A KDNP és a Fidesz közös törvényjavaslatában áfacsökkentést javasol az alapvető élelmiszereknél - mondta Semjén Zsolt, a KDNP frakcióvezetője szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Orbán Viktor, az Európai Néppárt alelnöke több nemzetközi tárgyalást folytat az elkövetkező napokban, így pénteken Lengyelországba látogat, majd vasárnap Bécsben előadást tart. A nemzetközi programok miatt a Fidesz elnöke március 6-án tartja meg beszédét.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tegnap délután arra kérte Simor András jegybankelnököt és Veres János pénzügyminisztert, hogy vizsgálják meg, milyen "nem konvencionális" eszközökkel lehetne megvédeni...
A nap elején még megközelítette a 310 forintos szintet az euró árfolyama, délután három óra előtt azonban már csak 301,6 forintba került egy euró a budapesti bankközi devizapiacon. A dollárhoz képest is erősödött a forint délutánra, 238,94 forintba került az amerikai valuta egysége.
Az amerikai határidős indexek szerdán emelkedni kezdtek, mivel a befektetők a keddi, három hónapos mélypontra történt zuhanás után egyre több részvényt vélnek immár olyan olcsónak, hogy megkezdték fel...
Eörsi Mátyás szerint számos nyitott probléma van a magyar-szlovák kapcsolatokban, de azokat kulturáltan és európai módon kell kezelni és megoldani. "Ezek természetes viták, amelyektől nem kell...
Tragikus részletek derültek ki a kétéves Rebecca Hopper haláláról, aki babakocsijával együtt a tengerbe esett és megfulladt. A kislány édesapja szeretőjével vitte sétálni gyerekeit, és éppen csókolózott a nővel, amikor a hullámok elsodorták a kicsiket.
Csaknem ötven százalékkal csökkenhet az önkormányzati képviselők száma, ha a parlament támogatja a kormány javaslatát, amely az önkormányzati rendszer megújítását szorgalmazza - mondta a kormányszóvivői tájékoztatón szerdán Gyenesei István önkormányzati miniszter.
Januárban tovább zuhant az USA ipari termelése. Az elemzők 1.5 százalékos csökkenésre számítottak, így a -1.8 százalékos érték kisebb negatív meglepetést a piacon. A kereslet számottevő gyengülése...
Csaknem ötven százalékkal csökkenhet az önkormányzati képviselők száma, ha a parlament támogatja a kormány javaslatát, amely az önkormányzati rendszer megújítását szorgalmazza - mondta a...
Arra kényszerülhet az amerikai kormány, hogy átmeneti időre államosítson néhány bankot a pénzügyi rendszer stabilizálása és a hitelezés fellendítése érdekében - jelentette ki Alan Greenspan, az...
A Vám- és Pénzügyőrség 2009-ben a kötelező ellenőrzéseken túl, jövedéki szakterületen az ellenőrzések elsődleges célpontjai az üzemanyagok, a szeszesitalok és a dohánygyártmányok, illetve azok előállításának, legális eredetének szigorú vizsgálata.
Bár a bérjellegű terheken valamelyest csökkent a kormány, az adóváltoztatások összességében nem a vállalkozásoknak kedveznek - véli a BDO Forte adótanácsadó cég vezetője. Gerendy Zoltán az InfoRádiónak azt mondta: versenyképességi szempontból sokat rontott a társasági adó megemelése, amelyet nem kompenzál a különadó eltörlése.
A munkahelyi légkörre is hatással van a válság: a dolgozók félnek állásuk elvesztésétől, fizetésük csökkenésétől, így sokkal feszültebbek és hamarabb konfliktusba kerülhetnek egymással. Ezeket a stresszes helyzeteket a cégvezetők nehezen és kevésbé szakszerűen kezelik, ami további negatív folyamatokat idéz(het) elő: kialakulhat a munkavállalók közötti erős versengés az állásban maradásért, az…
Március 6-án lesz Orbán Viktor évértékelője a korábban bejelentett február 20-a helyett; a kéthetes csúszást a Fidesz elnökének nemzetközi tárgyalásaival indokolta Cser-Palkovics András, az ellenzéki ...
Március 6-án lesz Orbán Viktor évértékelője a korábban bejelentett február 20-a helyett; A kéthetes csúszást a Fidesz elnökének nemzetközi tárgyalásaival indokolta Cser-Palkovics András, az ellenzéki párt helyettes szóvivője.
Elfogták a veszprémi Cozma-gyilkosság ötödik gyanúsítottját, B. Csaba 47 éves zalaegerszegi férfit - tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t. A férfit a veszprémi...
Hat napig sugározza majd országos tévékben a gyorskölcsönökről és THM-ekről szóló információs szpotokat a Provident, aztán visszatérnek a megszokott reklámok. A cég szerint a hitelfelvevők tisztában vannak azzal, mit és hogyan vesznek fel, de már korábban indított egy pénzügyi kultúra javítását célzó programot is.
A pénzügyi nehézségek miatt Lettország és Észtország azt tervezi, hogy egyes országokban összevonja nagykövetségeit. Maris Riekstins lett külügyminiszter ma találkozott Rigában észt kollégájával, Urmas Paettel, és utána közölte, hogy az első ilyen képviselet-összevonásra az egyiptomi fővárosban, Kairóban kerülhet sor.
A KDNP törvényjavaslata az alapvető élelmiszerek áfájának 5 százalékra csökkentéséről már február 12-e óta a parlament előtt van - jelentette ki Semjén Zsolt, az ellenzéki párt elnöke szerdai tájékoztatóján.
Március 6-án lesz Orbán Viktor évértékelője a korábban bejelentett február 20-a helyett; a kéthetes csúszást a Fidesz elnökének nemzetközi tárgyalásaival indokolta Cser-Palkovics András, az ellenzéki párt helyettes szóvivője.
Enyhülni látszik az eladói nyomás az európai piacokon, az USA piacok rövidesen nyitnak. A határidős indexek optimizmust sugallnak, így várhatóan pozitív nyitás lesz a tengerentúlon, mely segíthet a komoly mélységben tátongó hazai részvénypiacnak is a talpra állásban. (ProfitLine.hu)
Az egyik vezető pénzügyi szaklap, az Euromoney 2009-ben az OTP Private Bankinget találta Magyarország legjobb privát banki szolgáltatójának. Az üzletág a mintegy 460 milliárd forintot kitevő magyarországi privát banki állomány mellett már további 100 milliárd feletti vagyont kezel a határokon túli vagyonos ügyfelek számára is....
A térségi jegybanki és kormányzati szóbeli intervenciók hatására jelentős erősödést produkáltak reggel óta a régiós devizák, ennek nyomán a forint euróval szembeni kurzusa megközelítette a 300-as...
Ezentúl szigorúbban kell ellenőrizni a BKV-buszok műszaki alkalmasságát egy vezérigazgató-helyettesi utasítás szerint - olvasható az Utazó Kiskövet nevű blogon szerdán. A blog értesüléseire...
Akár 257 ezer éves is lehet azoknak az emberi hajszálaknak a kora, amelyeket dél-afrikai és amerikai tudósok megkövesedett hiénaürülékben fedeztek fel. Az eddigi legrégebbi ismert emberi hajszálak "mindössze" kilencezer évesek, s egy dél-amerikai múmia "tulajdonát" képezik.
Tovább esett az amerikai ipar termelése januárban, az előzetes 1.4 százalékos csökkenés helyett 1.8 százalékos visszaesést mutatott. A januári érték 10 százalékkal marad el az előző évitől. (ProfitLine.hu)
Akár 9 millió lakástulajdonosnak is segíthet az Obama kormány által ma bejelentett program, amely a jelzáloghitelek átstrukturálásában segédkezik, hogy elkerülhessék az árverezéseket. Az Obama...
Kettős mércét alkalmazott a szlovák rendőrség a tavaly november 1-jei, botrányba fulladt dunaszerdahelyi DAC-Slovan mérkőzésen: a szlovák rendbontókkal szemben határozottan, de kulturáltan...
Számos tényező alapos értékelése alapján a világ egyik vezető pénzügyi szaklapja, az Euromoney 2009-ben az OTP Private Bankinget találta Magyarország legjobb privát banki szolgáltatójának - közölte...
Indonéziának kiemelt szerepe lehet Hillary Clinton külügyminiszter szerint az új amerikai adminisztráció által szorgalmazott "kiegyensúlyozott" diplomácia előmozdításában. Az amerikai...
Számos tényező alapos értékelése alapján a világ egyik vezető pénzügyi szaklapja, az Euromoney 2009-ben az OTP Private Bankinget találta Magyarország legjobb privát banki szolgáltatójának – közö...
Március 6-án lesz Orbán Viktor évértékelője a korábban bejelentett február 20-a helyett; A kéthetes csúszást a Fidesz elnökének nemzetközi tárgyalásaival indokolta Cser-Palkovics András, az...
Február 26-án különleges bemutató helyszíne lesz a budai Rózsakert Bevásárlóközpont kávézója. Petőcz András Márai-díjas író, az est házigazdája egy összművészeti előadást nyit meg, ahol Mertz Tibor színművész olvas fel Márai Sándor Négy évszak című könyvéből részleteket. A zenei aláfestésről Horgas Eszter fuvolaművész gondoskodik. Jórészt improvizációk szólalnak majd meg, melyeket Márai műve és…
A szervezett társasutazásra, illetve a szabadidős és kulturális szolgáltatásokra fordított kiadások nőttek a legnagyobb mértékben az elmúlt években. Az utóbbi öt évben egy háztartás éves...
A kormányfő hétfői bejelentése után még nagyobb lett a bizalmi válság. Gyurcsány Ferenc képtelen a bizalom és a hitelesség helyreállítására. Egy ilyen kormánynak mennie kell. - Szijjártó Péter sajtótájékoztatója
A benzin árának mai, négy forintos emelkedése azt eredményezte, hogy csaknem azonos a benzin és a gázolaj országos átlagos ára a hazai töltőállomásokon. A gázolaj ára most nem változott. Bár a benzin ...
Az európai parlamenti választással egy időben javasolja megtartani a Toller László gondnokság alá helyezése miatt kiírandó pécsi időközi országgyűlési választást a körzet választási bizottsága. A...
Szeretünk barátokkal lenni és főzni, de a rokonokat csak kötelességből látogatjuk - többek között ezek derültek ki a Magyar Fogyasztó Szabadidő konferencia szerda délelőtti, kutatásokra összpontosító programjából.
Átadták az ötödik Amerikai Kuckót Magyarországon február 18-án. A Budapesti Corvinus Egyetemen (BCE) létrehozott központ faladata USA kötődésű kulturális, oktatási és ismeretterjesztő programok szervezése, könyv, folyóirat, video, DVD alapú dokumentációs adatbázis működtetése, valamint egy olyan közösségi tér fenntartása, ahol a látogatók megismerkedhetnek az amerikai kultúra időszerű…
Hogyan befolyásolja a pénzügyi válság a kelet-közép-európai uniós tagállamok csatlakozását az euróövezethez? Erről tartott nagy szakmai, sajtó- és közönségérdeklődéssel kísért meghallgatást Brüsszelben az Európai Parlament gazdasági bizottságának három tagja....
Egész nap nyomás alatt voltak a Magyar Telekom részvényei, amit az állampapírhozamok emelkedése is tovább táplált. A távközlési cég árfolyama 520 forinton, 10.3%-os mínuszban áll. Kereskedési...
Tíz százalékot zuhant a Magyar Telekom árfolyama szerdán délután, ezért a papír kereskedését néhány percre felfüggesztették, ekkor a részvény ára 520 forint volt 60 forinttal alacsonyabb, mint kedden ...
Újra a vörös szőnyegen: Oscar ide vagy oda, Robert Downey jr. és Mickey Rourke vitán felül az Amerikai Filmakadémia 81. díjkiosztójának nagy visszatérői. A nyolcvanas években egy sor ünnepelt...
A lengyel hatóságok 78 embert vettek őrizetbe egy pedofilhálózat elleni akcióban - közölte szerdán a varsói rendőrkapitányság. Három héttel ezelőtt egy hasonló akcióban 35 embert fogtak el Lengyelországban.