Az énekes 1939. január 4-én született Budapesten. Pályáját 19 évesen egy szilveszteri este kezdte. A szakma jeles tanáraitól sajátíthatta el mindazt, amely később az egész karrierje során...
Az omega-3 zsírsavakkal kapcsolatosan megjelent egyre több kedvező eredmény miatt elképzelhető, hogy több szív-és érrendszeri betegség megelőzéséről és kezeléséről szóló irányelvet is átdolgoznak a kardiológiai fórumok.
Izrael nagyszabású szárazföldi hadműveletet indított a Gázai övezetben szombaton este - közölte a zsidó állam hadserege. Az izraeliek célja, hogy megdöntsék a Hamász uralmát a térségben. A harcokban a radikális palesztin szervezet több mint 20 fegyverese vesztette életét, 30 izraeli katona megsebesült. Közben eredménytelenül végződött az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülése.
A hidegrekordok ugyan nem dőltek meg, azonban az idei tél leghidegebb éjszakája volt a szombati - mondta a Független Hírügynökségnek Gyuró György, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Vasárnapra virradóra az országban több helyen is mértek -10 és -15 fokot.
Tavaly 13,1 százalékkal nőtt Kína autóimportja. A kínai kormány honlapján közölt adatok szerint az ázsiai ország 2,26 millió gépkocsit importált 2008-ban. Kína autópiaca a második legnagyobb a...
Legalább 38 halottja és 55 sebesültje volt annak az öngyilkos merényletnek, amelyet Bagdadban követtek el vasárnap egy síita szentélynél. A kamikaze a főleg síiták lakta Kadhimíja kerületben, Musza...
Vasárnapra virradóra folytatódtak a harcok a Gázai övezetben, miután izraeli katonák egyhetes légicsapás-sorozat után szombaton este behatoltak a Hamász palesztin szervezet fennhatósága alatt álló területre. Ez a legnagyobb szabású izraeli hadművelet a 2006-os libanoni harcok óta.
Nem áll jól a 2009-re tervezett magyarországi pápalátogatás ügye – derül ki XVI. Benedek mostanában körvonalazó terveiből. Amint ugyanis a Magyar Kurír katolikus hírügynökség – a Kathpressre hivatkozva – a minap közzétette, az egyházfő, bár régóta érvényes meghívása van hazánkba, idén minden bizonnyal elkerüli Magyarországot. A közzétett tervek szerint a pápa ebben az évben ellátogat ugyan a közép…
140 milliárd forint bevételt tervez az idei évre a Szerencsejáték Zrt., 2,4 milliárd forint adózás előtti nyereség mellett - közölte a társaság vezérigazgatója.
Az utóbbi napok fagypont alatti hőmérséklete következtében megindult a jégképződés a Felső-Tiszán és mellékfolyóin - közölte a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság műszaki ügyelete. Baranyai István elmondta, hogy a Tiszán az országhatár és Záhony között 5-8 centiméter vastag jégtáblák úsznak lefelé.
Az MDF képviselői hiányoztak a legtöbbet a szavazásokról az Országgyűlés tavaly őszi ülésszakán. Közülük is a pártelnök, Dávid Ibolya volt az, aki a legtöbb voksolást kihagyta, mindössze a szavazások 47 százalékán vett részt.
Az utóbbi napok fagypont alatti hőmérséklete következtében megindult a jégképződés a Felső-Tiszán és mellékfolyóin - közölte a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság műszaki...
Vezető ukrán tisztvégviselők figyelmeztetnek, hogy az európai fogyasztók súlyos földgáz hiánnyal szembesülhetnek, amennyiben az orosz-ukrán viták a nem oldódnak meg, és a Gazprom a szerződés megszegésével vádolja az ukrán felet. (ProfitLine.hu)
Az Állami Számvevőszék elnöke szerint ma csak korlátozottan láthatóak előre az idei gazdasági és költségvetési folyamatok. Kovács Árpád úgy fogalmazott: a világgazdasági válság alakulásától függ, hogy megvalósítható lesz-e Magyarországon a 2009-re elfogadott büdzsé.
Újabb helyeken nem lehet mostantól alkoholt árulni, elsősorban gyerekekkel foglalkozó különféle intézmények közelében tiltják meg a szeszes italok forgalmazását. A kormány ugyanis még decemberben módosította az erről szóló rendeletet, az új változat pedig vasárnap lép hatályba.
A BBC honlapja a főoldalon számol be a budapesti földalatti termáltó felfedezéséről, vagyis a Molnár János-barlang közelmúltban feltárt részéről. A több mint 20 méter magas, kupola alakú termet a magyar szakemberek többhónapnyi munkával érték el.
Legkevesebb 35 halottja és 60 sebesültje van annak a vasárnap délelőtti merényletnek, amelyben egy öngyilkos nő robbantotta föl a derekára erősített pokolgépet.
Felébredt a mesterséges kómából Dieter Althaus (CDU) német politikus, aki újév napján szenvedett súlyos síbalesetet Ausztriában. Türingia tartomány miniszterelnökét jövő héttől már egy erfurti klinikán ápolják. Gondatlanságból okozott emberölés gyanújával ejárást indít Dieter Althaus ellen az osztrák államügyészség - jelentette vasárnap a berlini rádió.
Legalább 38 halottja és 55 sebesültje volt annak az öngyilkos merényletnek, amelyet Bagdadban követtek el egy síita szentélynél. A kamikaze a főleg síiták lakta Kadhimíja kerületben, Musza imám mauzóleumának bejáratánál robbantotta fel magát.
Az orosz-ukrán gázviszály egyre hevesebben folytatódik: Szergej Kuprijanov, a Gazprom szóvivője vasárnap reggel az Eho Moszkvi rádió műsorában alaptalannak nevezte azt az ukrán állítást, amely szerint nincs jogi alapja a tranzitnak, jogilag megalapozatlannak nevezte a tranzitra vonatkozó ukrán követeléseket, és hangsúlyozta: az ukrán eljárás miatt hiányzó mennyiségeket a Gazprom pótolja, részben…
Két interjút is készített az MTI Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével. Az egyikben a 2008-as esztendőről, a másikban a rendszerváltás körülményeiről és következményeiről kérdezték.
Hétfőn adják át hivatalosan az ország hetedik légimentő bázisát Szentesen. A dél-alföldi régiót ellátó új légimentő bázis 100 millió forintos költségéből 60 milliót az egészségügyi tárca vállalt, 40 milliót az érintett önkormányzatok adtak össze - mondta el szombaton Vojnik Mária, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára.
A kőolaj világpiaci ára a múlt hét folyamán 1986 óta nem látott mértékben emelkedett a múlt hét folyamán a közel-keleti feszültség fokozódása és az orosz-ukrán Ukrajnán keresztül történő földgázszállítások körüli viták következtében. (ProfitLine.hu)
Tűzszüneti felhívások, a humanitárius katasztrófára való figyelmeztetések hangzottak el világszerte, egy nappal az izraeli hadseregnek a Gázai övezet elleni offenzívájának megindulása után. Az...
Az orosz-ukrán gázviszály egyre hevesebben folytatódik: Szergej Kuprijanov, a Gazprom szóvivője vasárnap reggel az Eho Moszkvi rádió műsorában alaptalannak nevezte azt az ukrán állítást, amely...
A 2009-es esztendő sikere azon múlik, hogy lesz-e változás - jelentette ki a Fidesz elnöke a távirati irodának adott interjúban. Orbán Viktor hangsúlyozta azt is, hogy a Fidesz - szövetségben a KDNP-vel - készen áll arra, hogy a sikeres európai módszerek alkalmazásával kivezesse Magyarországot a válságból.
Első teljes napját tölti az Obama család Washingtonban vasárnap. A leendő amerikai elnök gazdasági programjáról egyeztet, lányai pedig hétfőn megkezdik az iskolát.
A szocialista frakció januárban megkezdi a felkészülést a 2009-es parlamenti ülésszakra, amelyben egyszerre kell védekezni a világválság ellen és megtalálni az új kitörési pontokat - közölte Lendvai Ildikó, a párt frakcióvezetője vasárnap az MTI-vel.
Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke szerint ma csak korlátozottan láthatóak előre a jövő évi gazdasági és költségvetési folyamatok, a költségvetés finanszírozhatósága a jelenlegi szerkezetben akkor tartható 2009 egészében, ha a gazdasági teljesítmény az év első hónapjaiban, s vele a bevételek nem lesznek lényegesen rosszabbak a tervezéskor figyelembevett keretszámoknál.
Az önkéntes tűzoltóság erősítését szorgalmazza Dobson Tibor, egykori katasztrófavédelmi szóvivő, január 1-e óta fővárosi régiós tűzoltóparancsnok. A Magyar Tűzoltó Szövetség szóvivője szerint Magyarországon a jelenlegi nyolcezer önkéntes tűzoltónál tízszer többre lenne szükség ahhoz, hogy a riasztástól számított első beavatkozási idő 20 percről 10-15-re csökkenjen.
80 ezer utast veszíthet a vasút az új menetrend miatt. A változásokat a költséghatékonysággal indokolják, de van, ahol a helyi Volán már lecsapott az átpártolni szándékozó utasokra. Szekszárd és Budapest között megszűnt a közvetlen intercity-kapcsolat, a busztársaság pedig megháromszorozta járatai számát. Komárom és Révkomárom között viszont mostantól sem busz, sem vonat nem jár.
Kit szeretnének látni a tévében 2009-ben? A Blikk 6122 olvasója válaszolt a Vasárnapi Blikk internetes közvélemény-kutatására, amelynek végeredményéből kiderült, ki ma Magyarország legszimpatikusabb televíziós személyisége.
Vasárnap reggel továbbra is a szokásosnál kevesebb orosz földgázt kapott Bulgária az ukrán-orosz gázvita miatt - közölte a Bulgargaz bolgár állami gázipari cég vezérigazgatója.
Horvátországban életbe lépett az üzletek vasárnapi nyitva tartását tiltó törvény; a kereskedők szerint a gazdasági válság idején nem szabadna korlátozni az árusítást, a kormány azonban csak később vizsgálná felül a jogszabályt. Az új törvény értelmében csak az idegenforgalmi szezon idején, vagyis június 1-je és október 1-je között, valamint a decemberi hétvégéken árusíthatnak az üzletek, de…
A minden befektetőt érdeklő, egymillió dolláros kérdés, hogy fordul-e, és ha igen mikor a csökkenő trend 2009-ben. A rossz hír, hogy trendfordulós szignálokat egyelőre nem láthatunk a vezető indexek...
A kockázatosabb befektetési alapok súlyos veszteségeket szenvedtek el 2008 folyamán, amit még az ügyfelek tőkekivonásai is súlyosbítottak, azonban a legfrissebb adatok arra engednek következtetni,...
Bulgáriába, Törökországba és Csehországba is a szokásosnál kevesebb orosz földgáz érkezik az ukrán-orosz gázvita miatt, Magyarország - a legutóbbi tájékoztatás alapján - megkapja a szerződésekben rögzített mennyiséget.
Továbbra is a szerződéses minimum alatti nyomáson érkezik a gáz hazánkba Ukrajnából - tájékoztatott a Magyar Földgázszállító Zrt. A társaság továbbra is fenntartja: az alacsonyabb nyomás ellenére megérkezik a szerződött és tervezett gázmennyiség. Ugyanakkor az Európai Unió 10 millió köbméteres kiesésről tud, és Moszkva is azt állítja, hogy Kijev megcsapolja a területén áthaladó tranzitvezetékeket.
Az izraeli erők többek között az egykori zsidó település, Necarim körzetében tartózkodnak, körülbelül három kilométerre Gázavárostól. A körzetben húzódik a Gázai övezet fő észak-déli közlekedési útvonala, és a hadsereg így akarja korlátozni azoknak a palesztin fegyvereseknek a szabad mozgását, akik rakétákat lőnek ki Izraelre.
A magyar élsportnak struktúraváltásra lenne szüksége - jelentette ki Dénes Ferenc sportközgazdász az InfoRádió Aréna című műsorában. A szakember ugyanakkor arról is beszélt, hogy ennek most nem kedveznek a gazdasági körülmények.
A repülőtéri sztrájk folytatását helyezték kilátásba a Budapest Airport dolgozói, ha a vállalat vezetése továbbra sem hajlandó érdemben tárgyalni velük.
Amikor megtalálták, csaknem két hete volt már halott az az egyedülálló, idős férfi, aki a Nyíregyháza határában fekvő Antalbokorban, egy fűtetlen tanyán kihűlt, majd életét vesztette. Az előzetes orvosi vélemény szerint az idős férfi a fűtetlen épületben kihűlés miatt vesztette életét csaknem két hete.
Néhány, a cigányságot fenyegető plakátot helyeztek el a szabolcsi Rakamazon. Ezen felháborodva több tucat helybeli roma kezdett gyülekezni a településen, s közülük sokan ásókkal, kapákkal és más szerszámokkal is felfegyverkeztek. Egyikük egy szamurájkardot is magával hozott, ellene szabálysértési eljárást indítottak.