A Formula-1-ben szereplő Mercedes-istálló hivatalosan is megerősítette a korábbi sajtóértesüléseket, melyek szerint elengedik tartalékversenyzőjüket, Nick Heidfeldet, aki a Pirelli tesztpilótája lesz.
Ismét a magyar csapat nyerte meg a nemzetek pontversenyét, és a legeredményesebb transzplantált női és férfi sportoló szintén magyar versenyző lett a Transzplantált és Dializált Betegek Európai Versenyén, amelyet idén Írországban rendeztek meg.
Kedden elkezdődtek a vitorlázók és a szörfösök versenyei is a szingapúri ifjúsági olimpián. A vitorkázó Bathó Péter a 26., míg a szörfös Nikl András a 10. helyről várja a folytatást.
Ma elkezdődött a jégkészítés a Megyeri úti jégcsarnokban, és várhatóan a hétvégére már korcsolyázásra alkalmas lesz a felület, azaz kezdődhetnek a jeges edzések – olvasható az együttes hivatalos honlapján.
A spanyol Real Madrid labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Mesut Özil, a dél-afrikai világbajnokságon bronzérmet szerzett német válogatott török származású középpályása - jelentette be a futballistát eddig foglalkoztató Werder Bremen kedden.
A Francia Labdarúgó-szövetség (FFF), amely mai meghallgatásán a válogatott világbajnoki botrányával foglalkozott, 18 mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta Nicolas Anelkát. A többi érintett közül Patrice Evra ötmeccses büntetést kapott.
A spanyol Real Madrid labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Mesut Özil, a dél-afrikai világbajnokságon bronzérmet szerzett német válogatott török származású középpályása.
Megtörtént a csoda a paksi Marx György-emlékversenyen, a 69 éves korábbi világbajnok Nona Gaprindasvili végzett az élen a nőknél. A grúz legenda ugyanannyi pontot gyűjtött, mint az ukrán Tatjana Kononenko, de Berger-Sonneborn pontszáma Gaprindasvilinek volt jobb, így övé lett az első hely.
Ahogy arról már beszámoltunk, Kapás Boglárka szerezte meg a magyar sport első ifjúsági olimpiai bajnoki címét Szingapúrban. Kapás úszásban, 200 méter pillangón lett a legjobb. Nézze meg a döntő felvételét!
Az élvonalbeli angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Fulham hivatalos honlapján számolt be arról, hogy Simon Davies 2013-ig meghosszabbította szerződését.
Ismét a magyar csapat nyerte meg a nemzetek pontversenyét, s a legeredményesebb transzplantált női és férfi sportoló szintén magyar versenyző lett a Transzplantált és Dializált Betegek Európai Versenyén.
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága ma az Újpestet, a Siófokot, a Honvédot is pénzbüntetéssel sújtotta az említett csapatok hétvégi találkozóján történt szurkolói rendzavarások miatt.
Szeptember elsején 19 órától játsszák újra a múlt pénteken félbeszakadt Zalaegerszegi TE-Lombard FC Pápa mérkőzést a Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottságának keddi döntése értelmében.
Javier Clemente lett a kameruni labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A spanyol szakember a hivatalos bejelentés szerint legkésőbb szeptember 28-ig írja alá szerződését, az afrikai ország szövetsége azonban kedden már kész tényként tálalta, hogy két évre szóló megállapodást kötöttek.
A magyar kajak-kenu válogatott első része szerdán kel útra az év fő versenyére, a lengyelországi Poznanban csütörtöktől vasárnapig sorra kerülő világbajnokságra, amelyen tíz érmet, köztük öt aranyat remél Storcz Botond szövetségi kapitány.
Hazai pályán aratott 2–0-s győzelmet a Besiktas a labdarúgó Európa-liga-selejtező rájátszásának első mérkőzésén. A török csapat így kedvező helyzetből várhatja a finn HJK Helsinki elleni visszavágót.
A Bajnokok Ligája playoff-körében az orosz Zeint hazai pályán 1–0-ra győzött a francia Auxerre ellen, így előnyből várhatja a jövő heti visszavágót. Az orosz csapat magyar játékosa, Huszti Szabolcs a 60. percben csereként lépett pályára.
Sir Alex Ferguson, a Manchester United futballistáinak mestere anélkül igazolt vadonatúj csatárt csapatába, hogy egyszer is látta volna játszani. A Bébé névre hallgató labdarúgó, bizonyos Tiago Manuel Dias Correia szerződtetése vaktában, nem mellesleg 7 millió fontért (2,353 milliárd forint) azért sem nevezhető szokványosnak, mivel a portugál focista különösebben kiugró produktumot még nem…
Győzelemmel kezdte szereplését Szávay Ágnes a kétmillió dollár összdíjazású montreali kemény pályás tornán. A magyar teniszező az argentin Gisela Dulko ellen nyert három szettben.
Felkészülési labdarúgó-mérkőzésen, a Standard Liege otthonában játszott 1–1-es döntetlent a Real Madrid. A spanyol csapat Rafael van der Vaart szabadrúgásgóljával szerezte meg a vezetést még az első félidőben, ám Christian Benteke a második játékrészben egyenlített.
Szerdán utazik a csütörtökön kezdődő poznani kajak-kenu világbajnokság helyszínére a 40 tagú magyar versenyzői küldöttség nagyobb része, köztük az ötszörös világbajnok Benedek Dalmával, aki ezúttal a női négyesben (500 m NK-4) kap majd lehetőséget. Az egység címvédőként állhat rajthoz, tavalyhoz képest mindössze egyetlen változás történt: a párosban érdekelt, így emiatt kieső Kozák Danuta…
Győzelemmel tért vissza közel egyhónapos kihagyás után a montreali, kétmillió dollár összdíjazású keménypályás tornán Szávay Ágnes, a női tenisz-világranglista 37. helyezettje.
Győzelemmel tért vissza csaknem egy hónapos kihagyás után a montreali, kétmillió dollár összdíjazású keménypályás tornán Szávay Ágnes, a női tenisz-világranglista 37. helyezettje.
Barátságos labdarúgó-mérkőzésen 1–1-es döntetlent játszott egymással a Standard Liege és a Real Madrid. Rafael van der Vaart szabadrúgás- és Christian Benteke fejesgólja is igazi mestermunka volt. Megéri megnézni!
A magyar férfi kosárlabda-válogatott hatalmas csatában 66–64-es vereséget szenvedett az Eb-selejtező B-csoportjában az eddig veretlen Nagy-Britanniától Birminghamben. A britek már 16 ponttal is vezettek, innen sikerült egyenlíteni, viszont az igazi bravúr elmaradt.
A Bajnokok Ligája-selejtező rájátszásának első mérkőzésén a Young Boys az első fél óra elteltével már 3–0-ra vezetett az angol Tottenham ellen, ám meg kellett elégednie az egygólos, 3–2-es győzelemmel. A Dinamo Kijev döntetlent játszott az Ajaxszal, a szlovák Zilina a Sparta Praha otthonában nyert két góllal, míg a norvég Rosenborg egygólos előnyt szerzett a dániai visszavágóra a Köbenhavn…