Nem sokszor láthatunk két focistát olyan gyorsan összeszokni és szinte telepátiával kommunikálni, mint ahogy Cesc Fabregasnak és Lionel Messinek sikerült az idei spanyol bajnokságban.
Hatalmas volt az érdeklődés a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) és a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) keddi konferenciáján, amelyet az országos sportszakember továbbképzés részeként rendeztek meg a sportági szövetségek képviselőinek részvételével.
A listavezető Debrecen csapatából ismét teljes értékű edzésmunkát végezhet Ferenczi János és Stefan Mardare, de Máté Péter, Bódi Ádám és Rezes László ellenben pár napot kénytelen lesz kihagyni
A Magyar Labdarúgó Szövetség a hivatalos honlapján számos, a szeptember 1-étől érvénybe lépő sporthuliganizmus elleni törvénycsomag-módosítással kapcsolatos kérdésre adott választ.
Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága két mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta Goran Vujovicsot, a Haladás Sopron Bank montenegrói játékosát, akit kiállítottak az OTP Bank Liga múlt hétvégi fordulójában.
A székesfehérváriak magyar válogatott védője nem bánja, hogy idén az ellenfelek már külön készülnek a bajnokcsapat játékára, véleménye szerint ezt a terhet is el kell, hogy tudják viselni.
A Norwich City ellen három héttel ezelőtt agyrázkódást szenvedő elefántcsontparti Didier Drogba a Chelsea szerdai Ligakupa mérkőzésén újra pályára léphet.
Rossz hír lehet Heurelho Gomes, a Tottenham jelenlegi első számú kapusa számára, hogy Harry Redknapp valósággal csodálja Eldin Jakupovic játékát, aki jelenleg a görög Olimpiakosz Volosz játékosa.
A mérkőzés első 10 percében csendben maradt az a közel 25 ezer szurkoló, aki kilátogatott hétfő este a svéd labdarúgó-bajnokságban sorra került AIK-Djurgarden rangadóra.
A világ legjobb férfi teniszezői Andy Murray szerint még a sztrájktól sem riadnának vissza, a játékosok egészsége érdekében rövidíteni szeretnék a szezont.
Hatalmas volt az érdeklődés a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) és a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) keddi konferenciáján, amelyet az országos sportszakember továbbképzés részeként rendeztek meg a sportági szövetségek képviselőinek részvételével.
Gyurta Dánielt a USA Today is olimpiai bajnoknak várja 200 mellen, a lap viszont 200 vegyesen Cseh Lászlót Michael Phelps elé tippeli, igaz szerintük így sem lesz olimpiai bajnok.
Szerdán a Magyar Kupa 3. fordulójában Budaörsön lép pályára a Vasas-Híd együttese, melynek vezetőedzője úgy látja, komoly konkurenciaharc alakult ki a kezdőbe kerülésért.
Hihetetlen gólt szerzett a Yeovil Town játékosa, Kieran Agard. Egy játékvezetői labdát adott vissza a Yeovil, de a támadó lecsapott rá és csúnyán megtréfálta a Sheffield Wednesday kapusát.
Mint ismert, a német válogatott Sami Khedirát a Levante elleni bajnoki 40. percében kiállította a játékvezető, miután durván ellökte az ellenfél játékosát, Sergio Ballasterost.
Különleges úszó váltóval köszönte meg néhány japán sportember a tajvaniak segítségét, amellyel a márciusi földrengés és cunami utáni újjáépítést támogatták.
A spanyol labdarúgó-bajnokság hétközi fordulójában a még veretlen Sevilla gólnélküli döntetlent ért el a hétvégén Barcelonában nyolcat kapó Osasuna vendégeként, míg a Real Sociedad Estrada góljával 1-0-ra legyőzte az újonc Grandát.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le...
Az Angol Ligakupa 3. fordulójában a Manchester United Micheal Owen és Ryan Giggs első félidőben szerzett góljaival 3-0-ra legyőzte a Leeds United csapatát.
Vaskos meglepetéssel kezdődött az olasz labdarúgó-bajnokság hétközi fordulója, az újonc Novara ugyanis 3-1-re legyőzte a tavaly előtti bajnok Internazionalét.
Immár vörös fokozatú az Inter krízishelyzete. A 2006 és 2010 között rekordbeállítást jelentő öt olasz bajnoki címet nyert csapat a szezonbeli eddigi öt mérkőzésén mindössze egy pontot szerzett. Kedd este az újonc Novara nyert ellene.
Vaskos meglepetéssel kezdődött az olasz labdarúgó-bajnokság hétközi fordulója, az újonc Novara ugyanis 3-1-re legyőzte a tavaly előtti bajnok Internazionalét.
A bajnoki címvédő Manchester United Michael Owen duplájával és Ryan Giggs pazar góljával 3-0-ra legyőzte a másodosztályú Leeds United együttesét az Angol Ligakupa 3. fordulójában.
A Holland Kupa 2. fordulójában Babos Gábor és Vadócz Krisztián csapata, a NEC Nijmegen hatalmas küzdelemben, hosszabbítás után jutott túl a Fortuna Sittard együttesén.
Az Angol Ligakupa 3. fordulójában hosszabbítás után jutott a következő körbe a Newcastle Unitd a Nottingham Forrest ellen, míg a Stoke City büntetőkkel verte ki a Tottenham csapatát.