2012. február 24. péntek

febr. 24
4:54
"Ennyi volt, vége" Feloszlik a közkedvelt magyar együttes (ATV)
A zenekar néhány héttel ezelőtt Facebook-oldalán jelentette be, hogy Lefagyasztó koncert címmel búcsúfellépést tart, és az elkövetkező időben sem fellépéseket, sem lemezkészítést nem tervez.
febr. 24
5:09
Ítélet a Hunvald-ügyben (Alternatív Energia)
Ma hoz ítéletet a Fővárosi Törvényszék az első, politikusokat maffiaváddal gyanúsító, erősen átpolitizált ügyben. A "főszereplő", Hunvald György volt erzsébetvárosi polgármester és ügyvédje is abban bízik, hogy a korábbi MSZP-s politikusnak nem kell visszamennie a börtönbe, hiszen a csaknem 11 hónapja tartó eljárásban a vád jelentősen gyengült.
febr. 24
5:12
Vadonatúj mentő tört össze – milliós a kár (ATV)
Kevesebb, mint kétnapi használat és alig 400 kilométer megtétele után szerda éjszaka Kecskeméten összetört a városi mentőállomás kedden rendszerbe állított, a legmodernebb eszközökkel felszerelt, új mentőautója. A beteghez riasztott autó egy csuklós busszal ütközött az egyik kereszteződésben.
febr. 24
5:27
Évforduló botránnyal (Alternatív Energia)
A három évvel ezelőtti tatászentgyörgyi kivégzésre és a rasszista gyilkosságok áldozataira emlékeztek tegnap hazánk több városában és külföldön is. Horváth Aladár szerint a roma mártírok halála nem váltott ki elégséges társadalmi szolidaritást. A tragikus évfordulón Sajókazán állítólag cigányozott a rendőrség egy iskolában.
febr. 24
5:29
Előkerült egy újabb fideszes emlékezetkiesés (Alternatív Energia)
Nem szerepel Czomba Sándor vagyonnyilatkozatában, hogy egyik ingatlana bérbe adásából egészíti ki államtitkári fizetését. A hivatalos verzió szerint "elfeledkezett" a lakásában élő ifjú párról. Ez a Fidesznél nem meglepő, hiszen Szijjártó Péter egy millió forintot nem vett észre, közgyűlési elnökök pedig 1,2 millióért jutottak ki az Azori szigetekre, illetve egy KDNP-s honatya 9 hónapig nem…
febr. 24
5:30
"Most már tényleg lemegyek” Kiakadt a fideszes államtitkár albérlője (ATV)
Albérlő lakik Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár nyíregyházi lakásában, az ebből származó jövedelmet azonban csak azután vallotta be a képviselő, hogy a hiányosságra felfigyelt a Népszabadság egyik újságírója. Czomba Sándor az ügy kapcsán egy közleményt adott ki, amelyben tagadja a szándékosságot és figyelmetlenségre hivatkozik. Közben kiderült: Vantara Gyula fideszes…
febr. 24
5:31
Szócska: napokon belül konkrét bérjavaslat (Alternatív Energia)
Az egészségügyi államtitkárság napokon belül ismerteti a szakmai szervezetekkel a kormány elé terjesztendő béremelési javaslat konkrét számait. Ezt közölte tegnap egy konferencián Szócska Miklós.
febr. 24
5:45
Megbánást tanúsított a fiát halálra verő apa (Alternatív Energia)
"Sajnálom, hogy bántottam a fiamat, nem gondoltam volna, hogy ilyen következménye lesz" - mondta az utolsó szó jogán a 45 éves Heller Gábor, aki mindössze 11 éves fiát fakanállal és derékszíjával halálra verte Dunaharasztiban.
febr. 24
6:21
Mikor vezetik be a használatarányos útdíjat? (Infostart)
A kormányzat 2013. július 1-jével bevezetné a használatarányos elektronikus útdíjat Magyarországon. Ma egy Európában közlekedő kamionba akár 6-8 féle jeladót is be kell építeni, hogy mindenhol használhassák az elektronikus útdíjrendszert - mondta Karmos Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkára.
febr. 24
6:24
Ma még lehet jelentkezni a felsőoktatási intézményekbe (ATV)
Ma lejár a felsőoktatási intézményekbe való jelentkezések határideje, e napon a fővárosban két postán meghosszabbított nyitva tartással várják az ügyfeleket. Szintén ezen a napon jár le az érettségire jelentkezés módosított határideje, a diákok a május-júniusi vizsgaidőszakra eddig adhatják be kérelmüket.
febr. 24
6:26
Influenzajárvány: látogatási tilalom több kórházban (ATV)
Újabb három kórházban rendeltek el látogatási tilalmat az influenzajárvány miatt.
febr. 24
6:42
Több tízezerrel csökkent a casco biztosítások átlagdíja (ATV)
A teljes körű casco biztosítások átlagdíja a múlt év elejétől december végéig 101 ezerről 90 ezer forintra csökkent, aki ma akar ilyen biztosítást kötni, már átlagosan 60 ezer forintért is megkaphatja - közölte a Genertel internetes (direkt) biztosító az MTI-vel.
febr. 24
6:44
Hivatalosan is vádat emeltek a WikiLeaks-nek szivárogtató katona ellen (ATV)
Hivatalosan vádat emeltek csütörtökön Bradley Manning amerikai közlegény ellen a marylandi Fort Meade-ben, amiért az a katonai ügyészség szerint segítette az ellenséget, valamint több mint 700 ezer titkos iratot szolgáltatott ki a WikiLeaks kiszivárogtató portálnak.
febr. 24
6:46
Ombudsmanhoz fordul a HÖOK a hallgatói szerződés miatt (ATV)
Az alapvető jogok országgyűlési biztosához fordul a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) a magyar állami ösztöndíjas és magyar állami részösztöndíjas hallgatókkal kötendő hallgatói szerződés miatt.
febr. 24
6:48
Kötelezettségszegési eljárás: a kormány 100 oldalas levelet küldött Brüsszelbe (ATV)
A három kötelezettségszegési eljárás kapcsán egy kimerítő, százoldalas, minden tekintetben jogi alapokon nyugvó választ küldött a kormány az Európai Bizottságnak, amelytől várják a választ - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtökön az m1 Az Este című műsorában.
febr. 24
6:50
Danas: Románia megakadályozná Szerbia uniós tagjelöltségét (ATV)
Bukarest azt várja, hogy Szerbia konkrét lépéseket tegyen a vlach kisebbség helyzetének javításáért.
febr. 24
6:52
Dubajban pótolta az államfői mulasztásokat Kövér László (ATV)
Kövér László, a magyar országgyűlés elnöke csütörtök délután tárgyalást folytatott Mohammad Ahmad Al-Murral, az Egyesült Arab Emirátusok Szövetségi Nemzeti Tanácsának elnökével. A találkozón elismerését fejezte ki kollégájának a negyven éve független ország fejlesztésében elért eredményekért.
febr. 24
6:54
Kemény szankció: lehetetlenné tenné az EU, hogy Irán kereskedjen (ATV)
Az Európai Bizottság Irán kizárását fontolgatja a SWIFT nemzetközi bankközi pénzforgalmi rendszerből - közölte csütörtökön egy brüsszeli illetékes. Az Egyesült Államok sürgetésére az EU egyebek mellett pénzforgalmi "kiéheztetetéssel" akarja békés célú csatornákba terelni az iráni atomprogramot. Teherán az ország növekvő elektromos energia igényének fedezésével indokolja a programot.
febr. 24
6:57
Ma lejár a felsőoktatási felvételire és az érettségire jelentkezések határideje (Infostart)
Ma lejár a felsőoktatási intézményekbe való jelentkezések határideje. A fővárosban két postán meghosszabbított nyitva tartással várják az ügyfeleket. Szintén ezen a napon jár le az érettségire jelentkezés módosított határideje, a diákok a május-júniusi vizsgaidőszakra eddig adhatják be kérelmüket.
febr. 24
7:15
Frankfurtba látogat Orbán Viktor (Infostart)
Ma Frankfurtba utazik Orbán Viktor kormányfő, aki találkozik Hessen tartomány kereszténydemokrata miniszterelnökével.
febr. 24
7:33
Hirtelen mindenki örökös lett - lapszemle (Infostart)
A Népszabadság a vagyonosodási vizsgálatokról számol be, a Magyar Nemzet pedig megtudta, hogy antikorrupciós felügyelők alkalmazását javasolja a PSZÁF.
febr. 24
7:33
Csődközelben a gyógyszertárak (Metropol)
Tovább eshet a patikák árrésbevétele, ami akár a lakossági gyógyszerellátás súlyos zavarait is okozhatja – közölte a Magyar Gyógyszerészi Kamara arra reagálva, hogy tovább csökkentik a gyógyszertámogatásra szánt összeget.
febr. 24
7:33
Ma lejár a felsőoktatási felvételire és az érettségire jelentkezések határideje (Alternatív Energia)
Ma lejár a felsőoktatási intézményekbe való jelentkezések határideje, e napon a fővárosban két postán meghosszabbított nyitva tartással várják az ügyfeleket. Szintén ezen a napon jár le az érettségire jelentkezés módosított határideje, a diákok a május-júniusi vizsgaidőszakra eddig adhatják be kérelmüket.
febr. 24
7:36
80 milliárdos hiánnyal nyújtják be a főváros költségvetését (ATV)
A 2012. évi költségvetési javaslatot 299,5 milliárd forint bevétellel, 377,7 milliárd forint kiadással és 78,2 milliárd forint hiánnyal terjesztik a Fővárosi Önkormányzat közgyűlése elé - írja a Napi Gazdaság az előterjesztésre hivatkozva.
febr. 24
7:38
Sose volt még ekkora az állam adóssága (ATV)
Januárban minden idők csúcsát megdöntve 49,9 milliárd forintra ugrott a költségvetési intézmények lejárt adóssága, miután az államigazgatás "nyakába szakadtak" a megyei önkormányzatok, illetve azok számlatartozásai.
febr. 24
7:54
EL: Kikapott a Manchester United, mégis továbbjutott (ATV)
Az Ajax 2-1-re verte Fergusonékat, de ez is kevés volt. Juhász csapata kiesett, de a Megyerit foglalkoztató Olimpiakosz továbbjutott az Európa Liga nyolcaddöntőjébe.
febr. 24
7:56
Erősebb lett a forint: 288 az euró (ATV)
Javuló nemzetközi hangulatban, az euróval és a régiós devizákkal együtt erősödött a forint a bankközi devizapiacon pénteken.
febr. 24
8:27
Visszahozzák a Malév gépeit, persze csak virtuálisan (Alternatív Energia)
Virtuálisan visszahozzák a Malév korábbi, 22 gépből álló flottáját repülőszimulátor-rajongók vasárnap Írországból, Izraelből és Svédországból.
febr. 24
8:45
Nem akar lemondani a szentendrei jobbikos képviselő (Alternatív Energia)
Sajnálatos, hogy a Jobbik országos elnöksége a valós tények ismerete, illetve személyes meghallgatásom nélkül "büntet", csak azért, mert szentendrei képviselőként megszavaztam, hogy a városban egy menedzser szemléletű szakember legyen az új alpolgármester - közölte maga az érintett, Filó András.
febr. 24
8:48
Monterrey-i tenisztorna: két magyar is negyeddöntős (ATV)
Babos a múlt héten Bogotában az elődöntőig jutott, most a harmadik helyen kiemelt román Sorana Cirsteát győzte le három szettben.
febr. 24
8:50
Egykori bizalmasa ellen vallott a fideszes polgármester: kirúgták (ATV)
A mai nappal menesztette a kiskunfélegyházi kórház igazgatóját a város önkormányzata - erről tegnap döntött a képviselő-testület. Az ügy pikantériája, hogy Kovács József igazgató korábban Kapus Krisztián fideszes polgármester egyik fő támogatója és bizalmasa volt. A menesztett kórházvezető szerint a fegyelmi eljárásban számos szabálytalanság volt, a polgármester pedig hamisan tanúskodott. Az ügy a…
febr. 24
9:03
Változik a bérkompenzáció (Alternatív Energia)
A kormány a bérkompenzációs rendszer átalakítására készül az index.hu értesülése szerint. A lap birtokába jutott előterjesztés megszüntetné azt a 21 milliárdos bérkompenzációs keretet, amire az idei adóváltozások vesztesei közvetlenül pályázhattak, a pénzt a cégek bérpótlásának támogatásához csoportosítják át.
febr. 24
9:06
A kormány máris átalakítaná a bérkompenzációt (ATV)
A lap birtokába jutott előterjesztés megszüntetné azt a 21 milliárdos bérkompenzációs keretet, amire az idei adóváltozások vesztesei közvetlenül pályázhattak.
febr. 24
9:21
Ma ítéletet hirdetnek a Hunvald-ügyben (Metropol)
A Fővárosi Törvényszék február 24-én elsőfokú ítéletet hirdet az erzsébetvárosi ingatlanügy vádlottjai, Hunvald György volt VII. kerületi szocialista polgármester, Gál György, a kerületi önkormányzat gazdasági bizottságának egykori szabad demokrata elnöke és tizenegy társuk perében.
febr. 24
9:24
Másfél évet kapott a volt szocialista polgármester - élő közvetítés (ATV)
Hunvald György volt VII. kerületi polgármestert egy év és hat hónap, Gál György volt szabad demokrata gazdasági bizottsági elnököt pedig nyolc év és hat hónap szabadságvesztésre ítélte elsőfokon a Fővárosi Törvényszék. Hunvaldnak 21, Gálnak pedig 366 millió forint kártérítést is fizetnie kell az önkormányzatnak. A volt polgármestert hűtlen kezelés, okirathamisítás és hivatali visszaélésben…
febr. 24
9:57
Biztonságosak a hazai autópályák (Infostart)
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. által kezelt gyorsforgalmi úthálózaton 2011-ben tovább csökkent a balesetek száma, és javuló tendencia figyelhető meg az egyéb baleseti mutatók tekintetében is.
febr. 24
9:57
Hunvald 1,5, Gál 8,5 évet kapott (Metropol)
Gál György volt erzsébetvárosi szabad demokrata politikus nyolc és fél évet, Hunvald György volt szocialista polgármester és országgyűlési képviselő másfél évet kapott az erzsébetvárosi korrupciós botrányok ügyében a Fővárosi Törvényszéken pénteken kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítélete szerint.
febr. 24
9:57
Milliókat kérnek majd a diplomáért (Alternatív Energia)
Ma éjfélkor jár le a felsőoktatási felvételi jelentkezés határideje, addig gondolkodhatnak a diákok életük meghatározó döntésén. Nincsenek könnyű helyzetben, mivel csak nemrég szembesülhettek a Fidesz - 2010-es választások előtt titkolt - felsőoktatási víziójával: az államilag finanszírozott keretszámok visszavágásával, a jelentősen emelkedő tandíjakkal, az eladósodással és az őket röghöz kötő…
febr. 24
10:15
Rogán: Nem adjuk oda a fővárosnak a parkolási pénzeket (Infostart)
Tarlós István főpolgármester a BKV megmentésére tett javaslatai között kezdeményezte a kormánynál, hogy a parkolási díjakat vegyék el a kerületektől, és a pénzt a BKV-ra költsék. A kerületi polgármestereknél süket fülekre talált a kezdeményezés, a kormány még vizsgálja Tarlós javaslatait.
febr. 24
10:18
„Bába-Amr a lakosai fejére omlott” Tovább ágyúzzák Homszot (ATV)
A hadsereg pénteken folytatta a közép-szíriai Homsz ágyúzását, a lázadók erősségének számító Bába-Amr negyedben a reggeli órákban két civil halt meg - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).
febr. 24
10:54
Putyin egyfordulóval is megnyerheti a kétfordulós választásokat (ATV)
A Levada Központ legfrissebb, pénteki közvélemény-kutatása szerint Vlagyimir Putyin, az Egységes Oroszország párt elnökjelöltje a biztos szavazók voksainak mintegy kétharmadát is megszerezheti a március 4-i választásokon.
febr. 24
11:09
Tizenhatan részesültek államfői kegyelemben tavaly (Metropol)
Tavaly az összes kérelmező 1,68 százaléka, tizenhat ember részesült államfői kegyelemben, mintegy háromszor annyi, mint 2010-ben - derül ki a közigazgatási tárca által a kormányzati portálon közzétett statisztikai adatokból.
febr. 24
11:09
Tizenhatan részesültek államfői kegyelemben tavaly (Alternatív Energia)
Tavaly az összes kérelmező 1,68 százaléka, tizenhat ember részesült államfői kegyelemben, mintegy háromszor annyi, mint 2010-ben - derül ki a közigazgatási tárca által a kormányzati portálon közzétett statisztikai adatokból.
febr. 24
11:12
Nagy Tímea visszalépett a MOB-tagsági jelöléstől (ATV)
Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok vívó visszalépett a Magyar Olimpiai Bizottságba jelölésétől a párbajtőrözők kapitányi posztjáról szerdán lemondott Kulcsár Győző javára. A szövetség viszont Nagy Tímea helyett nem jelöl mást.
febr. 24
11:14
Ütlegelni kezdte kollegáját a képviselő, őrizetbe vették (ATV)
A rendőrség tettlegesség vádjával őrizetbe vette azt a brit munkáspárti képviselőt, aki szerdán verekedést kezdeményezett a brit alsóház bárjában.
febr. 24
11:30
„Ravasz, hamis ostobaság” Tarlós Rogán állítólagos feladatáról (ATV)
Dolgozni szeretnék, nem intrikálni. Nem tudok részt venni diplomatikusnak és intellektuálisnak minősített kavarásokban – jelentette ki a Heteknek Tarlós István.
febr. 24
11:45
A Jobbik 67 milliárdot takarítana meg idén a BKV-nál (Metropol)
Nyolc nagyberuházás felfüggesztését, átütemezését javasolja a fővárosi Jobbik a BKV megmentésére, a párt számításai szerint ezzel több mint 67 milliárd forintot lehetne idén megtakarítani.
febr. 24
11:47
Kevesebb baleset történt tavaly az autópályákon (Metropol)
Csökkent tavaly a balesetek száma az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) által kezelt gyorsforgalmi úthálózaton 2010-hez képest, és javuló tendencia figyelhető meg az egyéb baleseti mutatóknál is.
febr. 24
12:03
Gigantikus könyv Steve Jobs emlékére (Alternatív Energia)
Személyes üzenettel és Thank You Steve Jobs feliratú pólóban készített fényképekkel tisztelegnek a magyar kezdeményezésre készített gigantikus emlékkönyvben a tavaly elhunyt Steve Jobs, az amerikai internet guru emlékének
febr. 24
12:06
Izrael terrorista-fészkeket bombázott Gázában (ATV)
Péntekre virradóra az izraeli légierő két terrorista-bázist támadott meg Gázában, miután a terroristák egyre gyakrabban lőttek rakétákkal dél-izraeli városokat. A légierő jelentése szerint mindkét területen célzott találatot értek el. Gázából sérülésekről nem érkeztek jelentések.

Keresés