Öt év múlva adják át a Városligetben épülő új múzeumnegyedet, amely a tervek szerint 120 milliárdba kerül majd. A megaberuházás részeként 5 új múzeum épül és megújul a teljes Városliget is. Felújítják a Szépművészetiben található Román Csarnokot is, amelyet még a második világháborúban tettek tönkre.
Orbán Viktor felszólalásával indul a tavaszi parlamenti ülésszak, ma megtárgyalják a büdzsé első módosítását: 350 milliárddal dagadhat a kiadási oldal, holnap el is fogadhatják. Szó lesz a trafiktörvényről és csúszva, de 2014 márciusában életbe léphet az új Ptk. is.
Az utóbbi fél évben nem telt el úgy hónap, hogy az Ötven árnyalat-trilógia valamelyik része ne szerepelt volna a sikerlisták élmezőnyében. E. L. James bestsellerének részei a Bookline Top 50 után előre megjósolhatóan az e-könyv Top 10-ben sem adták alább, a legnépszerűbb olvasmányok harcában azonban ezúttal két magyar írónő diadalmaskodott.
Skóciának akkor is meg kellene tartania fizetőeszközként az angol fontot, ha lakosai a jövőre esedékes népszavazáson az Egyesült Királyságból való kiválás mellett döntenek - ezt tartalmazza az a...
Kihúzták a Hatoslottó 6. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a jövő héten már 585 millió forint keresi majd gazdáját....
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Szeretsz képben lenni? Szeretnéd tudni, hogy milyen sporteseményeket rendeznek ma Magyarországon és világszerte? Keresd minden reggel a sport365.hu napi sportesemény ajánló összeállítását.
Kétheti emelkedés után a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe csökkent a múlt héten, miközben a forgalom csaknem 25 százalékkal nőtt. A BUX egy hét alatt 0,32 százalékkal, 334,77 ponttal csökkent, és 19 023,39 ponton zárt pénteken.
Remek videót állított össze az Eurosport az Afrikai Nemzetek Kupáján uralkodó hangulatról, amelybe a legviccesebb szurkolói megmozdulásokat gyűjtötték össze. Kicsit talán megidézi a 2010-es világbajnokság hangulatát is...
Budapest – Kairó – Egy haditudósító naplója címmel jelenik meg február végén Jászberényi Sándor kötete az arab tavasz egyiptomi eseményeiről. Ezek előzményeiről és a jelenlegi helyzetről is kérdeztük.
A tranzakciós illeték és a csökkenő kamatok miatt visszaesőben van a kamatvadászat, a tendencia, hogy az ügyfelek folyamatosan hordozzák bankról-bankra a megtakarításaikat a nagyobb kamat reményében...
Ne maradjon le, hamarosan kezdődik a hétvégi tőzsdeszünet utáni devizapiaci áttekintésünk. Díjmentes online előadásunkon a kereskedési nagyüzem megkezdése előtt sorra vesszük a legfontosabb...
Ázsiában nagyrészt szünetel a kereskedés a holdújév miatt - hétfőn Japán, Kína, Hong-Kong, Szingapúr, Dél-Korea és Tajvan börzéi is zárva tartanak, mindenhol megünneplik, hogy a Sárkány a Kígyó farkába harapott. Kedden is csak a tokiói és a szöuli tőzsde nyit ki. Délelőtt jobb híján a politikával kezdtek foglalkozni a piacok.
Az amerikai piacokon pozitív zárást figyelhettünk meg a pénteki nap folyamán. Ázsia jelentősebb tőzsdéinek zárva tatása miatt a mai napon egyedül ez, az Amerikából érkező pozitív impulzus...
Miskolc polgármestere nem tartja hitelesnek az MSZP elnökének kolozsvári bocsánatkérését. Hozzá írott levelére már nem vár választ, de egy újabb levelet próbált eljuttatni Mesterházy Attillához. Az MSZP székháza előtti sajtótájékoztató után ezt a levelet Török Zsolt vette át. Bocsánatkérést vár a Fidesz egyik politikusa Mesterházytól Szanyi Tibor egy sokat vitatott kijelentése miatt.
Bár a múlt hét közepe óta látott jelek alapján nőtt az esélye annak, hogy Matolcsy György lesz az új jegybankelnök és érkeztek a negatív elemzői megjegyzések, a forint egyértelműen erősödött és...
A chilei első osztályból igazolna középpályást a Chelsea menedzsere, Rafa Benitez. A 17 éves U20-as válogatott Cuevas menedzsere elismerte: tárgyalnak a londoni klubbal.
A forint enyhe erősödése talán a hazai börzére is kedvező hatással lehet, bár az egyes papírok már vegyes képet festhetnek - véli Vetter Péter, a Solar Capital üzletkötője. A forint gyenge...
A Detroit Red Wings Jonathan Ericssonnak a négy és fél másodperccel a vége előtt lőtt góljával nyert 3-2-re a címvédő Los Angeles Kings ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) vasárnapi játéknapján.
Szinte minden instrumentumban az emelkedést vetítik előre a grafikonok. Találhatunk az emelkedést folytató, valamint az esésből emelkedésbe váltható papírokat is. Mai elemzésünkben az S&P 500 mellett...
Mivel közvetlenül nem nyújthat tagi kölcsönt, saját cégén keresztül segíti 650 millió forinttal a pápai önkormányzat a Pápai Hús 1913 Kft.-t - tájékoztatta a város polgármestere az MTI-t pénteken. ...
Az elmúlt héten szinte semmiféle mozgás nem volt az arany árfolyamában. Alacsony forgalom mellett csak minimális elmozdulásokat regisztrálhattunk, ami arra vezethető vissza, hogy az amerikai adósságplafonnal és a fiskális szakadékkal kapcsolatos aggodalmak, valamint az eurózóna adósságválsága átmenetileg lekerült a lapok címoldaláról. Európa, Japán és az USA gondjai azonban mélyen gyökereznek, és…
A sertések száma 3 évi csökkenés után az elmúlt hat hónapban kismértékben emelkedett. A szarvasmarha-állomány 3 éve folyamatosan nő. A baromfifélék állománya a szezonalitásnak megfelelően alakult - derül ki a KSH friss adataiból.
Auralátó fiúhoz fordult végső elkeseredésében Váci Gabriella, miután nyolc éven át nem tudott teherbe esni. Király Tamás azonnal rájött a baj okára. Az asszony három hónap múlva megfogant.
A forint enyhe erősödése talán a hazai börzére is kedvező hatással lehet, bár az egyes papírok már vegyes képet festhetnek - véli Vetter Péter, a Solar Capital üzletkötője. A forint gyenge...
Portfolio.hu 2013. február 19-én Szegeden rendezi meg legújabb rendezvényét, ahol a meghívott neves szakértők a legaktuálisabb gazdasági kérdéseket járják körül. Az eseményen például megtudhatják a résztvevők, hogy mi vár a magyar gazdaságra és a forint árfolyamára. A meghívott előadókkal arra keressük a választ, hogy miként tudnak a cégek az elhúzódó válságban megmaradni, valamint arra is választ…
Február 12-én kell először tételes adót fizetniük a katát választó kisvállalkozóknak, és minden vállalkozó először számol a 2013-ra megállapított minimálbér és garantált bérminimum után járulékot - írja az ado.hu.
Szávay Ági sok álmatlan éjszaka után döntött úgy, hogy 24 éves korában abbahagyja a teniszezést. Pályafutása így nem teljes, de a pályán kívül legalább egészséges életet élhet.
Összességében alig változtak a nyersanyagárak pénteken, a Dow Jones UBS árupiaci index csekély mértékben, 0,02 százalékkal nőtt zárásra. A dollár árfolyama sem változott lényegesen, ezért nem volt...
Kedden hozza nyilvánosságra új stratégiai tervét a botrányok sorozatában érintett Barclays. A brit nagybank a Financial Times szerint 2 milliárd font éves költségmegtakarítást és a befektetési banki...
Nem sok idejük maradt a végelszámolásra jutott OTP Magánnyugdíjpénztár tagjainak a döntésre, a halogatók még ezen a héten nyilatkozhatnak, hogy mely pénztárban kívánják folytatni. A január végi...
Egy héten belül bejelentheti a US Airways és az American Airlines anyavállalata, az AMR az egyesülést. Ezzel a világ legnagyobb légitársasága jöhet létre, utasofrgalom alapján legalábbis - írja a...
A PannErgy arról tájékoztatta a részvényeseket, hogy az egyik nagytulajdonosában, a Lazarus Zrt-ben az igazgatótanács egyik tagjának, Töröcskei Istvánnak megszűnt a részesedése. Megszűnt a Lazarus...