Három mérkőzésről tiltotta el az olasz szövetség az AC Milan svéd csatárát, Zlatan Ibrahimovicot, aki így kihagyja az Internazionale elleni városi szuperrangadót.
Caroline Wozniacki könnyedén nyert Maria Martinez Sánchez ellen és bejutott a nyolcaddöntőbe az Indian Wells-i keménypályás tenisztorna 4,5 millió dollár összdíjazású versenyében.
A világelső dán Caroline Wozniacki két sima játszmában nyert hétfőn a spanyol Maria Martinez Sánchez ellen, ezzel bejutott a legjobb 16 közé az Indian Wells-i tenisztornán.
Mint midig, úgy ezúttal is kiadta legfrissebb ranglistáját a WBO (Boksz Világszervezet), ahol Erdei Zsolt egy pozíciót javítva, már az első helyen találtató félnehézsúlyban.
A hazaiak csatára, Manu triplázott: előbb megszerezte a vezetést, majd öngóljával hozzásegítette az egyenlítéshez a Bilbaót, végül a hajrában még egyszer betalált az ellenfél kapujába.
Az utolsó pillanatban mentett pontot az Athletic Bilbao a Primera Division 28. fordulójának zárómérkőzésén. A Getafe elleni mérkőzésen Manu két szer az ellenfél, egyszer, pedig a saját kapuját vette be.
Elképesztő vereséget szenvedett Jeff Hardy az Immortal első számú pankrátora. A kihívó addig húzta az időt, mígnem Sting megunta és valamivel több mint egy perc után befejezte a mérkőzést.
Ötszáz nap van már csak hátra a következő nyári olimpiáig. Mi magyarok növekvő optimizmussal és egyelőre egyetlen olimpiai kvótával várjuk a megaeseményt.
Az utolsó pillanatban mentett pontot az Athletic Bilbao a Primera Division 28. fordulójának zárómérkőzésén. A Getafe elleni mérkőzésen Manu két szer az ellenfél, egyszer, pedig a saját kapuját vette be.
Az NHL hétfői játéknapján egyaránt hat gólig jutott a Chicago Blackhawks és a Toronto Maple Leafs is. A ligaelső Vancouver Canucks-nek sem jelentett gondot a Minnesota Wild legyőzése.
Tárt karokkal várja vissza Kakát az AC Milanhoz Silvio Berlusconi klubelnök, de nem tudja, lehetséges-e megszerezni a Madridban sokat kereső brazil futballistát.
Az NBA hétfői játéknapján a Los Angeles Lakers otthon verte meg az Orlando Magicet. A mérkőzésen játszott Kobe Bryant. A Miami Heat meglepően nagy fölénnyel nyert a San Antonio Spurs ellen.
Pátkai Máté a Győr elleni mérkőzésen rúgást kapott, és egyelőre nem állhat Garami József rendelkezésére. Az elmúlt napokban betegeskedők viszont már ott vannak a keretben.
A NFL játékos-szakszervezetét, ugyan múlt hét pénteken feloszlatták ennek ellenére továbbra is azon ügyködik, hogy hogyan tehetne keresztbe a ligának, ezúttal a draftot bojkottálja.
Fabio Capello Anglia szövetségi kapitánya úgy látja, a 19 éves Jack Wilshire-ben meg van az, ami ahhoz kell, hogy a háromoroszlánosok szövetségi kapitánya legyen rövid időn belül.
A Budapest Honvéd FC vezetőedző, Supka Attila bízik benne, hogy csapata kiharcolja a továbbjutást, még akkor is, ha a magyar bajnokság toronymagasan legjobb csapata otthonában kell is ezt megtennie.
Bizonytalan időre felfüggesztették a japán első-és másodosztályú labdarúgó-bajnokság küzdelmeit az országot sújtó természeti katasztrófa következményei miatt.
Nem jutott be a legjobb 16 közé a negyedik helyen kiemelt Robin Söderling az Indian Wells-i keménypályás tenisztorna 3,645 millió dollár összdíjazású férfi versenyében.
Március 21-én kezdődik az MLB home run királyának Barry Bondsnak a tárgylása. Susan Illston bírónő elmondta, hogy minden egyes tanút és ülnököz elzárnak a média elől. Az egykori legendát, pedig évekre leültethetik.
Didier Deschamps szerint a körülmények a Marseille-t segítik, kollégája, Alex Ferguson aggódik, de bízik benne, hogy megvan a kellő rutin csapatában a továbbjutáshoz.
Bizonytalan időre felfüggesztették a japán első és másod osztályú labdarúgó-bajnokság küzdelmeit az országot sújtó természeti katasztrófa következményei miatt.
A MJUS-Fortress Körmend kosárlabdacsapatának amerikai légiósa, Marcus Moore nem fogadta el a pénzbüntetést, és közös megegyezéssel távozik a csapattól - írta a vasnepe.hu.
Nem mindennapi erősítésről számolt be a vasnepe.hu. A Vas megyei III. osztály Nyugati csoportjában szereplő Vát SE ugyanis szerződtette a 41 éves Liviu Bonchist.
A félnehézsúly ranglistavezetője lett, ez által első számú kihívói pozícióba került Erdei Zsolt a Boksz Világszervezetnél (WBO) - adta hírül kedden a monokli.com.
A félnehézsúly ranglistavezetője lett, ez által első számú kihívói pozícióba került Erdei Zsolt a Boksz Világszervezetnél (WBO) - adta hírül kedden a monokli.com.
A címvédő Internazionale mint a nemzetközi kupákban utolsó állva maradt olasz csapat az itáliai futball becsületéért is küzd ma este a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóján.
A Nationwide széria pozitív meglepetése egyértelműen Danica Patrick szereplése. A fiatal hölgy három futam után a pontverseny negyedik helyén áll, két héttel ezelőtt, pedig, majdnem elcsípte a dobogót Las Vegasban.
Nem mindennapi erősítésről számolt be a vasnepe.hu. A Vas megyei III. osztály Nyugati csoportjában szereplő Vát SE ugyanis szerződtette a 41 éves Liviu Bonchist.
A labdarúgó Bajnokok Ligája szerda esti nyolcaddöntős programjában kapott helyet a sorozat egyik legérdekesebb, és kifejezetten jelentős múltú párharcának, a Real Madrid-Olympique Lyon csatának a visszavágója.