2020. január 17. péntek

jan. 17
16:18
Eljött a búcsú ideje: régi ismerőseink tűnnek el a magyar utakról (Infostart)
Hamarosan nyugdíjba vonulnak az egykori fehér rohamkocsik.
jan. 17
16:21
Már 160 ezer forintnál tart a licit – az SMA-s Daninak ajánlott fel egy dedikált labdát a kézilabdacsapat (SzMo)
A CsodaCsoportban tették a felajánlást, szombat délig lehet licitálni a különleges Eb-labdára. Daniék 20 millió forintot szeretnének összegyűjteni.
jan. 17
16:24
Íme a magyar közoktatás legfontosabb dokumentumának kalandos útja (Infostart)
Három éve készül, idén szeptemberben be kell vezetni, de még a társadalmi egyeztetésen sincs túl az új Nemzeti Alaptanterv, ami a kormány szerint nem is új, mások szerint pedig több verzió kerint belőle a szakmában. Herczeg Zsolt állomásról állomásra felidézi a magyar közoktatás legfontosabb dokumentumának történetét.
jan. 17
16:42
Újabb részletek az M1-es teljes lezárásáról (Infostart)
Egy szarvas bolyong az M1-es autópálya melletti erdőben, az útpálya és a vadkerítés között.
jan. 17
16:45
Karácsony: megszűnhetnek a CT- és MR-várólisták a fővárosban (SzMo)
Az egyeztetések megkezdődtek a kormánnyal, évi kétmilliárd forintot költenének erre.
jan. 17
16:51
Évi kétmilliárdból szüntetné meg a Ct-várólistákat Karácsony (Igényesférfi.hu)
Ötvenmilliárdból javítanak a budapesti egészségügyi ellátás „siralmas helyzetén” a következő öt évben.
jan. 17
17:03
Karácsony Gergely bekeményített - nézze meg vágatlanul a sajtótájékoztatóját! (ATV)
Évente nagyjából kétmilliárd forintból szüntetnék meg a CT- és MR-várólistákat Budapesten a daganatgyanús megbetegedések esetében - mondta a főpolgármester pénteken Budapesten
jan. 17
17:09
Itt megnézheti, mit mondott Rétvári Bence Sorosról és Gyöngyöspatáról (ATV)
A kormány elismeri, hogy a szegregáltan oktatott gyöngyöspatai gyerekeknek jár a kártérítés, de az emberek igazságérzetét és a több mint hatvan érintett sorsának jobbra fordulását is az szolgálja, ha ezt nem készpénzben, hanem más formában, oktatásként, képzésként kapják meg - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtit
jan. 17
17:12
Rétvári Bence szerint a gyöngyöspatai pert indító alapítvány akadályozza a békés egymás mellett élést (444.hu)
Az államtitkár azért elismerte, hogy a szegregáltan oktatott gyerekeknek jár a kártérítés.
jan. 17
17:15
Rétvári: Oktatással kompenzálná a gyöngyöspatai gyerekeket a kormány (Igényesférfi.hu)
Az államtitkár szerint a pénzbeli kártérítés nem alkalmas a helyzet kezelésére, csak feszültségeket szülne.
jan. 17
17:18
Gyöngyöspatai iskolaügy: itt a kormány megoldási javaslata (Infostart)
A kormány természetben szeretné kompenzálni a gyöngyöspatai gyerekeket.
jan. 17
17:21
Lezárják a pesti alsó rakpartot az autók elől a nyári hétvégéken (SzMo)
Karácsony Gergely programjában is szerepelt, most hivatalosan bejelentették.
jan. 17
17:36
Karácsony: Évi kétmilliárd forint kell a budapesti CT- és MR-várólisták megszüntetéséhez (Alternatív Energia)
Az egyeztetések megkezdődtek a kormánnyal és reális az esély arra, hogy ebben meg is tudnak állapodni - mondta a főpolgármester Budapest.komm címmel tartott sajtótájékoztatóján.
jan. 17
17:38
Karácsony visszaszólt: az csupán az államtitkár úr fantáziájában született meg (szavazás) (Alternatív Energia)
Kukaholding, adott szó, várólisták - mindent Budapestről, Karácsony Gergely értelmezésében.
jan. 17
17:42
Megkapják a fogorvosok a pluszpénzt (Infostart)
Az alap- és szakellátásban működő fogorvosok 2020-ban havi 250 ezer forinttal több, összesen 380 ezer forint rezsitámogatást kapnak - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).
jan. 17
17:51
Emmi: A fogorvosok idén is megkapják az ígért támogatást (Igényesférfi.hu)
Havi 250 ezer forinttal többet, mint tavaly.
jan. 17
18:15
Semjén: a Vatikán is azt kéri, hogy a KDNP maradjon a Néppártban (SzMo)
Akkor sem lépnek ki, ha a Fidesz többé nem lesz tag.
jan. 17
18:18
Hétvégi műsorok az InfoRádióban - Arénák (Infostart)
Hallható lesz mások mellett Palkovics László, Prőhle Gergely, Mráz Ágoston Sámuel, Bíró Lajos és Ugron Zsolna is.
jan. 17
18:21
Jeszenszky: semmi értelme, hogy Orbán egy rivális kereszténydemokrata mozgalmat teremtsen (ATV)
Orbán Viktor kész arra, hogy új kereszténydemokrata mozgalmat indítson, ha nem marad a Fidesz a Néppártban. Jeszenszky Géza volt külügyminiszter azonban úgy látja, hogy egy rivális kereszténydemokrata tömörüléshez aligha csatlakoznának más európai pártok az alapítókon kívül. Navracsics Tibor pedig a Spirit FM reggeli rádióműsorában azt mondta: fela
jan. 17
18:30
Rendőrök vigyáznak a Velencei-tóra: nagy a veszély (Infostart)
Hiába van egybefüggő jégréteg a Velencei-tavon, a rendőrök senkit nem engednek a tóra.
jan. 17
18:39
Karácsony, Fürjes: napokon belül megoldódhat a fővárosi kuka-ügy (ATV)
Megszüntetnék a daganatos betegségekkel kapcsolatos fővárosi várólistákat a kormánytól kapott források segítségével - jelentette be Karácsony Gergely. A főpolgármester szerint ehhez nagyjából évi 2-milliárd forintra van szükség. Karácsony Gergely arról is beszélt, hogy napokon belül megoldódhat a fővárosi szemétszállítás finanszírozása. Ezt Fürjes
jan. 17
18:39
Hihetetlen, milyen ételeket rendelnek netről a magyarok: már a reggeli kávét is így szerzik be (Pénzcentrum)
Mindössze tíz másodpercre volt szüksége 2019-ben a leggyorsabb ételrendelőnek, hogy kiválassza az aznapi menüt, míg a leglassabb fogyasztó majdnem két órán keresztül böngészett, mire rányomott a rendelésre. 2019-ben voltak, akik már...
jan. 17
18:42
7 milliárdos többlet helyett 23 milliárd forint adósággal adta át a fideszes vezetés Pécs önkormányzatát (444.hu)
Páva Zsolt nagyot mondott.
jan. 17
18:48
Aránytalanul sok neves oktatót happolnak el a nyugati egyetemek a Corvinus elnöke szerint (Infostart)
Szorosabb kapcsolatokat ápolna a cégekkel és jobban támaszkodna a jövőben a már végzett diákjaira a Budapesti Corvinus Egyetem. Erről az intézmény elnöke beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában.
jan. 17
19:03
Horváth Aladár: veszélyes, bűnbak-kereső politika (ATV)
Büntetőfeljelentést tett a miniszterelnök ellen a Roma Parlament Egyesület, mert szerintük Orbán Viktor jogsértő módon nyilatkozott a gyöngyöspatai cigány tanulók nem vagyoni kártérítésével kapcsolatban. A város önkormányzata nem fizette meg a szegregációs perben megítélt összeget az érintett családoknak a ma lejárt határidőig. A kormány továbbra i
jan. 17
19:15
Megtagadott ítélet: máig sem kapták meg az évekig szegregált gyerekeknek jogerősen járó kártérítést Gyöngyöspatán (Alternatív Energia)
Ma lejárt a határidő, a jogerős bírósági döntés ellenére sem kapták meg a kártérítést a gyöngyöspatai romák, a város és az állam sem fizetett önként.
jan. 17
19:17
Orbán így akar békét (Alternatív Energia)
Ha a miniszterelnök nem tanúsít jogkövető magatartást, a kormány milyen alapon várja el az egyszerű állampolgároktól, hogy betartsák a törvényeket? – kérdeztük Rétvári Bencét, aki a gyöngyöspatai kártérítés témájában hirdetett sajtótájékoztatót.
jan. 17
19:19
Pécsnek 23 milliárdos mínuszból kellene 8,5 milliárdot visszafizetnie az államkasszába (Alternatív Energia)
A leváltott fideszes városvezetés tavaly egymilliárd forintot tudott törleszteni az adósságából. Az új testület két költségvetéssel készül.
jan. 17
19:24
Ha Orbán szája íze szerint működne az igazságszolgáltatás, az Olaszliszkán meglincselt tanár családja egy fillért se kapna (444.hu)
Az áldozatok kártérítési díja is elúszhat a miniszterelnök tervével.
jan. 17
19:30
Navracsics Gyöngyöspatáról: A kormány totális fontosságúnak állít be egy apró részletet, ami nem is botrányos (444.hu)
A volt uniós biztos szerint az elmúlt években a Fidesz a szélsőjobb felé tolódott.
jan. 17
19:45
Rossz hír: Nézze, mi történt a forinttal (ATV)
Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon pénteken.
jan. 17
19:45
Teljes útzár az M1-es autópályán a hétvégén: ezt a szakaszt érinti (Pénzcentrum)
Teljesen lezárják az M1-es autópályát vasárnap reggel a 43-as és az 55-ös kilométerszelvények között vadkihajtás miatt - közölte a rendőrség pénteken a honlapján. A közlemény szerint a pályát előreláthatólag 8 órától...
jan. 17
19:45
Nem mondták meg neki, hogy mindkét petevezetékét kivették - állítja Adrienn (SzMo)
A 26 éves nő szerint az ügyben nyomozó rendőröktől tudta meg, mi történhetett vele a műtét során három éve Miskolcon.
jan. 17
19:51
Orbán vagy a „Soros-szervezetek”? – szavazás a Hír Tv-n (Igényesférfi.hu)
Kinek ad igazat? Szavazás indult a gyöngyöspatai kártérítés ügyében a HírTv-n.
jan. 17
19:57
Dobrev nagyon kiakadt Orbán interjúján (ATV)
Amit az EU a magyar embereket védi a kormánytól, amikor piros lapot mutat Orbán Viktornak. Erről Dobrev Klára, a DK EP-képviselője beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Dobrev szerint ami Európában történik, az a magyar kormány politikájának következménye.
jan. 17
20:00
Megégett egy beteg a debreceni kórházban (Infostart)
Égési sérüléseket szenvedett egy beteg a Kenézy Gyula Egyetemi Kórház pszichiátriai osztályán - írta a Cívishír.
jan. 17
20:24
"Más állampolgárok pénzbeli kártérítésébe senki sem ötletel kívülről, hogy azt neki mire kellene elkölteni, tiszteljék meg a romákat is azzal, hogy felnőtt… (444.hu)
Bár a térség fideszes képviselője Gyöngyöspata csődjével riogatott, az összes kártérítésre jogosult nyilatkozott, hogy az államtól kérik a megítélt összeget.
jan. 17
20:39
Új netes csalás terjed: vigyázz, Magyarországra is betörhet hamarosan (Pénzcentrum)
Új online csalási módszer terjed, amely azt akarja elhitetni az emberekkel, hogy kártérítés jár nekik. A személyes adatok kiszivárgásáért kártérítést ajánlva a csalók arra biztatják a felhasználókat, hogy vegyenek "ideiglenes USA...
jan. 17
20:48
Simonka nem ért rá Orbánnal egyeztetni, mert éppen a bíróságon volt vádlottként (444.hu)
A választókerületi elnökre éppen négyen vallottak a büntetőperében, miközben kollégái a Karmelita kolostorban jártak.
jan. 17
20:54
Központosították a védelmi beszerzéseket (Alternatív Energia)
Erőltetett menetben folytatódik az államigazgatásban a központosítás: ezúttal a honvédelmi és a belügyi tárcához tartozó, évente sok tízmilliárdos védelmi célú beszerzéseket vonták egy új cég, a Védelmi Beszerzési Ügynökség Zrt. alá.
jan. 17
21:00
Kamera előtt árulta el, hogyan nyithat tájvédelmi területen Mészáros Lőrinc két homokbányát (444.hu)
Hat hónap, minisztérium. 26 milliárd a tét.
jan. 17
21:15
Hat ázsiai ország is korlátozta a magyar baromfi importját (ATV)
Hat ázsiai ország is korlátozta a magyar baromfi importját a madárinfluenza miatt – ezt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal közölte a honlapján. A többi között Japán, az Egyesült Arab Emírségek és Dél-Korea vezette be a korlátozásokat. Hétfőn derült ki, hogy egy Komárom-Esztergom megyei gazdaságban kimutatták a vírust, emiatt 53-ezer állato
jan. 17
21:27
Hollik: Nem őszinte az Európai Néppárt (ATV)
Hiányzik az őszinteség az Európai Néppártból - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója az M1 aktuális csatornán péntek este.
jan. 17
21:45
Durva képek Ferihegyről - elképesztő a sor (ATV)
Olvasónk - Hídvégi T. - péntek este készítette ezeket a fotókat a reptéren, ahol beszámolója szerint elég durva sor alakult ki az útlevél-ellenőrzésnél.
jan. 17
21:45
Rétvári: Sorosék az előző kormányzat akcióit akarják beállítani a Fidesz-Kdnp intézkedéseiként (Igényesférfi.hu)
Kiemelte, hogy a gyöngyöspatai iskolaügyben a jogsértés éppen a Fidesz-Kdnp kormányzása alatt szűnt meg.
jan. 17
21:54
A budapesti gettó felszabadulásának 75. évfordulójára emlékeztek (Infostart)
A budapesti gettó felszabadításának 75. évfordulójára emlékeztek pénteken a Dohány utcai emlékfalnál.1945. január 17-én 68 ezer magyar zsidó menekült meg a biztos haláltól, amikor a szovjet csapatok elérték a város közepén kialakított börtönnegyedet. Több ezren azonban már nem érték meg a kerítés lebontását.
jan. 17
22:09
Hollik: Hiányzik az őszinteség a Néppártból (Igényesférfi.hu)
Sok néppárti képviselő a „Soros-hálózat” része – közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója.
jan. 17
22:33
Ahányféle csapadék létezik, azt a hétvégén mind megkapjuk (Alternatív Energia)
Havazás, hószállingózás, szitálás, ónos szitálás, eső, havas eső, ónos eső, pára és köd jellemzi a szombati és a vasárnapi időjárást.

Keresés