Csak akkor felelős a gépkocsi üzembentartója az elkövetett szabálysértését, ha nem derül ki, ki vezette az autót; ezt a módosító indítványt támogatja az MSZP-frakció az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításánál.
Magyarországon az Egyenlő Bánásmód Hatóság a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem fontos intézményévé vált. Erről Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter beszélt hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben, az emberi jogok napja alkalmából.
Ketten súlyosan sérültek, és gázpalackok estek az útra egy teherautó és három személykocsi hétfői összeütközését követően az 57-es úton, Birján közelében - tájékoztatta a baranyai rendőrség sajtóreferense az MTI-t.
A népszavazás elvezethet a kormányváltáshoz - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke az internetes honlapján hétfőn közzétett videóinterjúban. A pártelnök nem először beszél arról, szerinte milyen hatásai lehetnek a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörléséről szóló referendumnak.
A Budapesti Közlekedési Zrt. tarifáinak 13 százalékos emelését javasolja a főpolgármesteri kabinet - tudta meg az MTI a BKV vezérigazgató-helyettesétől.
Nagy mennyiségben káros lehet az egészségre a kumarin, az a természetes aromaanyag, amelyet többek között a rágcsálóirtó mérgek egyik alapanyaga, és a fahéjban is nagy mennyiségben van jelen. A Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal főigazgatója az InfoRádiónak elmondta: attól nem kell tartani, hogy egy-két fahéjas csigától megbetegszünk.
Akár magyar személyzetük is lehet majd azoknak a C-17-es szállítórepülőgépeknek, amelyek a NATO stratégiai légi szállítási flotta részeként Pápára települnek a jövőben - mondta a Honvédelmi Minisztérium Fejlesztési és Logisztikai Ügynökségének vezérigazgatója az MTI-nek hétfőn.
Az idén áprilisban indult ellenőrzés során 600 ezer ember egészségügyi ellátásra jogosító jogviszonya rendeződött - közölte Farkasinszki Ildikó, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főosztályvezetője hétfőn, sajtótájékoztatón. Jövőre szigorú ellenőrzés lesz.
Újabb négy közszolgáltatás drágulását hagyta jóvá a Főpolgármesteri Kabinet. A BKV tarifái átlagosan 13 százalékkal emelkednek jövőre - mondta el az InfoRádiónak a szabad demokraták fővárosi frakcióvezetője.
A "Mentsük meg Verespatakot!" című fotókiállítást nyitották meg a Főpolgármesteri Hivatal épületében hétfőn Budapesten.Horváth Csaba főpolgármester-helyettes (MSZP) köszöntőjében elmondta: a romániai Verespatakon - ahol egy kanadai-román vegyesvállalat ciánnal tervez aranyat bányászni - a távlati gondolkodás hiánya okozza a problémát.
Csak februárban kerülhet sor a Fidesz által kezdeményezett "Esélyt a vidéknek" című politikai vitanapra, miután a Házelnök figyelembe vette az Országgyűlés ügyrendi bizottságának hétfői vonatkozó állásfoglalását.
A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) országos felmérése szerint várhatóan elsősorban kék szalag kitűzésével fejezik ki a pedagógusok szolidaritásukat december 17-én - közölte Árok Antal, a tömörülés elnöke.
A Fővárosi Közgyűlés elé kerülhet decemberben újabb négy közszolgáltatás jövő évi áremelésének mértékéről szóló javaslat - erről hétfőn határozott a Főpolgármesteri Kabinet. A tervek szerint egy BKV-jegy 270 forint lesz, a 30 napos bérletért pedig 8250 forintot kell majd fizetni.
Siófok polgármestere hétfőn levélben fordult a területfejlesztési miniszterhez jelezve, hogy az unióhoz, illetve a Legfőbb Ügyészséghez fordul csalás miatt, amennyiben nem vizsgálják felül, miért nem kerülhetett a kiemelt programok közé Siófok tehermentesítő útjának megépítése - tájékoztatta Nagy István, Siófok sajtóreferense az MTI-t hétfőn.
Hatszázezer ember egészségügyi ellátásra jogosító jogviszonya rendeződött az április óta tartó ellenőrzések során. A jövő évtől már minden egészségügyi szolgáltató köteles lesz ellenőrizni azt, hogy a beteg fizeti-e a társadalombiztosítási járulékot, ha pedig "potyautast" talál, jeleznie kell az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak. Az OEP ezt az adóhatóságnak köteles jelenteni. A betegeken a…
A magánbiztosítók megjelenésével romolhat az egészségügyi ellátás színvonala, és kevesebben tudják majd igénybe venni az egészségügy szolgáltatásait - áll a katolikus egyház közleményében, amelyet Beer Miklós váci megyéspüspök, az egészségügyi bizottság elnöke hétfőn küldött meg az MTI-nek.
Fogjanak össze a közéleti újságírók, közvélemény-kutatók, elemzők és kutatóműhelyek: tegyék közzé hivatalos megrendeléseiket és azt, amikor csak lelkesedésből vesznek részt politikai tanácsadásban - javasolta az MTI-hez eljuttatott, a Heti Válasz cikkére reflektáló nyílt levelében Somogyi Zoltán, a Political Capital Institute igazgatója.
Az Országgyűlés hétfőn nem fogadta el Kincses Gyula, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára válaszát, amelyet Áder János (Fidesz) interpellációjára adott. Az MSZP-frakcióból heten nemmel szavaztak, 18 szocialista képviselő tartózkodott.
A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) országos felmérése szerint várhatóan elsősorban kék szalag kitűzésével fejezik ki a pedagógusok szolidaritásukat december 17-én - közölte Árok Antal, a tömörülés elnöke hétfőn az MTI-vel.
Hétfőn az Országgyűlésben bejelentették, hogy az Országos Választási Bizottság hitelesítette a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló népszavazási kérdésekhez gyűjtött aláírásokat. Szigeti Péter OVB-elnök Szili Katalin házelnöknek írt tájékoztató levelét Nyakó István jegyző olvasta fel.
Lakossági véleményekre hivatkozva nem támogatta a Podmaniczky utcai villamos létrehozását Budapest VI. kerületének vezetése a kormánynegyed projektirodája, a főváros és a kerület hétfői egyeztetésén - mondta az MTI-nek Terézváros polgármestere.
Megkapta a Fidesz és a KDNP három népszavazási kérdéseinek aláírásait hitelesítő dokumentumokat az Országos Választási Bizottságtól az Országgyűlés elnöke.
A katolikus egyház is beszállt a több-biztosítós egészségügyi modellről kialakult politikai vitába. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szerint a magánbiztosítók megjelenésével romolhat az egészségügyi ellátás színvonala, és kevesebben tudják majd igénybe venni az egészségügy szolgáltatásait.
Az egy évtizede működő Gyermekrák Alapítvány a karácsonyi ünnepek előtt teljesítette valamennyi, hozzá készülékvásárlási kérelemmel forduló kórház kérését.
Lemondott Kecskés János, Rákócziújfalu polgármestere, a közügyeket a képviselő-testület hétfői ülésén hozott döntése szerint a grémium korelnöke viszi tovább az időközi választásig - közölte a település helyettesítő jegyzője az MTI-vel.
Civil szervezetek hét kérdésben kezdeményeznek helyi népszavazást Esztergomban; a Szent István gimnáziumról, a magántulajdonú ingatlanokra bejegyzett városi elővételi jogról valamint több, közlekedést érintő kérdésről 2300 hiteles aláírás után rendezhető helyi népszavazás - tájékoztatta az MTI-t hétfőn a város jegyzője.
Elhunyt Borzsák István akadémikus, a nemzetközi hírű klasszika-filológia professzort, az Eötvös Kollégium Baráti Körének alelnökét december 9-én érte a halál - tájékoztatta a Magyar Tudományos Akadémia és az Oktatási és Kulturális Minisztérium az MTI-t hétfőn.
Rekultivációs tervet nyújt be az év végéig a Főgáz Zrt. a szakhatósághoz az Óbudai Gázgyár területén lévő gáztározókban elhelyezett hulladékkal kapcsolatos kármentesítésre - nyilatkozta a cég vezérigazgatója a Főpolgármesteri Kabinet hétfői ülését követően az MTI-nek.
Az Országgyűlés elnöke hétfőn kora este bejelentette a parlamentben, hogy megkapta az OVB elnökének levelét, amelyben Szigeti Péter arról tájékoztatta: a testület hitelesítette a Fidesz és a KDNP népszavazási kezdeményezése kapcsán összegyűlt aláírásokat.
Háromszázötven millió forintba került az Új Magyarország-kampány első szakasza, amelyet öt újabb követ még jövő októberig. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kommunikációs főigazgatója az InfoRádiónak elmondta: tudatos döntés az, hogy a reklámok végén nem hangzik el, ki a hirdető. Lantos Gabriella szerint nem érheti a kormányt az a vád, hogy burkolt politikai kampányt folytat, hiszen az Új…
A schengeni csatlakozás után nő a migrációs nyomás a magyar-szerb határszakaszra, mert a koszovói helyzet megoldatlansága miatt albán nemzetiségűek nagyobb számban, embercsempészek segítségével próbálnak beszökni Magyarországra - mondta Béndek József határőr altábornagy, a Határőrség országos parancsnoka hétfőn Kiskunhalason.
Vasárnap, egy nappal az emberi jogok világnapja előtt, a Magyar Gárda demonstrált "a vidék közbiztonságáért". A rendezvény ellen tiltakozott Tatárszentgyörgy polgármestere, roma civil szervezetek és az SZDSZ Új Generáció is.
Nincs egységes álláspontja Koszovó jövőjéről a Visegrádi Négyeknek. A tagállamok kormányfőinek a csehországi Ostravában rendezett találkozója után Mirek Topolánek cseh miniszterelnök azt mondta: a négy visegrádi ország kitart azon álláspontja mellett, hogy Koszovó függetlensége csak ellenőrzött és irányított folyamat következtében jöhet létre, amelyből Szerbiát nem lehet kihagyni.
Sólyom László köztársasági elnök levélben válaszol Kállai Ernő levelére, amelyben a kisebbségi ombudsman arra kérte az államfőt, fejtse ki álláspontját a Magyar Gárdával kapcsolatban. Erről Kumin Ferenc, az elnöki hivatal főosztályvezetője tájékoztatta hétfőn az MTI-t.
Az 1948 és 1955 közötti időszakot öleli fel a Magyar Távirati Iroda Kor-képek című fotóalbum-sorozatának negyedik kötete. A hírügynökség fotóarchívumában található képek egy részét korábban nem publikálták.
Hétfőn megkezdték a hegyeshalmi határátkelő átépítését. December 21-től, Magyarország csatlakozásának napjától a schengeni egyezményhez, már megállás nélkül lehet áthaladni a magyar-osztrák határon.
Hétfőn Budapesten tanácskoztak az Európai Unió legfelsőbb bíróságainak elnökei - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, aki az Unió főbíráinak szövetségében az elnökhelyettesi tisztet is betölti. A tanácskozásra a magyar fővárosba jött Anglia főbírája, Lord Phillips of Worth Mattrawers.
Az Alkotmánybíróság (Ab) hétfőn elutasította azokat a kifogásokat, amelyeket az Országos Választási Bizottságnak (OVB) a patikaliberalizációval kapcsolatos határozatai ellen nyújtottak be. Az OVB hitelesítette mindhárom népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő ívének mintapéldányát.
Az Alkotmánybíróság (Ab) elutasította az Országos Választási Bizottság (OVB) patikaliberalizációval kapcsolatos döntéseit megtámadó kifogásokat hétfői ülésén. Ez egyebek mellett azt jelenti, hogy a Fidesz és a KDNP, illetve Kálmán László nyelvész ezzel kapcsolatos, ellentétes tartalmú népszavazási kezdeményezéseiben is megkezdődhet az aláírásgyűjtés. A Fidesz-KDNP közölte: kedden reagálnak az Ab…
Körülbelül harminc végzős gimnazista és egyetemista faggatta az állampolgári jogok, a kisebbségi, valamint az adatvédelmi jogok biztosát hétfőn az Emberi Jogok Napja alkalmából, amelyet világszerte december 10-én ünnepelnek. A diákok főleg a kéretlenül érkező levelekkel, e-mailekkel, és agresszív reklámokkal kapcsolatban felmerülő kérdésekkel bombázták az ombudsmanokat.
Csütörtökön dönt a Házbizottság a népszavazási ügy tárgyalási rendjéről - jelentette be Szili Katalin házelnök, aki tegnap megkapta a népszavazási átiratot a választási szervektől. A parlament így akár már hétfőn dönthet a referendumokról. Közben következetlennek tűnő döntést hozott az Alkotmánybíróság; a gyógyszerárusítás ügyében ellentétes népszavazási kérdéseket engedett át, noha korábban maga…
Titkos voksolást követel a társadalombiztosítás részleges privatizációjáról szóló törvény szavazásánál a Liga Szakszervezetek. A piacosítást ellenző konföderáció elnöke szerint ugyanis még lehetnek hezitáló képviselők, akik így meggyőződésük szerint szavazhatnának. Míg Gaskó István a december 17-i sztrájkot szervezi, az abban részt nem vevő szakszervezetek tárgyalnak és több kérdésben is…
Elhatárolódásra szólított föl Herényi Károly MDF-frakcióvezető minden demokratikus pártot a félelemkeltő, kirekesztő erőktől a Magyar Gárda kapcsán a parlamentben. A fideszes Balog Zoltán azt mondta, pártja elítéli a gyűlöletkeltést, de közölte azt is, vannak olyan települések, ahol a többségi magyar is kerülhet kiszolgáltatott helyzetbe a roma kisebbségekkel szemben.