Megoperálták César Luis Menottit, az 1978-ban világbajnok argentin labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát, aki súlyos tüdőbántalmakkal került kórházba Buenos Airesben.
A Japánt pénteken sújtó, és sok ezer ember halálát okozó földrengés és szökőár miatt a nemzetközi szövetség (ISU) hétfőn elhalasztotta a Tokióban március 21. és 27. között tervezett műkorcsolya-világbajnokságot.
Bojan Krkic csalódott amiért az FC Barcelona csak döntetlent tudott elérni Sevillában a spanyol labdarúgó-bajnokág vasárnap késő esti mérkőzésén. A katalán csapat akár ki is kaphatott volna.
A Real Madrid labdarúgócsapata szigorúbb doppingvizsgálatokat szeretne elérni a spanyol szövetségnél. Természetesen a szigorítást a rivális FC Barcelona és a Valencia csapatára értik Madridban.
Dibusz Dénes, a PMFC tehetséges kapusa a hatharom.hu-nak nyilatkozva elmondta, először Kiss László is meglepődött azon, hogy behívták az U-21-es válogatottba.
Silvio Berlusconi, olasz miniszterelnök, egyben az AC Milan elnöke reméli, hogy újabb 25 sikeres év következik a milánói sztárcsapatnál, legalább olyan sikeres, mint regnálása eddigi 25 éve alatt volt.
Európa különböző bajnokságaiban szereplő légiósaink jó hétvégét tudhattak maguk mögött. Rudolf Gergely gólja egy pontot ért a Milan ellen, Dzsudzsák Balázs pedig a NEC ellen egyenlített, de Hajnal Tamás is gólpasszal jelentkezett.
Ahogyan egy hete is, most is 3-0-ra nyert a Diósgyőri VTK. Benczés Miklós csapata, akkor a REAC-ot verte hazai pályán, most pedig a Békéscsaba ellen nyertek a piros-fehérek 3-0-ra.
A világbajnoki címvédő Sebastian Vettel 2014-ig meghosszabbította szerződését a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokságban szereplő Red Bull csapatánál.
A portugál szélső már újra teljes értékű edzésmunkát végez, és akár kedden, az Olympique Marseille elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntőn újra pályára léphet.
A Videoton brazil légiósa a Magyar Kupában továbbjutásra számít, a Debrecen ellen pedig szeretne hasonló teljesítményt nyújtani, mint a Ferencváros ellen 5-0-ra megnyert mérkőzésen.
Fabio Capello szövetségi kapitány fontolgatja, hogy visszadja a karszalagot John Terrynek. A sérült Rio Ferdinand felhördülésére aztán visszakozott az olasz szakember.
David Silva, a Manchester City középpályása a vasárnapi, Reading elleni FA-kupa negyeddöntőn gondoskodott róla, hogy bekerüljön az évi végi bakiösszeállításokba.
A többek között a labdarúgó David Beckham és a teniszező Andy Murray pályafutását is egyengető Simon Fuller lett a Forma-1 2008-as világbajnokának, Lewis Hamiltonnak a menedzsere.
A 2011 januárjában kinevezett menedzserrel jó teljesítményt nyújtanak a Vörösök, ezért az amerikai tulajdonos két éves hosszabbítást ajánl a legendának.
A világbajnoki címvédő Sebastian Vettel 2014-ig meghosszabbította szerződését a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokságban szereplő Red Bull csapatánál.
Az elkövetkezendő három nap meghatározó lehet az NHL számára, ugyanis a liga mind a 30 csapatának a vezérigazgatója jelen lesz azon a három napos konferencián, ahol a szabályváltoztatásokról fognak tárgyalni.
A hétvégi AS Roma – Lazio mérkőzésen a vendégek brazil játékosának, Matuzalemnek elgurulhatott gyógyszere, ugyanis a találkozó 71. percében minden ok nélkül fejbe taposta Francesco Tottit.
A Sopron csapata szerezte meg a bronzérmet a férfi kosárlabda Magyar Kupában azzal, hogy a szolnoki négyes döntő hétfő délutáni helyosztóján 16 ponttal legyőzte az Atomerőmű együttesét.
A féléves sérüléséből januárban visszatért világklasszis bombaformában futballozik, kelendő (lenne) az átigazolási piacon, de a bajorok nem engedik el aranytojást tojó tyúkjukat.
A Manchester United portugál ásza Nani és, még két sérült csapattársa Michael Owen és Michael Carrick is részt vett a csapat mai edzésén, így nem elképzelhetetlen, hogy Nani játszik a Marseille ellen.
A River Plate - Vélez Sarsfield rangadón a hazaiak kapusa óriási lyukat rúgott egy hazaadás után, a vendégek csatára pedig az üres kapuba gurított, és "elrobogott".
A Charlotte Bobcats tulajdonosa Michael Jordan, aki a Chicago Bullsnak köszönheti, hogy most az aki elmondta, hogy az Illinois-i csapat megnyerheti a bajnoki címet, míg Derrick Rose MVP lehet.
A héten döntenek arról, hogy a japán jégkorong-válogatott a távol-keleti országot sújtó természeti katasztrófa után részt tud-e venni a budapesti divízió I-es világbajnokságon.
Az athéni és a pekingi olimpián is győztes Misty May-Treanor és Kerri Walsh ugyanis úgy döntöttek, hogy a londoni olimpián ismét megpróbálnak együtt győzni.
A klubvezetés elégedetlen volt az elmúlt fordulókban mutatott játékkal, ami nem nyújt garanciát az egyesület céljának megvalósulására, az NB I-be jutásra.
A Baltimore Ravens safetyje, Tom Zbikowski már pontosan tudja, hogy mi fog csinálni, akkor ha lockout miatt elmarad a 2011-es szezon. A fiatal védő második profi bokszmérkőzésén van túl.
Pénteken, Kuala Lumpurban jelenti be, hogy pályázik-e a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöki posztjára Mohamed Bin Hammam, az ázsiai szövetség (AFC) vezetője.
A Szolnok fennállása során harmadszor hódította el a férfi kosárlabda Magyar Kupát, miután a hétfői döntőben házigazdaként 79-71-re legyőzte az Albacompot.
A Szolnok fennállása harmadik Magyar Kupa címét ünnepelhette, miután a döntőben 79-71-re legyőzte az Albacomp csapatát, mindezt hazai pályán érte el az Olaj.
A Szolnok fennállása során harmadszor hódította el a férfi kosárlabda Magyar Kupát, miután a hétfői döntőben házigazdaként 79-71-re legyőzte az Albacompot.
A Real Madrid jelenlegi a Manchester United egykori játékosa Cristiano Ronaldo többször is elkápráztatott már minket szabadrúgás góljaival, nézzük meg a tíz legemlékezetesebbet.