Péntek éjfélig lehet jelentkezést beadni a felsőoktatási intézmények szeptemberben induló képzéseire, egy felvételiző legfeljebb ötöt jelölhet meg közülük.
A Milan után a Real Madrid is óriási csapást mért a Barcelonára. A kupakudarcnál is súlyosabb probléma, hogy a katalánok képtelenek újítani, s így tulajdonképpen a saját stílusuk fojtogatja őket.
A tervek szerint március 31-ig elkészül a több mint húsz elemet tartalmazó közös magyar-ukrán árvízvédelmi fejlesztési program - jelentették be a felek a projekttalálkozón csütörtökön, Nyíregyházán.
Az MSZP szerint a forintárfolyam zuhanását, a devizahitelesek terheinek növekedését, a gazdaság lefagyását és az infláció elszabadulását kockáztatja a kormányfő, ha nem megfelelő embert jelöl a Magyar Nemzeti Bank (MNB) élére. A szocialisták Matolcsy Györgyöt alkalmatlannak tartják a feladatra.
Simor András utolsó elnöki megnyilvánulásaiban hangsúlyozta: csak az árstabilitás elérésével és fenntartásával támogathatja a növekedést a Magyar Nemzeti Bank. Csökkentett volna kamatot, csak nem...
A Magyar Lízingszövetség adatai alapján a hazai lízingpiacon tavaly 2 százalékkal, 351 milliárd forintra bővült az új kihelyezések állománya az előző évhez képest - mondta Lévai Gábor, a lízingszövetség főtitkára csütörtökön Budapesten, a szervezet sajtótájékoztatóján.
Ingyenes koncertet ad az 50. születésnapját tavaly ünnepelt Omega együttes június 15-én Győrött a Városház téren, a Négy Évszak Fesztivál nyárnyitó rendezvényén.
Anastacia 2003-ban egyszer már legyőzte a halálos kórt, ám most újra mellrákot diagnisztizáltak nála. Most indult volna európai tunéra, de törölte összes fellépését.
Az utolsó negyedévben nem csökkent, hanem nőtt 0,1 százalékkal az amerikai GDP. A nem végleges adatok szerint az amerikai gazdaság több mint 2 százalékkal nőtt tavaly.
Pénteken rajtol az OTP Bank Liga 2012/2013-as bajnokságának tavaszi szezonja, a bajnoki címért folytatott végső harc. Az NB1-es találkozókat az M1, a Duna, a Sport1, a Sport2, valamint a Kossuth Rádió közvetíti hétről-hétre.
A hétvégén eleinte még kevésbé, de aztán egyre inkább napsütéses lesz az idő, továbbra is többfelé 10 fok körül alakulnak a maximumok. Ezzel együtt viszont a szél többször megerősödhet, a leghidegebb órákban mínusz 5 fokig csökkenhet a hőmérséklet és néhol jelentéktelen hózápor is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú…
Az olaszországi politikai helyzet nem veszélyezteti az európai pénzügyi piacokat, Itália új kormánya pedig heteken belül megalakulhat - jelentette ki Giorgio Napolitano olasz államfő csütörtökön...
Több település fizetésképtelenné vált volna állami adósság-átvállalás nélkül - mondta a 180 percben Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke, Schmidt Jenő.
Tovább javult a hangulat az amerikai feldolgozóiparban. A chicagói beszerzési menedzser index értéke 1,2 ponttal 56,8 pontra emelkedett, ami tavaly március óta a legmagasabb értéknek számít. A...
Megdöbbentő leletre bukkantak a gázai tengerparton: hatalmas tengeri lények százait sodorta partra a víz. Egyelőre a szakértők is csak találgatják, mi okozhatta a szokatlan jelenséget.
David Cameron nem azért vetette fel a népszavazás lehetőségét a brit EU-tagságról, mert azt szeretné, ha országa hátat fordítana az uniónak, hanem mert újra akarja definiálni Nagy-Britannia és az EU kapcsolatait - mondták szakértők a Magyar Külügyi Intézet (MKI) csütörtöki beszélgetésén.
A párt szerint a forintárfolyam zuhanását, a devizahitelesek terheinek növekedését, a gazdaság lefagyását és az infláció elszabadulását kockáztatja a kormányfő, ha nem megfelelő embert jelöl a Magyar Nemzeti Bank élére.
Hét éve készíti el a Portfolio.hu Privát Banki Felmérését, először fordult elő, hogy az ügyfelek vagyona megközelítette a 2400 milliárd forintot. Egyetlen év alatt 170 milliárd forinttal nőtt a...
A Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP-kártya) felhasználási lehetőségének rugalmasabbá tételét kezdeményezi a Magyar Fürdőszövetség. Felmérésük szerint némi zavart okozott a SZÉP-kártya három alszámlájának felhasználhatósága a vendégek körében, ugyanis aki nem kért rekreációs felhasználási lehetőséget, nem tudott fürdőbelépőt venni a szállásra és a vendéglátásra elkülönített keretből....