14 évvel a Sabrina után a 66 esztendős hollywoodi sztár főszerepet vállalt egy komédiában. A Morning Gloryban egy reggeli rádióműsor vezetőjét játssza.
Huszonhat évet kellett várni, hogy valóra váljon a Karácsonyi történet című, az indianai Hammondban játszódó, 1983-as film egy jelenete. Fémrudat nyalt egy 10 éves fiú a mínusz tizenöt fokban, és rögtön hozzáfagyott a nyelve.
ESZÉK – Szinte hazai környezetben kezdte meg világbajnoki szereplését a magyar férfi kézilabda-válogatott. A horvátországi város csupán 50 kilométerre fekszik a határtól, így sokan felkerekedtek, hogy a helyszínen szurkoljanak Hajdu János (54) szövetségi kapitány csapatának. Az előrelátóbbak még féláron is tudtak jegyet váltani, de tegnap már 300 kunát (11 250 forint) kellett fizetni, hogy…
Két hét alatt összeomlott a Fidesz elnöke szerint az idei költségvetés, miközben a világban nem történt semmi. Orbán Viktor a Magyar Rádió Vasárnapi Újságjának adott nyilatkozatában kijelentette: csak Magyarországon kell újratervezni a költségvetést, máshol már decemberben előre látták azt, ami látható volt.
Határőrök több mint egy éve nincsenek, de illegális határátlépőkből és embercsempészekből több százat fogtak el a schengeni csatlakozást követő 12 hónapban Rajkánál és Hegyeshalomnál. Az átkelőket azonban nemcsak a menekültek, hanem a fém- és vashulladékgyűjtők is gyakran látogatják, akik lassan teljesen szétszedik az ott maradt elektronikai és műszaki berendezéseket. Több milliárd forintos érték…
Orbán Viktor, a Fidesz-Magyar Polgári Párt elnöke jövő héten európai körútra indul, melynek során az európai biztonságpolitikáról és a világgazdasági válság európai hatásairól, a krízis kezeléséről tárgyal majd vezető politikusokkal - jelentette be vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter, a párt szóvivője.
Rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezettek be Washingtonban Barack Obama keddi beiktatása előtt. A leendő elnök különvonata már megérkezett az Egyesült Államok fővárosába, amely Philadelphiából indult. Obama családját mindenhol ünneplő tömeg fogadta – jelentette a Hír Televízió helyszíni tudósítója.
Csak a kijelölt korcsolyázó helyeken biztonságos a Balaton jege. A vízirendészet senkinek nem ajánlja, hogy a mélyebb vizek felett korcsolyázzon. Az elmúlt napokban nem történt baleset, de a meteorológusok szerint további enyhülés várható a következő napokban, ami ront a jég állapotán.
A felhőkig, pontosabban a felhőkarcolókig ér a világgazdaság válsága: ha nem állítja is le a városiasodás feltartóztathatatlan folyamatát, elsöpri annak legláthatóbb jelképeit, a felhőkarcolókat, a toronyházakat - közölte a magasépületekre szakosodott német Emporis társaság.
Vadászok keresésére nagyarányú akció zajlott le a távol-keleti Tengermelléki területen, ahol a múlt szombaton több havi átlagnak megfelelő mennyiségű hó esett, de az eltűntnek jelentett 12 személy helyett 24 óra alatt 65 vadászt találtak a tajgában. Mivel az egyetlen nap alatt lehullott hó helyenként a háztetőkig ért, folyamatosan érkeztek a bejelentések az eltűntekről.
Istentisztelettel emlékezett a Budapesti Zsidó Hitközség a fővárosi gettó felszabadításának 64. évfordulójára. A Dohány utcai zsinagógában Fröhlich Róbert főrabbi úgy fogalmazott: 1945 januárjában a fizikai és a szellemi felszabadulás megtörtént, de a bizonytalanság alól nem szabadították fel a zsidóságot.
Míg Európában és az Egyesült Államokban a valóságshow-k dívnak, Japánban a tv sztárjai, az "oguiik", akik a nézők szeme előtt hihetetlen mennyiségű ételt falnak be a lehető legrövidebb idő alatt.
Szenzációs értesülést hozott nyilvánosságra a Times vasárnapi kiadása: Roman Abramovics, aki ugyan jelentős összegeket veszített az elmúlt hónapokban a pénzügyi válság következményeként, ám még így is a brit futball harmadik leggazdagabb szereplője, el szándékozik adni a Chelsea-t arab befektetőknek.
Negyven holttestet, köztük gyermekeket találtak a Gázai övezet északi részén, két településen a romok alatt. Az áldozatokat a hajnali 2 órától meghirdetett egyoldalú izraeli tűzszünet után ásták ki Beit Lahíjában és Dzsabalíjában. Abban a két városban, ahol a leghevesebb harcok dúltak az izraeli offenzíva 22 napja alatt.hírTV
Azonnali, egy hétre szóló tűzszünetet jelentettek be vasárnap a Hamász palesztin iszlamista szervezet és gázai övezetbeli fegyveres szövetségesei - ezt az egy hetet adva Izraelnek, hogy kivonja csapatait a területről.
Beismerte tettét az a férfi, akit azzal gyanúsít a rendőrség, hogy szombaton meggyilkolt egy idős nőt - tudatta közleményben a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). A rendőrség a helyszíni szemle...
Izraeli és hazai nyelvújítók persze nagyrészt már megoldották a nyelvi problémát, miszerint a palesztin áldozatok nyilvánvalóan a Hamasz áldozatai, és alávaló szofisztika volna azt mondani, hogy az izraeli áldozatok pedig a zsidó állam politikájának az áldozatai.
Két hete elhagyott vidrakölyköt találtak a Velencei-tónál. Az állatot most a lábodi vidraparkban az egyik gondozó neveli. Az Ábel névre keresztelt bébit naponta nyolcszor kell etetni. Egyelőre egy lakásban él, tavasszal fogják visszaszoktatni természetes környezetébe.
Beismerte tettét az a férfi, akit a rendőrség azzal gyanúsít, hogy szombaton meggyilkolt egy idős nőt. A rendőrség a helyszíni szemle és az elvégzett nyomozás alapján még a helyszínen őrizetbe vette a meggyilkolt asszony 76 éves élettársát.
Azonnali, egy hétre szóló tűzszünetet jelentettek be ma a Hamász palesztin iszlamista szervezet és gázai övezetbeli fegyveres szövetségesei. Mára virradóra Izrael egyoldalúan hirdette meg a fegyverek letételét, amit a Hamász nem tartott elfogadhatónak, és korda délutánig folytatta a harcot.
Elsősorban sorozatos daganatos megbetegedések esetén vagy egy lakásfelújításnál javasolható a radonszint megmérése, mert a nemesgáz által kibocsátott alfa-sugárzás veszélyes lehet - hívja fel a figyelmet az Országos Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Intézet lakossági és környezeti osztályvezetője. Az országban több intézmény is vállal radonszintmérést.
Szombat délután eltört egy dízelolajat szállító fővezeték Kárpátalján. A kiömlő üzemanyagból az Ung folyóba is jutott, de az ukrán hatóságok egyelőre nem tudják, mennyi.
Mussza Abu Marzuk, a Gázai övezetet irányító Hamász száműzetésben élő második embere vasárnap délután a szíriai állami televízióban bejelentette, hogy szervezete egyhetes tűzszünetet kezd.
Az Egyesült Államokban kiemelték a vízből azt az amerikai utasszállító repülőgépet, amely csütörtökön hajtott végre kényszerleszállást a Hudson folyón.
Egy termékvezeték meghibásodása következtében gázolaj jutott a környezetbe szombat este a kárpátaljai Nagybereznai járás területén, az Ung folyó közelében. A Prikarpattya Zahid-Transz vállalat 534...
A nyugat-afrikai Mali fővárosában élő egyetlen magyar arra kérte a szombaton elindult Budapest-Bamako rali résztvevőit, hogy vigyenek neki néhány könyvet, mert arrafelé hiánycikk a magyar nyelvű...
Európai körútra indul és több helyen előadást is tart jövő héten Orbán Viktor - jelentette be vasárnapi sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője. A pártelnök először Németországba látogat, majd egy bécsi konferencia után Franciaországban vesz részt Nicolas Sarkozy rendezvényén.
Életét vesztette az a kerékpáros, akit egy személyautó gázolt el Hódmezővásárhely határában kora délután. A kocsi sofőrje egy jobbra ívelő kanyarban kisodródott, és áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol elütötte a vele szemben szabályosan közlekedő kerékpárost.
Életét vesztette az a kerékpáros, akit egy személyautó gázolt el Hódmezővásárhely határában vasárnap kora délután - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense vasárnap az...
A mikrohullámú sütő korunk modern, sok időt megtakarító eszköze, ám használata veszélyeket is rejthet, amennyiben nem megfelelő módon kezelik. Előnyök, hátrányok és gyakori tévhitek.
Nem sokkal éjfél előtt, a kerékpárjukon nagyobb mennyiségű fát szállító férfiakra figyelt fel egy hivatásos állományú szolgálaton kívül lévő rendőr Zsadányban a napokban.
A pénzügyi problémák nehezén már túlvannak a bankok, azonban a reálgazdaság számára a legrosszabb még hátravan - véli Bill Gross, a Pacific Investment Management alapítója. A pénzügyi válság...
Hazamehetett Patrick Swayze, a hasnyálmirigyrákban szenvedő amerikai filmsztár, aki január 9-én vonult kórházba tüdőgyulladás miatt. A színész szóvivője nem árult el részleteket Swayze állapotáról,...
Kiemelték a jeges vízből szombat éjjel a Hudson folyóra leszállt amerikai utasszállító repülőgépet. Az Airbus A320-as típusú gép két feketedobozát - a repülési adatokat és a pilótafülkében...
A Gázai övezetet irányító iszlamista palesztin szervezet, a Hamász második embere vasárnap egyhetes tűzszünetet hirdetett, „hogy az izraeli csapatokat visszavonják” az övezetből. Az izraeli kormány szóvivője erre úgy reagált, hogy számukra a Hamász „nem tárgyalópartner”.
Az Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény (1130 Budapest, Váci út 50) hétfőtől május 10-ig nyitva tartó "Angyalföldi underground - Graffiti. Miért és miért nem?" című kiállítása a XIII. kerület aluljáróiban, utcáin, házfalain 2008 őszén fellelhető falrajzok válogatott fotómásolatait mutatja be, és kezdeményez párbeszédet a szubkultúra és a domináns kultúra képviselői között. Megszólalnak: a…
Az egyetlen nagy térben kialakított irodák kikészítik az embereket, a dolgozók több stresszhatással találkoznak, gyakrabban náthásak és kevésbé termelékenyek - állapították meg ausztrál kutatók.
Hamarosan szabad ember lesz minden idők leghíresebb vonatrablója. Az idén 80 éves Ronnie Biggs 1963. augusztus 8-án állította meg hamis tilos jelzéssel a Brit Királyi Posta Glasgow-ból a londoni Euston pályaudvarra tartó értékszállító szerelvényét, amelyről társaival 2,6 millió akkori fontot emelt el; a 120 postazsák tartalma mai pénzben legalább 40 milliót (a jelenlegi árfolyamon csaknem 12…
Egy termékvezeték meghibásodása következtében gázolaj jutott a környezetbe szombat este a kárpátaljai Nagybereznai járás területén, az Ung folyó közelében. A Prikarpattya Zahid-Transz vállalat 534 milliméter átmérőjű gerincvezetéke Kosztrino (Csontos) község határában hibásodott meg.
Kevesebb halálos, de több súlyos baleset történt a magyar utakon 2009 elején, mint egy évvel korábban. A balesetek alakulásában döntő szerepe volt eddig az időjárásnak. Az összességében javuló tendenciákat a rendőrség a 2008-ban bevezetett objektív felelősségen alapuló szabályoknak tulajdonítja.
A halak akár öt hónapra visszanyúlva is képesek emlékezni – fedezték fel izraeli kutatók. A haifai Institute of Technology Tecnion tudósai a tengerben ketrecben tartott halakat hozzászoktatták ahhoz, hogy akkor kapnak enni, amikor megszólal egy speciális hang.
Halva találtak rá arra az amerikai holdkórosra, aki pizsamában vágott neki a –26 fokos éjszakának. Az 51 éves férfi otthonában altatót, és alhoholt is találtak.