brown gazdasági szakértők előtt tartott hétfői londoni előadásában azt...
Majdnem mindegyik adó- és járulékkulcs változni fog: 19 százalék lesz a személyi jövedelemadó alsó kulcsa, és csak 3 millió forintnál jön be a 38 százalékos felső kulcs; a munkáltatók járuléka pedig csökkenni fog, 6 százalékponttal, bár közben két és félszeresére nő a tételes eho-juk. Egyes juttatások adómentessége pedig megszűnne - jutott az Index tudomására.
További alternatívákat kért a Főpolgármesteri Kabinet hétfőn a BKV Zrt. vezérigazgatójától az ezer új autóbusz beszerzéséről szóló javaslata kapcsán - közölte a Városháza kommunikációs igazgatója....
Meghökkentő pletyka ütötte fel a fejét Hollywood-ban - A még mindig csinos Madonna, aki megszokta, hogy fiatal férfiak is keresik a kegyeit, állítólag a saját lányát szemléli irigyen! Madonna...
Keresetet nyújtott be a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége az E.ON Áramszolgáltató Zrt. ellen helytállási kötelezettség elmulasztása miatt
Egy újfajta kezeléssel meg lehet előzni, és vissza is lehet fordítani az Alzheimer-kór okozta memóriavesztést és az agysejtek lehalását. Ezt egyelőre állatkísérletekkel sikerült bebizonyítaniuk amerikai kutatóknak.
Nem egy átlagos díjkiosztó volt a vasárnap éjszaka, a Los Angeles-i Staples Centerben megrendezett Grammy-gála. Többen is öt gramofonnal mehettek haza, míg Jennifer Hudson, akinek édesanyját, unokaöccsét és bátyját is meggyilkolták a közelmúltban, visszavonulása után másodszor lépett színpadra.
Vezető hír a horvát írott és elektronikus médiában az MKB Veszprém kézilabdacsapatának három külföldi játékosa ellen a hét végén elkövetett súlyos bűncselekmény.
Az új standolási rendszer, valamint a szigorúbb készpénzfizetési és házipénztári szabályok visszavonását kezdeményezi a Fidesz - jelentette be Szatmáry Kristóf, az ellenzéki párt szakpolitikusa...
Ma Bokros Lajos egyetemi tanár, volt pénzügyminiszter lesz az InfoRádió Aréna című, este 7 órakor kezdődő műsorának vendége. A műsor témája a gazdsági válságkezelés, illetve a reformok szükségessége...
A Wizz Air - Kelet-Közép Európa egyik legnagyobb diszkont légitársasága - bejelentette, hogy június 13-tól ismét elindítja népszerű nyári járatait Budapestről....
A napi standolásra, a 250 ezer forint feletti készpénzfizetések szigorítására és a házipénztárra vonatkozó szabályok visszavonását javasolja a Fidesz. Az önálló képviselői indítványt jövő héten tárgyalja az Országgyűlés pénzügyi bizottsága, és a tavaszi ülésszakban tárgyalhatja a parlament.
A Pénzügyminisztérium (PM) több adóváltozatot készít a kormány számára, döntés még nincs, az adócsomag várhatóan a február 16-i parlamenti ülésen válik ismertté - mondta a PM sajtófőnöke, miután...
A harmadik negyedéves veszteséget követően a tavalyi év utolsó három hónapjában is negatív eredményt érhetett el a MOL, ami azonban a világ legnagyobb olajcégeinek gyorsjelentései alapján...
A 14 ezer tagból álló brit ingatlanközvetítők szövetségének összesített januári statisztikái azt mutatják, hogy visszatértek a piacra az első lakást vásárlók. A decemberi 10 %-os és a tavaly januári 14,5 %-os aránnyal szemben az elmúlt hónapban az érdeklődők 22,5 %-a tartozott ebbe a kategóriába. A közvetítők szerint ennek hátterében a jegybanki alapkamat csökkenése és a kedvező lakásárak…
A lakosságon hajtja be a kormány, amit a cégeknek elenged az egyik internetes portálhoz eljutott adócsomag szerint. A honlap úgy értesült, már csak finomítások vannak hátra, a lényeges kérdések eldőltek.
A Baumag csoport úgy működött, hogy a frissen kibocsátott üzletrészek vásárlóitól befolyt pénzből finanszírozták a korábbi befektetőknek járó kifizetéseket, így amikor az új vásárlók száma...
Veszprémben, Zircen és környékén 20-30 centiméter hó esett hétfőre virradó éjszaka, reggel Cseszneknél egy kamion, Gyulafirátótnál egy autóbusz, Nemesvámosnál pedig egy sószóró csúszott az árokba.
Bántalmazás miatt őrizetbe vették Chris Brown amerikai énekest Los Angeles-ben. Bár a rendőrség nem adta ki az áldozat nevét, több amerikai újság is úgy tudja, hogy a popsztár Rihannáról van szó.
Robert Plant öt, a Coldplay pedig három díjat vitt haza a zenei Oscarnak is nevezett Grammy-díjból. A Led Zeppelin egykori frontembere Allison Krauss Bluegrass énekesnővel közös albumával a többi között elnyerte az év felvételéért járó elismerést is. A hétszeres jelölt brit Coldplay együttesé lett az év dala és az év rockalbuma.
A román határőrség egy gránátot és tíz lövedéket talált ma elrejtve egy vonaton, amely a román fővárosból, Bukarestből indult és Bécs felé tartott. A tiltott holmi műanyag-, illetve alufóliába volt csomagolva, és az egyik vagon illemhelyének tetejéről került elő.
A Wizz Air a nyári menetrendben június 13-tól ismét elindítja Budapestről a nyári menetrendszerinti légijáratait, és új célállomásokkal bővíti kínálatát - közölte a diszkont légitársaság hétfőn. A...
Zarko Sesumnak, az MKB Veszprém szerb kézilabdázójának szülei azonnal Magyarországra utaztak, mikor értesültek fiuk sebesüléséről - jelentette hétfőn több szerb újság.
Szlovákiában irtózatos mértékben, 16,8 százalékkal csökkent az ipari termelés decemberben, a novemberi 7,2 százalékos mérséklődés után, melyre az adatok 1999-es rögzítése óta nem volt példa, a jelentős visszaesés hátterében a globális gazdasági válság áll. (ProfitLine.hu)
Könnyebb lesz pályázni a munkahelyek megőrzését támogató állami forrásokra, és várhatóan emelkednek a munkaügyi bírságok - mondta el Székely Judit, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola február 4-ei rendezvényén.
Adóalany-centrikus adatszolgáltatási modell kidolgozására írt ki tárgyalásos közbeszerzést a Pénzügyminisztérium Informatikai Szolgáltató Központja - a felhívás a Közbeszerzési Értesítő legutóbbi számában jelent meg.
A lakossági hitelpiac konszolidálásához nem elég a kormány által bejelentett, a munkanélkülivé vált devizahitelesek megsegítését célzó program, hiszen az állástalanok a veszélyeztetett ügyfélréteg mindössze 5-10 százalékát teszik ki - írja a Világgazdaság hétfői számában a kormányjavaslat készítőire hivatkozva.
Január óta már 3110 cég jutott csődbe, s legalább 23 ezer vállalkozás szűnhet meg év végéig. Létezik-e megoldás a csődeljárások felszámolására? Politikusi javaslat versus szakértői tanács.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség létrehozta a JELEK fantázianevű, JElentéskészítő és LEkérdező Keretrendszert. A szolgáltatás célja a transzparencia növelése, azaz a sajtó, illetve a közvélemény tájékoztatása a források felhasználásáról.
A Pénzügyminisztérium több adóváltozatot készít a kormány számára, döntés azonban még nincs. Az adócsomag várhatóan a február 16-ai parlamenti ülésen válik ismertté
A nácik a koncentrációs táborokban fejleszthették ki egy, az ötvenes-hatvanas évek fordulóján terhes nőknek felírt gyógyszert, amitől tízezer csecsemő született rendellenességgel. Eddig úgy tudták, a szert a forgalmazó cég maga fejlesztette ki.
Mit tesz, ha köpnie kell autóvezetés közben? A) Kiköpök az ablakon B) Beleköpök egy papírhulladékba, aztán bedobom egy kukába C) A jármű padlójára köpök.
A miniszterek és képviselők költségtérítési igénylései körül Nagy-Britanniában is viták folynak. Most például a lapok Jacqui Smith belügyminiszter ügyéről cikkeznek - aki ugyan hétfőtől csütörtökig a húgánál száll meg, mégis felvesz 35 millió forintnyi költségtérítést.
Világszerte 20 ezer embert bocsát el üzemeiből a Nissan, Japán harmadik legnagyobb autógyártója – közölte a cég hétfőn. Emellett több helyen szüneteltetik a termelést, illetve leállítanak terveket. Ennek első lépéseként felfüggesztették részvételüket abban a projektben, amelyet francia partnerükkel, a Renault-val közösen hoztak volna létre Marokkó északi részén.
Tanult a leckéből, és a továbbiakban mindig bezárja majd kocsiját egy amerikai bíró, miután egy szökevényt a csomagtartójában találtak meg. A bíró leparkolt Macomb város bíróságának épülete előtt, autóját nyitva hagyta, majd dolgozni ment.
A Dunántúlon a vasárnap este betörő hidegfront sok hóval és rendkívül erős széllel söpörte ki a meleg levegőt, több helyen 20 centis hó esett. A szél sok helyen hófúvásokat okozott, a közlekedésben is több-kevesebb fennakadásra lehet számítani.
A hétvégi kézilabda gyilkosság kapcsán több külföldi sajtóban felröppentek olyan hírek, hogy a sértettek rokonai bosszúra szomjaznak. A fenyegetettség miatt a sajtóhírek szerint Enyingen fokozott rendőri jelenlét van.
A helyhatósági hatalom birtoklásából és gyakorlásából arányosan annyit kérünk és követelünk, amennyire a jelenlegi számarányunk, a demokrácia és az alapvető emberi együttélési szabályok, az európai normák feljogosítanak.
A múlt heti 303 millió svájci frank után ma 820 millió svájci frankot (546 millió eurónak megfelelő összeget) kértek a kereskedelmi bankok euróért cserébe a hétfőn tartott FX-swap tenderen, mely a...