Két embert vettek őrizetbe a csepeli kettős gyilkosság miatt: a bűncselekmény során megsérült biztonsági őrt és a tanintézmény gazdasági igazgatóját - közölte a rendőrség csütörtökön. A nyomozók szerint brutális kivégzés történt, amelyet a biztonsági őr hajtott végre.
Kereskedelmi- és marketingvezető is volt korábban a Táltos reklám- és médiaügynökség új ügyfélkapcsolati igazgatója. A cég újonnan hozta létre a pozíciót.
A Magyar Demokrata Fórum felszólítja a kormányt, hogy tegye működőképessé azt a honlapot, amelynek célja a közpénzekből pályázati úton nyújtott támogatások összegzése - jelentette ki Pettkó András, az MDF országgyűlési képviselője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Előzetes adatok alapján az ipari termelés 2008 novemberében 12,2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva, a termelés volumene pedig az év első tizenegy hónapjában 0,4 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában.
Sajnos éve óta fulladok szex közben. Ez annyit jelent,hogy az orgazmus közeledtével vagy egyből utána kapok ugyan levegőt, de kilélegezni már csak nagyon keveset tudok. Levegővételkor sípoló hangot adok. Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatában feltett kérdések közül.
Luxusvillát bérelt Michael Jackson a Los Angeles-i Bel Air elitnegyedben, szóvivője szerint azért, hogy közel legyen a szórakoztatóipar központjához, "ahol a fontos dolgok történnek". Az 50 éves művész 2005-ben, a felmentéssel zárult gyermekmolesztálási per után költözött el Kaliforniából, Neverland nevű birtokáról.
Egyelőre nem érkezett jelzés a Magoszhoz, hogy az agrárágazat valamely termelőjét különösebb kár érte volna azután, hogy szerdán más nagy gázfogyasztókkal együtt sokuknál is leállították a gázszolgáltatást - derült ki a szervezet csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. értékesítési partnerének, az iziSHOP új szolgáltatásának köszönhetően az éves e-matricát már mobiltelefonról is beszerezhetik az úthasználók. Az év elejétől elérhető vásárlási lehetőség igénybevételét sem kényelmi díj, sem SMS-költség nem terheli....
Patthelyzetbe kerültek az önkormányzatok, ugyanis a 2009-es költségvetés a tavalyinál is kevesebb forrást biztosít számukra, ugyanakkor törvényi kötelezettségeiket mindenképpen el kell látniuk.
Őrült ötletekkel teszik kényelmesen használhatóvá a technikai fejlődés alkotta eszközöket. A táska DVD vagy a számítógépre kötött teamelegítő által megteremtett komfort azonban elősegíti a technikai függőség kialakulását.
Afganisztánban bíróság előtt kell felelniük tettükért azoknak a családtagoknak, akik pengével vágták fel egy terhes kislány hasát, és kivették a magzatot. A lányt kritikus állapotban ápolják a kórházban.
Frére Richard szemész - akit magyar barátai Hardi Richárdnak ismernek - Kabindában él, a Nyolc Boldogság Közösség által vezetett kórház orvosa, a közösség tagja. A háromszáz ágyas kórház nyolc orvossal egy fél Magyarországnyi vidék alapvető orvosi ellátását biztosítja. Néhány hete az őserdőben három hét alatt ezer embert vizsgált meg, ebből százat műtött meg egy egyszerű faasztalon.
Hatvanegy évvel öregebbnek adta ki magát Chilében egy banki csalással próbálkozó nő: 21 éves létére 82 éves nénit játszott el - sikerrel. Csupán az alakítás volt azonban sikeres, a pénzfelvétel nem, lebukott, barátjával együtt.
Zuhant a Fogyasztói Bizalom Index (FBI) a tavalyi év utolsó negyedében – derül ki a GfK Hungária és a Corvinus Egyetem közös méréséből. Jócskán esett a vásárlási hajlandóság és a fogyasztói várakozások is gyászos képet mutatnak. Viszont több csokit eszünk.
Garázdaság szabálysértése miatt feljelentést tett az egri rendőrkapitányság az illetékes bíróságon Sneider Tamás, a Jobbik egri elnöke, helyi önkormányzati képviselő ellen.
Novemberben éves szinten 27,2%-kal csökkentek a német ipari megrendelések, miközben az elemzők -19,7%-os értéket vártak (előző: -17,5%). Az adatok hatására veszteségeket könyvelt el az EUR/CHF, és 1,4957-en jegyzik. In-www.globalfx.hu
Elsőre talán furcsán hangzik, de a számítógépünk az után is megtartja a fájlokat, hogy kitöröltük őket a rendszerünkből. Biztos megoldást még a formatálás sem nyújthat, a legjobb, ha fogunk egy kalapácsot, miszklikbe verjük a merevlemezt, a romokat pedig a tűzbe vetjük....
A Vekla, mint a jövő építészetének alapeleme, technológiája magyar találmányként képviseli hazánkat a müncheni BAU 2009 építőipari világvásáron 2009. január 12-17. között. S kitalálói bíznak benne,...
Ötödével növekedett a szén és a tűzifa iránti kereslet az elmúlt napokban - nyilatkozta az InfoRádiónak Neuwelt Tibor, a tüzelőanyag kereskedéssel foglalkozó Neuwelt 2001 Kft. vezetője. A szakember szerint nem voltak felkészülve a gázválságra, ezért szénhiány várható Magyarországon.
Több olyan vállalat van, amelynek jókor jött a gázválság. A portfolio.hu elemzője az InfoRádiónak azt mondta: ugyan a gázproblémák már most is gondokat okoznak, de ez inkább hosszabb távon ronthatja a gazdasági teljesítményt.
Történetének második legalacsonyabb pontján áll a GfK Fogyasztói Bizalom Index. Egyedül az ország gazdasági helyzetének hosszú távú megítélése nem romlott
A párizsi Insead Üzleti Iskola, a világ egyik legnagyobb gazdasági iskolája átfogó innovációs rangsort készített, melyen a 130 közül Magyarország a 47. helyen szerepel. Ezzel a helyezéssel a környező kelet-európai országok szinte mindegyike megelőzi hazánkat - adja hírül a Világgazdaság.
Hamisnak bizonyult az a hír, hogy Libanonból újabb rakétatámadás érte csütörtökön Izrael északi részét, amit izraeli rádió- és tévéállomások közöltek, de azután mind Izraelben, mind Libanonban cáfoltak.
Míg a világ autógyárai és márkái jelentős visszaesésről számolnak, addig a VW konszernhez tartózó Audi eladásai decemberben éves szinten 17 százalékkal emelkedő értékesítési adatokkal büszkélkedhet. (ProfitLine.hu)
Az elemzői várakozásokkal összhangban 50 bázisponttal 1.5 százalékra csökkentette irányadó rátáját a Bank of England monetáris tanácsa. Az irányadó ráta még egyszer sem - a bank 1694-es megalapítása...
Kötelezettségvállalással zárult a Raiffeisen Bank Zrt. ellen indított versenyfelügyeleti eljárás. A bank vállalta, hogy ismeretterjesztő kampányt folytat annak érdekében, hogy a fogyasztók...
Tisztító teakúrával tartják karban szervezetüket a csinos modellek, és a veszprémi állatkert csimpánzai is. A középkorú nagymajmok, Móni és Taksonyi egy különleges teakeverékkel óvja egészségét.
Ki ne tudná, hogy mi mindenre képes egy nő, – de még egy férfi is – csakhogy jól nézzen ki. Persze sokan vannak, akik ahelyett, hogy „harcba szállnak” a szebb és jobb külalakért, inkább csak legyintenek egyet, mondván: rajtam már nem lehet segíteni.
Először beszélt arról Brad Pitt, hogyan szeretett bele későbbi kedvesébe, Angelina Jolie-ba. A 45 éves filmsztár leszögezte: nem csalta meg akkori nejét, Jennifer Anistont.
Történelmi mélypontra süllyedt a brit jegybanki alapkamat, miután a Bank of England fél százalékponttal, 2 százalékról 1,50 százalékra csökkentette az irányadó rátát
Továbbra sem vitték el a jackpotot a szlovák lottón, a nyeremény összege így 10,62 millió euróra (2,87 milliárd forint) nőtt. Az óriási összeg miatt a szokásosnál jóval többen töltik ki a lottószelvén...
Megsérült Dárdai Pál, a berlini Hertha BSC és a magyar válogatott labdarúgója. A kiváló középpályás az MTI-nek elmondta, hogy az előző napi edzésen jobb térdében erős roppanást, illetve fájdalmat érzett.
Tömeges elbocsátásokhoz vezethet a kórházak gazdasági társasággá alakulása, ami nem más, mint kényszerprivatizáció - mondta Nagy Kálmán országgyűlési képviselő, a KDNP szakpolitikusa csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Az egyik Gázában rekedt magyar család elhagyta a Gázai övezetet. A hírTV információi szerint ők már Egyiptom területén vannak, és a Külügyminisztérium segítségével hamarosan Magyarországra utaznak.