Az agrárágazatnak nyújtott európai uniós és költségvetési támogatások összege mintegy 60 milliárd forinttal nő 2013-ban - mondta Szentirmay Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM)...
A Spark villanyautó világpremierje tavaly volt Los Angelesben, az idei Genfi Autószalonon pedig az európai közönségnek mutatkozik be a vadonatúj akkumulátoros minijármű. Az autó egyes európai piacokon lesz kapható 2014-től.
Nem sikerült meggyõzõen a 290-es szint alatt "zárnia" tegnap este a forintnak az euróval szemben a bankközi piacon, ma reggel pedig már újra kissé 290 felett járt a kereskedés. Ez eleve...
Csütörtökön jelentős mennyiségű friss hóra már nem kell számítani, és délutántól a hófúvás is szűnni kezd - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez eljuttatott figyelmeztető előrejelzésében.
Az influenzaszerű megbetegedések terjedése miatt a tatabányai Szent Borbála Kórházban teljes látogatási tilalmat rendeltek el - közölte az intézmény sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.
Az önkormányzatok költségvetéséről tartott konferenciát szerdán a Magyar Önkormányzatok Szövetsége – Gémesi György szerint több száz település képtelen hiány nélkül tervezni az idei költségvetését.
2013. január 2-án Király József váltotta Szelecki Zsófiát a DGS Global ügyvezető igazgatói posztján. Fő feladata a cég korábbi sikeres szolgáltatásainak megtartása mellett új termékek bevezetése.
A Magyar Államkincstár honlapján ingyen, bárki által elérhető valamennyi magyarországi település helyi adóinak mértéke, valamint az, hogy mikor és kinek jár mentesség, illetve kedvezmény - közölte a kincstár csütörtökön az MTI-vel.
Az új évezredben világszerte rengeteg kárt okoztak a természeti katasztrófák. Magyarországon 2010-ben rekordnak számító 900, 2011-ben 600, 2012-ben 420 milló forint volt a K&H Biztosító által kifizetett összeg árvíz és vihar okozta károkra. Az ingatlanok biztosítottsága ennek ellenére évek óta csökken.
Tavaly 181 külföldi kémet lepleztek le Oroszországban - jelentette be Vlagyimir Putyin a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) vezetői állománygyűlésén.
Csütörtökön jelentős mennyiségű friss hóra már nem kell számítani, és délutántól a hófúvás is szűnni kezd - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A devizakötvény-kibocsátás után új helyzet alakult ki a magyar gazdaságpolitikában, amit a kormány értékelni fog, és néhány héten belül döntés születik arról, hogyan folytatódjanak a nemzetközi...
A Ford nagy örömünkre azoknak is kedvezni igyekszik, akik ugyan vágynak a sportos megjelenésre, de nincs szükségük a Focus ST 250 lóerős teljesítményére, valamint nem kívánnak számolni annak jelentős fenntartási és üzemeltetési költségeivel. Az igencsak vonzó "EcoBoost S" csomag az ideális kompromisszumot nyújtó 1,6 literes turbómotorral társítható, ami ez esetben 150 paripát állít szolgálatunkba,…
Az 1955-ös Mercedes-Benz 300 SC-ből (W 188) mindössze 92 példány készült, így hát nem csoda, ha nem tudunk fellelni belőle egyet sem. De problémát sem jelent: az aktuális SLS Roadster ugyanis kiváló alap a különleges karosszériához.
Letartóztatta a rendőrség Massimo Cellinót, az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Cagliari elnökét a csapat ideiglenes stadionjával kapcsolatos nyomozás eredményeként.
Sokkal szebbnek tartják a pasik azokat a nőket, akiknek nevetés közben apró ráncok jelennek meg a szemüknél. A hölgyek viszont horribilis pénzeket költenek, hogy eltüntessék a szarkalábakat.
A vezető európai indexek eséssel reagáltak a német, a francia és az eurózóna gyenge GDP adataira. A hazai parkett folytatta a csökkenést, amit elsősorban a szintén gyengére sikerült negyedik...
Varga Mihály kifejtette, új helyzet, hogy immár kézzelfogható bizonyítéka is van annak, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) támogatása nélkül is működik a gazdaság, és ebből a szempontból jogos kérdés, hogy kell-e a kormányzati munkamegosztáson belül külön tárca nélküli miniszter személyéhez kötni a kérdést, egyáltalán mi legyen ennek a megállapodásnak a sorsa. "Vagy a jelenlegi formában…
A Chevrolet kis elektromos autója Los Angelesben már tiszteletét tette, azonban az európai közönségnek csak a márciusi Genfi Autószalonon mutatkozik be, hogy végül 2014-től az öreg kontinens néhány piacán kereskedelmi forgalomba is kerülhessen.
Hozzávalók: 4 db vastagabb, kb. 20 dkg-os halfilé (Viktória-tavi fogas) 8 gerezd fokhagyma 16-20 db zöld olajbogyó 8 db napon szárított paradicsom 8 db koktélparadicsom 1 db sárga vagy piros színű kaliforniai paprika 18-20 db zöld színű zöldbab (friss vagy fagyasztott) só tört színes bors 1/2 citrom leve olívaolaj friss petrezselyemzöld
2013-tól eltörölték a szuperbruttót, valamint megszűnt a nyugdíjjárulék-plafon is. A változásokkal egységesen mindenkitől 16 százalékos adót, valamint 10 százalékos nyugdíjjárulékot vonnak le. Nem meglepő tehát, hogy a lépéssel valakik jól jártak, mások kevésbé.
A Soros Fund Management tavaly november óta körülbelül egymilliárd dollárt nyert a japán jen gyengülésén - írta a Wall Street Journal csütörtökön az alap pozícióit ismerő forrásokra hivatkozva.
Csak a legpesszimistábbak számíthattak ilyen rossz GDP adatra - az ipari termelés visszaesett - jó hír, hogy az infláció kisebb mértékben nőtt, mint várták - május elsejéig kell átállni az új pénztárgépek alkalmazására a vállalkozásoknak - Nézze meg itt >>
Lipcsei Betta, a Sport TV Harmadik félidő című vasárnapi gólösszefoglalójának csinos műsorvezetője áldott állapotban van. A terhessége zökkenőmentes ezért képernyőn marad.
Budapest – Több, mint 50 év után elefánt borjú született a fővárosi állatkertben. Angele (11) és párja Assam (12) alig pár hetes ismeretség után 2010 végén fogtak bele a családalapításba.
A mellrákot megelőzve a tüdőrák lesz pár éven belül a rák miatti halálozás leggyakoribb oka az európai nők körében - figyelmeztetnek a szakemberek, akik szerint ez az állapot mindazonáltal csak rövid ideig fog fennállni.
Mély recesszióban a magyar gazdaság - esett az ipari termelés - a rossz hírekre gyengült a forint - rossz a hangulat Nyugat-Európában is - Varga Mihály szerint a kormány arról tárgyal szükség van-e még pozíciójára - Nézze meg itt >>