A fővárosi önkormányzat intézményeinél, gazdasági társaságainál jelenleg nincs szükség semmilyen korlátozásra az Ukrajna felől érkező gázszállítás leállítása miatt; a mintegy 250 intézményétől és a több tucat cégétől ettől függetlenül takarékosabb gázfelhasználást kért csütörtökön Hagyó Miklós (MSZP) és Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes.
Hamisnak bizonyult az a hír, hogy Libanonból újabb rakétatámadás érte csütörtökön Izrael északi részét, amit izraeli rádió- és tévéállomások közöltek, de azután mind Izraelben, mind Libanonban cáfoltak.
2009. Január 2-án meghalt John Travolta 16 éves fia, Jett. A hivatalos közlemény szerint Kawasaki-kór miatt fellépő epilepsziás roham miatt a fürdőszobában beverte a fejét, ez okozta a halálát.
Sújtólégrobbanás történt csütörtökre virradó éjszaka a Voliny megyei Novovolinszk szénbányájában. Hét bányász súlyos égési sérüléseket szenvedett. A robbanás a pravoszláv karácsony éjjelén történt a nyugat-ukrajnai bányában.
A volt német külügyminiszter szokatlanul éles szavakkal bírálta az Európai Unió közel-keleti politikáját. Egy interjúban Joschka Fischer egyszerűen bolhacirkusznak nevezte, amit az EU vezetői a palesztin-izraeli harcok kirobbanása óta folytatnak.
A kirúgott gazdasági igazgatót és az ugyancsak elbocsátott biztonsági őrt gyanúsítja a rendőrség a két ember életét követelő szerda esti csepeli iskolai lövöldözéssel, amelyben az utóbbi gyanúsított maga is megsérült.
Feloldotta a második kategóriájú gázkorlátozást 9.30 órakor az FGSZ Zrt., amit Molnár Csaba energiaügyi miniszter a csütörtökön javuló gázhelyzettel indokolt.
Az eurózóna a múlt év harmadik negyedévében recesszióba süllyedt - erősítette meg az Európai Unió statisztikai hivatala a korábbi előzetesen közölt adatokat. Eszerint az eurózóna gazdasági teljesít...
Decemberben éves szinten a várt 0,9% helyett 0,7%kal emelkedtek a svájci fogyasztói árak (előző: 1,5%). A munkanélküliségi ráta 2,7%-ról 3,0%-ra emelkedett (előrejelzés: 2,8%). Az USD/CHF az 1,10-es értékkel harcol. 1,1085 alatt veszteségekkel számolhatunk. In-www.globalfx.hu
A fővárosi önkormányzat intézményeinél, gazdasági társaságainál jelenleg nincs szükség semmilyen korlátozásra az Ukrajna felől érkező gázszállítás leállítása miatt; a mintegy 250 intézményétől és a több tucat cégétől ettől függetlenül takarékosabb gázfelhasználást kért csütörtökön Hagyó Miklós (MSZP) és Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes.
Az autógyártókat is sújtó globális válság közepette az Audinak még mindig jól megy: tavaly decemberhez képest egy év alatt 17 százalékot nőttek az eladásai, 82 800 autóra. A tavalyi év egészében pár e...
Az EU-s konjunktúrával kapcsolatos indikátor decemberben -2,10 pontról -3,17 pontra romlott, elmaradva ezzel a -2,70 pontos elemzői konszenzustól. A fogyasztói bizalom részindexe -25 pontról -30 pontra (előrejelzés -26 pont), míg a gazdaságba vetett bizalomé 74,9 pontról 67,1 pontra esett (előrejelzés 72,0 pont). Az EUR/JPY veszteségeket könyvelt el, és 125 alá esett. In-www.globalfx.hu
Csodaszerre vágynak a pluszkilókat cipelők, amely mellett el lehet csócsálni a cuppanós csülköt, vagy be lehet lapátolni a töltött káposztát. Kutatók most két meglévő gyógyszerhatóanyagról azt mondják: segíthet a kövér embereknek a fogyásban. Persze nagy hiba lenne csak a tablettában bízni, amelyből már több fajta létezik.
Az MSZP szerint a ferencvárosi időközi parlamenti választás tapasztalatai alapján módosítani kell a választási törvényt - jelentette ki Burány Sándor, az MSZP fővárosi szervezetének elnöke és Bánsághi...
Meghiúsulhat Andrej Arsavin elszerződése, ugyanis hiába érdeklődnek többen is az orosz támadó iránt, klubja, a Zenit egy összegben szeretné megkapni érte a vételárat.
Kínai tudósok megtalálták annak a módját, miként lehetne felszámolni a malária utáni második leggyakoribb trópusi fertőzést. A fejlődő országok tipikus betegségének tekintett vérmételyben (schistosomiazis) közel 200 millió ember szenved.
A revízió szerint is éves szinten 0,6%-kal emelkedett a 3. negyedévben az EU-s GDP (előrejelzés. 0,6%). Negyedéves összevetésben azonban a várt szerint változatlan 0,2%-os csökkenés mutatkozik. Az EU-s munkanélküliségi ráta az elemzői konszenzusnak megfelelően 7,7%-ról 7,8%-ra emelkedett. Az EUR/USD gyengélkedik, és nem sikerült visszahódítania az 1,36-os értéket. In-www.globalfx.hu
Jégszörfversenyt rendeznek a Velencei-tavon Gárdonyban csütörtökön. 11 órától 15 óráig tart a Red Bull-O'Neill sebességi verseny. A rendező Kiteline Sport Egyesület második alkalommal rendezi meg a megmérettetést a Velencei-tavon. Arra keresi a választ, hogy melyik széllel hajtott közlekedési eszköz a leggyorsabb a jégen. A verseny vasárnap folytatódik.
Az Államadósság Kezelő Központ által mára kitűzött 12 hónapos (D100113) diszkontkincstárjegy-aukción az értékesítésre meghirdetett 40 milliárd forintnyi mennyiségre 61.7 milliárd forint összegben...
A statisztikák szerint továbbra is visszaesést mutat a megkötött ingatlan adásvételi szerződések száma. Nem állt meg az árcsökkenés sem, ezért az amerikai ingatlanügynököket tömörítő szövetség képviselői a még hivatalba sem lépett Barack Obama segítségét kérik az iparág megmentésére....
Nehezen járható utak várják csütörtökön a Horvátországba autózókat. A helyi autóklub (HAK) jelentése szerint sok helyen a sűrű havazás okoz fennakadásokat. A hókotrók egyelőre csak a legfontosabb utakat tisztítják meg. A HAK arra kéri az autósokat, hogy téli felszerelés nélkül senki se induljon útnak.
Valószínűleg minden autógyártó titkos álmai között szerepelt már a beszélő jármű megvalósítása, a Toyota mérnökei nem csak ábrándoztak, hanem a tettek mezejére léptek. A hangüzenet opció már az idei év második felében elérhető lesz a prémium kategóriába tartozó Lexus modellekben....
Az iskola meglőtt biztonsági őrét és az intézmény gazdasági igazgató-helyettesét vették őrizetbe a szerda esti csepeli kettős gyilkosság kapcsán. Szerda este a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában az alapítvány MSZP-s vezetőjét és az igazgató-helyettest lőtték agyon. A nyomozók szerint brutális kivégzés történt, amelyet a biztonsági őr hajtott végre.
Örülnek a hidegnek a villányi Vylyan Pincészetnél, hiszen 2004 után így a 2008-as évjáratból is lesz jégboruk. A fagyos szüret január 10-én hajnalban kezdődik a villányi Pillangó dűlőben.
Amy Winehouse eddig arról volt híres, hogy éppolyan balhés természetű párt talál magának, mint ő maga. Most azonban úgy tűnik, hogy a botrányhősnő jó útra tért. Karib-szigeteki nyaralása során ugyanis a nála négy évvel fiatalabb, Joshua Bowmannel töltötte az időt.
Eddigi második legalacsonyabb értékére csökkent a GfK Hungária és a Corvinus Egyetem közös Fogyasztói Bizalom Indexe, amely 2008 utolsó negyedévében, 26 ponttal 124,4 pontra esett. Az egész világot érintő pénzügyi és gazdasági válság első hónapjaiban a komplex mutatószám minden komponense csökkent, kivéve az ország gazdasági helyzetének hosszú távú, a következő 5 évre vonatkozó megítélését.
Az MSZP szerint a ferencvárosi időközi parlamenti választás tapasztalatai alapján módosítani kell a választási törvényt - jelentette ki Burány Sándor, az MSZP fővárosi szervezetének elnöke és Bánsághi Tamás, a párt országgyűlési képviselőjelöltje csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Mekkora a könyvelőt ebben a státuszában milyen (anyagi) felelősség terheli az APEH felé, ha alkalmazotti státuszban van? Mi a különbség a 4, 6 illetve a 8 órás munkaviszony között? Olvasóink kérdéseire Horváth Linda, az Adózóna munkajogásza válaszol.
Novemberben éves szinten a várt 0,9% helyett csupán 0,2%-kal emelkedett a norvég feldolgozóipari termelés (előző: 1,0%). Az ipari termelés azonban javulást mutatott, hiszen a legutóbbi -0,9%-os érték után -0,1%-os értéket hozott. Az EUR/NOK megpróbált kitörni oldalirányú sávjából felfelé, és 9,5447-re emelkedett. 9,4600-9,4800 fölött kedvezőek a kilátások. In-www.globalfx.hu
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. értékesítési partnerének, az iziSHOP új szolgáltatásának köszönhetően az éves e-matricát már mobiltelefonról is beszerezhetik az úthasználók. Az év elejétől elérhető...
A Magyar Demokrata Fórum felszólítja a kormányt, hogy tegye működőképessé azt a honlapot, amelynek célja a közpénzekből pályázati úton nyújtott támogatások összegzése - jelentette ki Pettkó András, az MDF országgyűlési képviselője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Az adóminimalizálók, a feketén foglalkoztatók és a számítógép-alkatrész kereskedők az idén is az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) kiemelt figyelmére számíthatnak, s fokozottan ellenőrzik majd a transzferárakat is - nyilatkozta az MTI-nek az APEH elnöke.
Németországban egyelőre elegendő tartalék áll a rendelkezésre, hogy ne okozzon érezhető problémát az ukrán-orosz gáz-háború - hangsúlyozta a gazdasági miniszter. A lakásbérlők érdekvédelmi szervezete azonban gyors intézkedésre szólította fel a kormányt, hogy a válság elhúzódása miatt nehogy fűtetlenül maradjon közel 20 millió lakás.
A Nemzetközi Automobil Szövetség készen áll arra, hogy a versenyek látványosabbá és izgalmasabbá tétele érdekében, rábólintson a mozgó aerodinamikai alkatrészek újbóli engedélyezésére a Forma-1-ben.
Nem Izlanddal, hanem a régiós államokkal kell összehasonlítani Magyarországot - mondja az egyik legmeghatározóbb kockázati tőke társaság vezetője. A befektetési szakember szerint tarthatatlan az a helyzet, hogy hazánkban teljesen leálltak a vállalatfelvásárlások és fúziók.
Kigyulladt egy családi ház a Fejér megyei Szabadbattyánban; senki sem sérült meg, a lakók - egy 4 hónapos kisgyerekkel - még a tűzoltók kiérkezése előtt kimenekültek az épületből. A család arra ébredt, hogy füst érkezik a házzal egybeépített garázsból.