Több milliárd forintos uniós támogatásra számíthat az ország az árvízkárok helyreállításához - mondta az InfoRádiónak Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője. A politikus kiemelte, a kormánynak arra is lehetősége lesz, hogy a már lehívott uniós pénzeket az újjáépítésre csoportosítsa át.
Átépítik a Károly körút Astoria és Deák tér közötti szakaszát, valamint a Március 15. tér környékét. Steiner Pál városfejlesztési tanácsnok közölte: a Budapest szíve program két újabb projektjének munkálatai hétfőn kezdődnek, ezért a következő hónapokban fennakadásokra lehet számítani a közlekedésben
Már érvényes a BKV nyári menetrendje, amit minden évben az iskolai vakáció kezdetével vezetnek be - mondta az InfoRádiónak a közlekedési vállalat közlekedés szervezési főosztályának vezetője.
Az uniós források 40-50 százalékát a kis és középvállalkozói szektornak kell kapnia - mondta a nemzeti fejlesztési miniszter. Fellegi Tamás hozzátette: az átstrukturálás mellett felülvizsgálnak 700 uniós projektet. Emellett a közbeszerzéseknél valamilyen módon előnyhöz kívánják juttatni a magyar vállalatokat.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) azt szeretné, ha minél előbb csökkenne a pedagógusok óraszáma a jelenlegi 22-ről legalább a korábbi 20 órára.
Gázspray-vel fújt le egy trolivezetőt szerdán Debrecenben egy 19 éves nő. A sofőr szemét, arcát, mellkasát érte a spray permetje. A nő ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt indítottak ellene eljárást - tudta meg csütörtökön a Független Hírügynökség Kelemen Évától, a Hajdú-Bihar Megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálatán.
Alig egy hónappal a határidő lejárta előtt mintegy 36 ezren jelezték a lakóhely szerinti jegyzőnél, hogy részt kívánnak venni a települési kisebbségi önkormányzati képviselők októberi választásán.
Medipod (Egészség-Híd) néven hozott létre egészségügyi társulást két magyar és két román egészségügyi szervezet. A csütörtökön Zilahon megkötött társulással potenciálisan mintegy másfél millió ember ellátása javulhat a határ két oldalán.
Megrontásért egy év négy hónap börtönbüntetésre ítélte a Kaposvári Városi Bíróság csütörtökön azt a 43 éves kadarkúti férfit, aki rendszeres szexuális kapcsolatot tartott fenn a szomszédjában lakó 13 éves lánnyal - tájékoztatta a Somogy Megyei Bíróság szóvivője az MTI-t.
Két hónappal, augusztus 19-ig meghosszabbította Budaházy György előzetes letartóztatását a Fővárosi Bíróság - derül ki a Fővárosi Bíróság honlapján megjelent közleményből.
Tóth József, az MSZP angyalföldi parlamenti képviselője, a XIII. kerület polgármestere kerülete további fejlődéséért szeretne dolgozni, országos pártbeli tisztségre nem pályázik.
Nem ígértek, csupán tájékozódtak az egészségügy problémáiról az ágazat új vezetői a Nemzeti Egészségügyi Tanács ülésén. A testület elnöke azt mondta: Réthelyi Miklós és Szócska Miklós szeptemberre ígért választ a kérdésekre.
A K-Monitor Független Korrupciófigyelő Iroda szerint etikai problémákat vet fel Domokos Lászlónak az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökévé való jelölése, mivel nevéhez kétes ügyek kapcsolódnak - közölte a K-Monitor csütörtökön az MTI-vel.
Ismét Márton Rolandot választották meg az MSZP székesfehérvári városi elnökének; a párt székesfehérvári és városkörnyéki szervezetének szerda esti tisztújító taggyűlésén teljes egyetértésben Mesterházy Attilát javasolták országos elnöknek - közölte a párt székesfehérvári szervezete csütörtökön az MTI-vel.
A Tisza árhulláma jelenleg Tiszaug térségében tetőzik, felette nagyon lassú apadás tapasztalható - közölte a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Kötikövizig) védelemvezető-helyettese csütörtöki szolnoki sajtótájékoztatóján.
Bűnözőknek szolgáltatott ki rendőrségi információkat a gyanú szerint a siklósi rendőrkapitányság két járőre, ellenük eljárás indult - értesült csütörtökön az MTI.
Szombaton rendkívüli kongresszust tart az LMP, ahol a résztvevők az önkormányzati választáson való indulás feltételeiről határoznak, de személyi döntéseket nem hoznak, így főpolgármester-jelöltjüket sem nevezik meg - mondta el csütörtökön az MTI-nek a párt frakcióvezető-helyettese. Karácsony Gergely valószínűtlennek nevezte, hogy egy másik párttal, például a szocialistákkal közös főpolgármester-…
Élő Norbert fővárosi szocialista képviselő arra kérte a Fideszt, hogy beszéljen világosan az ingatlanadó bevezetése és a budapesti kerületek összevonása ügyében.
Az árvíz okozta károk az eddigi felmérések szerint összességében elérik a 100 milliárd forintot - közölte Pintér Sándor belügyminiszter a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón, hozzátéve, csak a védekezési költségekre eddig 30 milliárd forintot fordítottak.
Az árvíz okozta károk az eddigi felmérések szerint összességében elérik a 100 milliárd forintot - közölte Pintér Sándor belügyminiszter a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón, hozzátéve, csak a védekezési költségekre eddig 30 milliárd forintot fordítottak.
A rendőrség számára megfogalmazott célkitűzés megvalósult, eredményt hozott - jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter csütörtökön a kormányszóvivői tájékoztatón, utalva a kormány azon ígéretére, hogy két hét alatt rendet tesznek. A belügyminiszter szerint egy éven belül sikerrel járhat az a célkitűzés is, hogy megvalósuljon egy élhetőbb Magyarország.
Átadták át a II. kerület megújult bölcsődéjét a Hűvösvölgyi úton; az intézmény orvosolhatja a férőhelyek hiányát. Az önkormányzat több mint 247 millió forint uniós támogatással vágott bele a projektbe, amelynek keretében a következő években további 110 férőhellyel szeretnék bővíteni az intézményrendszer kapacitását.
Napi négy és fél órát töltöttek a magyarok a televízió előtt 2010 áprilisában, miközben a 15 évesnél idősebbek csaknem 70 százaléka semmilyen említésre méltó sporttevékenységet nem végzett, sokan pedig a napi időbeosztásukat is a műsorokhoz igazították - áll az Invitel Zrt. közleményében, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-hez.
A Kolompár Orbán és nyolc társa ellen emelt vádak tényállításokon alapulnak, amelyeket a csatolt iratokkal alátámasztott a vádhatóság - közölte a per csütörtök délutáni tárgyalásán Steigler Lászlóné Rédei Rita ügyész.
Magyar Róbert után egy újabb vádlottnak veszett nyoma a "fekete seregként" emlegetett bűnszervezetből, amelynek elsőfokú büntetőpere a védőbeszédekkel a befejezéséhez közeledik - derült ki a Fővárosi Bíróságon csütörtökön.
Mindkét csapat számára nagy volt a tét, hiszen a meccs előtt pont nélkül álltak: Görögország a Koreai Köztársaságtól kapott ki 2-0-ra az első fordulóban, Nigéria Argentínától szenvedett 1-0-ás vereséget.
Az MSZP továbbra is azt várja, hogy a belügyi kormányzat ne szemfényvesztéssel, hanem hosszú távú, valódi megoldásokkal álljon a közvélemény és a politika elé.