Öt éves csúcsokon torpant meg az S&P 500 november közepe óta tartó ralija, a befektetők pedig máris pánikszerűen menekülnek a süllyedő hajóról, pedig csak egy hullám csapott fel a fedélzetre. Az...
Van köze a Közgéphez az MFB-nek, de az elnök-vezérigazgató szerint ez a banknak jó üzlet. Nem tagadja, felhívták már a figyelmét "baráti vállalkozásokra" is.
Továbbra is az olaszok miatt rossz a hangulat a devizapiacon, az euró gyengült, a forintot nyomja még a jegybankelnökváltás is. Talán már holnap reggel megtudjuk, ki lesz Simor utódja.
Januárban reálértékben 2 százalékkal csökkent a német gépipar megrendelésállománya az egy évvel korábbihoz képest - közölte csütörtökön a német gépipari szövetség (VDMA).
Matolcsy György szerint 2013 elején lezárul egy korszak a magyar gazdaságpolitikában. A nemzetgazdasági miniszter a Heti Válaszban megjelent szokásos heti írásában kifejtette: mára a kormány bizonyította gazdaságpolitikája helyességét, több országról ugyanis a közeljövőben fog kiderülni, hogy nem képes a 3 százalék alatti deficit tartására és az államadósság csökkentésére, miközben Magyarország…
Elmarasztalták Magyarországot a vasúti közlekedéssel kapcsolatos vitában a luxemburgi székhelyű bíróságon, mert nem teljesítettük az uniós jogból fakadó kötelezettségeinket.
Idén sem várható beruházási fordulat Magyarországon a Buda-Cash és az Erste elemzői szerint, akik úgy vélik, kedvezőtlen képet mutatnak a frissen publikált, tavalyi utolsó negyedéves beruházási adatok, az NGM viszont azt emeli ki, hogy a feldolgozóiparban a beruházások a tavalyi magas bázis ellenére a 2012 negyedik negyedévében is emelkedtek.
Vatikánvárosban XVI. Benedek búcsúztatására, Castel Gandolfóban a fogadására készülnek a pápa lemondásának napján. Egy csütörtökön megjelent olasz felmérés szerint Joseph Ratzinger népszerűtlen egyházat hagy hátra.
Közös nyilatkozat elfogadásával zárult a baloldali ellenzék oktatáspolitikai egyeztetéssorozata csütörtökön. A megállapodást az MSZP, a Demokratikus Koalíció, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Szövetségben Együtt Magyarországért Párt képviselői írták alá, rögzítve: amint lehetőségük lesz rá, ismét 18 évre emelik a tankötelezettségi korhatárt és megszüntetik a hallgatói szerződéseket.
Eséssel reagáltak a Magyar Telekom anyavállalatának, a Deutsche Telekomnak a részvényei a ma közzétett negyedéves számok megjelenését követően. A társaság a vártnál magasabb árbevételről, de...
Ha csak Simor Andráson és alelnökein múlt volna, akkor is csökkent volna a jegybanki alapkamat, de nem ennyivel; a leköszönő jegybankelnök az origo.hu-nak adott interjúban úgy fogalmazott: a külsős tagok nem az MNB szakértői gárdájának alappályája mentén voksoltak a kamatdöntő üléseken, hanem alternatív forgatókönyvek alapján.
Az ujpestfc.hu beszámolója szerint a lila-fehér szurkolók számára fenntartott 1400 darab jegy közel fele elkelt szerdán a március 10-i Ferencváros-Újpest derbi előtt.
Meg sem hazudtolhatta volna magát David Beckham a PSG Olympique Marseille elleni kuparangadóján. A Spice Boyt Jordan Ayew vitte a földre egy párharc során, a reakció pedig önmagáért beszél.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Könnyen elképzelhető, hogy Luiz Razia idén mégsem mutatkozhat be a Forma-1-ben, szponzorai ugyanis állítólag nem tettek eleget fizetési kötelezettségeiknek. Tovább »
Hozzávalók egy 25 cm-es tortaformához: 7 tojás 5 evőkanál hideg víz 13-14 dkg liszt (kakaós alapnál 11 dkg liszt és 3 dkg kakaópor) 9 dkg étkezési keményítő 20 dkg kristálycukor 1 csomag sütőpor 1 nagyobb csipet só 4-5 evőkanál étolaj
Cégvezetőik "mértéktelen jövedelmeiről" tartanak népszavazást vasárnap Svájcban: a vállalatvezetők által bezsebelt csillagászati összegek hatására összegyűlt a szükséges százezer aláírás egy ilyen célú népi kezdeményezés támogatásához.
Egy bukaresti maffiózó vadállatokat tartott a birtokán, hogy azokkal ijessze el a hivatlan betolakodókat, és arra is használta őket, hogy az áldozatait és a riválisait kínozza velük.
Éveken át zsarolt két férfi és egy nő egy Békés megyei férfit, aki ennek hatására részletekben több millió forintot adott át nekik. A zsarolókat a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársainak segítségével fogták el szerdán, Debrecenben - értesült a HavariaPress.
Kétszer is közel került a 295-ös szinthez tegnap az euró jegyzése, de nem tudott lefelé átjutni ezen a szinten a kereskedés, ma reggel pedig az egyébként egyértelmûen optimista piaci hangulat...
Magyarország nem teljesítette a vasúti közlekedés területén az uniós jogból fakadó kötelezettségeit - állapította meg csütörtökön kihirdetett ítéletében az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága.
Kutatók egy 520 millió éves tengeri élőlény rendkívül jó állapotban fennmaradt kövületére bukkantak. Ez az egyik legkorábbi állati kövület, amelyet valaha megtaláltak.
Lettország jövő héten fogja kérni az Európai Bizottságtól annak megállapítását, hogy Riga teljesíti az euróövezeti tagság feltételeit - jelentette be a lett jegybank elnöke Brüsszelben a Bruxinfo...
A legfrissebb KSH adatok alapján a negyedik negyedévben tovább csökkentek a beruházások. Az adatok mögött egyértelműen fellelhetők a nagy autóipari beruházások pozitív hatásai, azonban ezek önmagukban nem tudják megfordítani az évek óta csökkenő trendet – mondta el Huszár Róbert, a K&H Vállalati és intézményi banki szolgáltatások üzletág vezetője.