Belegabalyodott saját alaptörvényébe a Fidesz. Hiába volt az egypárti alaptörvény-alkotás, meg a "gránitszilárdság" beképzelt emlegetése, a Fidesz vereséget szenvedett. Az alkotmánybíróság regisztrációt eltörlő döntése közös sikerünk. Mindazok sikere, akik 2010 óta kiálltak az alkotmányosság, a demokrácia, a hatalommegosztás, az állampolgári jogok mellett.
Megvédte címét az első helyen kiemelt Andy Murray a brisbane-i keménypályás tenisztorna férfiversenyében, miután a vasárnapi döntőben két szettben legyőzte a bolgár Grigor Dimitrovot.
Hozzávalók: 50 dkg liszt 15 dkg sertészsír 2 tojássárgája + 1 egész a kenéshez 3 dkg élesztő 2 dl tejföl 1 dl tej 2 teáskanál só pici cukor sajt vagy szezámmag a tetejére
Megnyerte első meccsét a Marosi Katalin, Darija Jurak duó a Sydneyben zajló, keménypályás tenisztorna első fordulójában, s ezzel bejutott a legjobb nyolc közé a párosversenyben.
Az izlandi utas felöntött a garatra a Reykjavíkból New Yorkba tartó járaton. A férfi elkezdett erőszakoskodni, csak egy erős ragasztószalaggal lehetett lecsillapítani.
Négy felnőtt a helyszínen, majd néhány órával később a debreceni Kenézy Kórházban egy csecsemő is meghlat a vasárnap reggeli karcagi balesetben. A tragédia vasárnap reggel történt a 4-es számú főút 164-es kilométerszelvényében.
Az elmúlt hetekben kommunikációs háború tört ki a sajtóban az úgynevezett Portik-ügy kapcsán, írja a Hetek. Az apropót az szolgáltatja, hogy az előző ciklusban a leszámolásos bűncselekményekkel összefüggésbe hozott, az éjszakai életben állítólag jelentős szerepet betöltő Portik Tamás legalább kétszer találkozott Laborc Sándorral, a Gyurcsány-kormány magas rangú titkosszolgálati vezetőjével.
Portugália jó úton jár - véli Christine Lagarde. A Nemzetközi Valutaalap elnökét egyedül a magas munkanélküliség aggasztja. Idén év végéig a GDP 4,5 százalékára kell leszorítaniuk a hiányt. ...
Nyílt levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz az LMP-s Szilágyi László a közszférában, azon belül az egészségügyi ágazatban alkalmazandó nyugdíj-politikai elveket rögzítő kormányhatározat ellen tiltakozva. Orbán Viktor álláspontja változatlan.
Jól vette az első napok akadályait a január 1-jén létrejött járási rendszer, jelentette ki Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 66. játéknapján a Los Angeles Clippers két vállra fektette csoport riválisát, a Golden State Warriorst.
A Videoton vezetőedzője, a portugál Paulo Sousa lehet a téli átigazolási időszak legjelentősebb távozója az NB I-ből. Noha a klub egyelőre sem saját honlapján, sem újságírói kérdésekre nem kívánta megerősíteni a híreket, az amerikai profiliga portálja vezető hírben hozza: a portugál edző a jelölt a New York Red Bulls vezetőedzői posztjára.
"A társadalomnak segítenie kell az elesetteket, nem bírósággá kell válnia", mondta a hvg.hu-nak a tervezett hajléktalanügyi konzultációval kapcsolatban Vecsei Miklós, a Máltai Szeretetszolgálat alelnöke.
A valaha munkanélküliséggel érintettek közel fele ismerősön, barátokon, rokonokon keresztül jutott legutóbb álláshoz - derült ki a KSH nemrég közzétett felméréséből. Negyede közvetlenül vette fel a...
A hazai energiaárak európai összehasonlításban korántsem nevezhetők kiugrónak, de vásárlóerőparitáson nézve már valóban nehezebb helyzetben vannak a hazai energiafogyasztók, mint sok más régiós, európai társaik. Habár a januári rezsicsökkentés szociálpolitikai megközelítésből indokolt is lehetne, nem szabad megfeledkezni arról, hogy az energiahordozók nemzetközi viszonyrendszerben árazódnak, és a…
Ismét térdsérülést szenvedett Gera Zoltán, a West Bromwich Albion magyar labdarúgója. Az, hogy ezúttal mennyit kell kihagynia, a vasárnapi orvosi vizsgálatok után dőlhet el.
Ismét térdsérülést szenvedett Gera Zoltán, a West Bromwich Albion magyar labdarúgója. Az, hogy ezúttal mennyit kell kihagynia, a vasárnapi orvosi vizsgálatok után dőlhet el.
Újabb fordulat Juhász Roland ügyében. Az Anderlechtnél kegyvesztetté vált válogatott védőt előbb csak kölcsönvette volna a Sunderland, de a Sun úgy tudja, kb. 900 millió forintnyi összegért végleg megvenné a védőt.
A kötelező nyugdíjazás ügyében nem változott a kormányfő véleménye, vagyis ahol szükség van a közszférában dolgozókra, ott külön engedéllyel maradhatnak.
A Ferencváros labdarúgó-csapata megkezdte felkészülését a tavaszi szezonra, az első edzés után Ricardo Moniz, és Orosz Márk nyilatkozott a fradisziv.hu-nak.
A bajnoki éllovas Győri ETO vezetőedzője szerint tavasszal arra törekednek a Rába-partiak, hogy csapatuk kiszámíthatatlanabb legyen az ellenfél számára.
Szomorú esemény árnyékolja be az állapotos focistafeleség, Coleen Rooney (26) életét. Wayne Rooney, a Manchester United focistájának neje családi tragédiával kellett szembenézzen: szombaton éjjel meghalt szeretett kishúga.
Átfogó intézkedések tervez a fegyvertörvények szigorítására az amerikai elnök. Barack Obama nemcsak a támadófegyverek 2004-ben hatályát vesztett tilalmának visszaállítására törekszik.
Helyi népszavazást tartanak vasárnap Gyömrőn civilek, valamint az őket támogató pártok kezdeményezésére annak eldöntésére, hogy a pár hónapja Horthy parkra átnevezett közterület visszakaphatja-e eredeti nevét.
Bár okostelefont már a lakosság több mint 60 százaléka használ Nagy-Britanniában, és ez az arány egyre nő, mégsem várható a mobiltárcák széleskörű elterjedése egy kutatás szerint - írja a finextra...
Változatlan Orbán Viktor kormányfő álláspontja a kötelező nyugdíjazás ügyében - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke vasárnap az MTI-vel az LMP-s Szilágyi László nyílt levelére reagálva. A miniszterelnök korábban azt mondta, egyedi engedéllyel a nyugdíjkorhatár elérése után is maradhatnak a közszférában azok a munkavállalók, akiknek a szakmájában utánpótlásgondok vannak.
Ismét térdsérülést szenvedett Gera Zoltán, a West Bromwich Albion magyar labdarúgója. Az, hogy ezúttal mennyit kell kihagynia, a vasárnapi orvosi vizsgálatok után dőlhet el.
Öt ember, négy felnőtt és egy csecsemő halt meg a vasárnap reggel Karcagnál történt baleset következtében - közölte a rendőrség. A 4-es számú főút 164-es kilométerszelvényében két gépkocsi ütközött, az áldozatok mindegyike a vétlen autóban utazott. A balesetet okozó jármű vezetőjét a rendőrség őrizetbe vette.