A Magyar Taekwondo Szövetség első embere szerint a sportágat aligha fenyegeti valós veszély, s erősen bízik benne, hogy nem a tekvondót szavazza ki a NOB az ötkarikás nyári játékok műsorán szereplők közül.
Az év negyedik felkészülési mérkőzését a fehérorosz Slavia Mozyr ellen vívta az Újpest csapata. A lila-fehérek csak kapufákig jutottak, így 1-0-ra kikaptak.
Az olasz Ivan Basso és a német Jörg Jaksche is vallott a spanyol bíróságon a doppingdoktorként elhíresült Eufemiano Fuentes ellen, egyúttal mindketten elismerték, hogy igénybe vették a szolgáltatásait.
Egy tévéműsor okozott olyan erős röhögőgörcsöt egy brit férfinak, hogy az úriember szívinfarktus kapott. Az idős férfit újra kellett éleszteni a kórházban.
Hasznos hat napot töltött el a soproni edzőtáborban a Szombathelyi Haladás. Artner Tamás vezetőedző nem mondott le arról, hogy két-három poszton is megerősítse keretét.
Az MTK 1-1-es döntetlent játszott a román Vaslui együttesével. Az élmezőnyhöz tartozó gárda ellen a magyarok főleg a második félidőben játszottak fölényben.