A rendőrség gyülekezési jog megsértése miatt indított eljárást Budaházy György ellen, emellett kezdeményezte ellene az eljárást alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete miatt, illetve kártérítést kérnek tőle a rendőri eszközben okozott kárért - jelentette be Bencze József altábornagy, országos rendőrfőkapitány keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Tavaly húsvétkor kevesebb sonka és csokifigura fogyott mint egy évvel korábban- derül ki a GfK Hungária legfrisebb felméréséből. A szezonélelmiszerek több mint harmada viszont a hipermarketek polcairól kerül az ünnepi asztalra.
Már életbe lépett az a rendelet, amellyel kivonták hazánkban az egy- és kétforintos érméket. A veszprémi Fenyves Kollégium lakóinak kezdeményezésére a Pannon Egyetem több kollégiumában is gyűjtést szerveztek azokból a Veszprém Megyei Kórház Gyerekosztálya részére.
A nők gyermekvállalása és a házasságok megkötésének ideje is kitolódott, ezért évről évre kevesebb gyermek születik - mondta Kamarás Ferenc, demográfus, a KSH főtanácsadója.
Magyar zeneszerzők ősbemutatói, évfordulós koncertek és kolozsvári alkotóművészek tárlatai szerepelnek a Budapesti Tavaszi Fesztivál mai és holnapi programjai között.
Februárban a várt szerint 1,8%-kal emelkedtek a kanadai fogyasztói árak a legutóbbi +2,2%-os érték után. A magban meglepöen 1,5%-os drágulás mutatkozott, meghaladva ezzel a 1,2%-os elörejelzést a legutóbbi +1,4% után. Az EUR-CAD-ot 1,5683-on jegyzik, és az adatok hatására csökkent árfolyama. 1,5719 fölött 1,5747-nél található ellenállás. Támogatás 1,5602-nél van. In-GFX
A házi gyermekorvosok vizitdíj-kompenzációját fogják szétosztani az összes háziorvosi praxis között; arról, hogy ez milyen elvek szerint történjen, még folynak a tárgyalások.
A budapesti rendőrfőkapitány továbbra is azt állítja, nem a Március 15.-e téren szunyókáltak az autóban a szolgálatban lévő rendőrök. Ezért nem tudtak intézkedni a koszorút rugdosó férfi ellen a Petőfi-szobornál.
Az EUR-USD új napi csúcsot ért el 1,5831-nél, és 1,5822-ön jegyzik. 13.30-kor teszik közzé a februári amerikai termelöi árakat (elörejelzés: +0,3%, elözö: +1,0%). A magban +0,2%-os értékkel számolnak a szakemberek a legutóbbi +0,4% után. Ugyanekkor várhatók a megkezdett építkezések (elörejelzés: 995.000, elözö: 1.012.000) és azt építési engedélyek is (elörejelzés: 1,020 millió, elözö: 1,061…
A száműzetésben élő tibeti kormány közlése szerint a kínai hatóságok kedden lelőttek tizenkilenc, Tibet függetlenségéért utcára vonuló tüntetőt a himalájai területtel szomszédos Ganszu tartományban - adta hírül az AFP francia hírügynökség.
2015-ig a lakosság számára 15-20 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás, és akár 100 milliárd forint kedvezményes hitelkeret áll rendelkezésre, amelyből mintegy 100 ezer lakásban csökkenthető az energiafogyasztás.
Ma technikai ellenmozgásra került sor az EUR-CHF-nél az elmúlt napok veszteségei után. A devizapárnak jól jön részvénypiaci helyzet javulása. A DAX 2,5%-ot emelkedett. A Nikkei 225 az éjjel 1,5%.os nyereséget könyvelt el. A devizapárt 1,5572-ön jegyzik. Ellenállás 1,5603-nál és 1,5617-nél, míg támogatás 1,5446-nál található. In-GFX
Az energiatakarékossági program keretében 1,6 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra lehet pályázni április 14-től az energiatakarékossági program keretén belül - jelentette be Kákosy Csaba gazdasági miniszter. A pályázók összesen 16 milliárd forint kedvezményes hitelt is felvehetnek.
Belehalt sérüléseibe a koszovói ENSZ-misszió egyik tisztje. Az ukrán rendőrtiszt hétfőn sebesült meg a vegyes lakosságú koszovói Mitrovicában, a helyi szerbekkel vívott összecsapásokban.
Megkezdődött az ország legnagyobb hulladékgazdálkodási beruházása Kisvárdán, ahol az északkelet-magyarországi térség első korszerű hulladéklerakó telepének építését indították el kedden. Az Európa...
A házi gyermekorvosok vizitdíj-kompenzációját fogják szétosztani az összes háziorvosi praxis között; arról, hogy ez milyen elvek szerint történjen, még folynak a tárgyalások - mondta el Horváth Ágnes egészségügyi miniszter kedden, Budapesten, miután megbeszélést folytatott Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel.
Az emigráns tibeti kormány szerint 99-en haltak meg a kínai biztonsági erők és a tibeti tüntetők közötti összecsapásokban - közölte egy szóvivő kedden. Thubten Szamfel, az emigráns kormány...
A Nemzeti Energiatakarékossági Programon belül a lakosság számára 2015-ig 15-20 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás, valamint akár 100 milliárd forint kedvezményes hitelkeret áll...
53 síita zarándok életét vesztette, 75 pedig megsebesült egy öngyilkos merényletben Kerbala városában. A Bagdadtól 80 kilométerre fekvő síita szent város központjában, egy kávézóban robbant a pokolgép.
Gondolkoznak az egészségbiztosítási törvény átalakításáról a szocialista frakcióban - ismerte el az InfoRádiónak Kökény Mihály, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának MSZP-s elnöke. Hozzátette: egyelőre nem született megállapodás arról, hogy eltérnek-e a területi egészségpénztárak kialakításának eredetileg meghatározott menetrendjétől.
Megkezdődött az ország legnagyobb hulladékgazdálkodási beruházása Kisvárdán, ahol az északkelet-magyarországi térség első korszerű hulladéklerakó telepének építését indították el. Az Európai...
A József körúton azonosító nélkül nyilatkozó rendőr ellen soron kívüli fegyelmi eljárást kezdeményezett Tóth Gábor dandártábornok, budapesti rendőrfőkapitány. Tóth Gábor keddi, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a március 15-én történtekkel kapcsolatban két soron kívüli vizsgálatot rendelt el még vasárnap reggel.
Hamarosan várhatók az amerikai adatok, melyek meghatározóak lehetnek az EUR-USD további sorsának szempontjából. A devizapárt 1,5815-ön, azaz továbbra is 1,58 fölött jegyzik. 13.30-kor teszik közzé a februári amerikai termelöi árakat (elörejelzés: +0,3%, elözö: +1,0%). Mivel februárban emelkedtek a nyersanyagárak, reálisnak tünik az elörejelzés, bár az adatok valószínüleg nem lesznek hatással a…
Hongkongban őrizetbe vettek kedden egy 24 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy négy prostituáltat gyilkolt meg három nap alatt. A pakisztáni származású hongkongi lakosnál megtalálták két...
A dalai láma kész lemondani a tibetiek szellemi vezetőjének tisztéről, ha elfajul az erőszak, és ellenőrizhetetlenné válnak az események Tibetben. "Ha a dolgok kikerülnek az ellenőrzés alól, akkor az egyetlen lehetőségem az, hogy lemondok" - mondta a száműzetésben élő tibeti vezető keddi sajtóbeszélgetésén az észak-indiai Dharamszalában lévő székhelyén.
Az Országgyűlés Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) végrehajtását felügyelő eseti bizottsága írásbeli tájékoztatást kér a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől (NFÜ) arról, hogy az európai uniós...
A budapesti rendőrfőkapitány minden egyes, a rendőri felvételeken látható és március 15-én jogsértést elkövető személy azonosításában segítő állampolgárnak félmillió forintot ajánlott fel. A nyomravezetői díjról szóló bejelentést Tóth Gábor keddi, budapesti sajtótájékoztatóján tette.
A megkezdett építkezések száma 0,978 milliód értéket hozott, elmaradva ezzel az 1,020 milliós elörejelzéstöl a legutóbbi 1,061 milliós érték után. Az építési engedélyek száma viszont 1.065.000-es értéket hozott, ami meghaladta a 995.000-es elörejelzést a legutóbbi 1.071.000 milliós érték után. Az adatok semlegesen, és a várt szerint gyengén alakultak. Az EUR-USD-ot 1,5786-on jegyzik. Ellenállások…
„A népszavazás miatt kieső bevételek pótlásakor kiadási többletre nem látok lehetőséget” - hangsúlyozta Veres János pénzügyminiszter keddi sajtótájékoztatóján. Ez nagyon sokba kerülne az országnak, a nemzetközi hitelminősítők alig várják, milyen megoldást választ Magyarország.
Zoknijából próbált a leadott voksokhoz plusz cédulákat hozzácsempészni Perpignan egyik körzetének szavazatszámlálásakor a választási bizottság elnöke a francia helyhatósági választások második...
A kormányszóvivő helyreigazítást kért a Magyar Rádiótól, mert véleménye szerint Orbán Viktor a Vasárnapi Újság című műsorban valótlant állított Magyarország adósosztályzatának visszaminősítéséről - olvasható Daróczi Dávid kormányszóvivő Such Györgynek, a Magyar Rádió elnökének küldött levelében, amelyet kedden ismertetett az MTI-vel.
A hírTV munkatársai bukósisakban és sajtó feliratú láthatósági mellényben jelentek meg a Pénzügyminisztérium keddi tájékoztatóján, ahol Veres János pénzügyminiszter először távozásra szólította fel ők...
A kormány "kicsinyes bosszút" áll az embereken a népszavazás miatt azzal, hogy nem akarja pótolni a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlése miatt kieső bevételeket, a Fidesz viszont fenntartja a pótlásra vonatkozó javaslatát - jelentette ki Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke keddi sajtótájékoztatóján.
Féláron kapják a fűtést áprilisban a dunaújvárosiak. Ha pedig az időjárás miatt még májusban is fűteni kell, akkor 95 százalékos kedvezményhez jutnak. Az akcióval azt szeretné elérni a szolgáltató, hogy senki se fázzon a szezon elején és végén azért, mert a társasházban lakók többsége a fűtésen akar spórolni.
A házi gyermekorvosok vizitdíj-kompenzációját fogják szétosztani az összes háziorvosi praxis között; arról, hogy ez milyen elvek szerint történjen, még folynak a tárgyalások - mondta el Horváth Ágnes egészségügyi miniszter kedden, Budapesten, miután megbeszélést folytatott Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel.
A nők gyermekvállalása és a házasságok megkötésének ideje is kitolódott, ezért évről évre kevesebb gyermek születik - mondta Kamarás Ferenc, demográfus, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) főtanácsadója kedden sajtótájékoztatón.
A német Ifo gazdaságkutató intézet vezetője valószínűnek tartja, hogy középtávon bekövetkezik az amerikai recesszió. A müncheni intézet vezetője nem számszerűsítette a német gazdaságot érintő változás...
Egy iskolás lány és egy rendőr vesztette életét abban a bombatámadásban, amit kedden intéztek egy leányiskola épülete ellen a jemeni fővárosban. A robbanásban megsebesült további 15 diáklány és négy rendőr.
Francia KFOR-katonákat dobáltak meg kedden Kosovska Mitrovicában szerb középiskolások - az incidensnek nem lett sérültje. A tinédzserek egy gépkocsioszlopra hajigáltak köveket, mire a katonák...
Nem önkényuralmi jelkép az SZDSZ népszavazási plakátján lévő csillag, ezért nem valósult meg az önkényuralmi jelkép használata - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a távirati irodával kedden. Közleményükben emlékeztettek rá: önkényuralmi jelkép használatának vétségét az követi el, aki horogkeresztet, SS-jelvényt, nyilaskeresztet, sarló és kalapácsot, ötágú vörös csillagot vagy ezeket…
Zoknijából próbált a leadott voksokhoz plusz cédulákat hozzácsempészni Perpignan egyik körzetének szavazatszámlálásakor a választási bizottság elnöke a francia helyhatósági választások második fordulójában. Vasárnap este a spanyol határ közelében fekvő Perpignan kormánypárti polgármesterét, Jean-Paul Alduy szenátort szoros versenyben a szavazatok 45,48 százalékával választották újra. A 110 ezer…
Egy héttel meghosszabbították a szegedi Vasarely-kiállítás nyitva tartását a Móra Ferenc Múzeumban. A tárlat február közepén nyílt és eredetileg március végéig lehetett volna látogatni. A kiállítást eddig csaknem 11 ezren látták – közölte Medgyesi Konstantin, a múzeum sajtóreferense.