2019. május 29-én 21 óra 5 perckor az MV Viking Sigyn szállodahajó elütötte és maga alá gyűrte a Hableány városnéző turistahajót, amelyen a baleset időpontjában 35 ember tartózkodott. A Hableány azonnal elsüllyedt, a mentőegységek csak hét embert tudtak élve kimenteni. A Margit hídnál emlékeztek a baleset áldozataira.
Tegnap már beszámoltunk Antall Györgynek, Antall József néhai miniszterelnök fiának interjújáról, amit a Heti Válasznak adott. Most azt a részt idézzük, amelyben Antall György édesapja múltfeltáráshoz fűződő viszonyáról beszélt.
A Jobbikban zajló belharcok Ungár Péter szerint az egész ellenzéki oldalt érintik. Az LMP-s politikus Facebook bejegyzésében adott hangot meglepődésének, ugyanis Jakab Péter őt teszi felelőssé a párton belüli törésvonalakért.
Már az előkészületi ülésen jogerős döntést hozott az Esztergomi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki a saját fiát használta fel arra, hogy bombariadót csináljon a munkahelyén.
Nem engedi a Jobbik, hogy közös ellenzéki képviselő-jelöltek legyenek 2022-ben, akik távoznak a parlamenti frakcióból. Az ellenzéki erők többsége nem híve a bosszúpolitikának. 2022-ben előválasztás kell, függetlenek is aspirálhatnak, döntsenek a választók! - derül ki körkérdésünkből.
Felfüggesztettek, majd el is bocsátottak azt a két dolgozót, akik a szigetvári kórházban összecserélhették a sóoldatos palackot egy fertőtlenítős üveggel, értesült az ATV Híradója.
Valószínűleg a veszélyhelyzet hivatalos lezárása után 90 nappal megszűnik a lehetőség, hogy online rendeljünk az orvostól gyógyszert, és az is, hogy csupán egy TAJ számmal valamint a személyi igazolványunkkal kiválthassuk az orvosságot...
Bővüléssel zárhatja a nyarat a belföldi turizmus, hiszen valószínűleg túl fogja szárnyalni a tavalyi teljesítményét - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) honlapján közzétett nyilatkozatában a szervezet vezérigazgatója.
Kovács Kati képes olyan pozitívumokat is meglátni a kijárási korlátozásban, amit talán mások nem. Például, elmondása szerint sokkal jobban alszik, mert jóval kevesebb dolog miatt aggódik, hiszen nem dolgozik, nem járnak koncertekre, nem a zenekar körül forognak a gondolatai.
Tíz évvel ezelőtt került kormányra a Fidesz–KDNP-szövetség másodszor, Orbán Viktor vezetésével. A miniszterelnök az egy évtizedes kormányzásról is beszélt a pénteki rádióinterjúban.
Két lépésben, júniustól és januártól megduplázódik a kistelepüléseken szolgáló lelkészek, papok, rabbik kiegészítő jövedelempótléka - közölte Balog Zoltán társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Levélben kéri a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) Pintér Sándor belügyminisztertől, hogy kezdeményezzen azonnali egyeztetéseket az önkormányzatok támogatásáért.
"Feljelentést teszek gazdasági csalás miatt! Mészáros Lőrinc haveri köréhez tartozó cég 1 nappal(!) az alapítása után 8 millárd(!) forint közpénzt "nyert"! Nem azzal van a legnagyobb baj, hogy egy nevenincs focista "cége" kapta ezt az összeget, hanem, hogy Orbánék már a látszatra sem adnak a közpénzek elrablásánál!" - olvaható Szabó Tíme legfrisseb
Rendkívül sokan dohányoznak napi szinten Magyarországon. Ez pedig fokozza a légúti fertőzések - köztük a koronavírus-fertőzés - kockázatát is. Mint azt a legtöbb egészségügyi szakember hangsúlyozza, a dohányzás blokkolja...
Választ követel Szél Bernadett és a DK is arra a kérdésre, hogy noha a rendőrség nem engedélyezte a csütörtök kora esti gyülekezést a Deák téren, illetve az Országos Roma Önkormányzat Dohány utcai épülete előtt, mégsem léptek fel a vonulás ellen, pedig végül a Deák téren körülbelül kétezer ember csoportosult. Az eseményen a bűnözés ellen tiltakozta
Két lépésben, júniustól és januártól megduplázódik a kistelepüléseken szolgáló lelkészek, papok, rabbik kiegészítő jövedelempótléka – közölte Balog Zoltán társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos pénteken.
A több mint 20 bevásárlóközponttal rendelkező Indotek Group a korlátozások lazításával, május 29-től egy héten keresztül 17 bevásárlóközpontban, összesen 50 ezer maszkot oszt ki. Az Indotek Group országszerte 17 bevásárlóközpontban...
Május 22-én hajnalban két embert gyilkoltak meg Budapesten a Deák téren. Az áldozatokra előbb szombaton a Szusza Ferenc Stadionnál, majd csütörtökön este két rendezényen is megemlékeztek Budapesten. A Mi Hazánk Mozgalom csütörtöki rendezvényére a rendőrség nem adott engedélyt, ezt azonban a Mi Hazánk nem vette figyelembe, ugyanakkor a demonstrációj
Budapest I. kerületét és a Budavári Önkormányzatot is a költségvetés újratervezésére kényszeríti a koronavírus-járvány – közölte V. Naszályi Márta, a kerület polgármestere pénteken.
Amikor 2010-ben a Fidesz másodszor is kormányzati szerepbe került, a mély politikai, gazdasági és erkölcsi válságban lévő Magyarország lakossága megint megtanult bízni a kormány munkájában, és újra felfedezte a stabilitást és a biztonságot – idézte pénteki számában a Le Figaro című francia napilap Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős álla
Tizenharmadik alkalommal állította össze a Marketing és Média a legbefolyásosabb hazai médiapiaci szereplők listáját. A lista élén Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója és Vaszily Miklós, a TV2 Csoport igazgatósági elnöke áll.
Magyarország is rajta van a görög turisztikai nyitás országlistáján, amelyet Athén pénteken tett közzé. A kormány bejelentése szerint június 15-étől 29 országból érkezhetnek ismét nyaralók Görögországba, amely a koronavírus-járvány...
Először szólalt meg Karácsony Gergely főpolgármester azóta, hogy egy 18 éves férfi múlt hét csütörtökről péntekre virradó éjjel halálra késelt két fiatalt. Az elkövetőt gyorsan el is kapták és letartóztatásba helyezték, de az esetről sem Orbán Viktor miniszterelnöknek, sem Karácsony Gergelynek nem volt véleménye.
Továbbra is célunk, hogy magyar űrhajóst küldjünk a Nemzetközi Űrállomásra az évtized közepéig - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, az Európai Unió űrtevékenységért felelős minisztereinek pénteki videokonferenciáján.
Továbbra is célunk, hogy magyar űrhajóst küldjünk a Nemzetközi Űrállomásra az évtized közepéig - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, az Európai Unió űrtevékenységért felelős minisztereinek pénteki videokonferenciáján.