Semmi különleges nem várható a nap folyamán a miniszterelnöknél, az egészségbiztosítási törvényjavaslatról tartandó egyeztetésen - mondta Kökény Mihály, az MSZP szakpolitikusa szerdán az MTI-nek.
A tervezett mélygarázs áthelyezését és az Etele téren egy Városliget-szerű park kialakítását javasolja a Fidesz XI. kerületi önkormányzati képviselője.
Mosonmagyaróvár mozgalmat indított annak érdekében, hogy az olimpiai versengés napjaiban hallgassanak a fegyverek világszerte - közölte a kezdeményező helyi Széchenyi Polgári Kör elnöke. Moldoványi Géza hangoztatta: szeretnék elérni, hogy miként az ókori görög olimpiák történetében, ne dörögjenek a fegyverek az újkori olimpiai játékok idején sem. Csak sport legyen, s ne háború a jövő évi pekingi…
Várhatóan százezres nagyságrendben fejezik ki szolidaritásukat valamilyen formában pedagógusok a Liga Szakszervezetek, egészségbiztosítási reform ellen hirdetett december 17-i akciójával - mondta Árok Antal, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.
Több autó ütközött össze az M5-ös autópálya 22-es kilométerszelvényénél; a Budapest felé vezető oldalt teljes szélességében lezárták - közölte a Rendészeti Biztonsági Szolgálat sajtóreferense.
Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége nem vesz részt a december 17-i sztrájkban, bár számukra is elfogadhatatlan, hogy az egészségbiztosításba üzleti alapú biztosítókat is bevonnak - közölte Borsik János, a szövetség újra megválasztott elnöke.
Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége nem vesz részt a december 17-ei sztrájkban, bár számukra is elfogadhatatlan, hogy az egészségbiztosításba üzleti alapú biztosítókat is bevonnak - közölte Borsik János, a szövetség elnöke.
Egészségügyi intézményeknek adott át 16 millió forint támogatást szerdán Kecskeméten a Fornetti Kft. által létrehozott szív-alapítvány. A Fornetti a Szívbeteg Gyermekekért Alapítvány az összegből 13, a gyermekegészségügy területén működő intézményt támogat ebben az évben. Az alapítványi támogatásokat a kecskeméti városházán rendezett gálaműsor keretében kapták meg az érintettek.
Az örökségvédelmi törvény kiegészítését kezdeményezte Hiller István oktatási és kulturális miniszternél Fodor Gábor, a környezetvédelmi tárca vezetője.
Gyurcsány Ferenccel készült terjedelmes interjú jelent meg a Rosszijszkaja Gazeta című orosz kormánylapban abból az alkalomból, hogy pénteken Budapesten Viktor Zubkov orosz kormányfő és az orosz kormány több tagja, valamint magyar partnereik részvételével magyar-orosz kormányközi konzultációt tartanak.
Az InfoRádió értesülése szerint elkészült a BKV végleges tarifaemelési javaslata, amelyet jövő hétfőn tárgyal a fővárosi kabinet, majd december 20-án a fővárosi közgyűlés.
Még 10-12 kormányrendeletnek, illetve alacsonyabb szintű rendelkezésnek kell megszületnie Magyarország schengeni csatlakozása előtt - mondta az igazságügyi és rendészeti miniszter a szerdai budapesti kormányülést követő tájékoztatón.
A Fidesz azt kéri az OVB elnökétől, hogy a párt népszavazási kezdeményezéseihez gyűjtött aláírások szerdai hitelesítéséről haladéktalanul tájékoztassa az Országgyűlés elnökét, akitől pedig azt várják, hogy még a téli szünet előtt döntsön parlament a referendum elrendeléséről. Erről Deutsch-Für Tamás, a Fidesz elnökének kabinetfőnöke beszélt.
Az MSZP szerint hiteltelen a Fidesz, mert a párt politikusai nem tudják eldönteni, hogy támogassák, vagy elvessék a magántőke bevonását az egészségügybe. Török Zsolt szocialista politikus példaként hozta fel, hogy míg az ellenzéki párt Heves megyében nem ért egyet a magánbefektetői pénzek felhasználásával az ágazatban, addig Heves város fideszes politikusai a helyi rendelőintézet magánkézbe…
A Fidesz azt kéri az OVB elnökétől, hogy a párt népszavazási kezdeményezéseihez gyűjtött aláírások szerdai hitelesítéséről haladéktalanul tájékoztassa az Országgyűlés elnökét, akitől pedig azt várják, hogy még a téli szünet előtt döntsön parlament a referendum elrendeléséről. Erről Deutsch-Für Tamás beszélt szerdán, Budapesten.
Együttműködési megállapodást kötött az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) és a református egyház - olvasható a rendőrség honlapjára szerdán feltett közleményben. Eszerint Bölcskei Gusztáv püspök, a magyarországi református egyházi zsinat elnöke és Bencze József, az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője között lezajlott találkozón szó esett az egyház tulajdonában lévő műtárgyak fokozottabb,…
A munkaerőpiac és a felsőoktatás kapcsolatának további erősítését szorgalmazta Hiller István szakminiszter a Budapesti Gazdasági Főiskola állásbörzéjének záró rendezvényén szerdán. A miniszter beszámolt arról, hogy év végéig tanulmány készül a munkaerőpiac igényeiről és a felsőoktatás kínálatáról. Mint kifejtette, már most változtak a hallgatói létszámok az egyes területeken, csökkentették a…
Január 1-jétől átlagosan öt százalékkal emelkedik a közalkalmazotti, köztisztviselői és a hivatásos állományban dolgozók illetménye - jelentette be Herczog László, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára a kormányszóvivői tájékoztatón, szerdán, Budapesten. Elmondta: megállapodás született az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsban arról is, hogy a 2009-es bértárgyalások 4…
Januártól átlagosan 5 százalékkal emelkedik a közalkalmazotti, köztisztviselői és a hivatásos állományban dolgozók illetménye - jelentette be a kormányszóvivői tájékoztatón a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára.
A Fidesz mindhárom népszavazási kezdeményezésében összegyűlt a megfelelő számú aláírás, így várhatóan a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj kérdésében kiírható a referendum; az Országos Választási Bizottság szerda este határozatban állapította meg a szükséges számú aláírás meglétét.
A Fidesz mindhárom népszavazási kezdeményezésében összegyűlt a megfelelő számú aláírás, így várhatóan a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj kérdésében kiírható a referendum.
Meg lehet fontolni, hogy eltilthatók-e a rendezvényeken való megjelenéstől azok, akik rendszeresen megzavarják mások demonstrációját, rendezvényét, de kérdéses, hogy ez alkotmányosan megvalósítható-e. Így vélekedett Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter a szerdai kormányszóvivői sajtótájékoztatón arról, hogy miként lehetne szankcionálni az olyan rendzavarók fellépését, mint a…
Megsokszorozódik majd az akkori kormány felelőssége Magyarország európai uniós elnökségének idején, 2010-11-ben - vélte Kozma József, az MSZP külügyi és európai ügyek munkacsoportjának vezetője szerdán, a csoportnak Brüsszelben tett látogatása során tartott sajtótájékoztatóján. A delegáció egyebek között erről a témáról tájékozódott az Európai Parlamentben.
A Fidesz és a KDNP mindhárom népszavazási kezdeményezésében összegyűlt a megfelelő számú aláírás, így várhatóan a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj kérdésében kiírható a referendum - állapította meg az Országos Választási Bizottság.
Az egészségbiztosítási pénztárak a vizitdíj átvállalását egészségmegőrző programon való részvételhez köthetik - mondta az egészségügyi miniszter újságíróknak szerda este, a koalíciós egyeztetés után. "Meg tudtunk állapodni valamennyi fennmaradt (...) kérdésben, gyakorlatilag nagyon pici technikai kérdések maradtak vitásak" - fogalmazott Horváth Ágnes.
A kormányfő őszödi beszédének nyilvánosságra kerülése óta eleinte naponta, majd pedig hetente tüntető, magukat korábban békéscsabai civileknek nevezők egyesületet alapítottak - közölte szerda este a Viharsarok a Nemzetért Egyesület elnöke.
A Fidesz mindhárom népszavazási kezdeményezésében összegyűlt a megfelelő számú aláírás, így várhatóan a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj kérdésében kiírható a referendum. Az OVB elnöke szerint a népszavazást tavasszal, vagy kora nyáron lehet majd lebonyolítani.
A három évvel ezelőtt, december 5-én, a kettős állampolgárság kérdésében eredménytelenül végződött népszavazásról tartottak megemlékezést In memoriam: december 5. címmel szerdán este Budapesten, a Polgárok Házában. Azért gyűltünk össze, hogy "felmutassuk a mi konok hűségünket az egy és oszthatatlan magyar nemzet iránt" - nyitotta meg az ünnepséget Hende Csaba, a Polgárok Házát fenntartó Szövetség…
Rendbontás nélkül ért véget a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök budai háza előtt szerda este tartott demonstráció; a rendezvényen mintegy félszáznyi tüntető vett részt. A demonstrálók a fővárosi Olimpiai parkból rendőri biztosítás mellett vonultak Gyurcsány Ferenc Szemlőhegy utcai háza elé, hogy a kormányfő lemondását követeljék.
A jövő évi költségvetésben a korábbiakhoz képest nem lesz több szigorítás - mondta Veres János szerdán este Kaposváron, a Nagy párbeszéd című programsorozat keretében tartott lakossági fórumon. "Az, hogy nincs további szigorítás, nem annyira szakmai kifejezés, mint inkább egyfajta üzenet: ez a költségvetés olyan típusú új intézkedést, amely a költségvetési kiadások további visszafogásával, vagy a…
Egyelőre nem döntött a főváros illetékes bizottsága a BKV tervezett hálózati reformjáról, amely jelentős járatritkításokkal járhat. A testület várhatóan a jövő héten zöld utat ad a tervnek, de a társadalmi egyeztetést követően csak jövő év április-május táján léphet életbe az új menetrend. A BKV szerint biztosan kevesebb mint száz vonal szűnik meg, s csak olyanok, amelyekről konszenzus lesz a…
Üzenetet küldött az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének kongresszusa tegnap Gyurcsány Ferencnek. Ebben felidézi a miniszterelnök tavalyi, az új kormány megalakulása után tett ígéretét a társadalmi partnerségen alapuló kormányzásra, amely nem valósult meg. Ennek ellenére a tömörülés nem csatlakozik a Liga által meghirdetett újabb akcióhoz.
Egyre biztosabbnak tűnik, hogy a parlamentnek még az idén el kell rendelnie a népszavazást a vizitdíj, a napidíj és a tandíj ügyében, bár a pontos menetrendről még a szakértők is vitáznak. Az Országos Választási Bizottság (OVB) tegnap mindenesetre döntött a hitelesítésről. Eközben a koalíciós pártok vezetői vizitdíj-megbeszélést tartottak a kormányfőnél; a fő kérdés, hogy a kormány előremenekül-e…
Lehetőségük lesz átvállalni a vizitdíjat, illetve a kórházi napidíjat a jövőre megalakuló egészségpénztáraknak - egyebek mellett erről állapodtak meg a kormánypártok vezetői a tegnapi egyeztetésen. A biztosítók a vizitdíj-fizetés alól azokat az ügyfeleiket mentesíthetik, akik rendszeresen részt vesznek az előírt szűrővizsgálatokon. A kórházi napidíj esetében nincs megszabva feltétel. A díjfizetés…
Rendőrségi nyomozás folyik az MSZP XVI. kerületi szervezetét tavaly megrengető tömeges tagtoborzások ügyében; a feljelentés folytatólagosan, bűnszövetségben elkövetett többrendbeli csalásról, valamint közokirat-hamisítás alapos gyanújáról szól - írja a Magyar Nemzet. Lapszemle.
Módosítani kell a gyülekezési törvényt, hogy a rendőrség kezelni tudja a spontán demonstrációkat, a nonstop utcai akciókat és az ellentüntetéseket - mondta az országos rendőrfőkapitány az InfoRádió Aréna című műsorában. Bencze József kiemelte: öt százalékkal estek vissza a bűnözési felderítési mutatók a tavaly őszi utcai megmozdulások miatt, míg a demonstrációk biztosítása 2-2,5 milliárd forintos…
Az egészségügyi üzleti biztosításból való visszaút sok áldozattal jár majd, de ezt is vállalni kell, mert hosszú távon az üzleti biztosítási rendszer óriási károkat okoz - jelentette ki Mikola István, az Fidesz egészségügyi szakpolitikusa a Magyar Demokrata című lapnak adott interjújában.
A világörökségi törvény végrehajtó rendeleteinek megalkotását kéri az oktatási és kulturális minisztertől a környezetvédelmi tárca vezetője. Fodor Gábor az InfoRádiónak elmondta: a jelenlegi jogszabályok több kérdésre nem adnak választ, például arra sem, hogyan kell óvni a világörökségi területeket.
Az idei év harmadik negyedévének végén a mobil-előfizetések száma csaknem 10,5 millió volt, a szélessávú internet-előfizetők száma 39 százalékkal nőtt, a vezeték nélküli szegmens részaránya pedig már átlépte a 22 százalékot, a vezetékes vonalak száma tovább esett.
Kedden szavaz a költségvetés tervezetéhez és az egészségbiztosítási törvényjavaslathoz érkezett módosító javaslatokról az Országgyűlés - közölte a házelnök.
Kivonultak az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának üléséről a Fidesz és a KNDP képviselői. Az ellenzéki politikusok azt sérelmezték, hogy nem volt idejük átnézni az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokat.
Minél több magyar termék élvezhessen jogi, előállításuk, értékesítésük pedig anyagi védelmet az Európai Unióban. Erről szól az az országgyűlési határozatijavaslat-tervezet, amelyet két kereszténydemokrata képviselő terjeszt a Ház elé, és amit Simicskó István ismertetett csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A politikus elmondta: a Medgyasszay Lászlóval közösen benyújtott javaslat célja az is,…
Ötpárti egyeztetést kezdeményez a kormány az iratok titkosítási rendszerét teljesen átalakító új titokvédelmi törvényjavaslatról, amelyet szerdán tárgyalt meg a kormány - jelentette be a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.
Havi bruttó 750 ezer forint - ennyit keres a fővárosban a legjobban fizetett politikus. A városatya ezzel megelőzi Demszky Gábor főpolgármestert is a fizetési listán. Az InfoRádió összeállította a legnagyobb fizetésű városatyák toplistáját.