Visszatért a hajdúsági fővárosba a válogatott védő, Bodnár László, akivel egyéves szerződést kötött a bajnoki címvédő DVSC-TEVA labdarúgócsapata – olvasható a klub hivatalos honlapján, a dvsc.hu-n.
Megnyerte az első összecsapását Lékó Péter az örményországi Dzsermukban zajló Grand Prix-tornán. A magyar sakknagymester az orosz Erneszto Inarkijev ellen nyert sötéttel.
Verekedésbe torkollott, és alig negyven perc után félbeszakadt az a barátságosnak meghirdetett labdarúgó-mérkőzés, amelyet a bajnoki szezonkezdetet megelőző felkészülési szakaszban vívott (volna) egymással az uruguayi Penarol és a vendégegyüttes, az argentin Newell,s Old Boys.
Döntetlent játszott a Bp. Honvéd labdarúgócsapata a klub százéves évfordulójára rendezett gálamérkőzésen a görög Panathinaikosszal. Henk ten Cate athéni együttese már kétgólos előnyre is szert tett Gabriel Rodrigues és Sebastian Leto találatával, a kispesti szurkolók új kedvence, Viliam Macko azonban duplázott, kiharcolva ezzel a 2–2-es végeredményt.
Mint már beszámoltunk róla, Tőzsér Dániel két gólt lőtt (egyet szabadrúgásból, egyet büntetőből) a Zulte Waregem ellen a belga bajnokság 2. fordulójában. Most megmutatjuk a találkozó összefoglalóját, benne a magyar középpályás góljaival!
A német labdarúgó-élvonal (Bundesliga 1.) nyitó fordulójának vasárnap délutáni mérkőzésén a Bochum és a Mönchengladbach 3–3-as döntetlent játszott egymással úgy, hogy a hazaiak háromgólos hátrányból álltak fel.
Döntetlennel zárult a Budapest Honvéd görög Panathinaikosz elleni gálamérkőzése, melyet a labdarúgóklub centenáriumának alkalmából rendeztek meg vasárnap a Bozsik Stadionban.
Nem fogadta a kegyeibe az időjárás a Nestea Strandlabdarúgó GP szuperdöntőjének résztvevőit a mindent eldöntő vasárnapi napon: végig felhős, borús idő kísérte a mérkőzéseket.
A Debrecen következő BL-selejtezőbeli riválisa, a Levszki Szófia hazai pályán 5–0-ra verte meg a Botev Plovdivot a bolgár labdarúgó-bajnokság 1. fordulójában. Nézze meg a mérkőzés összefoglalóját videón!
A Chelsea hódította el az angol Szuperkupát, miután 2–2-es rendes játékidőt követően tizenegyesekkel győzött. Az első félidőben a Manchester United szerzett vezetést Nani révén, de a második játékrészben fordított a Chelsea. Az utolsó pillanatokban aztán Wayne Rooney egyenlített.
A német labdarúgó-bajnokságban szereplő Bayern München csapatkapitánya, a holland Mark van Bommel eltörte jobb lábán a nagyujját a Hoffenheimmel vívott, 1–1-es döntetlennel záruló meccsen.
A Budapest Honvéd 2–2-es döntetlent játszott a Panathinaikosz ellen a klub százéves évfordulójára rendezett gálamérkőzésen. A görög csapat már két góllal is vezetett, ám Viliam Macko duplájával egyenlített a magyar kupagyőztes. Íme, a találkozó góljai videón!
Felkészülési mérkőzésen a Halmosi Pétert a 60. perctől bevető Hull City 1–0-ra kikapott a skót Aberdeentől. A szintén angol Tottenham Hotspur ezzel szemben 3–0-ra legyőzte a görög Olympiakoszt.
A Chelsea 11-esekkel legyőzte a Manchester Unitedet az angol labdarúgó Szuperkupáért - hivatalos nevén a Community Shieldért - a londoni Wembley Stadionban rendezett mérkőzésen, így négy évi szünet után ismét a fővárosiaké lett a trófea.
Marián Kovacócy győzött a férfi traposok küzdelmében a Mariborban zajló koronglövő-világbajnokság első napján. A viadal honlapja szerint a szlovák sportlövő 146 korongos (122 az alapversenyben) összteljesítménnyel nyerte meg a számot, eggyel megelőzve a második olasz Massimo Fabrizzit és a török Oguzhan Tüzünt.
A férfi kézilabda-bajnokság bronzérmese, a Dunaferr SE szerződést bontott a 33 esztendős Richard Stochl kapussal, aki egy évre a szlovén Celjébe igazolt.
A West Ham United menedzsere, az olasz Gianfranco Zola továbbra sem tett le arról, hogy megszerezze egykori játékostársát, a Barcelonában futballozó izlandi Eidur Gudjohnsent.
A belga labdarúgó-élvonalban szereplő Racing Genk kapusedzője, Guy Martens a klub korábbi kapuvédőjétől, a jelenleg a Budapest Honvédnál dolgozó Brockhauser Istvántól kért információkat a DVTK válogatott kerettag kapusáról, a szerződtetni kívánt Köteles Lászlóról.
Sáfár Szabolcs végig a kapuban volt az Austria Wien 2–1-es győzelmével záruló bajnokin az SC Magna Wiener Neustadt ellen az osztrák bajnokság 4. fordulójában.
A szerdai, Wales elleni idegenbeli U21-es Eb-selejtezőre készülő olimpiai válogatottunk tagjainak többsége vasárnap kora délután találkozott az MLSZ székházában, majd elfoglalta szálláshelyét a szövetség telki edzőközpontjában, ahol a keddi utazásig gyakorol. A klubcsapatuk aktuális meccse miatt hiányzók közül Németh Krisztián, Korcsmár Zsolt, Szabó Ádám, Pintér Ádám és Debreceni András még…
Két ellentétes félidő után az Újpest 2–1-re legyőzte a Diósgyőrt a Soproni Liga 3. fordulójában. A házigazda DVTK az első félidőben irányította a játékot, 11-est harcolt ki (amelyet Lippai Ákos kihagyott), sőt Balajti Ádám révén vezetést is szerzett, ám a vendégek egy öngóllal egyenlítettek, majd a második félidőben Tisza Tibor találatával a győzelmet is megszerezték.
A Chelsea 2–2-es rendes játékidőt követően 11-esekkel múlta felül a Manchester Unitedet, így megnyerte a Community Shieldet, vagyis az angol Szuperkupát. Nézze meg az izgalmas találkozó góljait, valamint a 11-eseket videón!
Tímár Krisztián remekül kezdte az idényt, hiszen kezdőként lépett pályára a Plymouth csapatában, és már az 5. percben eredményes volt a Crystal Palace ellen. Együttese végül 1–1-es döntetlent ért el. Nézze meg a magyar védő találatát videón!
Hátrányból fordítva nyert Diósgyőrben az Újpest a labdarúgó NB I 3. fordulójában. A nap második mérkőzésén az MTK 0-2-ről 4-2-re győzött Szombathelyen, a Haladás ellen.
Három díjat is nyert a magyar csapat a Budapest Open 2009 teniszbajnokságon. A közép-kelet-európai tornát 2003 óta rendezik meg azzal a céllal, hogy a sport segítségével is összefogják a régióban élő sokszázezres vietnami kolóniát.
Szombathelyen elkezdődött a Haladás–MTK mérkőzés a Soproni Liga 3. fordulójában. A mérkőzést ön is figyelemmel követheti élő, szöveges tudósításunk segítségével!
Közel ötezer olvasónk osztotta meg velünk véleményét Kovács Péter dilemmájával kapcsolatban. Mint beszámoltunk róla, az Odd Grenland magyar támadója azután szerezte meg a labdát, és lőtt gólt a Norvég Kupában, hogy a Brann kapusa megsérült.
A Chelsea ellen tizenegyesekkel megnyert Szuperkupa mérkőzésen az első gólt szerző portugál Nani kificamította a vállát a John Terryvel való ütközése után. Így a Manchester United szélsője minden valószínűség szerint lemarad az angol bajnoki rajtról.
Az Újpest idegenben 2–1-re győzte le a Diósgyőrt a Soproni Liga 3. fordulójában. A mérkőzésen a hazaiak szereztek vezetést Balajti Ádám révén a 29. percben, ám hat perccel később egyenlített az Újpest: Kabát Péter szabadrúgása után Borisz Milicsics fejéről került a labda a hálóba. A győztes gólt Tisza Tibor jegyezte, aki a 67. percben talált be. Íme, a mérkőzés összefoglalója videón!
A Ferencváros héten visszatért két jamaicai válogatott labdarúgójára nemzetközi meccs vár. Jamaica Ecuador ellen lép pályára szerdán, a légiósok várhatóan pénteken térnek vissza.
Pusztai Olivér végigjátszotta a Kärnten meccsét, és hiába szerzett vezetést, a Sturm Graz elvitte a három pontot Klagenfurtból az osztrák labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójában.
Az MTK Budapest hihetetlen fordítást produkálva 4–2-re nyert a Haladás otthonában. A Soproni Liga 3. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén a hazai együttes szünetben 2–0-ra vezetett, ám az MTK a második félidőben negyedóra alatt egyenlített, majd a folytatásban a vezetést is átvette, és végül a kétgólos Lencse László vezetésével megnyerte a találkozót.