Az ABB hivatalos globális technológia partnerként csatlakozott a motorsportra és a gépjárműiparra szakosodott Sauber Engineering AG-hez, a Sauber csoport tagvállalatához. A partneri együttműködés célja, hogy a két fél kiaknázza az e-mobilitásban és a karbonsemleges fejlesztési projektekben rejlő lehetőségeket.
A napirend előtt beszélt a parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök, mert a koronavírus rendkívüli helyzetet teremtett. Új, szigorúbb korlátozó intézkedéseket jelentett be a kormányfő, amivel néhány nap késéssel csatlakozunk a régiós országokhoz. Előrevetítette: most jön a neheze a járványban, most kell majd helytállni. Az esetszámok gyorsuló ütemb
Vezetőváltás a ma már 50 áruházzal rendelkező Fressnapf-Hungária Kft.-nél! Az állatbarát cég új ügyvezető igazgatója Kisgergely Dániel, aki közel 3 évig a cég beszerzési vezetőjeként dolgozott, mielőtt március 1-jén kinevezték a pozícióra.
Az új koronavírus-fertőzések magas száma miatt hétfő reggel Csehországban lezárták, elszigetelték az Olmützi régió 21 települését. A több tízezer lakost magába foglaló észak-morvaországi térségbe vezető utakat rendőrök őrzik - jelentette a közszolgálati cseh hírtelevízió (CT24).
Orbán Viktor miniszterelnök reggel az Operatív Törzssel egyeztetett, majd utána a parlamentben tartott beszédében ismertette a legújabb intézkedéseket. Lezárják a határokat, bezárják a mozikat, szórakozóhelyeket, 15 óra után csak a patikák, drogériák, élelmiszer üzletek maradhatnak nyitva.
Április végéig közel száz magyarországi futóverseny marad el, és több mint százezer nevezés törlődik. Ez megroppanthatja a kisebb események szervezőit.
Januárban a nyers adatok szerint 48 százalékkal nőtt a román építőipari termelés volumene a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.
2020 januárjában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 2,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A két építményfőcsoport termelése ellentétesen alakult: az épületeké 4,4 százalékkal csökkent, az egyéb...
Orbán Viktor miniszterelnök reggel az Operatív Törzssel egyeztetett, majd utána a parlamentben tartott beszédében ismertette a legújabb intézkedéseket. Lezárják a határokat, bezárják a mozikat, szórakozóhelyeket, 15 óra után csak a patikák, drogériák, élelmiszer üzletek maradhatnak nyitva.
„Miért is ne indíthatnánk úgy újra a gazdaságot, hogy közben gyorsítunk mindent, ami közelebb visz minket jövőbeli céljaink eléréséhez?” – tette fel a kérdést újabb cikkében Matolcsy György jegybankelnök a novekedes.hu-n. A magyar jegybankelnök 12 pontban foglalta össze, hogy a koronavírus járvány után hogyan és milyen lépéseken keresztül lehet gyo
Orbán Viktor miniszterelnök reggel az Operatív Törzssel egyeztetett, majd utána a parlamentben tartott beszédében ismertette a legújabb intézkedéseket.
Mit tehetünk, ha banki ügyeket intéznénk, de a lehető legkevesebb emberrel és fertőzésveszélyes eszközzel akarunk érintkezni? A Bank360.hu összegyűjtötte a lehetőségeinket. Dobjuk a készpénzt, jöjjön a mobilfizetés Bár a jegybank közlése szerint a forint bankjegyek millióit fertőtlenítik és tartják kéthetes pihenőn, jogos az aggály, hogy a pisz
A japán Bridgestone tatabányai üzemében márciustól megújuló energiaforrásokból fedezik a gyár teljes villamos energia igényét, ezzel havonta 2300 tonna szén-dioxid-kibocsátástól mentesítik a környezetet - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
A japán Bridgestone tatabányai üzemében márciustól megújuló energiaforrásokból fedezik a gyár teljes villamos energia igényét, ezzel havonta 2300 tonna szén-dioxid-kibocsátástól mentesítik a környezetet - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
A héten elbúcsúzunk az Elmű és az Émász papírjaitól a magyar tőzsdén, ugyanis az E.ON élt kiszorítási jogával, mellyel megszerezte a társaság összes részvényét. Holnap lehet utoljára kereskedni a részvényekkel, pénteken pedig már törlik is a papírokat a kereskedési listáról.
Március 15-én délután az opertaív törzs sajtótájékozatóján jelentette be Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője, hogy megkezdik Kiskunhalason egy mobil járványkórház építését. A munkálatok a mai nap el is kezdődtek, mutatjuk a képeket.
A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) arra kéri ügyfeleit, hogy további intézkedésekig mellőzzék a személyes ügyintézést. A szövetséghez hasonlóan az egyes biztosítótársaságok is mindent megtesznek az ügyfélkiszolgálás zavartalanságáért, az online felületek preferálása mellett - közölték. A szövetség 2 millió forintot adományozott a Szent László
Megszületett az idei bérmegállapodás a Volánbusznál, az egységes autóbusz-vezetői bérrendszert is megvalósító, átlagosan 10 százalékos béremelésről kötött megállapodást a Volánbusz és a Volánbusz Közlekedési Szakszervezet - közölte a munkáltató hétfőn az MTI-vel.
Rossz tanácsadó a pánik, pláne, amikor a kártyás és átutalásos fizetés kiválóan teljesít – mondja Király Júlia volt jegybankalelnök azoknak, akik féltik a bankban tartott pénzüket.
Hamar elillant a forint reggeli ereje, délelőtt új történelmi mélypontra esett a magyar deviza. Új történelmi mélypontra gyengült a forint. Délután három óra körül 345 forint környékén akar stabilizálódni az euró jegyzése...
A koronavírus terjedésének megfékezésére egyre több ország zárja be a kapuit a külföldiek előtt, ami egyfelől közös érdek, másfelől viszont felforgatja minden ország turisztikai iparágát (és természtesen még jó néhány másikat egyaránt). Kína nagyvárosaiban az Airbnb piacról származó bevételek drasztikusan csökkentek, amit már a legfrissebb adatok i
A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) arra kéri ügyfeleit, hogy további intézkedésekig mellőzzék a személyes ügyintézést. A szövetséghez hasonlóan az egyes biztosítótársaságok is mindent megtesznek az ügyfélkiszolgálás zavartalanságáért, az online felületek preferálása mellett.
A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) arra kéri ügyfeleit, hogy további intézkedésekig mellőzzék a személyes ügyintézést. A szövetséghez hasonlóan az egyes biztosítótársaságok is mindent megtesznek az ügyfélkiszolgálás zavartalanságáért, az online felületek preferálása mellett.
A Magyar Nemzet olvasói 2019 őszén foglalózták le egy veszprémi utazásszervező cég síútját Észak-Olaszországba, majd 2020 februárjában kifizették a fennmaradó összeget is.
Magyarország ugyan még „befelé tart a nehézségekbe”, de jó válságkezeléssel megvédheti a 2020-as évet és megnyerheti 2021-t – vélekedett a jegybank elnöke.
Napról napra komoly rohammal szembesülnek a boltláncok a járványhelyzet miatt. A nagyobb áruházláncok rendkívüli tájékoztatásokban hívják fel a vásárlók figyelmét az esetleges változásokról.
Az osztrák és a kelet-közép-európai bankrendszer is kellőképpen fel van készülve a koronavírus-válság kezelésére - jelentette ki hétfőn az osztrák gazdasági kamara (WKÖ) banki és biztosítási osztályának a vezetője, az Erste Group korábbi vezérigazgatója.
Meredeken, négyéves mélypont közelébe csökkent a kőolaj világpiaci ára a legközelebbi határidős jegyzésekben hétfőn azt követően, hogy a koronavírus-járvány nyomán az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve és a világ más nagy központi bankjainak összehangolt lépései nem tudták megnyugtatni a befektetőket, ráadásul Kína ipari termelése a
Ausztriában mától, Olaszországban már egy hete, csak a legindokoltabb esetben mehetnek az emberek az utcára. Magyarországon ugyan még nem jelentették be a kijárási tilalmat, ugyanakkor különösen az időseknek erősen ajánlott, hogy ne hagyják el az otthonaikat. Az utazási korlátozások és a lakosság otthonmaradása a népszerű turistalátványosságok hely
A kormányok által a koronavírus miatt bevezetett kényszerintézkedések miatt egyre több légitársaság függeszti fel üzemelését, a még járatokat teljesítő cégek pedig jelentős kapacitás-csökkentést hajtottak végre. Az érdekükben felszólaló Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség csődhullám lehetőségére figyelmeztet.
Soha nem látott sebességű korrekció indult a piacokon, jogosan mindenki azon töpreng, hogy mi jöhet ezután. Van egy olyan forgatókönyv is, amit csak félve húzok elő, és bízom benne, hogy ezt nem fogjuk látni. Barlai Róbert tőkepiaci szakértő jegyzete (amely a Fed rendkívüli beavatkozásáról szóló hírek előtt született).
A lakáspiacon is érzékelhető szinte azonnali változást hozott a koronavírus-járvány és a veszélyhelyzet elrendelése, de az élet nem állt meg. A trendeket nézve a kereslet csökkenést mutat, de a kínálatban nincs érdemleges visszaesés...
Sokkal hatékonyabb munkát tudnak végezni akkor, ha azok a vásárlók, akiket érdeksérelem ér, megkeresik a fogyasztóvédelem megfelelő szervezetét – mutatott rá Keszthelyi Nikoletta.
Az MNB azonnali lépéseket tesz a koronavírus által sújtott vállalati szektor megsegítésére, ezért hiteltörlesztési moratóriumot javasol a vállalatok számára. A Növekedési Hitelprogram keretében nyújtott hitelek esetében év végéig (!) mentességet is ad a jegybank a törlesztés alól, hasonlót javasol a többi hitel esetében is.
Bölcs döntésnek tartjuk, hogy a magyarok biztonsága érdekében délután 3 órakor bezárnak a boltok – mondta Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke.