2007. december 21. péntek

dec. 21
9:32
Előleg a kórházaknak (HírExtra)
Amíg a korábbi évek végén valamennyi kórház kért gazdálkodási előleget az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól (OEP), az idén a 165 intézmény közül mindössze 52 nyújtotta be 11 milliárd forintot kitevő igényét a január elején esedékes bérek kifizetésére – közölte a Világgazdaság pénteken.
dec. 21
9:45
Négyszáz lakásban nincs gáz (HírExtra)
Négyszáz lakásban nincs gáz, és így jó részükben fűtés sem Budakeszin csütörtök este óta, a Pest megyei településen melegedőket alakítottak ki - közölte a katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
dec. 21
9:48
Kamion és személyautó ütközött (HírExtra)
Kamionba rohant egy személyautó az M3-as autópályán Hajdúböszörmény térségében pénteken reggel, két román állampolgár megsérült - közölte a Rendészeti Biztonsági Szolgálat szóvivője az MTI-vel.
dec. 21
9:50
Nem kelt el a pártház (HírExtra)
Negyedszer próbálták eladni a miskolci ITC székházként ismert épületet, de még mindig keveset adnának érte a vevők - írta pénteki számában az Észak-Magyarország.
dec. 21
9:54
A kormányhoz fordulnak (HírExtra)
A kormányhoz és a szakminisztériumokhoz fordul felterjesztéssel a Borsod megyei önkormányzat a Tokaj-hegyaljai térség védelme érdekében - olvasható a pénteki Észak-Magyarországban.
dec. 21
9:56
Veres János a népszavazásról (Alternatív Energia)
Veres János szerint a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról rendezett népszavazás eredménye a költségvetést nem, csak a címzettek - orvosok, kórházak, felsőoktatási intézmények - gazdálkodását érintheti. A pénzügyminiszter elmondta: amennyiben a népszavazás eredményeként 2009 január elsejétől megszűnne valamelyik díj, az természetesen kiadás csökkenést jelent a lakosságnak, de…
dec. 21
10:04
A népszavazás csak az intézmények gazdálkodását érinti (HírExtra)
Veres János szerint a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról rendezett népszavazás eredménye a költségvetést nem, csak a címzettek - orvosok, kórházak, felsőoktatási intézmények - gazdálkodását érintheti.
dec. 21
10:08
Leégett egy ház (HírExtra)
Leégett egy családi ház a XXII. kerületben pénteken reggel, személyi sérülés nem történt - közölte a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője az MTI-vel.
dec. 21
10:09
Drasztikusan drágul az áram január elsejétől (Infostart)
Nagyjából tíz százalékkal drágul a lakossági áram ára január elsejétől. A nagyobb fogyasztók ennél drasztikusabb áremelésre számíthatnak.
dec. 21
10:26
Ünnepi járőrözés (HírExtra)
A határőrségre jellemző zöld színű, de már rendőri jelleggel ellátott autó tart járőrszolgálatot pénteken Miskolcon - közölte az MTI-vel a rendőrség.
dec. 21
10:39
Balettművész lépett be az MDF-be (Alternatív Energia)
Belépett az MDF-be Keveházi Gábor balettművész és Dézsi Mihály egykori rendőr - jelentette be Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján, ahol be is mutatta az új párttagokat. Két olyan emberrel erősödik az MDF, két olyan ember lép be tagjaink közé, akikkel nyilván eredményesebben tudunk dolgozni az ország helyzetének javításáért - mondta a frakcióvezető.…
dec. 21
10:44
Elfogadták a kerettervet (HírExtra)
Azzal, hogy a Fővárosi Önkormányzat csütörtökön elfogadta a szabályozási kerettervet, elhárult az akadály az elől, hogy december 29-én kihirdesse a KVI a kormányzati negyed felépítésére kiírt közbeszerzés nyertesét - nyilatkozta az MTI-nek Láng Balázs, a projekt kommunikációs vezetője.
dec. 21
10:58
Beléptek az MDF-be (HírExtra)
Belépett az MDF-be Keveházi Gábor balettművész és Dézsi Mihály egykori rendőr - jelentette be Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján, ahol be is mutatta az új párttagokat. Két olyan emberrel erősödik az MDF, két olyan ember lép be tagjaink közé, akikkel nyilván eredményesebben tudunk dolgozni az ország helyzetének javításáért - mondta a frakcióvezető.
dec. 21
11:39
Gyurcsány elvesztette józan ítélőképességét - véli a Fidesz (Alternatív Energia)
Elsüllyedt a kormányzat két zászlóshajója, a kormányzati negyed és a 4-es metró, de legalábbis olyan lékeket kaptak, amik a süllyedést elkerülhetetlenné teszik - mondta Balsai István, a Fidesz országgyűlési képviselője. Az ellenzéki politikus kijelentette: csütörtökre kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő és Demszky Gábor főpolgármester nem csak hazudik, de elveszítette józan ítélőképességét…
dec. 21
11:40
Fidesz: se Gyurcsány, se Demszky nem tud józanul ítélni (Infostart)
Elsüllyedt a kormányzat két zászlóshajója, a kormányzati negyed és a 4-es metró, de legalábbis olyan lékeket kaptak, amelyek a süllyedést elkerülhetetlenné teszik - mondta Balsai István, a Fidesz országgyűlési képviselője.
dec. 21
11:42
Balsai véleménye a kormányról (HírExtra)
Elsüllyedt a kormányzat két zászlóshajója, a kormányzati negyed és a 4-es metró, de legalábbis olyan lékeket kaptak, amik a süllyedést elkerülhetetlenné teszik - mondta Balsai István, a Fidesz országgyűlési képviselője pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.
dec. 21
12:02
Elválik a betegszállítás és a mentés (Infostart)
Januártól szétválik a mentés és a betegszállítás, utóbbit az Országos Betegszállító Szolgálat végzi majd - mondta Göndöcs Zsigmond, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója.
dec. 21
12:04
Gáz: fagyoskodnak Budakeszin, a szolgáltató már javítja a hibát (Infostart)
Négyszáz lakásban nincs gáz Budakeszin csütörtök este óta. A Pest megyei településen melegedőket alakítottak ki - tudta meg az InfoRádió Dobson Tibortól, a katasztrófavédelem szóvivőjétől. A Tigáz szóvivője elmondta: a nyomásszabályozó rendszer meghibásodása miatt nincs fűtés. Győrössi Pál hozzátette, hogy várhatóan délutánra helyreáll a gázszolgáltatás.
dec. 21
12:12
Januártól kettéválik a mentés és a betegszállítás (Alternatív Energia)
Január 1-jétől szétválik a mentés és a betegszállítás, utóbbit az Országos Betegszállító Szolgálat végzi majd - mondta Göndöcs Zsigmond, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója. Ennek értelmében a finanszírozás is kettéválik az Egészségbiztosítási Alapon belül, a betegszállításért a jövőben sem kell fizetnie az állampolgároknak, hiszen az megmarad a társadalombiztosítási finanszírozásban.
dec. 21
12:14
Eggyé vált Sátoraljaújhely (Alternatív Energia)
Nyolcvanhét év eltelte után ismét eggyé vált Sátoraljaújhely, a trianoni döntéssel kettészakított zempléni város a schengeni határnyitás után lényegében újból egy lett, a két település ugyanakkor továbbra is önálló - mondta a két település polgármestere a pénteki határnyitáson.
dec. 21
12:17
Eddig tartott a határtalan ünneplés? (Alternatív Energia)
Európai uniós vezetők, valamint számos tagországok kormányfőjének és politikusának jelenlétében szombaton Hegyeshalomban befejeződnek a schengeni határnyitási ünnepségek. A Miniszterelnöki Hivatal rendezvénysorozata még csütörtökön kezdődött, amikor éjfélkor ünnepélyes keretek között lebontották a hegyeshalmi határátkelőhely sorompóját. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Göncz Kinga…
dec. 21
12:20
Persona non Gárda (HírExtra)
Terézvárosban nemkívánatos szervezet a Magyar Gárda. Így döntött csütörtök este a kerület képviselő testülete. A kerület "elutasítja a szélsőségeket, bárminemű kirekesztést, idegengyűlöletet, az ezt kifejező cselekedeteket, és ezek ellen Terézváros minden eszközzel fellép" - olvasható az önkormányzat sajtóközleményében.
dec. 21
12:27
Sólyom László beszéde (HírExtra)
Mindenki úgy érezheti, hogy valóban Európa szívében vagyunk - mondta Sólyom László köztársasági elnök december 20-án, a schengeni csatlakozás alkalmából hivatalában elmondott beszédében. Az alábbiakban a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapja alapján teljes terjedelmében közöljük az államfő beszédének szövegét.
dec. 21
12:29
Alultápláltság miatt halt meg egy egyéves gyerek (Infostart)
Alultápláltság miatt halhatott meg egy egyéves gyerek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A rendőrség emberölés miatt, ismeretlen tettes miatt indított nyomozást.
dec. 21
12:38
A történelmi pillanat... (Alternatív Energia)
Az európai integráció egyik legfontosabb célja és egyben legnagyobb vívmánya a tagországok közötti szabad, határellenőrzések nélküli kapcsolattartás megteremtése: a schengeni övezethez most csatlakozó országok belépésével az európai egység e téren is minden korábbinál szélesebbé és érzékelhetőbbé válik - szögezte le az osztrák kancellár és a magyar miniszterelnök abban a közös nyilatkozatban,…
dec. 21
12:42
Ki akar Karácsonykor gyógyfürdeni? (HírExtra)
December 24-én és 31-én minden fürdő 13.00 óráig üzemel - közölte a Budapest Gyógyfürdői Zrt. az MTI-vel pénteken. A fővárosi önkormányzat tulajdonában, és a cég által üzemeltetett fürdők 25-én zárva lesznek.
dec. 21
12:44
Segély Zalában (HírExtra)
A Zala megyei Gelsén 50 ezer forint szülési támogatást kaptak az önkormányzattól az idén született kisbabák szülei. A községben 2002 óta hagyomány, hogy Karácsony előtt megajándékozzák azokat az édesanyákat, akik újszülöttet hoznak világra - írja a Zalai Hírlap. A gelsei családokat nemcsak ezzel támogatják: olyan lakhatási, oktatási, szociális, egészségügyi és infrastrukturális feltételeket…
dec. 21
12:44
Sólyom: valóban Európa szívében vagyunk (Alternatív Energia)
Mindenki úgy érezheti, hogy valóban Európa szívében vagyunk - mondta Sólyom László köztársasági elnök december 20-án, a schengeni csatlakozás alkalmából hivatalában elmondott beszédében. Az alábbiakban a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapja alapján teljes terjedelmében közöljük az államfő beszédének szövegét:
dec. 21
12:47
Zenegér visszatér (HírExtra)
Felnőtteknek és gyermekeknek szóló jótékonysági műsort ad Huzella Péter, Kossuth-díjas művész december 22-én a Regionális Összművészeti Központban (Tisza Lajos körút 56.). A délután három órakor kezdődő, gyermekeknek szóló eseményen a televízióból ismert műsor, a Zenegér elevenedik meg.
dec. 21
12:54
TV6: indulhat (HírExtra)
TV6 néven új tévécsatornát indít a Viasat-cégcsoport Magyarországon; az eddigi megállapodások alapján már minden ötödik hazai háztartásba eljut a január végén induló adó műsora - tájékoztatta a társaság pénteken az MTI-t.
dec. 21
13:19
Balsai vizsgálná a szoci székházat is (HírExtra)
Levélben kértük az Állami Számvevőszék elnökét, hogy az ÁSZ vizsgálata terjedjen ki a Köztársaság tér 27. bérbeadására és a közös értékesítés szerződéseire is - tudatta Balsai István, a Fidesz országgyűlési képviselője pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.
dec. 21
13:24
Települések egyesülnek schengeni határok nélkül (HírExtra)
Nyolcvanhét év eltelte után ismét eggyé vált Sátoraljaújhely, a trianoni döntéssel kettészakított zempléni város a schengeni határnyitás után lényegében újból egy lett, a két település ugyanakkor továbbra is önálló - mondta a két település polgármestere a pénteki határnyitáson.
dec. 21
13:29
Kész helyzet: bizonytalan a kormányzati negyed sorsa (Infostart)
A Pólus Holding nem írja alá a kormányzati negyedhez kapcsolódó városrendezési szerződést, mert a főváros az utolsó pillanatban a kialkudott 8 milliárd forintos közlekedésfejlesztési hozzájárulás mellett további 12 milliárd forintot követel - áll a cég InfoRádióhoz eljuttatott közleményében. A főváros szerint a cég kész helyzet elé állította a többi szerződő felet.
dec. 21
13:31
Karácsonyig már nem várható országos havazás (Infostart)
Nem lesz országos havazás karácsonykor, és továbbra is hideg időre kell számítani - mondta az InfoRádió által megkérdezett meteorológus. Németh Lajos elmondta: az év utolsó napjaiban a megélénkülő széllel valamivel frissebb levegő érkezik az ország fölé.
dec. 21
13:33
Szigorúbb határellenőrzés Keleten (Alternatív Energia)
Schengeni ünnepséget tartottak péntek délelőtt Nyírbátorban, a határőr igazgatóság technikai bemutatójával a várkastély előtti parkban; a keleti határon egyúttal megszigorították az ellenőrzést. Az ünnepséget Takács Albert nyitotta meg. Az igazságügyi és rendészeti miniszter emlékeztetett arra, hogy ma már a keleti (ukrán és román) határ átlépése után az unió országai között szabadon…
dec. 21
13:36
Mi újság a ponyva alatt? (HírExtra)
A Fővárosi Önkormányzathoz tartozó gyermekotthonok lakóinak rendeznek karácsonyi ünnepséget a Fővárosi Nagycirkuszban december 23-án, vasárnap. Az eseményre - amelyet immár 10. alkalommal rendeznek meg - 40 otthonból több mint 1200 gyermeket hívtak meg - tudatta közleményben a Fővárosi Önkormányzat.
dec. 21
13:51
Teleki a roma ösztöndíjakról (HírExtra)
Az idei 380 milliós keretből mindössze 256 millió forintot tudott szétosztani a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány a roma ösztöndíj-programon, mivel nem volt több jelentkező - jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Teleki László, az MSZP újonnan kinevezett, roma ügyekért felelős ügyvivőja.
dec. 21
13:54
Trabantok és Wartburgok Gorenje-szépségversenye (Alternatív Energia)
Csempészett cigarettát, hamisított márkájú sportmezt és egy határsértő által használt búvárfelszerelést is láthatnak az érdeklődők a schengeni határnyitás napján a budapesti Közraktárak épületében rendezett interaktív kiállításon; a Határtalan Európa című programsorozattal olyan fogalmakat búcsúztatnak el, mint a piros útlevél, a disszidálás, a 70 dolláros keret és a Gorenje-turizmus.
dec. 21
13:59
2008 a romák éve lesz? (HírExtra)
A nemzetközi roma integrációs program intézkedési terve szerint 2008 a romák valódi lehetőségének éve lesz - mondta Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke pénteken budapesti sajtótájékoztatóján.
dec. 21
14:10
Legyen rend! - Kondorosi közleménye (HírExtra)
Életünk minőségét nagyban befolyásolja, hogy hétköznapjainkon hogyan érvényesülnek a rend és a szabadság normái. Csak akkor beszélhetünk a demokratikus normák, a szabadság rendjéről, ha a kiszámíthatóság, a jogkövetés, az állampolgárok szabadságát garantáló normarendszer, illetve az emberi méltóság védelme erősödik.
dec. 21
14:35
Újabb schengeni ünneplés (HírExtra)
Schengeni ünnepséget tartottak péntek délelőtt Nyírbátorban, a határőr igazgatóság technikai bemutatójával a várkastély előtti parkban; a keleti határon egyúttal megszigorították az ellenőrzést. Az ünnepséget Takács Albert nyitotta meg.
dec. 21
14:41
Bús búsong a kórház miatt (HírExtra)
A főváros törvénytelenül jár el, amikor nem adja át a Szent Margit Kórházat Óbudának - mondta pénteki évértékelőjén a III. kerület polgármestere. Bús Balázs szerint nem biztos, hogy előnyös Óbudának, ha továbbra is a főváros része marad.
dec. 21
14:46
Gyerekkarácsony a Millenárison (Infostart)
Kézműves foglalkozással, a Stúdió K Diótörő előadásával, valamint Balázs Elemér és Dés László koncertjével várják a gyerekeket és a családokat szombaton egész nap a Millenáris Teátrumban - mondta az InfoRádiónak Kirchkeszner Ágnes, a Millenáris programigazgatója.
dec. 21
14:46
Kóka egyre szkeptikusabb (HírExtra)
Január elején dőlhet el a kormányzati negyed sorsa, a beruházással kapcsolatban mindenesetre egyre többen fogalmazzák meg aggályaikat. Kóka János a Független Hírügynökségnek adott interjújában azt mondta: "Egyre szkeptikusabb vagyok a kormányzati negyed megvalósíthatóságát illetően, miközben az alapelvben egyetértettem".
dec. 21
14:48
Gyurcsány jótékonykodott (Alternatív Energia)
A Hűvösvölgyi Gyermekotthon lakóinak adott át ajándékokat Gyurcsány Ferenc pénteken az Országház Nándorfehérvári termében. Idén képeslapok helyett elektronikus levélben küldte el karácsonyi üdvözletét a miniszterelnök, az így megspórolt pénzből, 400 ezer forintból jutott az ajándékokra. A gyermekotthon 13 különböző méretű kerékpárt, 4 szánkót és 7 DVD-lejátszót kapott, amelyet Gyurcsány Ferenc…
dec. 21
14:53
Schengeni élőlánc Komáromban és Esztergomban (Alternatív Energia)
A Schengeni-övezethez való csatlakozás napján Révkomárom és Komárom 3800 iskolása élőlánccal kötötte össze az Erzsébet hídon a két várost; a Rákóczi Szövetség szervezésében hasonló programra került sor az Esztergomot és Párkányt összekötő Mária-Valéria hídon.
dec. 21
14:55
Négymilliárd forintot kapnak az egészségügyi intézmények (Alternatív Energia)
Megközelítőleg négymilliárd forintot kapnak a kórházak a társadalombiztosítás év végi megtakarításából; ez az összeg tartalmazza a személyes széfek beszerzésének 600 millió forintos költségét is - tudatta az Egészségügyi Minisztérium.
dec. 21
14:59
Helló szomszéd! (Alternatív Energia)
A schengeni határnyitás alkalmából "Helló szomszéd!" emlékpadot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Aggteleken pénteken. A fémből készült különleges padot ajándékba kapták, jelképezi azt, hogy a magyarországi Aggtelek és a szomszédos szlovákiai Kecső (szlovákul Kečovo) község lakói ismét bármikor találkozhatnak.
dec. 21
15:13
Nem kell elsietni a döntést a távhődíj-tarifáról (Infostart)
Január elsejétől megváltozik a távfűtés tarifája: az alapdíj csak a 35 százalékát adja a fizetendő összegnek, a fogyasztástól függő hődíj pedig a 65 százalékát - mondta az InfoRádiónak a Főtáv szóvivője. Az a társasház, amely a korábbi, kiegyenlítettebb tarifát szeretné, igényelheti a visszatérést a Főtáv ügyfélszolgálatán.
dec. 21
15:16
Külön mentő, külön betegszállító (HírExtra)
Január 1-jétől szétválik a mentés és a betegszállítás, utóbbit az Országos Betegszállító Szolgálat (OBSZ) végzi majd - mondta el Göndöcs Zsigmond, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója pénteken, budapesti sajtótájékoztatón.

Keresés