2020. március 16. hétfő

márc. 16
8:24
Terményárak: minden mínuszban és a forgalom csökkenése mellett a termés is jónak ígérkezik (Agrofórum)
A válság már érezteti hatását: minden jegyzés a kereslet csökkenése miatt határozottan lefele tart, még ha időnként van is egy-egy korrekciós nap.
márc. 16
8:26
Áremelést szeretnének az amerikai paradicsomtermelők (Agrofórum)
Az Ieg Vu által összegyűjtött információk szerint a kaliforniai paradicsomtermelők 13 %-os emelést kértek a feldolgozóktól a nyersanyagért fizetett tavalyi árhoz képest.
márc. 16
8:27
Rángatják a forintot, hajszálra a történelmi mélypont (Portfolio)
Érezhető erősödéssel nyitott hétfő reggel a forint az euróval szemben miután a Fed vasárnap este újabb 100 bázisponttal csökkentette az alapkamatot. Ez azonban nem tartott sokáig, hamar 340 fölé ütötték a magyar devizát.
márc. 16
8:33
Koronavírus: e héttől megváltozik az életünk és a világ (Portfolio)
Bezárt iskolák idehaza, még keményebb korlátozó intézkedések szerte a világban - ez a hétvégi események eredménye. A koronavírus terjedése nem lassul a fejlett világban, ezért egyre erőteljesebb lépésekkel próbálják a hatóságok új pályára terelni a járványt. A gazdasági hatások egyre nyilvánvalóbbak, a cégek szenvednek, teljes iparágak kerültek kom
márc. 16
8:35
Mától elérhető az adóbevallás tervezete a NAV honlapján (Portfolio)
Hétfőtől elérhetőek az elektronikus személyijövedelemadó-bevallás tervezetek az adóhatóság honlapján - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a tárca Facebook-oldalán hétfőn reggel.
márc. 16
8:36
Közel 150 millió forint értékű online oktatási megoldást értékesített az OTT-ONE (ProfitLine)
Közel 150 millió forint értékű online oktatási megoldást értékesített az OTT-ONE Nyrt. egy horvátországi megrendelő részére. A szerződés értelmében a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett társaság egy olyan internetes távoktatást lehetővé tevő rendszert szolgáltat a megrendelő részére, amely az ügyfél igényeire szabott platformon biztosítja a zökkenőment
márc. 16
8:37
Még nagy esés jöhet a tőzsdéken, de gyors lesz a felpattanás is (Portfolio)
Az amerikai tőzsdéken látott pénteki rali nem jelenti azt, hogy itt volt a piac alja - véli a Goldman Sachs elemzője, aki most a korábbinál jóval borúsabb részvénypiaci prognózist tett közzé. Ha megnézzük ma reggel a határidős indexek állásást, ez jogosnak is tűnik.
márc. 16
8:39
Válságüzemmódba kapcsolnak a bankok, felfüggesztik a részvényvisszavásárlásokat (Portfolio)
Felfüggesztik részvény-visszavásárlási programjukat a nagy amerikai bankok, a koronavírus terjedése új helyzet elé állítja a pénzintézeteket is, így a forrásokat most inkább az üzletmenet fenntartására fordítják – számol be a hírről a MarketWatch.
márc. 16
8:39
Koronavírus: Orbán Viktor 48 óránként jelentést kér, Matolcsy is segít neki a küzdelemben (Portfolio)
Megkezdte a működését a 10 akciócsoport, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök állított fel. Orbán Viktor 48 óránként jelentést kér mindenkitől.
márc. 16
8:41
Megrohanták a bankfiókokat: egy amerikai banknál elfogytak a százdollárosok (Portfolio)
Nemcsak a WC-papír és a liszt piacát érte el a koronavírus-pánik, a nagyobb címletű bankjegyek is fogynak. Az Egyesült Államokban egy Bank of America fiók teljesen kifogyott a százdolláros címletekből, mert az ügyfelek szabályosan elárasztották több tízezer dolláros készpénzfelvételi kérelmekkel.
márc. 16
8:45
Kiutasítottak az országból még 13 iráni egyetemistát (Menedzsment Fórum)
A Belügyminisztérium közlése szerint a hallgatók balhéztak a Szent László Kórház karanténjában.
márc. 16
8:45
Elfogytak az alkatrészek, leállítja olasz gyárait a Ferrari (Portfolio)
Egymás után érkeznek a vállalati hírek arról, hogyan hat a vállalatokra a koronavírus terjedése. Ezeket gyűjtjük ebben a cikkben.
márc. 16
8:45
Koronavírus: 39-re nőtt az itthoni fertőzöttek száma (Pénzcentrum)
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 39-re nőtt a hazánkban diagnosztizált fertőzöttek száma. Az országos tisztifőorvos által kiadott eljárásrendnek megfelelően az ő esetükben...
márc. 16
8:45
Elérhetőek a szja-bevallás tervezetek a NAV honlapján (AQUA)
Varga Mihály elmondta: az idén már öt és félmillió embernek készíti el az adóhivatal a bevallását. A kormány azt a célt követi, hogy egyre kevesebb időt kelljen az embereknek az adóbevallással tölteni.
márc. 16
8:47
Koronavírus: már 39-re ugrott az itthoni fertőzöttek száma (Portfolio)
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 39-re nőtt a hazánkban diagnosztizált fertőzöttek száma - közölte a hivatalos kormányzati oldal. Ez azt jelenti, hogy tegnap délutánról ma reggelre 7 fővel nőtt az itthon koronavírussal igazoltan megfertőzöttek száma.
márc. 16
8:48
Egymilliárd eurós segélycsomag (NRGreport)
Egymilliárd eurós soron kívüli pénzügyi csomagot állított össze az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) .
márc. 16
8:51
Már 39 koronavírus-fertőzött van Magyarországon (Privátbankár)
Újabb betegeket azonosítottak. Az elmúlt napokban érzékelhetően felgyorsult az esetszám növekedése.
márc. 16
8:51
Különleges biztonsági intézkedések a stratégiai fontosságú vállaltnál (Infostart)
Pandémiás intézkedési tervvel készült fel az üzletmenet folytonosságának biztosítására a Mavir Zrt. a villamosenergia-ellátás biztosítására a koronavírus-járvány idején is; speciális biztonsági intézkedéseket léptettek életbe.
márc. 16
8:51
Elfogytak a százdolláros bankjegyek a Bank of America egyik manhattani fiókjából (Portfolio)
Az Egyesült Államokban egy Bank of America fiók teljesen kifogyott a százdolláros címletekből, mert az ügyfelek szabályosan elárasztották több tízezer dolláros készpénzfelvételi kérelmekkel.
márc. 16
8:51
Elérhetőek az adóbevallások (444.hu)
Lehet nyilatkozni az 1+1 százalékos felajánlásról is.
márc. 16
8:57
Koronavírus: 39-re nőtt az itthoni fertőzöttek száma (Pénzcentrum)
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 39-re nőtt a hazánkban diagnosztizált fertőzöttek száma. Az országos tisztifőorvos által kiadott eljárásrendnek megfelelően az ő esetükben...
márc. 16
8:57
Már közel 10 milliárd forintot költött részvényvásárlásra az OTP (Portfolio)
Nagy volumenben veszi a saját részvényeit az OTP, múlt hét pénteken újabb egymilliárd forintot költöttek.
márc. 16
8:59
Ingyenessé tette az Airbnb a lemondásait (Portfolio)
A koronavírus okozta helyzetben rendkívüli intézkest vezetett be az Airbnb, minden foglalását ingyenesen lemondhatóvá tette, országtól függetlenül, hogy az emberek ne érezzék azt, hogy azért kell utazniuk mert nem fogják visszakapni úgysem a pénzüket - írja a Bloomberg.
márc. 16
9:03
Már 39 koronavírus-fertőzött van Magyarországon (Menedzsment Fórum)
Újabb betegeket azonosítottak.
márc. 16
9:03
2020-03-16 napi árfolyam jelentés (GazdaságPortál)
Gyengült a forint ma reggelre Hétfő reggel 8 órára 0.05%-ot gyengült a forint az euróval szemben és így lett 338 forint és 46 fillér az euró, az ÁrfolyamTudós.hu napi jelentése szerint. A dollárhoz képest 0.10%-ot erősödött a hazai fizetőeszköz, ennek megfelelően egy amerikai dollár jelenleg 303 forintba és 91 fillérbe kerül. A frankhoz viszonyítva
márc. 16
9:06
Hogyan hathatnak az összehasonlító oldalak a fogyasztói döntésre? (ProfitLine)
A Gazdasági Versenyhivatal közzétette a digitális összehasonlító eszközöket érintő, fogyasztóvédelmi szempontból releváns megállapításokat tartalmazó piacelemzését, amelyben több javaslatot is megfogalmaz.
márc. 16
9:06
Hogyan indul a vegetációs időszak a kalászos gabonákban? (Agrofórum)
A március első felében gyakori melegebb időjárás hatására feléledt a természet. Meglehetősen jól látható ez az őszi kalászos gabonák tábláin, amelyek (az „éhező”, fejtrágyázásban még nem részesített őszi árpák élénksárga állományait leszámítva) élénkzöld színe egészséges növényállományokra enged következtetni. Ez az idillinek mondható kép ugyanakko
márc. 16
9:09
Még 13 iráni egyetemistát utasítottak ki az országból (Privátbankár)
A Belügyminisztérium közlése szerint a hallgatók balhéztak a Szent László Kórház karanténjában.
márc. 16
9:09
Saját részvényeket vett a Duna House (Portfolio)
A Duna House bejelentette, hogy március 6. és március 11. között 378 darab saját részvényt vásárolt tőzsdei forgalomban, a cég munkavállalói résztulajdonosi programja céljából.
márc. 16
9:11
Kínában ugyan legyőzték a koronavírust, de a gazdaság még sokáig szenvedni fog (Portfolio)
Kínában csökkennek az esetszámok ugyan, de a globális ipar leállása miatt megszakadó ellátási lánc és a csökkenő külföldi kereslet miatt Kína gazdaságát továbrra is sújtja a koronavírus. Az első negyedéves GDP-várakozásait emiatt 3,6%-ra húzza le az ING. Elemzésük szerint a kínai jüan 7,20-as szintre gyengülhet a dollárral szemben az első negyedév
márc. 16
9:13
Megszólalt az amerikai betétbiztosító volt vezetője: rossz helyre önti a pénzt a jegybank! (Portfolio)
Rossz helyre önti a Federal Reserve a válságkezelésre szánt pénzt Sheila Bair szerint, aki az amerikai betétbiztosítót, az FDIC-t vezette a 2007-2008-as válság alatt – írja a MarketWatch.
márc. 16
9:15
Kiürül az ország legnagyobb irodaháza (Portfolio)
A koronavírus terjedésének megelőzése érdekében a Magyar Telekom március 16-ától általános távmunkát hirdetett munkavállalói számára. Ez azt jelenti, hogy azokban a munkakörökben, ahol lehetséges, a kollégák otthonról dolgoznak a veszélyhelyzet végéig. A Magyar Telekom budapesti székháza az ország legnagyobb irodaháza, melyben 5000 munkatárs dolgoz
márc. 16
9:21
Hiába védenék a 65 évesnél idősebb háziorvosokat, nincs helyettük más (Menedzsment Fórum)
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt kéri valamennyi ellátó intézmény vezetőjét, hogy kíméljék a 65 év feletti egészségügyi dolgozók direkt kontakjait a betegekkel. A háziorvosoknál ez nehezen kivitelezhető, hiszen több, mint felük épp ebbe a korosztályba esik.
márc. 16
9:21
A Fed rendkívüli lépéseit emésztik a befektetők, nagy eséssel indult a nap Európában (Portfolio)
A Fed rendkívüli, hétvégi kamatcsökkentése és intézkedéscsomagja egyelőre nem tudta megnyugtatni a befektetőket, az amerikai határidős indexek napi limittel estek a bejelentés után. Európában is nagy eséssel indult a nap, a DAX több mint százalékkal került lejjebb a hétfői piacnyitás után. A magyar tőzsdén nagy eséssel indult a hétfői kereskedés.
márc. 16
9:21
Szájmaszkokkal üzletelt a magyar csaló: lecsaptak rá a zsaruk (Pénzcentrum)
Szájmaszkokkal üzletelt az a csaló, aki egy külföldi ügyfelét akarta lehúzni: 220 ezer arcmaszk eladásáról tágyalt, de az eszközök nem álltak rendelkezésre. Egy amerikai cég tulajdonosa egy népszerű webáruház oldalán megjelent...
márc. 16
9:23
Koronavírus: Orbán Viktor 48 óránként jelentést kér (Portfolio)
Megkezdte a működését a 10 akciócsoport, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök állított fel. Orbán Viktor 48 óránként jelentést kér mindenkitől.
márc. 16
9:24
Tovább nőtt a magyarországi koronavírus fertőzöttek száma (Piac és Profit)
Újabb betegeket azonosítottak, így már 39-re nőtt az új koronavírussal fertőzöttek száma, adta hírül a koronavirus.gov.hu.
márc. 16
9:24
Győri motorokkal mutatkoztak be a világnak az új Audi e-tron S-modellek (Agrofórum)
Az Audi márka bemutatta az e-tron és e-tron Sportback modellek S változatát. Mindkét modellben három győri e-motor dolgozik, közülük kettő a hátsó tengelyen.
márc. 16
9:25
Rendkívüli jegybanki lépések: Japán is beállt a sorba (Portfolio)
Rendkívüli ülésén további lazításról döntött hétfő hajnalban a Bank of Japan, mely ezzel beállt az utóbbi napokban látott sorba. Korábban a Fed már kétszer vágott kamatot, emellett az EKB, a kanadai és az ausztrál jegybank is lépett a fejlett országok közül.
márc. 16
9:27
Őszintén vallott Ray Dalio, a világ legismertebb hedge fundosa: csalódott vagyok, hogy ennyi pénzt vesztettünk (Portfolio)
A világ legnagyobb hedge fundjának számító Bridgewater Associates is elismerte, hogy sok pénzt vesztett a koronavírus okozta piaci turbulenciák miatt – számol be a hírről a Financial Times.
márc. 16
9:33
Szerdától 15-20 forinttal esik a benzin és a gázolaj ára (Privátbankár)
Ez soha nem látott árcsökkenés, aminek következtében március 18-ától a benzin ára bruttó 20, míg a gázolajé bruttó 15 forinttal kerül majd kevesebbe.
márc. 16
9:33
Rengeteg magyar veszítheti el munkáját a járvány miatt: a turizmus csak a kezdet (Pénzcentrum)
Már rövid távon is tízezrek munkája van veszélyben a járvány miatt: a színházi dolgozók egyik napról a másikra veszítették el bevételi forrásukat, főként azok, akik vállalkozóként dolgoztak. A diákszövetkezetek egy szó nélkül...
márc. 16
9:33
Nagyon csúnyán indult a hét a tőzsdéken (Portfolio)
A Fed rendkívüli, hétvégi kamatcsökkentése és intézkedéscsomagja egyelőre nem tudta megnyugtatni a befektetőket, az amerikai határidős indexek napi limittel estek a bejelentés után. Európában is nagy eséssel indult a nap, a DAX több mint százalékkal került lejjebb a hétfői piacnyitás után. A magyar tőzsdén nagy eséssel indult a hétfői kereskedés.
márc. 16
9:36
Nagy eséssel kezdték a hétfőt a tőzsdék (ProfitLine)
Nagy indexcsökkenéssel indult hétfőn a kereskedés az európai értékpapírpiacokon.
márc. 16
9:39
15-20 forinttal tankolhatunk olcsóbban szerdától (Menedzsment Fórum)
Ez soha nem látott árcsökkenés, aminek következtében március 18-ától a benzin ára bruttó 20, míg a gázolajé bruttó 15 forinttal kerül majd kevesebbe.
márc. 16
9:39
Újraindul India bajba jutott bankja (Portfolio)
Március 19-től újra teljes körűen működik majd a YES Bank, India egyik legnagyobb magántulajdonban lévő pénzintézete, melyet nemrég menteni kellett likviditási problémák miatt - írja az Economic Times.
márc. 16
9:41
Szakad tovább az olaj, hiába a Fed rendkívüli lépése (Portfolio)
Újra nagy mínuszban az olaj ára, hiába lépett vasárnap ismét egy rendkívülit a Fed, ugyanis a piac továbbra is szkeptikus abban a tekintetben, hogy egy egészségügyi sokkot mennyire lehet pénzügyi eszközökkel kezelni. A következő hónapokban drasztikusan csökkenhet az Egyesült Államok kőolajexportja, a palaolaj szektor pedig egyre nagyobb bajban van.
márc. 16
9:43
Nagy bajban a légitársaságok - Amerikában már segítségről tárgyalnak (Portfolio)
Az amerikai pénzügyminiszter, Steven Mnuchin elmondása szerint zajlanak a megbeszélések a kongresszussal az amerikai légitársaságok esetleges megsegítéséről, miután a koronavírus durván visszavetette az üzletüket.
márc. 16
9:45
Már elérhetőek az adóbevallás tervezetek a NAV honlapján (Privátbankár)
Ezt Varga Mihály jelentette be Facebookon. Ez is fontos, nem csak a vírus.
márc. 16
9:45
Koronavírus: Orbán Viktor virológusokkal egyeztetett, hogy megelőzzék a járványt (Portfolio)
Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével ülésezett hétfő reggel a koronavírus elleni küzdelemmel foglalkozó operatív törzs a Belügyminisztériumban, majd a kormányfő virológus professzorokkal egyeztetett a járvány megelőzése érdekében szükséges intézkedésekről - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes áll

Keresés