Már tavaly sem volt egyszerű éve a körtetermesztőknek, de az idei időjárási körülmények folytán még nehezebb helyzetbe kerültek. Így fordulhat elő, hogy a körte szinte luxus lesz: kevés a kínálat és ami van, annak igen borsos az ára.
A már a római korban ismert hagymaleves a mai napig rendkívüli népszerűségnek örvend, mondhatni az étlapok sztárja! Otthon is könnyedén elkészíthetjük, ráadásul laktató és pénztárcabarát előétel, amit garantáltan mindenki szeret. Íme a 6 kedvenc receptünk!
Azt gondolom, ha kétféle kaját vegyítünk, abból vagy valami nagyon jó dolog, vagy egy hatalmas katasztrófa sülhet (vagy főhet) ki. :D Itt egy sikeres házasítás történt meg, ugyanis egy magyaros „gulyás” alapú levest és egy kicsit ázsiai jellegű kókusztejes-citrusos levest párosítottam. Na gyerekek, ez elég fullos lett! :D
Minden jel arra mutat, hogy Magyarországon is megtelepedett a fekete fügelégy, ami nagy veszélyt jelent a növényre nézve. A rovar megjelenése természetesen a globális felmelegedés számlájára írható.
A legfrissebb hírek szerint már betört Budapestre az árvíz, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője elmondta, hogy szombatig tetőzik az árhullám a Dunakanyarban és Budapesten is, ezért minden segítségre nagy szükség van.
Másodfokú árvízvédelmi készültség van érvényben Vácon, ahol a Duna évek óta példátlan magasságú vízszintje fenyegeti a lakosokat. A homokzsákos védekezés ellenére a McDonald'snak be kellett zárnia.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elégtelen hőkezelés miatt visszahívott egy, a Müller Drogéria üzleteiben forgalmazott vagdalt hús-konzervet a forgalomból, és arra kéri a vásárlókat, hogy ne fogyasszák el a terméket. Mutatjuk a részleteket!
Aki szereti a kolozsvári rakott káposztát, annak érdemes lehet egy próbát tenni az erdélyi rakott padlizsánnal is. Nyárias ízvilágú, ám nagyon is tartalmas, laktató étel, ami a húsimádóknak éppúgy a kedvence lehet, mint a zöldségek kedvelőinek.
Ha a gomba eddig szürke eminenciás volt nálatok, akkor ez a töltött verzió egyértelmű sztárrá fog válni a tányérotokon! És ha tehetitek, akkor tényleg portobello gombával dolgozzatok, mert sokkal ízletesebb lesz a végeredmény.
Ha az ősz meghozta a kedved a finom, melengető ételekhez, de a pénztárcád inkább egy kiürült levesestálhoz hasonlít, ne aggódj! Vannak olyan kaják, amik fillérekből is simán összedobhatók.
A csokiba mártott alma egyszerű és gyors édesség, és olyan recept, amit akár gyerekkel együtt is elkészíthetünk. Videón mutatjuk a finomság receptjét. Uzsonnának vagy ebéd utáni könnyed édességnek is fenséges, ráadásul sütés nélküli desszert!
A rizs és a tésztafélék mellett a krumpli az egyik, vagy talán a legnépszerűbb köret. A burgonyát sokféleképpen formázhatjuk és ízesíthetjük, főzhetjük és süthetjük, tényleg csak a fantáziánk szab határt. Mi most egy remek tepsis verziót mutatunk, amely minden étel mellé remek választás lehet!
Az ősz az almás sütemények szezonja: ilyenkor készülnek a finom, fűszeres almás piték, kevert almás sütemények és rétesek. Annak, aki valamilyen okból nem fogyaszt lisztet vagy cukrot, nem könnyű megtalálni a tuti receptet, de ez a habos almás sütemény garantáltan nem okoz csalódást!
Az almaszósz önmagában is sokoldalú, használhatjátok sütikhez, pohárkrémekhez, de akár sültek mellé is. Gyömbérrel feltuningolva pedig csak még izgalmasabb!
A hagyma az egyik olyan alapvető élelmiszer, ami mindig jó, ha van otthon. Éppen ezért fontos tudni, hogyan kell megfelelően tárolni, ennek köszönhetően ugyanis, akár hónapokig is friss maradhat ez a népszerű zöldség.
A kánikulának már vége, de a sütés nélküli desszertek a hűvös őszi napokon is jól jönnek. Ezt a krémes, lágy és nagyon finom tejberizstortát érdemes elkészítened; a végeredményt az egész család imádni fogja!
A népszerű műanyag edényekre specializálódott legendás cég az utóbbi években többször is próbálkozott termékeinek frissítésével és a fiatalabb vásárlói rétegek megszólításával, de nem jártak átütő sikerrel. A cég most komoly veszteséget termel, ezért hamarosan csődöt jelenthetnek, aminek következménye könnyen az lehet, hogy eltűnnek a boltok polcai
Sokszor a legegyszerűbb ételek a legfinomabbak. Az is mellettük szól, hogy általában jóval gyorsabban elkészülnek, mint egy-egy bonyolult fogás, ráadásul a pénztárcánkat is kíméli. Mutatunk 10 szuper receptet, amit ments el, és ha épp nem tudod, mi készüljön ebédre, válassz közülük.
Egészség és harmónia a csészében: ismerd meg azokat a gyógynövényeket, amelyek nem hiányozhatnak otthonról! Legyen szó puffadásról, székrekedésről, émelygésről, vagy nyugtalanságról, mindenre van gyógymód.
A hűtőben lévő alacsony hőmérséklet segít abban, hogy az élelmiszerek frissek maradjanak, továbbá megakadályozza, hogy a hőség miatt veszélyes mikrobák szaporodjanak el bennük. Ha azonban jól használod a hűtőt, áramot és pénzt spórolhatsz meg vele!
Ha töltöttetek már éjszakát Budapesten a városban császkálva, tuti fix állomása volt az estének a Madách téri vendéglátóhelyek egyike. De a Keksz nemcsak a bulizók, hanem a bundáskenyér-kedvelők kedvence is, hiszen rengetegen jártak hozzájuk reggelizni is.
A békéscsabai Kira vendéglő tulajdonosa és csapata négyszáz főre készített csülkös babgulyást a budapesti gátakon, az árvízi védekezésben résztvevőknek. Ásós Géza, saját kontójára 250 liter isteni levessel lakatta jól az ott dolgozó embereket.
Ez az a tészta, amire mindig az volt a válasz, hogy érzésre kell készíteni. Mérleg nélkül pakolgatta a nagymama az alapanyagokat és a végeredmény mindig egy mennyei csoda lett. ???? Aztán az SK tudósai rájöttek, hogy mi is az utánozhatatlan recept titka, és ezt most meg is osztjuk veletek!
A földes ízű céklából isteni finom ecetes saláta készíthető, amit köretként vagy savanyúságként is fogyaszthatunk. Most egy nagyon egyszerű, gyors receptet hoztunk, ami az egész család kedvence lesz.
Az ősz olyan kincseket tartogat, mint az alma, a szilva vagy a sütőtök, melyekből jobbnál jobb desszertek készíthetők. Íme 11 isteni süti, melyet mindenképpen el kell készítenetek ősszel.
Nem gond egy gyors édes vagy sós batyut, lepényt az asztalra varázsolni, ha van a fagyasztóban konyhakész leveles tészta. Az igazán finom és látványos ételek elkészítéséhez azonban elengedhetetlen a tészta megfelelő tárolása. Ehhez és a sütéshez is adunk tippeket.
Hívhatod tócsninak, rösztinek vagy lepcsánkának, a lényegen nem változtat: így is, úgy is finomak, egyszerűen elkészíthetők, és mindnek reszelt krumpli az alapja.
Unod már a megszokott hétvégi fogásokat? Szívesen feldobnád a menüt valami újdonsággal, de nem szeretnél órákat tölteni a konyhában? Összeállítottunk neked egy válogatást, amely tele van ízletes, gyorsan elkészíthető ételekkel, hogy a főzés élmény legyen, ne nyűg! Akár egy könnyed ebédre, akár egy laktató vacsorára vágysz, ezek a receptek garantált