2013. február 15. péntek

febr. 15
8:48
800 ezer utassal kevesebb szállhat fel a Ryanairrel (Pénzcentrum)
Kétmillió utasra számít az ír Ryanair fapados légitársaság Budapesten márciusig, az indulás utáni első év végéig, de a járatmegszüntetések miatt a következő évben már csak 1,2 millió utassal számolnak - írja a Világgazdaság....
febr. 15
8:48
Tukacs: katasztrófa lenne Matolcsy jelölése az MNB élére (ATV)
Magyarország katasztrófája lenne, ha Matolcsy Györgyöt neveznék ki a Magyar Nemzeti Bank élére, hiszen ő tette tönkre a magyar gazdaságot, persze Orbán Viktor megrendelésére – ezt Tukacs István mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
febr. 15
8:50
Merényletet terveztek a szerb miniszterelnök ellen (ATV)
Bűnözői klánok akarták megrongálni az Ivica Dacic, szerb miniszterelnököt szállító gépet. A szerb hatóságok tájékoztatása szerint akkor akarták az akciót végrehajtani, miközben a kormányfő Dublinban tárgyalt és a gép a reptéren várakozott. A miniszterelnök konzultált a gép személyzetével, majd ugyanazzal a repülővel hazatért Belgrádba.
febr. 15
8:51
Nadal Brazíliában is jól kezdett (Agroinform)
A korábbi világelső sima győzelemmel kezdett a 456 ezer dollár összdíjazású Sao Pauló-i salakpályás férfi tenisztornán.
febr. 15
8:53
Bajner a döntőbe várja a Dortmundot a BL-ben (Agroinform)
A Dortmund tartalékcsapatát erősítő támadó a hathárom.hu-nak elmondta, minőségibb játékerőt képviselnek a Sahtarnál.
febr. 15
9:03
Orbán: eldőlt, megvagyunk az IMF nélkül - bóvliért nem szokás sorbaállni (Privátbankár)
A miniszterelnök szerint a napokban lezajlott dollárkötvény-kibocsátással eldőlt, hogy Magyarország a Nemzetközi Valutaalap nélkül is képes megállni a saját lábán. Brüsszellel vannak vitáink, ami nem csoda, ha 7-8 évig átvertük őket. Kormányátalakításra nem készül Orbán Viktor.
febr. 15
9:06
Szétverte a buszt és a sofőrt is megtámadta a részeg utas (Blikk)
febr. 15
9:06
Féltékenységből ölhetett az apa (Alternatív Energia)
Feltehetően féltékenységből próbált végezni feleségével, s gyilkolta meg gyermekeit csütörtökön este egy családapa Csepregen. A családja ellen forduló férfi magával is végzett.
febr. 15
9:06
Behúzták a fékeket az indexek (Portfolio)
Bár az európai piacok tegnap igen gyengén teljesítettek, az amerikai kereskedésben már oldódott a feszültség, így a vezető indexek az előző napi záróértékük közelében fejezték be a napot. A...
febr. 15
9:06
NBA: kikapott a Lakers és a Thunder is (ATV)
A Clippers simán, 125-101-re nyert a hivatalos pályaválasztó Lakers ellen az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) csütörtöki, Los Angeles-i városi rangadóján.
febr. 15
9:06
NHL: az Islanders nyerte a New York-i csatát (Sport365)
A vendég Islanders szétlövéssel nyert a Rangers ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) csütörtöki New York-i mérkőzésén. A "Szigetlakók" öt vereség után először tudtak győzni.
febr. 15
9:08
Orbán: eldőlt a vita, megállunk a lábunkon IMF nélkül (Portfolio)
Orbán Viktor szerint fontos jelzés volt az e heti dollárkötvény-kibocsátás, és a sikeres kibocsátással több vita is eldőlt Magyarország javára. Például az, hogy az ország megáll a saját lábán, a...
febr. 15
9:08
Napi 80 milliót "adnak" az osztrákok Magyarországnak (ATV)
Napi 80 millió forintot "fizetnek be" az osztrák turisták a magyar államkasszába a Magyar Turizmus (MT) Zrt. online hírlevele szerint.
febr. 15
9:08
Tenisz: Nadal győzelemmel folytatta a visszatérését (Sport365)
A korábbi világelső Rafael Nadal sima győzelemmel kezdett a 456 ezer dollár összdíjazású Sao Pauló-i salakpályás férfi tenisztornán.
febr. 15
9:09
A Heat visszavágót, a Clippers városi rangadót nyert (Agroinform)
Két óriási rangadót rendeztek az NBA csütörtöki játéknapján, következhet az All-Star szünet!
febr. 15
9:10
Nem bír erőre kapni a forint (Portfolio)
Bár tegnap délután kis erősödést tudott felmutatni a forint, azóta újra a gyengülés felé mozdult, így az euróval szembeni jegyzések újra 292 felett járnak. Ma délután az Egyesült Államokból több...
febr. 15
9:10
Pályán a Milan és a Bayern, magyar-magyar pólóderbi - Ezt látod élőben (Sport365)
A pénteki élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
febr. 15
9:12
A nyáron eldőlhet a Nabucco sorsa (Portfolio)
Az év közepén dőlhet el a Nabucco-projekt sorsa, és pozitív döntés esetén 2018 végén indulhat el a szállítás a vezetéken, közölte Bercsi Gábor, a Nabucco Gázvezeték Magyarország Kft. ügyvezető...
febr. 15
9:14
Terjednek a közösségi média indexek (Portfolio)
Az Nyse Technologies közösségi média hangulat statisztikákat is közölni fog piaci adatszolgáltatása keretében - írja a finextra.com. Az első negyedévtől kezdve az Nyse Technologies az SMA (Social...
febr. 15
9:15
5,9%-kal esett tavaly az építőipari termelés (ProfitLine)
A KSH ma közzétett adatai alapján 2012-ben az építőipar termelése 5,9%-kal, december hónapban 3,1%-kal maradt el az egy évvel korábbitól. December hónapban a munkanaptényezővel kiigazított adat 3,1%-kal maradt el az egy évvel korábbitól, míg a szezonálisan kiigazított volumen index 3,4%-kal volt magasabb.
febr. 15
9:16
Arany LEED minősítést kapott K&H; Csoport új székháza (Portfolio)
A K&H Csoport új székháza elnyerte a nemzetközi LEED minősítés arany fokozatát. A székház K épülete az első és egyetlen arany fokozatú irodaház Magyarországon, amely a helyszínválasztástól a teljes...
febr. 15
9:18
Szépíthet a hazai börze (Portfolio)
Korrigálhat a piac idehaza Fernandez Yuri, a Solar Capital üzletkötőjének véleménye alapján. Az OTP nem fog érzékenyen reagálni a leminősítésre, míg a Richter akár pattanhat is felfelé ezekről a...
febr. 15
9:20
Óriási mozgás előtt a K+S (Portfolio)
Az eladási és a vételi oldalon is kedvező beszállási pontokat kínálnak a DAX komponensei. Ma a Beiersdorf és a K+S mellett az Infineon grafikonját vizsgáltuk meg részletesebben. A csatorna...
febr. 15
9:22
Amerikai bank tör be az európai ingatlanpiacra (Portfolio)
Miközben a Wall Streeten növekvő értékpapír-üzletágával, a brit piacon kereskedelmi ingatlanhiteleivel tör borsot a versenytársak orra alá Amerika második legnagyobb piaci értékű bankja, a Wells...
febr. 15
9:24
Férjhez az ikertestvérét megölő férfihez (Blikk)
Férjhez ment az ikertestvére megöléséért elítélt férfihoz egy nő csütörtökön, a szerelmesek napján Argentínában.
febr. 15
9:24
Demján Sándor: Az EU-nak a megújulásra kellene koncentrálnia (Infostart)
Elkerülhetetlen konfliktus lesz az Európai Unió keleti és nyugati része között, mivel a források nem elegendőek a keleti régió felzárkózásához, a térségben nincs tőke, nem tud fejlődni - mondta a Munkáltatók és Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) ügyvezető elnöke pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
febr. 15
9:24
Napi 80 millió forintot "fizetnek be" az osztrák turisták a magyar államkasszába (Gondola)
Az MT ausztriai képviseletének osztrák beutazóforgalomról készült éves jelentése szerint Magyarország 2012-ben megőrizte stabil piaci pozícióját az osztrák turisztikai piacon, a beutazó vendégforgalom ismét rekordszintet ért el.
febr. 15
9:24
MSZP: Jó reggelt kívánunk! (Alternatív Energia)
Az Orbán-kormány három év semmittevés után végre felismerte, hogy adroghelyzet Magyarországon mára tarthatatlanná vált - olvasható az MSZP közleményében.
febr. 15
9:24
Életbiztosítás: mikor adómentes? (Adózóna)
Adómentes vagy adóköteles az életbiztosítás? Olvasónk kérdésére Surányi Imréné, az Adózóna szja-szakértője válaszol.
febr. 15
9:24
Padlót fog-e végre az építőipar? (Portfolio)
Decemberben 3,4 százalékkal meghaladta a termelés volumene az előző havi szintet az építőiparban. Mivel az ágazat hetedik éve van lejtmenetben, meg kell becsülni a pozitív növekedési adatot. A jövőt...
febr. 15
9:24
A forint támogatta a Danubiust (Portfolio)
Piaczárást követően publikálta negyedéves gyorsjelentését a Danubius. Bár a társaság az előző év utolsó három hónapjában csökkenő bevételeket produkált a bázis időszakhoz képest, a bevételeknél...
febr. 15
9:24
Búcsúzna Miskolc a fészekrakóktól (Pénzcentrum)
Szociális célú városrehabilitációval és újszerű felzárkóztatási stratégiával igyekeznek megteremteni a békés együttélés feltételeit Miskolcon az Avas lakótelepen, ahonnan a rendbontókat kilakoltatják - írta a Magyar Hírlap....
febr. 15
9:26
A csoportos edzés hatékonyabb a diabétesz ellen (Gondola)
Cukorbetegek és/vagy elhízott betegek találhatnak hatékony ellenszert problémáikra a legújabb kutatások szerint.
febr. 15
9:26
Romló teljesítmény a MOL-leányvállalatánál (Portfolio)
Közzétette tegnap a tavalyi negyedik negyedévre vonatkozó gyorsjelentését a MOL irányítása alatt álló horvát INA, mely nem lett valami fényes: a főbb eredménysorokon mind a korábbi negyedévhez, mind...
febr. 15
9:27
Kínából szeretettel – szedán, hibrid és kombi a Qorostól (Auto Pult)
A Kia orra alá gyakorlatilag a létezése előtt borsot törő, kínai Qoros hamarosan megkezdi működését, ami azt jelenti, hogy rövidesen Európában is nagyobb erőkkel képviselteti magát a kínai autógyártás. A márciusban kezdődő Genfi Autószalonon már gyártáskész típust leplez le a márka, amely mellé egy hibrid és egy kombi tanulmány is beáll a sorba.
febr. 15
9:28
Magyar vasúti helységnévtáblát tett ki a felvidéki Ekecsen az MKP (Gondola)
A helységnévtáblát azt követően rakták fel, hogy a Szlovák Államvasutak elutasította több tucat felvidéki magyar polgármester kérvényét.
febr. 15
9:28
Földkábellel hárítanák el a mátrai áramkimaradásokat (Portfolio)
Az Elmű/Émász megvizsgálja, hogy a Mátrában mely szakaszon lehet földkábellel kiváltani az elektromos légvezetéket a Felső-Mátrában immár rendszeressé vált áramszünetek felszámolása érdekében. Erről...
febr. 15
9:30
Tóásó Elődöt is felkereste a börtönben Győri Enikő Bolíviában (Gondola)
Bolíviai tárgyalásain - a kétoldalú kapcsolatok lehetőségeinek áttekintése mellett - fellépett azért, hogy a magyar állampolgárságú Tóásó szabadlábon védekezhessen az ellene és társai ellen folyó perben.
febr. 15
9:30
Kivezethetik az AAA Autót a tőzsdéről (Portfolio)
Tegnap piaczárást követően tette közzé az AAA Autó a közgyűlési meghívóját, melyből az derült ki, hogy a társaságot mind a hazai mind a prágai börzéről kivezethetik. A hazai piacon a részvények...
febr. 15
9:32
Félelmekben nem fogunk lemaradni! (Gondola)
Még kér a nép! Egyesek vetnek, mások aratnak? A fiatalkorúak és az időskorúak érdekeinek védelmében. Az üléspont és az álláspont!
febr. 15
9:36
Jelentősen drágultak a mezőgazdasági termékek (Infostart)
A mezőgazdasági termelői árak tavaly decemberben 18,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet, az év egészében 15,4 százalékkal nőttek, míg a mezőgazdasági termelés ráfordítási árszintje ennél kisebb mértékben, átlagosan 6,8 százalékkal emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
febr. 15
9:39
Ködbe vész az IMF - el is költöznek Budapestről? Privátbankár Híradó 16:00 (Privátbankár)
293 forint irányába lökte a forintot a gyenge GDP-adat - dicséretet kaptunk a Fitchtől - Varga Mihály szerint talán már nincs is szükség a pozíciójára - lapinformációk szerint az IMF is azt fontolgatja, kivonul Budapestről.
febr. 15
9:39
Amatőr kispályás futballtorna a rendvédelmi szervek csapatainak (Sport365)
Amatőr kispályás futballtornát rendeznek jövő szombaton a Fáy utcában, ahol 12 rend- és közvédelmi, valamint katasztrófavédelmi szerv, illetve hivatal csapatai játszanak majd.
febr. 15
9:41
Elmű: olcsó nálunk az áram, a díj nagy része nem is a szolgáltatóké (Privátbankár)
Az ügyfeleknek küldött levélben teszi tisztába a rezsicsökkentést az egyik legnagyobb hazai szolgáltatói: az áram olcsó, trükközni nem fognak, a díj nagy része nem is az övék.
febr. 15
9:41
Videó: gólszépségverseny a Tottenham-Lyon mérkőzésen (Sport365)
Csodálatos találatokat hozott a Tottenham Hotspur és az Olympique Lyon egymás elleni Európa Liga találkozója!
febr. 15
9:42
Férjhez ment ikertestvére gyilkosához (Blikk)
Férjhez ment az ikertestvére megöléséért elítélt férfihoz egy nő csütörtökön, a szerelmesek napján Argentínában.
febr. 15
9:42
Bemutatkozott Radics Gigi eurovíziós versenydala (Gondola)
Radics Gigi, a 2012-es Megasztár győztese mindössze 16 éves, de karrierje már magas hőfokon lángol.
febr. 15
9:42
Megjelentek az abortusz ellenes plakátok Budapesten (Blikk)
febr. 15
9:42
MSZP: Kocsis Máté félrevezet (Alternatív Energia)
Egy fideszes mutyira hívta fel a napokban a figyelmet az MSZP a Kocsis Máté polgármester nevével fémjelzett józsefvárosi önkormányzatnál. A kár egyes becslések szerint 80 millió forint - írja az MSZP szóvivője.
febr. 15
9:42
Javuló gazdasági kilátások - emelkedtek az ipari fémek (Portfolio)
A nyersanyagok árfolyama csökkent, míg a dollár főbb devizákhoz viszonyított árfolyama emelkedésnek indult a tegnapi kereskedésben. A nap vesztese a földgáz volt. A nemesfémek közül csupán a...

Keresés