A Genfi Autószalonra az Alpina is premierrel kecsegtet. A Svájcban bemutatkozó új B3 a 3-as BMW alapjaira épül és a kényelmesen sportos vevőkört szolgálja majd ki várhatóan 420 lóerős teljesítménnyel.
A Wirtschaftsblatt című osztrák gazdasági napilap a kötvénykibocsájtásról, a Der Standard pedig a burgenlandi tartományfőnök budapesti útjáról közölt cikket. A Der Tagesspiegel című német liberális lapban az alaptörvény tervezett módosításával kapcsolatban Czukor József berlini magyar nagykövet szólalt meg és összeállítást közölt a tervezett módosításokról a Frankfurter Rundschau című baloldali…
A diákok azt szeretnék, hogy a felsőoktatás minőségi maradjon, részt vehessenek benne azok is, akiknek nem elég jó az anyagi helyzetük ahhoz, hogy tandíjat fizessenek.
A szétaprózott erőforrások mederbe terelésével, a koordinációs problémák elhárításával, a kulturális örökség digitalizálásának dinamizálásával indokolja a kormány, miért volt szükség a lépésre.
Javul a járműnyilvántartás adatszolgáltatásának minősége, csökken az eljárások átfutási ideje egy fejlesztésnek köszönhetően - közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala.
Újabb stratégiai megállapodást kötött a kormány, a barátkozás lendületet töretlen - már cserélik a síneket a budapesti hármas metróban - az Apple forradalmi eszközzel rukkolhat elő hamarosan - Nézze meg itt >>
A Groupama Garancia Biztosító Generáció Életbiztosítása új eszközalapokkal bővült, Generáció Klasszis néven. Az új portfóliók kialakításában az OTP Alapkezelő is közreműködött.
Vizsgálat alá vetették azt a New York-i reptéri biztonsági őrt, aki különleges bánásmódban részesítette Kanye Westet és terhes barátnőjét. Ugyanis megszegte a biztonsági protokollt a rajongó férfi.
Egy ország szurkol Zsiga Marcellnek: vajon megragadja-e a lehetőséget a Fidesz miskolci álláshalmozója és aszfaltbetyárja, megválik-e zsíros állami és önkormányzati megbízásaitól, megmutatja-e, hogy lehet megélni 47 ezer forintból? - olvasható az MSZP közleményében.
Tagadta pénteken a vádakat az európai lóhúsbotrányban a francia kormány által megvádolt Spanghero francia beszállító cég. A gazdasági csalások ügynöksége szerint a lóhússal kevert marhahúskészítményekből 13 országban mintegy 4,5 millió adag került forgalomba.
Együttműködési megállapodást írt alá a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) és a Rákóczi Szövetség a határokon átívelő magyar-magyar kapcsolatok ápolásáért.
A bosnyák bajnokság, listavezetője, a Zeljeznicar Sarajevo ellen lépett pályára a Kaposvári Rákóczi. A rovinji találkozót jó játékkal 5-3-ra nyerte a somogyi együttes.
A Manchester United kapusedzője, Eric Steele szerint az együttes fiatal kapusának, David de Geának hatalmas lelkiereje van, és ez segítette ahhoz, hogy a Real ellen ilyen parádésan védjen.
Tagadta a vádakat az európai lóhúsbotrányban megvádolt Spanghero francia beszállító cég. A gazdasági csalások ügynöksége szerint a lóhússal kevert marhahúskészítményekből 13 országban mintegy 4,5 millió adag került forgalomba.
Elképesztő élményben lehet részünk ma este: egy kisbolygó szinte súrolja majd a Földet. Az aszteroida hipersebességgel száguld el mellettünk, másodpercenként hatvan kilométert tesz meg.
Közzétette tegnap a tavalyi negyedik negyedévre vonatkozó gyorsjelentését a MOL irányítása alatt álló horvát INA, mely nem lett valami fényes: a főbb eredménysorokon mind a korábbi negyedévhez, mind...
Klinghammer István lesz a felsőoktatásért felelős államtitkár, Doncsev András pedig az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára – erősítette meg a minisztérium keddi közleményét pénteken Lovasberényben Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter.
Feltehetően világháborús robbanótest került a felszínre Egerben a belváros rehabilitációs munkálatai közben pénteken, nem messze Dobó István szobrától.
Bachar Najari, svájci-magyar üzletemberé lett a Zsolnay Porcelánmanufaktúra 74,5 százalékos tulajdonrésze, azután, hogy aláírták a gyár részvényeinek átadását rögzítő szerződést Pécsen.