2020. április 29. szerda

ápr. 29
17:48
Kövér László: „Az ellenzék semmiben sem különbözik Rákosi Mátyástól vagy Gerő Ernőtől" (SzMo)
Az Országgyűlés elnöke újabb interjúban kritizálta élesen a magyar ellenzéket, amely szerinte „a képességeit és teljesítményét tekintve is súlytalan”.
ápr. 29
17:54
1,5 millió maszk, 11 lélegeztetőgép - ez Szijjártó szerdai mérlege (Alternatív Energia)
Újabb öt, védőfelszerelést szállító repülő landolt Ferihegyen, a külügyminiszter videóban számolt be a napi beszerzésről.
ápr. 29
17:54
512 napja raboskodik a röszkei tranzitzónában egy iráni kisfiú – 11. születésnapján videóval köszöntötték (SzMo)
Ez már a második születésnapja, amit a röszkei menekülttáborban tölt.
ápr. 29
18:12
Szijjártó Péter kemény hangú üzenetet küldött Románia elnökének (ATV)
A külgazdasági és külügyminiszter szerint mi abban vagyunk érdekeltek hogy jó legyen a kapcsolatunk Romániával, hiszen fontos gazdasági partnerek vagyunk egymásnak, de az Erdélyben és Székelyföldön élő embereknek is az az érdeke, hogy normális kapcsolat legyen a két ország között.
ápr. 29
18:15
Új egészségügyi intézkedéseket javasol a Budapest Airport (Igényesférfi.hu)
A Budapest Airport arra kérte az utasokat, hogy kísérők nélkül lépjenek be a repülőtér területére, ügyeljenek a másfél méteres távolság betartására, és használjanak védőmaszkot.
ápr. 29
18:18
Pulzus: Az autósok döntő többsége ellenzi a sebességkorlátozást (ATV)
A közép-magyarországi lakosság többsége nem támogatja (37%) a főváros által kezdeményezett sebességkorlátozási intézkedéseket - derül ki a Pulzus legújabb felméréséből. A vizsgálat külön veszi a közép-magyarországi, korlátozással kapcsolatban leginkább érintett, és az országos adatokat.
ápr. 29
18:27
Több száz segédeszköz érhető el péntektől e-receptre (Alternatív Energia)
Az orvosnak minden esetben a beteg kérésének megfelelően kell fölírnia az eszközt, és egyben tájékoztatást kell adnia arról, hogy azt hol és hogyan lehet kiváltani.
ápr. 29
18:27
1 milliós bírságot szabtak ki a Pesti úti idősotthonra a súlyos szabálytalanságok miatt (Ripost)
Gy. Német Erzsébet keddi megszólalásakor a népjóléti bizottságban még azt mondta: „Nincs jelenleg higiéniai probléma, és semmilyen más típusú, higiéniával összefüggő megbetegedés az otthonban.” Ezzel szemben több higiéniai szabálytalanságot tapasztaltak az ellenőrök a Pesti úti idősotthonban, amiért 1 milliós bírságot szabtak ki.
ápr. 29
18:29
Kórházparancsnok felügyeli a 200 fős idősotthonokat is mostantól (Ripost)
Eddig 66 idős gondozott hunyt el, ebből 34 a Pesti úti otthonban.
ápr. 29
18:48
Elindult a fusizás a koronavírus-tesztekkel Magyarországon: ennyiért árulják a neten (Pénzcentrum)
Hétről hétre újabb magánegészségügyi intézmények jelentik be, hogy koronavírus-tesztet végeznek. Az árak nagyon változó képet mutatnak, ahogy az is, hogy a hazai privátszolgáltatók leghamarabb mikorra tudnak időpontot adni, vagy akár...
ápr. 29
18:54
Szakértő: A magyarok egyharmada rosszul alszik, de a jó alvás tanulható (ATV)
A szorongás, bizonytalanság, felborult napirend kihat az alvásra is, amitől még rosszabb lesz az emberek közérzete. A Magyar Alvás Szövetség ingyenes, alvással kapcsolatos tanácsadást indít ezzel kapcsolatban.
ápr. 29
18:57
A nagyobb idősotthonokba is kórházparancsnokokat küldenek (SzMo)
Az egészségügyi készletek felhasználását és a járványügyi intézkedések betartását ellenőrzik majd ezekben az intézményekben.
ápr. 29
19:00
Ausztria a modell, de Orbán Viktor körülbelül két hetes “nyomkövetéssel” enyhít a szigoron (ATV)
A kormány már döntött a kijárási korlátozások új szabályairól, a május 4-e után érvényes intézkedésekről. Ausztriát figyelve oldja a járványveszély miatti szigort a kabinet, óvatosan, körülbelül kéthetes követéssel.
ápr. 29
19:03
Zsemlemorzsa okoz több kilométeres torlódást az M0-son (Igényesférfi.hu)
Az M0-ás autóút 55-ös kilométerénél történt a közlekedési baleset, amelyben egy járműszerelvény élelmiszer-rakománya a pályatestre hullott.
ápr. 29
19:15
Ez Orbán Viktor A-terve: Közmunkásoktól elvett milliárdokból fizethetik az áprilisi munkanélkülieket (Menedzsment Fórum)
Márciusban még 6 milliárd forintos többletet mutatott a Nemzeti Foglalkoztatási Alap, ami főleg annak köszönhető, hogy idén 40 milliárd forinttal kevesebbet költ a kormány a közmunkásokra, ellenben a bevételei növekednek.
ápr. 29
19:27
Orbán: Megpróbáljuk újra elindítani az életet Magyarországon (Igényesférfi.hu)
A miniszterelnök a Facebook-oldalán jelentette be az új intézkedéseket.
ápr. 29
19:27
9 pontban érvel Karácsony Gergely a sebességcsökkentés mellett (SzMo)
A főpolgármester szerint a céljuk egy élhető, biztonságos, zöldebb Budapest. Részletesen elmagyarázta, mit, miért és hogyan csinálnak.
ápr. 29
19:30
EMMI: Nem történt szabálysértés a hölgy esetében, aki 2 órát utazott egy korona-gyanúsokkal túlzsúfolt mentőautóban (ATV)
A Dél-pesti Centrumkórház a járvány kezdete óta mindent megtett és megtesz annak érdekében, hogy se az egészségügyi dolgozók, se a betegek ne fertőződjenek meg - így reagált az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Híradó tegnapi riportjára, amelyben bemutattuk azt a Svájcban élő magyar nőt, aki koronavírus gyanúval került kórházba Budapesten. Olyan b
ápr. 29
19:30
Nem bírják a csatornák a karantént: 40 kg-os pelenkát húztak ki az egyikből (Ripost)
Mintegy 20%-al megnőtt Angliában a csatorna-elzáródások száma a karantén bevezetése óta.
ápr. 29
19:33
Az OORI leváltott főigazgatóját beválasztották a Richter igazgatósági tanácsába (Alternatív Energia)
A szavazás egyöntetű volt, a Kásler Miklós által leváltott Cserháti 100 százalékot kapott.
ápr. 29
19:33
A nagyobb idősotthonokba is kórházparancsnokokat küldenek (SzMo)
Az egészségügyi készletek felhasználását és a járványügyi intézkedések betartását ellenőrzik majd ezekben az intézményekben.
ápr. 29
19:37
Orbán Viktor valamire készül - titokzatos fotóval üzent (ATV)
Orbán Viktor valamire készül - titokzatos fotóval üzent a miniszterelnök Facebookon.
ápr. 29
19:45
Orbán: Budapesten és környékén marad a kijárási korlátozás, vidéken új szabályok jönnek (ATV)
A miniszterelnök a szerdai kormányülést követően bejelentette: Magyarország a védekezés második szakaszába lépett, ezért megpróbálhatjuk újraindítani az életet - de csak fokozatosan és szigorú menetrend szerint.
ápr. 29
19:51
Orbán Viktor valamire nagyon készül (Menedzsment Fórum)
A kormányfő hamarosan bejelentést tehet a május 3-a utáni kijárási szabályokról a Facebook-oldalán.
ápr. 29
20:00
Itt van Orbán Viktor bejelentése: Budapesten marad a kijárási korlátozás (Pénzcentrum)
Orbán Viktor a veszélyhelyzet 49. napján újra tájékoztatta az ország lakosságát, "fokozatosan, szigorú menetrend mellett újraindíthatjuk az életet Magyarországon" - mondta a magyar kormányfő. {{KAPCSOLODO:1094288}}Orbán Viktor...
ápr. 29
20:09
Itt nézheti vissza, mit jelentett be Orbán Viktor (Menedzsment Fórum)
Lazítanak a kijárási szabályokon vidéken, de Budapesten még marad a szigor.
ápr. 29
20:10
Orbán: Budapesten és környékén marad a kijárási korlátozás, vidéken lazítások jönnek (SzMo)
A másfél méteres távolság betartása és az arc eltakarása az üzletekben és a tömegközlekedésben mindenhol kötelező lesz.
ápr. 29
20:11
Orbán Viktor bejelentette az új kijárási szabályokat! (Menedzsment Fórum)
A szerdai kormányülésen döntött a kormány a kijárási korlátozások enyhítéséről.
ápr. 29
20:15
Fidesz: Románia elnöke Magyarország és Orbán Viktor ellen uszít (ATV)
A Fidesz közleményében határozottan elítélte Klaus Johannis román államelnök magyarellenes nyilatkozatát.
ápr. 29
20:21
Emésztőaknába esett egy kisfiú Szegváron (ATV)
Molnár Krisztina elmondta, a gyermek édesanyja kért segítséget. A tűzoltók létrán másztak le a használaton kívüli, 3-4 méter mély aknába, és kiemelték a gyermeket, akit átadtak a mentőszolgálatnak.
ápr. 29
20:39
Budapesten és környékén maradnak a kijárási korlátozások, vidéken jön az enyhítés (Alternatív Energia)
A bejelentett változások hétfőn nulla órától lesznek hatályosak.
ápr. 29
20:39
Mesterházy: A járvány áldozatai nem lehetnek puszta statisztikai adatok (ATV)
Nem engedhetjük, hogy a járvány áldozatai puszta statisztikai adatok legyenek. Erről Mesterházy Attila, az MSZP országgyűlési képviselője beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
ápr. 29
20:48
Karácsony: Budapesten még nincs itt az ideje az enyhítésnek (ATV)
"Örülök, hogy a kormány megfogadta a javaslatomat és országosan kötelezővé tette az arc eltakarását, maszk vagy sál viselését az üzletekben és a közösségi közlekedésben" - írta közösségi oldalán a főpolgármester Orbán Viktor bejelentése után.
ápr. 29
20:51
Rendelőt látogatott Horváth Csaba (Igényesférfi.hu)
Ha már ott járt, teszteltette is magát Zugló polgármestere.
ápr. 29
20:51
Karácsony Gergely szerint sem lehet még enyhíteni Budapesten és környékén a korlátozásokon (SzMo)
A főpolgármester máris reagált Orbán Viktor bejelentésére.
ápr. 29
21:03
Főnővér: Nagyon kemény a koronavírusos betegek ápolóinak mindennapja (ATV)
12 órás műszakban, speciális védőruhában dolgoznak azok a nővérek, aki a koronavírusos betegeket ápolják a Szent János Kórházban. Az intézményben közel száz fertőzöttet látnak el. A Szent János Kórházban jelenleg 90-nél is több koronavírussal fertőzött beteget ápolnak, és hatvan személyt megfigyelnek. A kórház a harmadik legnagyobb intézmény az or
ápr. 29
21:12
Karácsony Gergely reagált Orbán bejelentésére (Alternatív Energia)
A főpolgármester örül annak, hogy a kormány megfogadta a javaslatát.
ápr. 29
21:15
A vidéki és az emelt szinten érettségizők vannak a legnagyobb bajban (ATV)
A köznevelési államtitkár szerint semmi nem indokolja az érettségi elhalasztását, igaz, rendkívüli intézkedések mellett tartják meg a hétfőn kezdődő írásbeli vizsgákat. Nem fogják mérni az érettségizők testhőmérsékletét, mert aki akarja, kijátszhatja a rendszert – jelentette be Maruzsa Zoltán. A híradónknak megszólaló pedagógusok és diákok szerint
ápr. 29
21:21
Varga Judit: Hivatalos, hogy a magyar jogszabályok nem ellentétesek az uniós joggal (ATV)
"Hivatalosan is megerősítette Vera Jourová, az Európai Bizottság európai értékekért és az átláthatóságért felelős alelnöke szerdán Brüsszelben, hogy nincs ok eljárást indítani Magyarország ellen a koronavírus-járvány elleni védekezésért hozott döntések miatt, mivel a magyar jogszabályok és intézkedések nem ellentétesek az uniós joggal" - közölte az
ápr. 29
21:27
Szállodaipar: jövő áprilistól állhat vissza a járvány előtti szintre a vendégforgalom (ATV)
Jövő héttől kezdve újranyithatnak a kávézók és éttermek, a lista végén szerepelnek a szállodák. Sok kérdés van még arról, mikor térhet magához ismét a turizmus és mikor lehet tömegrendezvényeket tartani. Többek között erről beszélt Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.
ápr. 29
21:27
Varga Judit: Az Európai Bizottság megerősítette, nincs ok eljárást indítani Magyarország ellen (SzMo)
A koronavírus-járvány elleni védekezésért hozott magyar jogszabályok és intézkedések nem ellentétesek az uniós joggal - közölte a döntést az igazságügyi miniszter.
ápr. 29
21:33
A Fidesz határozottan elítéli Iohannis magyarellenes nyilatkozatát (Igényesférfi.hu)
A román államfő szerda déli televíziós beszédére reagált a nagyobbik kormánypárt.
ápr. 29
21:36
Most jött a hír: Tragédia történt a soroksári Auchannál (Ripost)
A sofőr életét nem tudták megmenteni a kiérkező mentősök.
ápr. 29
21:45
A kormány átcsoportosította a járvány elleni védekezésre egy ferencvárosi közösségi ház felújításának összegét (Alternatív Energia)
A kerület idén már biztosan nem kapja meg a 400 millió forintot.
ápr. 29
21:57
Csak hétfőtől érvényesek Orbán Viktor korlátozást enyhítő bejelentései (Menedzsment Fórum)
Hétfőig még marad a szigor, sőt a polgármestereknek még a hosszú hétvégén lehetőségük van akár szigorúbb intézkedéseket hozni.
ápr. 29
22:00
Kovács Zoltán: Hétfőn lépnek életbe az új változások (SzMo)
Ha a betegek számában, vagy a fertőzés terjedésében bármilyen változás állna be, felülírhatják a szabályokat - mondta az államtitkár.
ápr. 29
22:09
Kovács Zoltán: Hétfőn nulla órától lesznek hatályosak a kijárási változások (ATV)
Hétfőn nulla órától lesznek hatályosak az Orbán Viktor miniszterelnök által a koronavírus-járvány elleni védekezésben szerdán bejelentett változások - mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a köztévében.
ápr. 29
22:12
Hivatalos: ekkor élesednek Magyarországon az új kijárási szabályok (Pénzcentrum)
Hétfőn nulla órától lesznek hatályosak az Orbán Viktor miniszterelnök által a koronavírus-járvány elleni védekezésben szerdán bejelentett változások - mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár...
ápr. 29
22:18
Hivatalos: ekkor élesednek Magyarországon az új kijárási szabályok (Pénzcentrum)
Hétfőn nulla órától lesznek hatályosak az Orbán Viktor miniszterelnök által a koronavírus-járvány elleni védekezésben szerdán bejelentett változások - mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár...
ápr. 29
22:18
A Rocky filmzenéjét ajánlja az érettségire való bevonuláshoz Jocó bácsi (SzMo)
Jocó bácsit, mint egy végzős osztály osztályfőnökét és Zsófit, mint érettségiző diákot kérdeztük a Karanténinfó aktuális videóinterjújában. Szó volt arról, hogy élték meg az elmúlt heteket, és hogyan vágnak neki a következő időszaknak.

Keresés