Európa-szerte emelkedtek a részvényárak, és erősödött a dollár azután, hogy az amerikai Fed kedden 200 milliárd dolláros, könnyített feltételű visszavásárlási aukciót hirdetett, és felújította a tav...
Az MSZP vezérszónoka szerint a párt nemcsak tudomásul veszi a népszavazás eredményét, hanem érti is az emberek szavát; a Fidesz felszólalója arról beszélt, hogy "a kormány tovább akarja folytatni azt az ámokfutást, amit elkezdett az egészségügyben". Ez kedden hangzott el az Országgyűlésben, a népszavazáson hozott döntések végrehajtását célzó kormányzati és fideszes törvényjavaslat együttes…
A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán (MGK) Hódmezővásárhelyen, mint minden évben, idén is sor kerül március 12-én, szerdán az egyetemi hallgatókat, oktatókat, kutatókat megmozgató Tudományos Diákköri Konferenciára.
Magyarország nem lobbizik a Mol OMV által tervezett felvásárlása ügyében az Európai Bizottság által kezdeményezett versenyjogi vizsgálatával kapcsolatban - mondta Göncz Kinga kedden Budapesten az...
Tizennégy üzletre került ideiglenesen lakat, és mintegy hétmillió forint úgynevezett mulasztási bírságot róttak ki az adóellenőrök a Kikelet akció során Észak-Magyarországon - tájékoztatta az adóhat...
Minden negyedik tizenéves lánynak van szexuális úton terjedő betegsége az Egyesült Államokban, a humán papillóma vírus (HPV) a leggyakoribb - állítja az amerikai Betegség Ellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) tanulmánya.
A piac a pénztárak értékesítésekor be fogja árazni a licitbe azt a bizonytalanságot, amely a társadalom alacsony reform-befogadó képességéből és a politikai ellenzék megnyilvánulásaiból származik, és ez bevételkiesését okoz – mondta Kincses Gyula, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára, a Budapest Business Journal által szervezett konferencián, kedden Budapesten.
A 95 éves politikus azt mondta: Európában "nincs még egy állam, amely Ausztriánál több joggal állíthatná magáról, hogy áldozata volt" a náci politikának
Emma Watson máris lecserélte Daniel Radcliffe-et, akivel Valentin-napon még romantikázni látták: ezen a hétvégén már egy titokzatos idegennel töltötte az éjszakát.
Elfogta és őrizetbe vette a rendőrség azt a 15 éves lányt, aki egy társával együtt halálosan megfenyegetett, majd kirabolt egy gyereket Szegeden - értesült a HavariaPress.
Aggasztó adatokról számol be a világ egyik legelismertebb marketing szakemberének tartott Philip Kotler tanácsadó cégének felmérése: a megkérdezettek negyedének fertőződött meg a számítógépe kémprogrammal, vagy egyéb számítógépes kártevővel az elmúlt hat hónap során.
A Budapest Honvéd bajnokcsapataiból összeállított együttes Lothar Matthäus korábbi magyar szövetségi kapitánnyal kiegészülve április 26-án a Bozsik Stadionban megmérkőzik az 1994-es labdarúgó-világbajnokságon győztes brazil válogatott számos játékosát felvonultató Brazil Masters94 elnevezésű gárdával. A találkozó nyereségét a kispesti klub utánpótlásközpontja, a Magyar Futballakadémia kapja.
A megkérdezettek többsége szeretne környezetbarát autót vásárolni, de arra kérdésre, hogy megfizetné-e az ehhez kapcsolódó plusz költségeket, csak 11 %-uk válaszolt igennel
Kártérítést kell fizetnie a dél-afrikai bevándorlási hivatalnak annak a fiúnak, akit majdnem deportáltak Mozambikba, mert úgy vélték, túl sötét a bőre. 30 napot kellett börtönben töltenie.
Visszaélt piaci erőfölényével a Tigáz Zrt. - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal. A szervezet szóvivője az InfoRádiónak elmondta: a társaság túl magas csatlakozási díjakat állapított meg, és nem engedte, hogy fogyasztói beleszóljanak azoknak a vállalkozásoknak a kiválasztásába, amelyek a gázhálózathoz való csatlakozásukhoz szükséges vezetéket építik. Mihálovits András hozzátette: emiatt a…
A Fidesz hét pontba foglalt javaslatot tesz annak érdekében, hogy javuljon a felsőoktatás minősége - mondta Pokorni Zoltán, a párt alelnöke. Sürgősen hozzá kell látni a felsőoktatás akkreditációs r...
Márta István hivatalosan már lemondott Kapolcsról, de a fórumokon azt írja, van még remény. Marketingfogás lenne csak a fesztivál elmaradásáról szóló hír?
Korabeli politikusokat, felvonulásokat, háborús pillanatokat ábrázoló fényképek, újságrészletek, térképek és egyebek mellett Hitler nyilvános beszédét hirdető plakátok mutatják be az Európában 1938-ban kezdődött háborús borzalmakat az Anschluss 70. évfordulója kapcsán rendezett tárlaton, amelyet Ormos Mária történész nyitott meg a fővárosi Holokauszt Emlékközpontban kedden.
Míg a jegybankok likviditás-injekciójának hatására erösödtek a zöldhasú, az ausztrál dollár, a kiwi és az Emerging-Markets-devizák is, addig a jen és a frank gyengülést mutatott. Idövel kiderül, mennyire lesznek tartósak a nyereségek, illetve veszteségek. Ha negatív amerikai gazdasági vagy pénzpiaci adatokat tesznek közzé, minden visszatérhet a régi kerékvágásba. Az USD-JPY árfolyama 103,26-ra…
A háziorvosok finanszírozását a kétszeresére kell emelni, a vizitdíjbevétel kieső része nélkül ugyanis a praxisok jelentős része csődbe megy - mondta Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke. "Az...
Rendőrök vittek kórházba egy bölcsődés kisgyermeket Orosházán, a két éves fiú alighanem az életét köszönheti az egyenruhásoknak - értesült a HavariaPress.
A finn mobiltelefon gyártó társaság, a Nokia nem tartotta be eredeti ígéretét, ezért vissza kell fizetnie az illetékes német tartománynak a bochumi üzem fejlesztésére kapott közel 60 millió eurót. Észak-Rajna-Vesztfália kormánya közölte, a szubvenciót a német munkahelyek megőrzésére szánták, de a Nokia nemrég bejelentette, hogy bezárja bochumi telephelyét, és a termelést Kelet-Európába helyezi át.
Bár sajtósa a múlt héten azt állította, hogy a hasnyálmirigy-rákkal diagnosztizált színész jól van és minden folyamatban lévő projektjét folytatja, az OK! magazin információi szerint két filmje is áldozatul esett a betegségének.
A Fed likviditás-injekciójának hatására új napi minimumot ért el az EUR-USD 1,5293-nál. Amellett, hogy remélik: a Fed megbirkózik a jelenlegi válsággal, az akció jól jött a dollárnak, mivel mérsékelte a kamatcsökkentési fantáziát. A Fed Funds Futures szerint a márciusi 18-i Fed-találkozón 50 bázispontos csökkentés várható. Az EUR-USD-ot 1,5308-on jegyzik. Támogatás 1,5270-nél található. In-GFX
Észtország és Lettország - Csehország után - várhatóan jegyzőkönyvet ír alá az Egyesült Államokkal a vízumkényszer feloldásáról szerdán, egy nappal azelőtt, hogy az amerikai hatóságok és a 27...
Újabb rekordot döntött a kőolaj ára, és átlépte a 109 dollárt. A Cashline elemzője szerint az okok ugyanazok, mint eddig: a gyenge dollár, az inflációs nyomás és az, hogy a részvénypiacok gyengélkedése miatt a befektetők a nyersanyag- és olajpiacba teszik a pénzüket.
Első alkalommal lépnek fel csütörtökön a budapesti Zeneakadémia hallgatói a párizsi Centre Pompidou-ban. A Jeudi's, vagyis „Csütörtökök” elnevezésű performansz-sorozat keretében a Zeneakadémia 21 hallgatója mutatkozik be a Pompidou Központ Modern és Kortárs Művészeti Múzeumban – adta hírül a Zeneakadémia sajtóosztálya.
Minden negyedik tizenéves lánynak van szexuális úton terjedő betegsége az Egyesült Államokban, a humán papillóma vírus (HPV) a leggyakoribb - állítja az amerikai Betegség Ellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) tanulmánya.