2009. november 5. csütörtök

nov. 5
15:50
Jégkorong: Ted Sator szűkített kerete a Pannon-kupára (She)
Pénteken kezdődik és vasárnapig tart a jégkorong Pannon-kupa Székesfehérváron. A házigazda magyar válogatott szövetségi kapitánya, Ted Sator először irányítja nemzeti együttesünket, amely a tavaszi, svájci vb óta még nem lépett jégre. A bizonyítás azonban nem mindenkinek adatik meg: szerdán három, csütörtökön pedig újabb hét ember neve került ki a kapitány noteszéből, legalábbis erre hétvégére.
nov. 5
16:24
Három őrizetbevétel a Fradi-ügyben (Infostart)
Eddig három embert vettek őrizetbe a múlt szombati Ferencváros-Diósgyőr mérkőzésen történt rendbontás miatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A BRFK további kilenc férfi fotóját hozta nyilvánosságra, akiket azzal gyanúsítanak, hogy részt vettek a zavargásban.
nov. 5
16:24
Női kézilabda: 28 fős keretet nevezünk a világbajnokságra (She)
A Magyar Kézilabda-szövetség benevezte a Mátéfi Eszter által kijelölt keret tagjait a decemberi kínai világbajnokságra.
nov. 5
16:42
Felkészülési mérkőzés: Chile otthon fordított Paraguay ellen (She)
Chile labdarúgó-válogatottja hazai pályán egygólos győzelmet aratott Paraguay ellen felkészülési mérkőzésen. A találkozón gól nélküli első félidőt követően a második felvonás közepén a vendégek szereztek maguknak előnyt, ám a házigazdák négy perccel később egyenlítettek, és a hajrában a győztes találatot is megszerezték.
nov. 5
16:42
A Renault év végéig dönt a folytatásról (Metropol)
A Renault az év végéig eldönti, hogy marad-e a Forma-1-ben, vagy pedig több más gyártóhoz hasonlóan kivonul a sportágból.
nov. 5
16:44
F1: még nincs döntés a Renault jövőjéről, de még az idén lesz (She)
Korábban beszámoltunk arról, hogy brit sajtóértesülések szerint a Renault fontolgatja, hogy kiszáll a „Száguldó cirkuszból”. A francia gyár vezérigazgatója, Carlos Ghosn ma bejelentette, egyelőre semmilyen döntés nem született, de még az idén bejelentik, hogy mik a terveik a Formula– 1-gyel kapcsolatban.
nov. 5
16:46
Vb 2010: Patrick Vieira nem játszik a pótselejtezőkön (She)
Nem kapott meghívót a világbajnoki pótselejtezőre készülő francia labdarúgó-válogatott keretébe Patrick Vieira.
nov. 5
17:00
Vb 2010: a szlovén válogatott kerete a pótselejtezőkre (She)
Matjaz Kek, a szlovén labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya 21 fős keretet hirdetett az orosz együttes elleni pótselejtezőre.
nov. 5
17:02
Női kosárlabda: Székely Norbert az új szövetségi kapitány (She)
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége mai elnökségi ülésén Székely Norbertet, az MKB-Euroleasing Sopron vezetőedzőjét nevezte ki szövetségi kapitánynak.
nov. 5
17:04
Svájc: bejelentette visszavonulását a rutinos középpályás (She)
Bejelentette visszavonulását Johann Vogel, a svájci labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága.
nov. 5
17:18
Ligakupa: a visszaeső Véber Györgyöt egy meccsre eltiltották (She)
Egy Ligakupa-mérkőzésre tiltották el a Lombard Pápa TFC labdarúgócsapatának vezetőedzőjét, Véber Györgyöt.
nov. 5
17:18
Székely Norbert a női kosárválogatott élén (Metropol)
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöksége csütörtökön Székely Norbertet nevezte ki a női válogatott kapitányává.
nov. 5
17:54
Női kosárlabda: a soproni Milovanovics megsérült, négy hetet kihagy (She)
Az MKB-Euroleasing Sopron szerb játékosa, Jelena Milovanovics szerdán megsérült a Gorzów elleni Euroliga-meccsen, a játékost meg is kellett műteni.
nov. 5
18:12
Ha kitör a világjárvány, elmarad a futballvébé (Infostart)
Nyolc sportági világszövetség orvosi bizottsága írt alá közös nyilatkozatot az új típusú influenza ellen. A kézilabdázók, a labdarúgók, a jégkorongozók, a kosárlabdázók, az úszók, a baseballosok, a röplabdázók és a krikettezők csúcsszervezete megállapodott, hogy világjárvány esetén törli a nagy rendezvényeket.
nov. 5
18:12
Junior vívó Eb: magyar aranyérem férfi párbajtőrben (She)
Aranyérmes lett a magyar férfi párbajtőrcsapat a dániai Odensében zajló junior vívó Európa-bajnokságon.
nov. 5
18:48
Formula-1: kicsi az esély Danica Patrick érkezésére (She)
A jelek szerint mégsem láthatjuk a Formula-1-es sorozatban Danica Patrickot.
nov. 5
18:50
Tenisz: Djokovics lenullázta Hernychet a bázeli tornán (She)
Novak Djokovics játékot sem vesztett a cseh Jan Hernych ellen a bázeli férfi teniszverseny 2. fordulójában. A szerb játékos a negyeddöntőben a Wawrinka–Nieminen mérkőzés győztesével találkozik.
nov. 5
18:52
Női kézilabda EHF-kupa: eltiltották a sportszerűtlen Alcoa-játékost (She)
Egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott Laima Bernataviciuté, az Alcoa Fehérvár női kézilabdacsapatának litván játékosa, mert a lengyel Lublin ellen a múlt szombati EHF Kupa-mérkőzés hajrájában súlyos sportszerűtlenséget követett el.
nov. 5
18:54
Kosárlabda: rendhagyó streetball versenyt rendeznek Szegeden (She)
A Hoops Starz elnevezésű országos streetball rendezvény második alkalommal látogat el a Tisza-parti városba. A Magyarországon hagyományosnak számító, egypalánkos streetball rendezvényekkel szemben a szervezők ezúttal a streetball eredeti, egész pályás változatát részesítik előnyben.
nov. 5
18:56
Bajnokok Ligája: Matthieu Delpierre kéztörést szenvedett (She)
Eltört a keze a labdarúgó Bajnokok Ligájában szereplő Stuttgart védőjének, Matthieu Delpierre-nek.
nov. 5
19:06
MLSZ: az elnökségi ülésen nem beszéltek a válogatottakról (She)
Tekintettel arra, hogy pontosan tíz hét telt el a legutóbbi hasonló tanácskozás óta, és a szokottnál is jóval több esemény jellemezte ezt az időszakot, az MLSZ elnökségének mai ülésén bőven akadt összegezni való.
nov. 5
19:08
Fiorentina: a Debrecen ellen megsérült Mutura műtét vár (She)
Klubja tájékoztatása szerint térdműtét vár Adrian Mutura, akinek meniscusa a szerdai Fiorentina–Debrecen BL-mérkőzésen (5–2) szakadt be.
nov. 5
19:10
Tenisz: Davigyenko, Verdasco és Robredo is negyeddöntős Valenciában (She)
Két spanyol és két orosz játékos jutott tovább az első négy csütörtöki mérkőzésen a valenciai tenisztorna 2. fordulójában. Fernando Verdasco és Tommy Robredo egymás ellen lép pályára a negyeddöntőben, Nyikolaj Davigyenko és Mihail Juzsnij viszont csak az elődöntőben találkozhat egymással.
nov. 5
19:24
NBA: ittasan vezetett a Sacramento olimpiai bajnok játékosa (She)
Ittas vezetés miatt őrizetbe vették Andrés Nocionit, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Sacramento Kings játékosát.
nov. 5
19:24
Elhunyt a legendás bokszbíró (Metropol)
Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Lou Filippo legendás amerikai ökölvívóbíró, aki tagja a sportági Hírességek Csarnokának.
nov. 5
19:24
Meghalt Lou Filippo (Behaviour)
Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Lou Filippo legendás amerikai ökölvívóbíró, aki tagja a sportági Hírességek Csarnokának.
nov. 5
19:26
Női kosárlabda: Donkó Orsolya lesz Székely Norbert segítője (She)
A női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitányává kinevezett Székely Norbert segítője a szegedi klubigazgató, egyben volt válogatott Donkó Orsolya lett. A csapatvezető Simon János, a két menedzser közül pedig Török Zoltán soproni ügyvezető az általános ügyeket intézi, a sportdiplomáciáért és a sajtókapcsolatokért pedig Bodrogváry Iván, a női liga elnöke felel.
nov. 5
19:28
Sakk: Lékó Péter döntetlennel nyitott a moszkvai szupertornán (She)
Döntetlennel kezdett Lékó Péter a moszkvai Mihail Tal-emlékversenyen, amely az esztendő legrangosabb, értékszámátlagát tekintve pedig minden idők második legerősebb szupertornája. A magyar nagymester a 39. lépésben osztozott meg a ponton az orosz Alekszandr Morozeviccsel. Lékó a második fordulóban világossal az izraeli Borisz Gelfand ellen ül asztalhoz.
nov. 5
19:42
Ökölvívás: szívroham következtében elhunyt a legendás bíró (She)
Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Lou Filippo legendás amerikai ökölvívóbíró, aki tagja a sportági Hírességek Csarnokának.
nov. 5
20:00
Női kézilabda NB I: kilenc góllal nyert a Debrecen Kiskunhalason (She)
Biztos győzelmet aratott a Debrecen együttese Kiskunhalason a női kézilabda NB I 9. fordulójában.
nov. 5
20:00
Szávay másodszor is kikapott és kiesett (Metropol)
Miután Szávay Ágnes második mérkőzését is elveszítette, mindkét magyar kiesett Balin a Bajnokok tornája elnevezésű, 600 ezer dollár összdíjazású fedettpályás teniszversenyen.
nov. 5
20:02
Serie A: Klaas-Jan Huntelaar autóbalesetet szenvedett (She)
A Sportmediaset című internetes oldal híradása szerint autóbalesetet szenvedett Klaas-Jan Huntelaar, a Milan labdarúgócsapatának csatára.
nov. 5
20:36
Görbicz Anita neve is szerepel a vb-keretben (Infostart)
A Magyar Kézilabda Szövetség csütörtökön benevezte a Mátéfi Eszter szövetségi kapitány által kijelölt 28 fős női válogatott keretet a december 5. és 20. között, Kínában megrendezésre kerülő világbajnokságra.
nov. 5
20:36
Tenisz: egy évre felfüggesztették a US Open elődöntősének játékjogát (She)
A Flamand Antidopping Csoport egy évre felfüggesztette az idei US Openen elődöntőt játszó Yanina Wickmayer játékjogát, mivel a teniszezőnő több alkalommal is elmulasztotta közölni tartózkodási helyét, ami doppingvétségnek számít.
nov. 5
20:54
Mutut megműtik (Metropol)
Műtét vár Adrian Mutura, a Debrecent szerdán a Bajnokok Ligájában 5-2-re legyőző Fiorentina labdarúgójára.
nov. 5
20:56
Lékó döntetlennel kezdett (Metropol)
Lékó Péter döntetlennel kezdett csütörtökön a Moszkvában zajló IV. Mihail Tal-emlékversenyen. A magyar nagymester, aki a torna első kiírását megnyerte, a sötét bábukat vezette az orosz Alekszandr Morozevics ellen.
nov. 5
21:12
Európa-liga: a Galatasaray és az Anderlecht már továbbjutott (She)
A labdarúgó Európa-liga csoportkörének negyedik fordulójában a Juhász Rolanddal felálló Anderlecht hazai pályán 3–1-re győzött az FC Timisoara ellen, és mivel az A-csoport másik mérkőzésén az Ajax megverte a Dinamo Zagrebet, a belga csapat már két fordulóval a vége előtt továbbjutott a csoportból.
nov. 5
21:14
Videó: íme, a Galatasaray Bukarestben lőtt látványos góljai! (She)
A Galatasaray 3–0-s győzelmet aratott a Dinamo Bucuresti otthonában az Európa-liga csoportkörének negyedik fordulójában. A találkozón Harry Kewell szerzett vezetést egy szemre is tetszetős találattal, majd Nonda fejelt a bukaresti kapuba, a hajrában pedig Mehmet Topal lőtt bombagólt.
nov. 5
21:16
Férfi kézilabda BL: Császárék pontot raboltak a Löwen otthonából (She)
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája B-csoportjában (itt szerepel az MKB Veszprém is) a francia Chambéry bravúros eredménynek számító 31–31-es döntetlent ért el a német Rhein-Neckar Löwen otthonában. A vendégek pontszerzéséhez Császár Gábor öt góllal járult hozzá.
nov. 5
21:30
Rövidpályás gyorskorcsolya vk: csak Heidum ment jól 1500-on (She)
Nem mentek jól a magyarok 1500 méteren a montreali rövidpályás gyorskorcsolya Világkupa-futam csütörtöki nyitónapján: csak Heidum Bernadett jutott tovább az elődöntőbe, azaz a legjobb 18 közé.
nov. 5
21:48
Videó: Valencia-bombagól és Slavia-feltámadás Prágában (She)
Bár 2–0-ra is vezetett a Valencia az emberhátrányban játszó Slavia otthonában, a prágaiak a hajrában két gólt szerezve döntetlenre mentették az Európa-liga negyedik fordulójában rendezett mérkőzést. A spanyol csapat második gólja igen látványos volt, Maduro lőtt óriási erővel a prágai kapuba. Íme, a gólok videón!
nov. 5
21:50
Öttusa: Marosi Ádám ezermester nagyapja nyomdokain halad (She)
Marosi Ádám Pestszentlőrincért Díjat kapott. Öttusázó világbajnokunk csütörtök este vette át az elismerést. „Tizenegy évvel ezelőtt néhai nagyapám – aki ezermester volt – is részesülhetett ebben a díjban, így számomra sokat jelent” – mondta Marosi, aki most kezdte el a felkészülést a versenyekre.
nov. 5
22:06
Ligakupa: négy nappal hamarabb lesz az FTC-Nyíregyháza mérkőzés (She)
A két klub közös kérésének eleget téve a Magyar Labdarúgó-szövetség négy nappal korábbra, november 11-ére tette át a Nyíregyháza–Ferencváros Ligakupa-mérkőzés időpontját.
nov. 5
22:08
Videó: Németh Krisztián gólpassza a BATE elleni El-mérkőzésen (She)
Az AEK Athén már az 1. percben megszerezte a vezetést a BATE Boriszov elleni Európa-liga mérkőzésen. Németh Krisztián, a görög csapat magyar légiósa kitűnő passzt adott Ismael Blancónak, aki jobbal a jobb alsó sarokba lőtt. A félidőben 2–2 az állás a találkozón.
nov. 5
23:18
Európa-liga: Dzsudzsák gólja pontot ért a PSV-nek, Némethék is ikszeltek (She)
A labdarúgó Európa-liga K-csoportjának 4. fordulójában a PSV Dzsudzsák Balázs góljának köszönhetően 1–1-es döntetlent játszott az FC Köbenhavn otthonában, így továbbra is vezeti a kvartettet. Németh Krisztián együttese, az AEK Athén ugyancsak ikszelt, a BATE elleni mérkőzésen a magyar csatár adta a gólpasszt a görögök első találatánál. Sáfár Szabolcsot sérülés miatt a félidőben le kellett…
nov. 5
23:20
Videó: így győzte le az AS Roma Gera Zoltán csapatát! (She)
A labdarúgó Európa-liga csoportkörének negyedik fordulójában a Gera Zoltánnal felálló Fulham 2–1-es vereséget szenvedett az AS Roma otthonában. Az alábbi videón megtekintheti a találkozó góljait!
nov. 5
23:22
Videó: nézze meg Dzsudzsák Köbenhavn elleni egyenlítő gólját! (She)
Az eddig az Európa-liga csoportkörében három gólpasszt jegyző Dzsudzsák Balázs ezúttal góllal segítette a PSV-t. A magyar középpályás az egyenlítő találatot szerezte a Köbenhavn ellen, ezt az alábbi videón megmutatjuk!
nov. 5
23:36
Európa-liga: a 4. forduló összes eredménye, csoportállással (She)
Tekintse meg a labdarúgó Európa-liga 4. fordulójának összes végeredményét és a csoportok állását!
nov. 5
23:38
Vb 2010: a szupertehetség is ott van az uruguayi keretben (She)
Oscar Washington Tabarez, az uruguayi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte keretét a Costa Rica elleni világbajnoki pótselejtezőre.
nov. 5
23:54
Tenisz: Murray három szettben nyert, Ferrer viszalépett (She)
Andy Murray egy szettet ugyan elbukott az argentin Leonardo Mayer ellen, ám végül bejutott a valenciai teniszverseny negyeddöntőjébe. David Ferrer sérülés miatt nem állt ki honfitársa, Albert Montanés ellen.

Keresés