A nyomozás során sem késedelem, sem jogsértés nem történt a hatóságok részéről - ezt írta a Bujákon brutálisan megvert nőnek az igazságügyi tárca államtitkára. A 24.hu cikke szerint Orosz Bernadettnek 83 ezer forint azonnali pénzügyi segélyt kiutalt a Miskolci Áldozatsegítő Központ, egy 840 ezres állami kárenyhítési támogatásról pedig februárban dö
Fürjes Balázs szerint vállalhatatlan a köztévé tegnapi Karácsony-interjúja. A Budapestért felelős államtitkár most twittelte: jó, hogy nem október 13-a előtt készült az interjú, mert az után még több ellenzéki győzött volna a választáson.
Január 16-án megjelent az országos főállatorvos legújabb határozata, amely Magyarország teljes területén előírja a baromfik zártan tartását. Az intézkedés célja, hogy tovább csökkenjen a vadon élő madarakkal való érintkezés lehetősége, ezáltal a baromfiállományok madárinfluenza vírussal történő fertőződésének kockázata – áll az Agrárminisztérium kö
Idén alap és osztatlan képzésben legalább egy emelt szintű érettségi megléte a feltétel – hangoztatta a felvételi eljárás feltételének változását az államtitkár.
Amíg Wolfgang Schüssel a Néppártban tartaná a Fideszt, Van Rompuy kitenné a magyar kormánypártot – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Lehet, hogy végeredményként a tartósan felfüggesztett tagságot kínálnák a Fidesznek.
A rendőrség adataiból az látszik, hogy rövid idő alatt megduplázódott azoknak az eseteknek a száma, amikor mozgássérült parkolási kártyát használt valaki jogtalanul és a rendőrök fülön csípték.
Március másodikán elindul az azonnali fizetések rendszere, valamennyi klíringtag felkészült a bevezetésére, a tesztelések alapján sikeres indulással számolnak – mondta Kovács Levente a Magyar Bankszövetség főtitkára.
A tavaly novemberi pedagógustüntetésen átadott petíciókra sem reagáltak a szakminisztériumok. A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint a kormány ígérgetésekkel húzza az időt.
A volt uniós biztos egy interjúban arról beszélt, hogy szerinte Orbán Viktor érti, egy néppárt annál erősebb, minél több árnyalatát tudja ugyanannak a világnézetnek integrálni.
A 90 millió forintos fejlesztés révén két tömegspektrométerrel bővül az intézet laboreszközparkja – tette hozzá Szentiványi Mátyás, az Ogyéi főigazgatója.
A legtöbb helyen javult a levegőminőség Magyarországon. A Nemzeti Népegészségügyi Központ szerdán azt közölte, hogy Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett, Sajószentpéteren és Várpalotán még mindig kifogásolt a levegő a magas...
A Városháza Gerlóczy utcai épületszárnyában kap helyet a Budapest Galéria, és az idén elkezdődik a Merlin Színház korábbi, az utcában álló épületének felújítása - jelentette be a főpolgármester.
Megérkezett a kukaholdinghoz (Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.) az az FKF Zrt. által kiállított számla, amely a 2019-es fővárosi szemétszállításért még hátralévő közel tízmilliárd forintos hátralék kifizetését késleltette.
Demencia, screrosis multiplex, kóros elhízás, érelmeszesedés, rák – betegségek, amelyektől évezredek óta retteg az emberiség. A Heti Naplóban Sváby András olyan orvosokkal beszélgetett, akik az emberiség rettegett ellenségeivel vették fel a harcot. Most a Bezzegh Attilával készült interjút láthatják.
Az önkormányzatok nélkül számolt államháztartás, az úgynevezett központi alrendszer bevételei az elmúlt évben 21 440,1 milliárd forintot tettek ki, ami 1517,6 milliárd forinttal, 7,6 százalékkal több az előző évinél, míg a kiadások 22 659,1 milliárd forintos összege 1285,0 milliárd forinttal, 6,0 százalékkal emelkedett.
A volt miniszterelnök szerint a kormánynak már nincs elég ideje a nagy ellátórendszerek reformjára, és a politikai mozgástere is leszűkült, az ellenzék feladata pedig a választási felkészülés. A DK elnökével készült teljes beszélgetést az InfoRádió Arénájában hallgathatják meg szerda este hattól.
Másfél év börtönbüntetésre ítélték - három év próbaidőre felfüggesztve - azokat a szülőket, akik hat gyermekük testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését veszélyeztették.
Dézsi Csaba Andrást, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjét támogatja az MSZP helyi szervezetének volt alelnöke a vasárnapi időközi győri polgármester-választáson.
Nem a magyarok a leghűségesebb munkavállalók az Unióban, viszont még mindig tovább maradunk egy munkahelyen, mint a svédek, észtek vagy a dánok. Az európai országok átlagosan egy évvel töltenek el több időt egy munkahelyen, mint a magyar...
Közös felelősség, hogy a testnevelési órákon vagy a szabadidős tevékenységekben a fiatalokat rávezessék a mozgás, a sport szeretetére – jelentette ki az államtitkár.
Varga Judit igazságügyi miniszter társadalmi egyeztetést kezdeményezett, a vonatkozó jogszabálymódosítások elérhetőek a kormany.hu-n. Cél, hogy ne lehessen feltételes szabadságra bocsátani olyan elítéltet, aki szándékosan más életére tört.
Megérkezett az indonéziai Yogyakartába Orbán Viktor miniszterelnök, a repülőtéren X. Hamengkubuwono szultán, a Yogyakartai Különleges Terület kormányzója fogadta, akivel kétoldalú tárgyalást is folytatott - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szerdán.
Egyre több az influenzaszerű megbetegedés az országban, a figyelőszolgálat jelentése alapján végzett becslés szerint az országban január 13. és 19. között 12 370, az előző hetinél 29,9 százalékkal több beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - derült ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ szerdai jelentéséből.
Az edzőteremben onnan lehet tudni, hogy itt a január, hogy se előtte, se utána nem áll sorba annyi ember, nem próbálnak annyian bejutni a jóga, spinning, kangoo, zumba és egyéb órákra.A legtöbben (63 százalékkal) sporttal, a külsejükkel...