Életét vesztette Békéscsabán egy férfi akinek kigyulladt a családi háza hétfőn. Az 58 éves békéscsabai lakos feltehetően az ágyában dohányzott, és a keletkezett tűzben olyan súlyosan megégett, hogy belehalt sérüléseibe.
A török rendőrség titkos fegyver- és lőszerkészletre bukkant egy állítólagos ultranacionalista összeesküvő-csoport ügyének vizsgálata során - jelentették kedden török lapok.
A Rába Járműipari Holding 7.200 darab Rába részvényt vásárolt 642 forintos átlagáron január 12-én a Budapesti Értéktőzsdén - közölte a társaság a tőzsde honlapján kedden. A tranzakciót követően a Rába...
Akik 7 óránál kevesebbet alszanak, háromszor könnyebben kapnak náthát, mint azok, akik legalább 8 órát töltenek alvással minden nap - állapították meg amerikai orvosok.
A fejlett piacokon a recesszió miatt a megtakarítások hirtelen megugrására számíthatunk, azonban a korábbiakkal ellentétben - rövid távon - nagy valószínűséggel meg fog változni a befektetők...
Ma kezdődik a tengerentúlon az az aukciós sorozat, melynek keretében a General Motors veterán kollekciójának egy része kerül kalapács alá. Bár a cég anyagi nehézségekkel küzd, a GM-vezetők szerint nincs összefüggés a vállalat pénzügyi helyzete és az egyébként ragyogó állapotban lévő veterán készletek kiárusítása között....
Novemberben 7,63 milliárdról 8,33 milliárdra emelkedett a brit külkereskedelmi mérleg deficitje, miközben az elemzők 7,5 milliárdos értéket vártak. A DCLG-ingatlanárakat eddig nem tették közzé. Az EUR/GBP 0,9080-ra emelkedett. Ha sikerül tartósan bevenni a 0,9070-es szintet, nyereségekkel számolhatunk 0,9129 felé. In-www.globalfx.hu
Múlt pénteken Írországot és Görögországot, míg hétfőn Spanyolországot is a hitelminősítése rontásának esélyére figyelmeztetett a Standard and Poor’s. A nemzetközi hitelminősítő intézet a...
Kedvez a következő napok időjárása a levegő tisztulásának, ugyanis a csapadékos, szeles idő csökkenti a szálló por és az egyéb légszennyező anyagok mennyiségét - mondta az InfoRádiónak az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Nadrai Attila hozzátette: szerda hajnalban országszerte ónos esőre lehet számítani.
A Sonynak előreláthatóan 1,1 milliárd dolláros (230 milliárd forintos) működési veszteséget kell elkönyvelnie, amely a gyenge eladás és az erős jennek köszönhető, írja a Világgazdaság.
A hajdúdorogi székhelyű Okin Kft. (korábban Dikon Készülékgyártó Kft.) megszünteti a várpalotai üzemét és a teljes termelést Hajdúdorogra telepíti át; a bezárás 250 dolgozót érint - írta keddi számában Veszprém megye napilapja, a Napló.
A világesemények zajában szinte észrevétlenül kötött szerződést Grúzia és az USA. Ez amerikai katonai segítséget jelent, no meg az azeri-grúz-török olajvezeték illetve gázvezeték útvonal biztosítását. – a Kitekintő elemzése
Nyolc gazdaságfejlesztési felhíváshoz és a központi régió három tükörkiírásához várja az észrevételeket a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ). Várhatóan január végén hirdetik meg a pályázatokat, írja a Világgazdaság.
Komoly próbákat kell kiállnia annak az úriembernek, aki szeretne az egykori playmate-nek megfelelni. Voksán Virág őszintén vallott erotikus szokásairól és követelményeiről a Cool TV műsorában.
Jó tőzsdealkusznak jó hosszú a gyűrűsujja. Minél hosszabb a gyűrűsujj a mutatóujjhoz képest, annál jobb kereskedő az illető - mutatták ki brit tudósok.
Az Invitel meghívásos tenderen választott partnert az idei digitális ügynökségi feladatok ellátására. A nyertes cég teljes körű, tanácsadó partnerként vesz részt a közös munkában.
Ma Magyarországon 477 ezer fölött van az álláskereső regisztráltak száma - jelentette ki Czomba Sándor fideszes országgyűlési képviselő kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Éppen a Mamma mia című filmet vette fel videókamerára a Palace Mammutban egy nő, amikor a mozi személyzete lecsapott rá. A kalóznő ellen nyomozás indult.
Amerikai mintára harcolna a jövőben a korrupció ellen a magyar kormány: törvény védené azokat az állampolgárokat, akik jelentenék a korrupciógyanús ügyeket a hatóságoknak - mondta Avarkeszi Dezső, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára kedden Budapesten az MTI-nek. Az amerikai nagykövet szerint Magyarországon is működhet az Egyesült Államokban alkalmazott modell.
A francia nagyvárosokban a háztartások húsz százalékában nincsen televízió, Magyarországon ez az arány csak két százalék – írja a Napi Gazdaság az Eurobarometer felmérésére hivatkozva.
Az SZDSZ az Országgyűlés költségvetési bizottságának összehívását kezdeményezi, melyen meghallgatnák Veres János pénzügyminiszter, valamint Simor András jegybankelnök beszámolóját az IMF-hitelkerettel kapcsolatos helyzetről és problémákról - írta a párt az MTI-hez eljuttatott keddi közleményében.
Az MSZP szerint idén tavalyhoz képest 900 millió forinttal több, összesen 7,7 milliárd forint fordítható a civil szervezetek finanszírozására - mondta Fogarasiné Deák Valéria, az MSZP országgyűlési képviselője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Nem áramlik vagy csak csekély mennyiségben orosz gáz az Európai Unióba Ukrajnán át, annak ellenére, hogy Oroszország kedden felújította a gázszállításokat - közölte kedden az Európai Bizottság szóvivője. Orosz források szerint az ukrán rendszer nem fogadja a gázt. Nem tudta hivatalosan megerősíteni Molnár Csaba energiaügyi miniszter sem azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint kedden reggel…
Ma Magyarországon 477 ezer fölött van az álláskereső regisztráltak száma - jelentette ki Czomba Sándor fideszes országgyűlési képviselő kedden Budapesten sajtótájékoztatón. Az Állami...
Amerikai mintára harcolna a jövőben a korrupció ellen a magyar kormány: törvény védené azokat az állampolgárokat, akik jelentenék a korrupciógyanús ügyeket a hatóságoknak - mondta Avarkeszi Dezső,...
Kalóznőt fogtak a napokban a Palace Mammut moziban, adta hírül az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány (ASVA). Az illető videokamerával kezdte rögzíteni a Mamma Mia...
Amerikai mintára harcolna a jövőben a korrupció ellen a magyar kormány: törvény védené azokat az állampolgárokat, akik jelentenék a korrupciógyanús ügyeket a hatóságoknak - mondta Avarkeszi Dezső, az ...
Ferenczi Sándor eszmei és fizikai hagyatékának ápolására központot avattak hétfő este a The New School egyetemen New Yorkban. Ferenczi Sándor (1873-1933) magyar pszichoanalitikus híresség volt saját korában, sok külföldi, köztük britek, amerikaiak és svédek, orvosok és betegek utaztak Budapestre, sőt oda is költöztek, hogy tanuljanak tőle vagy kezeltessék magukat nála.
A GBP/JPY tegnaphoz hasonlóan ma is gyengült, és 129,94-re esett, miután közzétették, hogy nőtt a brit külkereskedelmi mérleg deficitje. A DCLG-ingatlanárindex novemberben -8,6%-os értéket hozott, miközben az elemzők -8,5%-os értéket vártak az előző havi -7,4% után. A GBP/JPY-t 130,53-on jegyzik. Ellenállás 130,77-nél, míg támogatás 129,02-nél és 126,28-nál található. In-www.globalfx.hu
A Rába Nyrt. tájékoztatása szerint a győri székhelyű Rába Futómű Kft. újabb fontos megállapodásokat írt alá a stratégiai piacának számító FÁK-régióban. A belorusz Belkomunmash illetve az orosz TrolZa vállalattal kötött szerződésektől a trolibusz futóművek értékesítéséből származó árbevételének növekedését várja a cég - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Katasztrófához vezetett a macskák eltávolítása a Déli-sarkkörhöz közeli Macquarie-szigeten: emiatt ugyanis elszaporodtak a nyulak, amelyek felfalják a növényzetet. A tájkép változása már az űrből is látható.
A Fidesz szerint a kormány által már bejelentett munkahelymegőrző intézkedések nem jelentenek érzékelhető segítséget sem a munkáltatóknak, sem a munkavállalóknak - jelentette ki kedden Czomba Sándor, a Fidesz szakpolitikusa.
A 2008-as év folyamán 9.6 százalékkal nőtt Kína olajimportja, míg 2007-ben a bővülés 12.4 százalékos volt. Elemzők szerint a lassuló növekedési ráta az augusztusi Olimpiai Játékokkal összefüggésben lévő gyárleállásokkal magyarázható. (ProfitLine.hu)
Érkeznek az év végi vevőtalálkozók első fejleményei a Rábától: a cég egy fehérorosz és egy orosz megállapodásról tájékoztatta a befektetőket ma délelőtt. A cég közleménye szerint a trolibusz...
Tízmillió dollár fejében szabadlábon védekezhet a világ eddigi legnagyobb pilótajátékának szervezője, a 70 éves Bernard Madoff. A bíróság annak ellenére helyezte óvadék ellenében szabadlábra, hogy már az előzetesben megszegte a rá vonatkozó szabályokat....
A magyar cégek 78%-a már saját bőrén is érzékeli a gazdasági válság negatív hatásait, miközben 38%-uknak nincsenek terveik a recesszió átvészelésére - derült ki a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) januári felméréséből....
Az új autók iránti drasztikus keresletcsökkenés miatt még legalább két hétig zárva tartják a mioveni Dacia autógyár kapuit. Az eredeti forgatókönyv szerint hétfőn indult volna újra a termelés, adja hírül a Napi Gazdaság.
Álommunkát hirdetett meg egy ausztrál idegenforgalmi bizottság: egy szigetre kellene vigyázni hat hónapon keresztül, havi 22 millió forintért. A feladat a teknősetetésben, a búvárkodásban és a posta kezelésében merül ki, értesült az InfoRádió.
Veres János pénzügyminiszter szerint a tavalyi államháztartás eredményszemléletű hiánya a hazai össztermék 3,3 százalékát teszi ki, plusz/mínusz 0,2 százalékpontos eltéréssel.
Az SZDSZ az Országgyűlés költségvetési bizottságának összehívását kezdeményezi, melyen meghallgatnák Veres János pénzügyminiszter, valamint Simor András jegybankelnök beszámolóját az...
Az MSZP szerint idén tavalyhoz képest 900 millió forinttal több, összesen 7,7 milliárd forint fordítható a civil szervezetek finanszírozására - mondta Fogarasiné Deák Valéria, az MSZP országgyűlési...
A szélsőséges szervezetek betiltása ellenére is növekszik a radikalizálódás kockázata Közép-Kelet-Európában - olvasható a Political Capital "kockázati figyelmeztetésében". Az intézet...
Szlovákiában decemberben 4,4 százalékra csökkent az infláció az előző hónaphoz (4,9 százalék) viszonyítva. Éves mértékben 2008-ban 4,6 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak - jelentették be kedden ...
Hét, a meztelen Marilyn Monroe-t ábrázoló diaképen veszett össze három fotós egy évvel ezelőtt. A képeket egyikük készítette, a másik kettő viszont azt állítja, egy kukában találta meg őket, még a hetvenes években. Most kinagyítják és eladják a fotókat.