Nem csillapodott a nyomás az állampapírok másodlagos piacán a szerdai kereskedésben sem, szinte forgalom nélkül emelkedtek tovább látványosan a hozamok - mondta el egy állampapírkereskedő a Portfolio...
A Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX 10.353,4 ponton, 814,5 pontos csökkenéssel zárt - ez 7,3 százalékos mínuszt és ötéves mélypontot jelent. Az indexet elsősorban az OTP húzta le, de a többi jelentős cég részvényeinek az ára is csökkent.
Mégsem változtatja meg a felhasználási feltételeit a Facebook, ezért egyelőre nem tárolják a cég adatbázisában a felhasználók által feltöltött tartalmakat a profil törlése után. A felháborodást keltő új rendszer bevezetéséről nem mondtak le teljesen közösségi oldal vezetői, csak elhalasztották azt.
Tíz százalékot zuhant a Magyar Telekom árfolyama szerdán délután, ezért a papír kereskedését néhány percre felfüggesztették, ekkor a részvény ára 520 forint volt 60 forinttal alacsonyabb, mint...
Március 6-án lesz Orbán Viktor évértékelője a korábban bejelentett február 20-a helyett; a kéthetes csúszást a Fidesz elnökének nemzetközi tárgyalásaival indokolta Cser-Palkovics András, az ellenzéki párt helyettes szóvivője. Ez már a második időpont-módosítás: először február 18-án, azaz most szerdán délután tartották volna a Fidesz elnökének tizenegyedik országértékelését, majd ez a dátum…
Kész a vállalkozásoknak összeállított, a válság hatásainak enyhítésére készített túlélő csomag, és megnyíltak a csomag elemeihez hozzáférést biztosító csatornák is - mondta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a szerdai kormányszóvivői tájékozón.
Ismét kilóg a lóláb az amerikai bankrendszerben: kedden egy 8,5 milliárd dollárnyi vagyonú befektetési csoport eszközeit foglalták le csalás alapos gyanúja miatt. A probléma csak az, hogy ennek már 1998-ban meg kellett volna történnie....
Kész a vállalkozásoknak összeállított, a válság hatásainak enyhítésére készített túlélő csomag, és megnyíltak a csomag elemeihez hozzáférést biztosító csatornák is - mondta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a szerdai kormányszóvivői tájékozón.
Szerdán délután háromnegyed 4-kor feloldották a zárást Budapesten, a Nyugati téren, ahol korábban több második világháborús robbanószert találtak egy építkezésen.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 814,51 pontos, 7,29 százalékos csökkenéssel, 10.353,40 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 30,8 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények gyengül...
Kisebb tűz keletkezett egy HÉV-szerelvény egyik kocsijában a Batthyány téren, a lángokat a tűzoltók megérkezése előtt megfékezték - értesült a HavariaPress.
A szociális ellátórendszer és a büntető törvénykönyv módosítása, valamint társadalmi és politikai összefogás szükséges ahhoz, hogy a mándoki tanárveréshez hasonló esetek ne ismétlődhessenek meg -...
Legkevesebb 38 civil vesztette életét, további 140 pedig megsebesült szerdán a Srí Lanka-i kormányerők tüzérségi és légitámadásaiban, amelyek a még a tamil felkelők kezén lévő maroknyi terület ellen irányultak - közölte egy kórházi forrás. A nyilatkozó szerint kora reggel Idaikkadu településen egy család mind a 13 tagja meghalt annak következtében, hogy egy tüzérségi lövedék telibe találta a…
Lehet szó hosszabb nyaralásról vagy hosszú hétvégéről, esetleg több napos konferenciáról vagy csapatépítő tréningről, a Telekom Hotel Balatonkenese minden igényt kielégítő szolgáltatásaival egész évben várja magán és üzleti ügyfeleit. Lepje meg családját, kollégáit vagy partnereit egy különleges meglepetéssel, töltődjenek fel exkluzív környezetben a Balatonnál.
Kész a vállalkozásoknak összeállított, a válság hatásainak enyhítésére készített túlélő csomag, és megnyíltak a csomag elemeihez hozzáférést biztosító csatornák is - mondta Bajnai Gordon nemzeti fejle...
A benzin árának szerdai, négy forintos emelkedése azt eredményezte, hogy majdnem azonos a benzin és a gázolaj országos átlagos ára a hazai töltőállomásokon. Feltételezések szerint az árolló bezárulásának oka a világgazdasági válság.
Kész a vállalkozásoknak összeállított, a válság hatásainak enyhítésére készített túlélő csomag, és megnyíltak a csomag elemeihez hozzáférést biztosító csatornák is - mondta Bajnai Gordon nemzeti...
Meghalt egy nő, amikor összeütközött két személyautó szerda délután Csepelen. A balesetben - amely a Katona József utcában történt - további három ember megsérült, őket a mentők kórházba szállították.
Elhunyt Koch Sándor virológus professzor, az MTA doktora. Magyarországon százezrek köszönhetik neki, hogy elkerülték a gyermekbénulást, miután az '50-es években munkatársaival idehaza is előállította a betegség elleni Salk-vakcinát, majd a Sabin-cseppeket, és megszervezte a tömeges védőoltást.
Azok a gyerekek, akik iskolás koruk előtt szoros érzelmi kapcsolatban vannak anyjukkal, könnyebben barátkoznak osztálytársaikkal - állapítják meg amerikai kutatók a Child Development című...
Új fejezetet kell nyitnia a Közel-Keleten a leendő izraeli kormánynak - vélekedett szerdán Simon Peresz, az új kormánya megalakulására váró Izrael elnöke. "Nem az a kérdés, hogy ki alakít...
Legutóbb két héttel ezelőtt drágultak az üzemanyagok itthon - akkor a benzin nyolc, a gázolaj pedig öt forinttal. A benzinkutak árai között akár 25-30 forintos különbség is lehet. Tavaly ilyenkor 293,50 forint volt a benzin és 299 forint volt a gázolaj országos átlagos ára.
Önkormányzatok nélkül februárra 294,2 milliárd forint, az első negyedévre 586,2 milliárd forint államháztartási hiányt vár a Pénzügyminisztérium - jelentette be a szerdai tájékoztatóján Keller László államtitkár.
Gyurcsány Ferenc szerdai blogbejegyzése szerint a szociális és az adópopulizmus után mostanra "katasztrófapopulizmus" alakult ki, ami arról szól, hogy "ki tud még vadabb számokat mondani" a világgazdasági válság kapcsán.
Az OTP Bank nyerte el a legjobb magyarországi privát banki szolgáltató címet a világ egyik vezető pénzügyi szaklapja, az Euromoney szerint. A bank szerdai közleménye idézi Takács Andrást, a bank...
Mindössze 40 dolláros (nem egészen 10 ezer forintos) napelemes mobiltelefont dob piacra idén a kínai ZTE - jelentette be a cég szerdán Barcelonában, a mobiltelefonos szakvásáron. A Coral-200-Solar fantázianevű készülék júniusban jelenik meg.
Érzékszervi marketinggel foglalkozó ügynökségre bízta az üzleteiben sugárzott zene kiválasztását a Nike, a Ramada és a Costa Coffee. Milyen zenét gondolnak arculatépítő elemnek ezek a cégek? Hallgasson bele a számokba!
Jelentősen csökkent a holland Heineken söripari csoport nyeresége 2008-ban annak ellenére, hogy számos országban több sör fogyott az egy évvel korábbinál. A visszaesést a nyersanyagok árának emelkedésével, az angol font gyengülésével és a brit sörpiac zsugorodásával magyarázták a cégnél. (ProfitLine.hu)
Februárra 294.2 milliárdos, míg márciusra 329.8 milliárd forintos pénzforgalmi szemléletű államháztartási hiányt tervez a Pénzügyminisztérium - jelentette ki a tárca mai sajtótájékoztatóján Keller...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 814,51 pontos, 7,29 százalékos csökkenéssel, 10.353,40 ponton zárt szerdán. A Mol árfolyama 4,69 százalékkal 8.630 forintra csökkent, az OTP...
Mintegy 74 milliárd koronájába fog kerülni a cseh költségvetésnek a kormány új válságkezelő programja, de az intézkedések mintegy 180 milliárd korona értékű ösztönzést adnak a gazdaságnak -...
Meghalt egy nő, amikor összeütközött két személyautó szerda délután Csepelen - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Sass Oszkár elmondta: a balesetben - amely a Katona József...
Gyurcsány Ferenc szerdai blogbejegyzése szerint a szociális és az adópopulizmus után mostanra "katasztrófapopulizmus" alakult ki, ami arról szól, hogy "ki tud még vadabb számokat mondani" a világgazda...
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) innovatív beruházásaként 160 millió forintból épül fel az a "Csodák tára", amely 2010 végétől több mint 1000 négyzetméteren várja majd kiállításokkal, rendhagyó természetismeret órákkal, interaktív bemutatókkal és kipróbálható kísérletekkel a természettudomány iránt érdeklődőket - jelentették be február 18-án a szegedi intézmény Juhász Gyula Pedagógusképző Karán…
Újra kell forgatnia Sherlock Holmesról szóló filmje jelentős részét Guy Ritchie brit filmrendezőnek, mivel a jelek szerint a Madonnával vívott válási csatározás kissé elvonta figyelmét az...
Boulder – Különleges, de szomorú aktualitással bíró bédekkert állított össze egy amerikai klimatológus. Bob Henson, a coloradói klímakutató intézet professzora sorra vette földünk legszebb természeti csodáit, amelyeket érdemes lenne sürgősen meglátogatni, mielőtt végleg eltűnnek.
Gyurcsány Ferenc szerdai blogbejegyzése szerint a szociális és az adópopulizmus után mostanra "katasztrófapopulizmus" alakult ki, ami arról szól, hogy "ki tud még vadabb számokat mondani" a világgazdasági válság kapcsán.
"Van egy megkezdett munka" a forint védelmének "nem szokványos" módszereiről, de az egyeztetés még nem fejeződött be - reagált újságírói kérdésre a mai államháztartási sajtótájékoztatón Keller László...
Önkormányzatok nélkül februárra 294,2 milliárd forint, az első negyedévre 586,2 milliárd forint államháztartási hiányt vár a Pénzügyminisztérium - jelentette be a szerdai tájékoztatón Keller László ál...
Tamás Pál szociológus szerint a szegényebb rétegek helyzete nem romlik a kormányfő hétfői bejelentéseinek következtében, a középosztály viszont 2-3 százalékos reálbércsökkenést szenvedhet el. A Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézetének igazgatója az InfoRádiónak azt mondta: nem a hitelesség hiánya, hanem a folyamatosan változó helyzet miatt nem valósultak meg Gyurcsány Ferenc…
A pénzügyminiszterrel ellentétben a turizmusért felelős önkormányzati miniszter már felismerte, hogy az üdülési csekk megadóztatása tönkreteheti a hazai idegenforgalmat. Gyenesei István megoldásként a természetbeni juttatás kibocsátásának visszafogását és a szolgáltatási területek radikális szűkítését javasolja.
Önkormányzatok nélkül februárra 294,2 milliárd forint, az első negyedévre 586,2 milliárd forint államháztartási hiányt vár a Pénzügyminisztérium - jelentette be a szerdai tájékoztatatón Keller...
Széles ingadozások közepette együtt erősödött a zloty és a forint a bankközi devizapiacon szerdán. Már mindenki sokallja a térségbeli devizák árfolyamának gyengülését, az ingadozás mértékét. Az eur...
A strasbourgi bírósághoz fordult egy moszkvai család, amiért az orosz főváros anyakönyvi hivatala már hatodik éve nem hajlandó BOCS RVF 260602 utónévvel anyakönyvezni a kisfiukat.
„Kihozza a fiatalból az önkéntességen alapuló akaratot és fejleszti lelki, szellemi és fizikai adottságait.” - Buday Barnabással a Magyar Cserkészszövetség elnökével beszélgetett Constantinovits Milán.