Újabb leépítés jön a köztévében, ennek keretében valószínűleg elbocsátották volna a DTK Show kulcsembereit, miközben a vezetés már így eléggé rátenyerelt a produkcióra. Így D. Tóth Kriszta felmondott.
A nemrégiben tartott népszavazáson Egyiptom választópolgárainak mintegy harmada járult az urnákhoz, s többségük (63 százalék) igennel szavazott az alkotmányra. Az új alaptörvényt az iszlamista parlamenti többség írta, a liberális ellenzék mindent elkövetett, hogy megakadályozza keresztülvitelét. Arról, hogy mi is a gond Egyiptom új alkotmányával, Wael El Mollát, az Ál-Karáma párt aktivistáját…
Egy koraérett tizenhárom éves lány, aki legjobb barátnőjeként szólítja meg a naplóját és ír neki, amíg a nácik nem deportálják és meg nem gyilkolják - nem csoda, hogy Heyman Évát "a magyar Anne Franknak" is nevezik - írta a vezető osztrák konzervatív napilap hasábjain Cornelius Hell irodalomkritikus, újságíró.
Vasárnap reggel a 4-es számú főút 164-es kilométerszelvényében, Karcagnál baleset történt. Négy ember a helyszínen, egy csecsemő pedig a kórházba szállítást követően meghalt. A vétlen jármű utasai vesztették életüket.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 2,68 százalékkal emelkedett az elmúlt héten, és 18 660,29 ponton zárt. A vezető papírok közül a Mol 0,87 százalékkal erősödött, az OTP árfolyama pedig 3,61 százalékkal emelkedett.Az előző heti 8,1 milliárd forinttal szemben 28,5 milliárd forint volt a forgalom.
A szerencse éve lesz az idei – jósolta meg halála előtt Európa legismertebb újkori látnoka, Vanga asszony, a vak bolgár nő. Nem kell hinni neki, de a világ legbabonásabb emberei, a megrögzött szerencsejátékosok alighanem véresen komolyan veszik.
Franciaország január 1-jei hatállyal új intézkedést vezetett be a svájci adóparadicsomba menekülő adóalanyai ellen, és ez súlyos pénzügyi következményekkel járhat rájuk nézve - hívta fel a figyelmet szombaton a Le Temps című francia lap.
Az elmúlt évek értékesítési botrányai által megtépázott brit nagybankok fognak hivatalos keretek között pénzügyi ismereteket tanítani a brit iskolákban, ha elfogadják a szigetország oktatási...
Frank Lamparddal együtt emlegetik Gera Zoltánt. A magyar futballista is szabadon igazolható lesz a nyáron, és szakértők szerint a West Brom légiósával nagy fogást csinálhat egy esetleges új kérő.
20-25 százalékkal emelnék a pékek a pékáruk árát - mondta az InfoRádiónak a Pékszövetség elnöke. Septe József szerint valamekkora áremelés már egy hónapon belül várható lesz....
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Szeretsz képben lenni? Szeretnéd tudni, hogy milyen sporteseményeket rendeznek ma Magyarországon és világszerte? Keresd minden reggel a sport365.hu napi sportesemény ajánló összeállítását.
Jól vette az első napok akadályait a január 1-jén létrejött járási rendszer - jelentette ki Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Róma után Budapesten is hangversennyel kezdődik meg az idei magyar-olasz kulturális évad: ma este egy ritkaság, Pergolesi Szent József oratóriuma hangzik el a Budapesti Olasz Kultúrintézetben.
Elhunyt John Sheardown egykori kanadai diplomata, aki az 1979-es iráni túszválság idején az amerikai nagykövetségről kimenekült alkalmazottakat rejtegetett. 88 éves volt.
Drámai interjút adott egy indiai televíziónak az a férfi, aki kísérője volt annak az orvostanhallagató lánynak, akit december közepén többen brutálisan bántalmaztak és megerőszakoltak egy buszon Újdelhiben. A férfi elmondta: őt is eszméletlenre verték, majd a lánnyal együtt kidobták a járműből. Az ügy hat gyanúsítottja ellen már vádat emeltek, a legfrissebb hírek szerint a DNS-vizsgálatok…
Pakisztáni és indiai katonák tűztek össze egymással vasárnap a kasmíri határnál, a fegyveres incidensben egy pakisztáni katona meghalt és egy megsebesült.
Nagy titkolózás övezi az új komornyik kilétét, akit Vilmos herceg és Katalin hercegnő vett fel. A Fidzsi- szigetekről származó fiatalember ezentúl minden percben a királyi pár közelében lesz, így – akárcsak Diana egykori indiszkrét lakája – minden titokról tudni fog.
A vajdasági Bácsban többen megsérültek egy frakcióharc miatti verekedésben. A Demokrata Párt és a Szerb Haladó Párt tagjai és szimpatizánsai között szombatra virradóra történt incidens miatt 14 embert állított elő a rendőrség.
A fegyvertörvények átfogó szigorítását tervezi Barack Obama. Az amerikai elnök a 26 halálos áldozatot követelő newtowni ámokfutás után egyik kulcsfeladatának nevezte a fegyvertartás visszaszorítását az államokban.
Miután az FA kupa harmadik fordulójában az Upton Parkban a Manchester United az utolsó pillanatban mentette döntetlenre a meccset, Sir Alex Ferguson azt mondta, soha nem szabad leírni csapatát.
Angol források szerint több játékosát is eladja, kölcsönbe adja vagy elengedi több játékosát is, csak azért, hogy legyen pénze az FC Barcelona csatárára a téli átigazolási időszakban.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,68 százalékkal emelkedett az elmúlt héten, és 18 660,29 ponton zárt. A vezető papírok közül a Mol 0,87 százalékkal erősödött, az OTP árfolyama pedig 3,61 százalékkal emelkedett.
Vlagyimir Putyin orosz elnök személyesen adta át vasárnap Gérard Depardieu francia színésznek az orosz útlevelet - közölte az államfő szóvivője. Dmitrij Peszkov tájékoztatása szerint Putyin a fekete-tengeri Szocsiban lévő elnöki rezidencián fogadta Depardieu-t.
Döbbenetes jövőt jósolnak kutatók a földi világ paradicsomának számító Hawaii-szigeteknek: másfél év múlva süllyedni kezdenek, de nem az alattuk végbemenő lemeztektonikai mozgások, hanem a felszín alatti vizek miatt.
Az InfoRádió úgy értesült: tranzitvárók létesítésével, a fekvőbetegek szállítására alkalmas autók számának növelésével, és a feladatok racionalizálásával alakítaná át működését a Mentők és Betegszállítók Egyesülete.
Vlagyimir Putyin orosz elnök személyesen adta át vasárnap Gérard Depardieu francia színésznek az orosz útlevelet. A jövedelemadó Oroszországban 13 százalékos, és nem is készülnek megemelni - nem csoda, ha megugrott az érdeklődés az állampolgárság iránt. Az útlevél azonban nem elég: sokat kell az új otthonban tölteni.